Olimpiai reménységeink versenyeztek Lipnóban az Olimpiai Játékok nyitónapján

Szerző
2016. 08. 07.

A tavalyi hazai rendezésű verseny után idén másodszor vettek részt utánpótlás 7s válogatottaink az Olimpiai Reménységek Versenyén (ORV).

Az augusztus 6-án Lipnóban, a cseh olimpiai központban rendezett egynapos nemzetközi tornán négy U16-os fiú csapat és három U18-as női csapat küzdött egymással, köztük Magyarország is. Érdekesség, hogy az ORV a rió-i olimpiai nyitónapján került megrendezésre, ugyanakkor, amikor a sportág visszatért az újkori játékokra.

U18-as lányaink a harmadik helyen zárták a tornát, kemény mérkőzéseket játszottak Németország és Csehország ellen. A körmérkőzések során rögtön kiderült, ami már a tavalyi év során is látszott, hogy Németország hasonló korú lányai nagy játékerőt képviselnek, ezt tükrözte az eredmény is (Németország- Magyarország 50-5,pontszerző: Bódi Anna Zsófia). A lányok küzdelmes meccset játszottak a cseh válogatott ellen, akiket a tavasszal már sikerült megverni, de a végére sajnos elfáradtak (Magyarország –Csehország 12:27, pontszerzők: Katona Bianka 5, Zólyomi Edit 7). A második körre elfogyott a lendület, nem sikerült tartani a tempót az ellenfelekkel. (Németország -Magyarország 36:0, Csehország - Magyarország 38:0). Solti Zoltán, a női szakág sportigazgatója, s egyben az utazó keret csapatvezetője összegzésként elmondta, hogy nagyszerű csapatszellem alakult ki a lányoknál, a küzdelemmel sem volt probléma, fizikálisan viszont sokat kell még erősödni a lányoknak. Néhányan közülük jövőre már a felnőtt válogatottban bizonyíthatnak, a csapat jelentős része azonban a korosztály alsó részét képviseli, így van még idő fejlődni az elkövetkező években. Hosszú út elején állunk!

U16-os fiaink az első mérkőzésen Csehország ellen jól tartották magukat, nyerni azonban sajnos nem sikerült (Magyarország –Csehország  0:12). Németország kemény diónak bizonyult, az első félidőben rögtön 2 célt kaptunk, de nekünk is sikerült vinni. Egy gyors indulásnak köszönhető Burány Andris tört át,  majd miután szerelték, Szűcs Ádám nyert még pár métert a német védelmen és egy offload passzot követően Visi Balázs jutatta be a játékszert a német célterületre. A második félidőben akadozott a játék,  a beállt cserék némileg még neheziíették a német támadók dolgát,  de mindig találtak a szélén védelmi rést ahol elszaladva pontokat szereztek (Magyarország -Németország 5:31).  A kissé túlkoros  lengyelek nem kegyelmeztek a harmadik csoportmeccsen,  agilis, gyors játékkal nyertek. A bronzéremért vívott csatában a fiaink 29:7 arányban maradtak alul Csehország ellen, így negyedik helyen végeztünk. Hollósi Gábor, a válogatott menedzsere szerint a vereségek ellenére ígéretes a csapat teljesítménye, tehetséges játékosokkal van tele a keret, nincs miért szégyenkezni.

Lipno egy hosszútávú munka kezdetét jelenti, olyan munka kezdődik most, aminek a végén a fiatalok Európa legjobb játékosai közé emelkedhetnek. Nagyon hasznos és fontos eseményen vehettünk részt, a magyar rögbi és a játékosok sokat erősödtek ezzel a tornával is, komoly munka kell ide, és jövőre visszavágunk.” - értékelte a tornát Stiglmayer Gábor elnökségi tag.

Eredmények:

U16 Fiú

Csoportmérkőzések:

Magyarország –Csehország 0:12

Magyarország  - Németország  5:31

Magyarország - Lengyelország  0:54

Bronzmérkőzés

Magyarország –Csehország 7:29

U18 Női

Magyarország - Németország  5:40

Magyarország  –Csehország 12:27

Németország - Magyarország  -34:0

Csehország - Magyarország 38:0