TÖRPenetes szezonkezdés Nagykőrösön

Szerző
Kovács Réka
2016. 03. 21.

U10 korosztályban mérték össze erejüket az Alföld legkisebb rögbisei Eredményes vasárnapot tudhatnak a hátuk mögött a nagykőrösi Törpi Rögbisek, akik két szalagos és egy kontakt rögbimérkőzésen mérték össze tudásukat szegedi társaikkal Nagykőrösön, az Ifjúsági Sportpályán.

Az októberi első szárnypróbálgatások után ez alkalommal már a test a test ellen küzdelem sem okozott különösebb gondot a 8 és 11 év közötti fiatal rögbiseknek. A mérkőzések a két gárdától már megszokott jó hangulatban, sportszerű keretek között zajlottak. A három összecsapásból 1-et Nagykőrös, 1-et Szeged nyert, az utolsó küzdelem eredménye pedig döntetlen lett.

Az alföldi lányok és fiúk áprilisban Szegeden találkoznak legközelebb egy újabb visszavágó alkalmával.

"Köszönjük szépen a szurkolóknak a biztatást, a Nagykőrösi Szolgáltató Központnak a támogatást, Szundy Istvánnak a játékvezetést és végül, de nem utolsó sorban a szegedi Mini Gorilláknak, hogy ellátogattak hozzánk!" - Honfoglalók Rugby Club és Törpi Rögbi Utánpótlás Műhely SE

Csapat: Nagy Ádám (csk.), Kis Bence, Fritschek Gergő, Ézsiás Bence, Kis Attila, Bolyos Bence, Mészáros András, Mészáros Bálint, Kőházi-Kis Marcell, Kőházi-Kis Albert Edző: Tóth Dániel, Kovács Réka

Képgaléria