U18-as magyar junior rögbi válogatott

Szerző

A Magyar Rögbi Szövetség megalakulásától kezdve kiemelt figyelmet fordított az utánpótlás nevelés szervezésére, támogatására.

Ezen törekvés mindig összhangban volt az IRB törekvéseivel, aki nemzetközi versenyrendszerek kialakításával, szervezésével igyekezett a tagországokat bevonni ebben a hatalmas munkába.A Rugby Europe / korábban FIRA AER/ nem titkoltan legfontosabb utánpótlás rendezvényének tartotta és tartja a mai napig is az U18 korosztály számára rendezett Európa Bajnokságot.

A tagországok, mint minden európai rögbis megmérettetésen itt is csoportokba kerültek kieséses illetve feljutásos rendszerben a D-csoporttól az Elit csoportig.Az utánpótlás neveléssel foglalkozó klubok egyik legnagyobb lehetősége minden évben, mint első igazi nemzetközi tornára az U18 válogatottba delegálni a játékosaikat. Az egyre bővülő utánpótlás nevelés, az egyre nagyobb korosztályos létszám egyre nagyobb koordinációt egyre inkább szervezett válogatott felkészülést igényel, amelynek az MRGSZ örömmel tesz eleget évről évre.

A Magyar U18 utánpótlás válogatott elmúlt 10 évének eredményei:
2005 Franciaország Lille D-csoport I. hely
2006 Olaszország Treviso C- csoport III. hely
2007 Franciaország Dax C-csoport II. hely
2008 Olaszország Jesolo C-csoport III. hely
2009 Franciaország Toulon C-csoport II. hely
2010 Olaszország Jesolo C-csoport II. hely
2011 Franciaország Tarbes C- csoport II. hely
2012 Spanyolország Madrid B- csoport VIII. hely
2013 Magyarország Esztergom C- csoport III. hely
2014 Magyarország Esztergom C-csoport II. hely

Az utóbbi három év több szempontból is kiemelkedik. A madridi B-csoportos EB alatt együtt versenyezhettek játékosaink Európa korosztályos elitjével. Sajnos a csoportban maradás nem sikerült, de ezzel lehetőség nyílt arra, hogy hazánk sikeresen kandidáljon egy hazai rendezésre. A Rugby Europe vezetése elismeri és támogatja az MRGSZ utánpótlás fejlesztő, nevelő munkáját, így az elmúlt két évben a magyar rögbi fővárosa, Esztergom adhatott otthont a C-csoport küzdelmeinek. A 2015-ös C csoportos EB-nek ismét Magyarország adhat otthont, a tornát Kecskeméten rendezik.