2017.09.19.

Törjön meg az átok!

Több mint tizenkét éve rögbizik. Tóth Sándornál tanulta meg az alapokat, háromszor nyert bajnokságot a Battai Bulldogokkal. Nem egy vándormadár-típus. Fullbackként kezdte, de mindig is tizenkettes akart lenni. Sok időt tölt a konditeremben, de az étrendre is odafigyel. Reméli, hogy balszerencsés sérüléshulláma az új szezonnal véget ér. Civilben villamosmérnök. Jung Szilárddal beszélgettem.

- Hogyan kezdődött a rögbis pályafutásod?

- Ötödikes voltam általános iskolában, amikor átkerültem egy másik osztályba, nyelvi tagozatra. Viszont nagyon hiányoztak a korábbi osztálytársaim, így amikor ők elkezdtek rögbizni az új osztályfőnöküknél, Tóth Sándornál, akkor én is csatlakoztam hozzájuk. A többiek már rég kikoptak, abbahagyták, csak én maradtam meg a sportág szerelmesének. Mindez az érdi Bolyai János Általános Iskolában történt. Akkoriban diákolimpiákra, kadet bajnokságokra készültünk; és egy héten háromszor is játszottunk, méghozzá a rögbi kontakt-változatát, nem a gyerekek körében ma oly népszerű szalagos vagy érintős típusát. Aztán a Táncsics Mihály Gimnáziumban folytattam matematika tagozaton, és akkor már lejártam a százhalombattaiakhoz edzeni és játszani. Battán két csapat is volt, én a másodosztályban a Fekete Seregben kezdtem tizenhat évesen, ahol rögtön az első évben bajnokságot is nyertünk. A következő szezonban már az elsőosztályú együttesben szerepeltem, velük szintén bajnoki címet szereztünk. Tizenötös játékosként kezdtem, de sose kedveltem azt a posztot, mert szerettem volna a védekezésből és a támadásból is jobban kivenni a részem. Az a poszt nekem unalmas volt. Ma már tizenkettesként lépek pályára. Arra nagyon jól emlékszem, hogy 20:10-re nyertünk a Szeged ellen is, amikor a Fekete Sereggel és 20:10-re a Kecskemét ellen is, amikor a Battai Bulldogokkal bajnokságot nyertünk. Százhalombattán még kétszer voltam a legmagasabb osztályban bajnok, a második és harmadik alkalommal az Esztergomot győztük le az aranyéremért zajló mérkőzésen.

- Nem vagy egy vándormadár-típus. El sem tudnád képzelni az életed egy másik csapatban, főleg úgy, hogy a Batta legutóbb csupán negyedik volt a bajnokságban?

- Soha nem gondoltam arra, hogy másik csapatban kellene játszanom. 2014 júliusától kihagytam egy szezont, amikor a munkám Kecskemétre szólított. Azon a tavaszon diplomáztam az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán, és a cégem – amely ipari automatizálással foglalkozó cég volt – „levezényelt” a hírös városba. Annak idején hívtak a kecskemétiek is játszani, de nagyon sokat, nem napi nyolc órát kellett dolgoznom, így időm se lett volna rá. Mivel nem volt szabadidőm, edzeni sem tudtam, balgaság lett volna rögbizni – a sérülésveszély miatt. De a 2015/16-os szezonban változás állt be az életemben, és újra tudtam játszani Százhalombattán. A battai rögbi akkor nagy válságon ment át, sokan abbahagyták; félő volt, hogy teljesen széthullik a csapat. Ezért is mentünk egy osztállyal lejjebb a következő szezonban. De az első évben visszakerültünk, és most onnan építkezünk. Ennek tudatában a 2016/17-es bajnokságban szerzett negyedik hely nem kudarc, bár azt nem tagadom, hogy volt egy-két megalázó vereség; de a most indult szezonban már nagyobbak az elvárások, a dobogón szeretnénk végezni. Ráadásul erősödött a csapat, hogy mást ne mondjak, Gyurcsik Mózes visszatért. A 2017/18-as bajnokság első fordulójában nem is vallottunk szégyent, hiszen a bajnok Budapest Exiles-tól csak 34:24-re kaptunk ki, és talán több is volt abban a meccsben. De úgy gondolom, hogy a Kecskemét és az Esztergom (is) megcsíphető ellenfél lesz okos, taktikus játékkal. Százhalombattán nőttem fel, szerettem mindig is itt játszani, ezért is fontos nekem, hogy újra egy erős csapatunk legyen. Jelenleg egy budapesti cégnél dolgozom fejlesztőként, így a rögbi könnyen beilleszthető az életembe. A heti két rögbis klubedzés mellett, van egy válogatott összetartás, továbbá heti három-négy konditermi edzés is.

- Ha már itt tartunk, a klubban és a válogatottban (is) egyrészt bicepszkirálynak hívnak a srácok, másrészt mindig a sérüléseiddel ugratnak.

- Az kétségtelen, hogy sok időt töltök a konditeremben, de nemcsak súlyzós edzéseim vannak, a crossfit, a kettlebell vagy a streetworkout edzésekre is időt szánok. Persze minden hiedelem ellenére nem én vagyok a csapat „leggyúrósabb” embere. Az is igaz, hogy igyekszem az étkezésemre is odafigyelni. Nem eszem lisztes és cukros ételeket, és talán ez az, ami látszik a testfelépítésemen. Ami pedig a sérülékenységemet illeti, azon én is csak nevetni tudok, már-már kínomban. Az észtek elleni 15’s Eb mérkőzés előtt bemelegítéskor sérültem meg, az utolsó figuráknál egy rossz lépésnél szenvedtem részleges izomszakadást a combhajlítómban. A norvégok elleni Eb mérkőzésen rám estek, úgy sérültem meg. A bokaszalagjaim megnyúltak az orvosi diagnózis szerint. A csehek elleni vb pótselejtezőben végre kezdőként pályára léptem, de tizenkettesként tizenkét percnél többet nem nagyon töltöttem a pályán. Megint egy részleges izomszakadás. Remélem, hogy most, az új szezonban megtörik az átok, mert jó lenne már a válogatottban végigjátszani egy mérkőzést.

- A felnőtt válogatott szempontjából miként értékeled az előző szezont és mit vársz a következőtől?

- A 7’s Eb-t a lábam miatt nem tudtam vállalni, erről nem is formálnék véleményt, de a 15’s szezon alapján azt elmondhatom, hogy soha nem volt ilyen társaság, ilyen hangulat a nemzeti együttesnél. Az edzőnk, Richie Williams egyrészt nagyon jól összetartja a csapatot, lázba hozzá a srácokat egy-egy összecsapás előtt; másrészt szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Nem volt még ilyen jó edzőnk, aki nagyon jó érzékkel tudja azt is, hogy mikor kit kell lecserélni, illetve beküldeni a pályára. Mi, játékosok most megkapunk minden támogatást a szövetségtől. A szerdánkénti válogatott összetartások mellett már elkezdődött egy nagy felmérés, ami tartalmazott például terheléses vizsgálatot. Lesz személyre szabott edzésterv, étrend. Léptünk egyet a profizmus irányába. Ami pedig az előttünk álló szezont illeti: a 15’s rögbiben az Eb-n először is legyen meg a bentmaradás, érjünk be a Conference 1 osztályban, aztán ki lehet tűzni nagyobb célokat is: 2020-ig el kell jutni a Trophy-ba!

2017.09.15.

Szárnyalna a Szfinx a másodosztályban

A Soproni Sasok az idei szezontól nemcsak 7’s rögbiben indulnak, hanem a maglódi Fekete Oroszlánokkal fuzionálva, Szfinx néven a 15’s rögbiben is pályára lépnek, a másodosztályban, a Fehérvár, a Tárnok, a Szekerce, a Medvék, a Bp. Exiles 2, és a Kosok csapata mellett. Orbán Ábner két és fél évvel ezelőtt alapította meg a soproni klubot, és azt mondja, hogy számára majdnem ugyanolyan élményt nyújt megtanítani valakit rögbizni, mint egy jó meccset játszani a felnőtt válogatottban. Orbán Ábnerrel beszélgettem.

- Sokan talán nem is tudják, hogy Sopronban is van rögbis élet.

- 2015 márciusában megalapítottam a klubot, én vagyok a mindenese, vagyis az elnöke, a játékos-edzője, a titkára, bár ez utóbbiban mostanában már a feleségem is besegít. Bár most ő inkább azzal van elfoglalva, hogy egy-két héten belül megszületik a fiúnk. Visszatérve a klubra: 10-15 igazolt játékosunk van, továbbá néhány fiatal, aki már eljár az edzésekre, de még mérkőzéseken nem szerepelt. Ilyen létszám mellett az elmúlt két évben a 7’s bajnokságban szerepeltünk, legutóbb ötödikek voltunk; de most a maglódiakkal, Péczeli Ákos együttesével amolyan projektcsapatot alkotva, Szfinx néven részt veszünk az NB II-ben is. Mi vagyunk a Soproni Sasok, ők a Fekete Oroszlánok, így a kettőt együtt nagyon jól jelképezi ez a mitikus, szárnyas oroszlán. Az egyik hazai mérkőzésünket majd mi rendezzük, a másikat ők. Ez így minőség változást jelent majd, hogy a 15’s-ben is indulunk, de természetesen a 7’s rögbiben ugyanúgy szerepelni fogunk Soproni Sasokként, mint eddig. Úgy gondolom, hogy hosszú távon a 7’s rögbinek nagyobb jövője lehet Magyarországon, népszerűbb lehet, nagyobb médiaérdeklődésre számíthat, hiszen mi olimpia-centrikus nemzet vagyunk. Magyarországon igazán az számít, aki ott van az ötkarikás játékokon. Korábban volt egy válogatott játékosunk is, Montanaro Attila, aki tavasszal kiment Franciaországba. Kettős állampolgár, kint dolgozik és egy kisebb együttesben rögbizik is. Szerencsére novembertől, újra csapatunkat fogja erősíteni.

- Te hogyan ismerkedtél meg ezzel a sportággal?

- Tizenkét évvel ezelőtt Velencén egy strandrögbitorna alkalmával kerültem kapcsolatba a sportággal. Soós Dániel szervezte azt az eseményt, és egy gyerekkori barátom, Katona Jonathan hívott el. Azonnal beleszerettem a rögbibe. Gimnazista koromban lehetőségem adódott játszani is a Kék Cápák csapatában nagyjából két évet, egy alkalommal a másodosztályú bajnokságot meg is nyertük. Korábban több sportot is kipróbáltam, futballoztam, szertornáztam és néptáncoltam is; de ahogy megismertem a rögbit, el is felejtettem a focit.

- Mindössze huszonhat éves vagy, a korod alapján akár a felnőtt válogatottban is játszhatnál.

- Amikor megtanítok egy játékost rögbizni és legyőzünk egy ellenfelet, akkor nekem az legalább akkora élményt jelent, mintha én is szerepelnék a nemzeti együttesben. Úgyis mondhatnám, hogy az utánpótlás-nevelés kárpótol. Az öcsémet, Kolost is én tanítottam meg passzolni, cselezni, most pedig nagy büszkeséggel tölt el, hogy ott szerepel az U18-as keretben. Talán másként alakult volna, ha édesapám vállalkozásai miatt nem élünk olyan sok helyen az országban. A Velencében 13-ast (centert) és 14-est (szélsőt) játszottam, most pedig irányító vagyok. Itt, Sopronban hetente kétszer két órát edzünk. Mielőtt megalapítottam volna a klubot, OKJ-s rögbiedzői végzettséget szereztem, mert hitelesen és szakmailag hozzáértően szerettem volna tudásomat átadni. De személyi edzőként is dolgozhatnék. Most nagy kihívással várjuk, hogy a Szfinx miként szerepel az NB II-ben. Pécely Ákos barátommal reméljük, hogy a két fiatal csapatot sikerül összekovácsolni, mind a pályán és mind a pályán kívül is.

2017.09.11.

Összetartozunk és összetartunk/1.rész

A 2016/17-es szezon sikereiről és a szövetség közeli és távoli, stratégiai céljairól beszélgettünk Stiglmayer Gáborral, a férfi válogatottak sportigazgatójával. De ezúttal nemcsak a kirakat együttes, vagyis a felnőtt nemzeti csapat jött szóba, hanem mélyebbre ástunk, és az U16-os és U18-as válogatottak jelenlegi helyzetéről és jövőbeni feladatairól is szót ejtettünk.

- Mennyire tekinti sikeresnek az előző szezont és mit vár a következőtől?

- Nemcsak a felnőtt válogatottnak a versenyeztetése és építése zajlik, hanem a teljes utánpótlás korosztályt segítjük, próbáljuk minél inkább motiválni és fejleszteni azért, hogy egyrészt nemzetközileg is minél jobb teljesítményt nyújtsunk, másrészt ezek a játékosok olyan minőségi rögbit tudjanak játszani Magyarországon, ami a többi, nem válogatott sportoló számára is egy nagyon vonzó és integráló dolog lehet. Ha valaki nagyon motivált a válogatottban, az a saját klubjában is egy húzóerő lesz, és a többi játékos számára is példa. Mi ezt a fajta stabilitást szeretnénk elérni, hogy minden korosztályos válogatottunknál és így a felnőtt válogatottnál is legyen egy nagyon erős, összetartó és egymást segítő közösség. Összetartozunk és összetartunk. Ez egy fontos üzenet a jövőnek. Azt gondolom, hogy ha összefogás van, akkor bármilyen sikert elérhetünk, mert hihetetlen gyorsasággal változik meg a teljesítménye a nemzeti csapatoknak és játékosoknak.

- Három válogatottról beszélünk, az U16-osról, az U18-asról és a felnőttről.

- Az U16-os válogatott a 2001/2002-es korosztályú csapat, amely Krakkóban, az Olimpiai Reménységek Tornáján szerepelt 7’s rögbiben. Három éve vannak ilyen tornák, korábban volt Esztergomban is. Azt láttam, hogy ez a korosztály technikai értelemben, fizikálisan és mentálisan hihetetlen játékerőt képvisel. Egy nagyon éles verseny van közöttük a tizenkettes keretbe kerülésért is. Nagyon sokan vannak, és nagyon jól játszanak. Ugyanakkor nem sikerült még áttörést elérni a nemzetközi porondon, mert Németország – amely Európa ötödik legjobb csapata lett idén a Grand Prix-ban és Lengyelország – amely szintén a GP tagja – túl nagy falatnak bizonyult egyelőre, ezért nem sikerült a győzelem. Azért szeretném hangsúlyozni, hogy minden válogatottal partiban voltunk, többször is beszorítottuk őket. Ami viszont nem volt előnyünkre, hogy ez a korosztály még kevés 7’s rögbi tapasztalattal rendelkezik. Kicsit több idő kell ahhoz, hogy megugorjuk ezt a szintet, de optimista vagyok, mert nem játszottunk alárendelt szerepet. Ezek a gyerekek bosszankodtak azon, nagyon mérgesek voltak, hogy nem tudták kihasználni a lehetőségeiket. Tehát nem arról van szó, hogy mi csak kergettük az ellenfelet és nem voltak céllehetőségeink, hanem arról, hogy nem használtuk ki ezeket. Ez egy teljesen más dimenziója az eredményességnek.

- Az U18-as válogatott az esztergomi Eb tornán lett a Trophy-ban negyedik.

- A tavalyi év után ismét mi rendezhettük meg ezt a tornát. Tavaly kilencedikek voltunk, idén sikerült előrelépni és a negyedik helyen végzett a csapat. Mindez azt jelenti, hogy Európa tizenhat legjobb csapata közé kerültünk (GP-ben tizenkét csapat van). Ez egy rendkívüli teljesítmény, a magyar rögbi történelmében a valaha volt legjobb helyezés. Mivel az angoloktól kezdve mindenki indul, ezért ez egy elképesztően nagy eredménynek számít. A torna előtt többen megsérültek. Többek között Sőlősi Dáriusz, aki egy nagyon tehetséges, labdabiztos játékosunk. Hatalmas termetű, hiszen kétméteres fiúról van szó, aki tíz éve rögbizik, tehát nagyon meghatározó játékos lehetett volna, de térdszalag-szakadást szenvedett. Rácz Regő, aki a válogatott csapatkapitánya volt a Kárpát Kupán szintén térdsérülést szenvedett. Dáriusz nem rögbiben, hanem kosárlabdában, ezt azért rögzítsük. Külön tetézte a bajt, hogy a torna első mérkőzésének második percében az egyik legmeghatározóbb játékosa a csapatnak, Mészáros Attila szintén megsérült, a változatosság kedvéért ő is térdproblémával. Gyakorlatilag tizenegyen játszottuk le a tornát. Az utolsó mérkőzésre már csupán kilenc hadra fogható játékosunk volt. Így tekintve heroikus ez az eredmény, tényleg minden tisztelet a játékosoké, akik az utolsó percig harcoltak.

- Ha minden játékosunk hadra fogható lett volna, akkor akár a Grand Prix-ba is feljuthatott volna ez a csapat?

- Elképesztő teljesítményt mutatott ez a válogatott, és szeretnék kiemelni egy játékost – anélkül, hogy bárkit megbántanék –, Perlaki Mártont, a nagykőrösiek kiváló játékosát, aki gyakorlatilag az összes mérkőzést hibátlanul játszotta végig. Olyannyira, hogy az utolsó percben a dánok elleni mérkőzésen még célt is elért. Ebben a csapatban a sérülések ellenére nem volt gyenge pont. Azzal együtt sem, hogy voltak olyan játékosok, akiket hiányoltunk. Ez egy rendkívül masszív és egységes együttes volt, ami mindenképpen a csapategységet és a játékosok hozzáállását dicséri. Akkor tudtunk volna feljutni – minden realitása megvolt, hiszen az összes mérkőzésünket megnyerhettük volna – ha ez a játékoskeret többet tudott volna fizikailag edzeni. Kizárólag azért nem tudtuk megnyerni a tornát, mert a mi játékosaink fizikai edzést nem tudtak annyit végezni, mint az ellenfeleik, mint például az ukránok. Ha mi augusztusban több időt tudtunk volna fordítani a fizikai edzésekre, ami ilyenkor nagyon nehéz, akkor sokkal eredményesebbek is lehettünk volna. Ez azt jelenti, hogy még nem vagyunk az út végén. Ha az edzés mennyiségét tudjuk növelni, akkor a teljesítményünk is növekedhet. A csapat két húzóembere, Suiogan Tímár és Sovány Erhard ráadásul a felnőtt válogatottat is erősítette, tehát ők irdatlan terhelést kaptak tavasz óta.

- Az U18-as játékosok mennyire tudnak beépülni a felnőtt klubcsapatokba, mennyire biztosított a fejlődésük?

- Itt lényeges előrelépés várható, ugyanis a mostani U18-as csapatunk (a 2000/2001-es korosztály) esetében egy 90 fős állományról beszélünk. Ez nagyjából a duplája a tavalyi játékosállománynak. Ez nagyon örömteli, hiszen több klub előre tudott lépni, ami példaértékű. Richard Williams – aki Angliában is dolgozik és a korosztályos rögbit nagyon jól ismeri – rendkívül elismerően nyilatkozott a klubok teljesítményéről, különösen a Nagykőrösről, az Esztergomról, a Szegedről. Ezek a játékosok mindenképpen egy új dimenzióját adják a rögbinek, és egy jó alapot arra, hogy a válogatott is emiatt előrébb tudjon lépni. Ezzel a 90 fős állománnyal a bajnokságot el tudjuk indítani. Már az utolsó simítások vannak, hogy összeálljon a bajnoki rendszer. Ez mindenkinek közös érdeke, de nagyon nehéz helyzetben vannak a klubok, mert minden tekintetben helyt kell állniuk, és most azon dolgozott a szövetség, hogy összeállítson egy olyan versenyrendszert, ami átlátható és jól szervezett. Lesznek projektcsapatok és lesznek klubok, amelyek önálló U18-as együttessel vesznek részt a bajnokságban.

2017.09.13.

Összetartozunk és összetartunk/2.rész

A 2016/17-es szezon sikereiről és a szövetség közeli és távoli, stratégiai céljairól beszélgettünk Stiglmayer Gáborral, a férfi válogatottak sportigazgatójával. De ezúttal nemcsak a kirakat együttes, vagyis a felnőtt nemzeti csapat jött szóba, hanem mélyebbre ástunk, és az U16-os és U18-as válogatottak jelenlegi helyzetéről és jövőbeni feladatairól is szót ejtettünk.

- A felnőtt válogatott a 15’s és a 7’s rögbiben is lépett egy osztályt feljebb. Náluk mi a közeli és mi a távoli cél?

- Itt egy nagyon komoly fejlesztési program indul, ami a nőknél is elkezdődik. Az U18-asokhoz hasonlóan a felnőtteknél is szeretnénk fizikailag és futógyorsaságban, robbanékonyságban is segíteni a játékosokat. Egyrészt egy atlétaedző segítségével nagyon komoly, világszínvonalú felmérésekkel elindul egy szakmai fejlesztés a játékosoknak, akik akarnak előbbre lépni. Aztán a tolongás technikai részeinek, finomságainak – elsősorban a zárt tolongásokra és a bedobásokra gondolok – az elősegítésére érkezik Angliából egy profi, erőfejlesztő –és tolongásedző, aki ezt a munkát segíti. Valamint érkezik a Saracens csapatánál jelenleg is dolgozó – ne felejtsük, hogy Európa egyik legjobb együtteséről van szó – Tommy Fuller, aki videó elemzőként fogja a játékosok technikai teljesítményét segíteni. Az a célunk, hogy mind a 7’s, mind a 15’s rögbiben három év múlva csúcsra érjünk. A Grand Prix a cél 7’s-ben 2020 környékére és a Trophy osztály a 15’s-ben. Ahhoz, hogy ezt elérjük, meg kell erősíteni a játékosokat egyrészt fizikálisan, másrészt – és ez igényli a legtöbb munkát – a technikai és döntéshozási képességet. Hihetetlenül tehetséges ez a generáció, nagyon sok a tizenéves, huszonéves a válogatottban, vagyis a következő hat-nyolc évre egy nagyon stabil alappal rendelkezik a válogatott. Most egy ötvenkét fős kerettel kezdünk el dolgozni, ez egy nagy merítési lehetőség. Elsődlegesen az a célunk ezzel, hogy minél jobban tudjuk motiválni a játékosokat és minél több inspirációt kapjanak, és kialakuljon egy valódi versenyhelyzet, mert azt gondoljuk, hogy egy-egy posztra most már nemcsak egy-két, hanem három-négy játékos is van.  Fontos kiemelni, hogy nem egymás ellen versenyeznek a játékosok; hanem itt mindenki azért van, a stáb, a szövetség és az egész rendszer arról szól, hogy miként tud segíteni abban, hogy a játékosok minél jobbak legyenek. Mivel szeretnek rögbizni, ha segítséget kapnak, akkor jobbak is lesznek. Az, hogy adott esetben éppen ki a jobb, változhat. Minél több jó játékosunk van, annál erősebb lesz a válogatottunk. Ezért lesz három felkészítő edzés Vácott szerdánként, majd Gibraltár ellen – amire még nem volt példa – egy felkészülési mérkőzést fogunk játszani október 6-án, Mándokon. A Gibraltár elleni mérkőzés után jelöljük ki a Svédország és Lettország elleni Eb mérkőzések keretét. A svédek ellen október 14-én játszunk idegenben. A svédek 7’s rögbiben most feljutottak a GP-be, a legmagasabb szintre, tehát nagyon gyors, nagyon robbanékony, nagyon jó játékosaik vannak. De azt gondoljuk, hogy a magyar rögbi már van olyan szinten, hogy teljes értékű ellenfél legyen a pályán. Ezzel együtt nem Magyarország jelenleg a mérkőzés esélyese, mert nem idehaza játszik. A 15’s rögbiben nagy jelentőséggel bír a hazai pálya. De szeretnénk a maximumot kihozni magunkból. Nem feltartott kézzel megy ki a válogatott Svédországba, az biztos. A lett meccs kulcsfontosságú, azt mindenképpen meg kell nyerni! Mindenki nagyon készül erre, ez a legkiemeltebb mérkőzésünk. Richard Wiiliams olyan modern játékkultúrát honosít meg, ami rendkívül támadó jellegű és nagyon dinamikus. Ez annyira látványos és jó megoldásokat jelent, hogyha mindenki felnő a feladathoz, tud eléggé koncentrálni, akkor „nem lesz ellenfelünk”. Lettországot felnőtt szinten még nem tudtuk legyőzni, úgyhogy ez egy hatalmas kihívás lesz.

- A csoportban van még Ukrajna és Litvánia. Ezek a mérkőzések már 2018 tavaszán lesznek. De mi történik akkor, ha ez a válogatott megnyeri ezt a csoportot? Ez benne van a pakliban vagy irreális lenne?

- Azt hiszem, hogy benne van. A torna legerősebb csapata Ukrajna, amely most esett ki a Trophy-ból. Ők a csoport favoritjai, és ők otthon is játszanak ellenünk. Az egy irdatlan nehéz mérkőzés lesz. De hozzáteszem, hogy a litván is egy pokolian nehéz összecsapás lesz, Litvániát egyetlenegyszer tudtuk legyőzni, még 2001-ben. Ugyanakkor van egy brutálisan erős válogatottunk. Ettől szép ez a játék, hogy szikrázóan kemény csatákat fog látni mindenki. Beleedződünk ebbe a világba, és nekünk az a stratégiai célunk, hogy a játékosaink megszokják ezt a terhelést, ezt a légkört, ezt a tempót, és ha az edzői koncepciót meg tudják valósítani, akkor esélyünk van minden mérkőzésen a győzelemre. Ezt hangsúlyoznám, hogy minden találkozón van esélyünk a győzelemre, de a realitás az, hogy ebben az osztályban meg kell erősödnünk.

- Hogyan tudják a klubok a saját érdekeik mellett a válogatott érdekeit is szolgálni?

- A versenynaptár úgy van összeállítva, hogy amikor a válogatott játszik, akkor nincs klubmérkőzés, tehát nincs időpontbeli ütközés. A klubok játékosaiból áll a válogatott, tehát ez egy nagyon szoros együttműködés. Ezért is mondtam, hogy mi összetartozunk, és ha össze is tartunk, akkor csodákra vagyunk képesek. Hosszú távon az elképzelhető, hogy olyan mennyiségű játékos lesz egy klubban, hogy párhuzamosan zajlik egy bajnoki forduló és egy válogatott mérkőzés. De ehhez az kell, hogy minden klub rendelkezzen 30-40 fős felnőtt játékoskerettel, és a rájátszásos rendszer miatt egy-egy találkozó amúgy sem döntené el a bajnokság sorsát. Amikor elérnek ide a klubok, akkor meg lehet majd tenni, hogy folyamatos legyen a bajnokság. Ez egy stratégiai cél. Az, hogy a válogatott ilyen jól szerepel és a játékosok ennyire motiváltak, jótékony hatással van a klubokra is, hiszen visszatérve a klubba az adott játékos húzóerő lehet a következő generációknak is.

- Ami még rendkívül fontos, az a háttér.

- Egyrészt Kiss Antal elnök úr hisz ebben a generációban, nagyon hisz abban, hogy közös munkával, összefogással jelentősen előre tudunk lépni. Ezért minden feltételt biztosít ahhoz, hogy a magyar rögbi fejlődjön. Hiába álmodozunk bármiről, ha e mögött nincs összefogás és segítő szándék. Most ez megvan, ezért lehetővé válnak ezek a programok. A másik, hogy a szakmai minőséget Richard Williams garantálja. Nemcsak a játékszisztémáról lehet itt beszélni, hanem arról a kultúráról, amit ő képvisel, valamint arról a hozzáállásról. A játékosokkal a kapcsolata a nyitottságra és a bizalomra épül. Emellé csatlakozik az a fajta szervezettség, amiben sokan közreműködnek. Németh Krisztián, Tóth István segíti az edzésmunkát, Hollósi Gábor segíti a technikai hátteret, de fontos megemlítenem Debreczeny Dénest, a szövetség technikai igazgatóját. Ugyanez vonatkozik az U16-ra és az U18-ra is, Kendi Géza és Péczeli Ákos az utóbbiak, Angyal András és Máthé Zoltán az előbbiek stábját erősíti, Gombás Bence is besegít. Remsik József pedig a 7’s U16-os rögbiben működött közre. Láthatjuk, hogy ez már egy hatalmas stáb, amely azon dolgozik, hogy ezeknek a gyerekeknek, felnőtteknek a lehető legjobb feltételeket biztosítsa. Ez az ékes bizonyítéka, hogy ha összefog a magyar rögbi, akkor döbbenetes erővel bír.

2017.09.06.

Elmentem Peterborough-ba szerencsét próbálni

Kilenc évesen kezdett el rögbizni, a Velencei Kék Cápák csapata után Százhalombattán folytatta, majd a Velencei-tavi Rögbi Sport Egyesületnél. A Budapest Exiles együttesével két bajnoki címet is szerzett, miközben elment az angol Peterborough csapatához. Amikor 2015 októberében eltört az állkapcsa, elgondolkodott a folytatáson, de győzött a sportág szeretete. A 15’s és a 7’s nemzeti válogatott erőssége azt mondja, hogy tovább kell feszegetni a határaikat, és nem lehet végállomás a Conference 1-es osztály, illetve a Trophy divízió. Drabbant Dáviddal beszélgettem.

- Mióta rögbizel? Hogyan kerültél ki Angliába?

- Kilenc esztendősen ismerkedtem meg a sportággal. Én pázmándi vagyok, a kápolnásnyéki suliban tanultam, és amikor Sós Dániel megalapította a Velencei Kék Cápák csapatát, akkor én is lementem a testvérem, Gergő után. Akkor már ott voltak többen a sulinkból, Czakó Attila, Katona Jonathan, Slott Attila. De ők idősebbek (voltak) nálam. Aztán pár évvel később már Tóth Sándornál tanultuk a sportág alapjait, aki a Battai Buldogoknak toborozta a fiatalokat. Majd jött a Velencei-tavi Rögbi Sport Egyesület, a 2015/16-os szezonban pedig már a Budapest Exiles együttesét erősítettem. Tavaly meg is nyertük a bajnokságot, idén pedig ismételtünk, bár én csak fél szezont játszottam, valamint a döntőben. Amikor 2016 decemberében Francois Taillo megkeresett, aki az Exiles menedzsere is, hogy játszanék-e kint Angliában, a hetedosztályú Peterborough csapatában, sok időm nem volt gondolkodni. A kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem, aztán belekezdtem egy OKJ-s edzőképzésbe, de nem fejeztem be a kétéves kurzust. Így épp nem volt munkám otthon, illetve suliba sem jártam, tehát úgy gondoltam, hogy miért is ne próbálnám ki magam külföldön. Az ötös posztra (második soros) kerestek embert, korábban összefogót is játszottam a 15’s rögbiben, szilveszter előtt gyorsan kellett döntenem. Peterborough 83 mérföldre, azaz 133 kilométerre van Londontól északra, Közép-Angliában található. Korábban mások is voltak kint úgymond próbajátékon, de senki nem maradt kint.

- Hogy sikerült az első félév? Te most kétlaki életet élsz?

- A Peterborough amolyan testvérklubja, a Budapest Exiles-nak. Az idei kecskeméti döntőben pedig azért játszottam az Exiles együttesében, mert a szezon felében még itthon rögbiztem, és invitáltak a többiek a döntőre. Ez szép gesztus volt a részükről, bár én senki elől nem akartam elvenni a lehetőséget. 2017 őszétől viszont már csak az angol csapatomban játszom, amely most került fel a hatodosztályba. Jelenleg egy vállsérüléssel bajlódom. Július 5-én a klubommal egy 7’s tornán vettünk részt Brightonban, ahol az egyik mérkőzésen ráestem a jobb vállamra. Minden irányban tudom mozgatni, de még fáj. Az ideg sérülhetett meg vagy az ín, de még várok vizsgálatokra. A hatodosztályt vereséggel kezdtük, 21:20-ra kaptunk ki a Huntingdon csapatától, azonban pozitívan tekintek előre, mivel esélyesek vagyunk egy újabb bajnoki cím megszerzésére.

- Miért vágtál bele ebbe az angliai kalandba és félprofi játékosnak számítasz?

- Azért jöttem ki egyrészt, hogy élményeket szerezzek, új helyeket fedezzek fel; másrészt, hogy szerencsét próbáljak. Az angolt is szerettem volna jobban elsajátítani. Akkor beszélsz jól egy nyelvet, amikor már tudsz úgyis gondolkodni. Persze van olykor honvágyam is, jó érzés otthon lenni, de szeretek kilépni a komfortzónámból. Megkeresni önmagam egy új közegben, megtapasztalni, hogy miként nézek szembe egyedül a kihívásokkal. Itt, Peterborough-ban egy többszobás lakásban lakunk egy edzővel és egy játékostársammal, csak a rezsi rám eső részét kell fizetni. Egy ablakgyárban dolgozom, a cég a klub elnökéé. Ez az egyesület amúgy nagyon családias, hiszen segítenek munkát találni a játékosoknak, akik minden győzelem után bónuszt kapnak, de ez inkább jelképes, nem sok mindenre lenne elég. De gesztusnak szép.

- Van összehasonlítási alapod a magyar viszonyokkal. Mennyiben más Anglia – már a rögbi szempontjából?

- Van havi pár font tagdíj, de cserébe kapunk felszerelést. Van klubház, öt pálya, szponzorok a csapat mellett. Itt az edzések hatékonyabbak, precízebbek, az alaprögbit nagyon tudják játszani. Nagyon sok elemzés van, több edző is foglalkozik velünk. Lee Adamson a vezetőedzőnk, aki játékosként a híres Saracens klubban is megfordult. Most is sok válogatott kerül ki onnan. Visszatérve a Peterborough-ra: itt van négy csapat is, én természetesen az első csapatban vagyok, de női együttesünk is és rengeteg gyermek, azaz utánpótlás. Erről jut eszembe, hogy amolyan segédedzőként az elmúlt fél évben edzősködtem is az U16-os csapatnál. Egy átlagos hét egyébként a munka mellett két rögbi edzéssel telik, amit én kiegészítek három konditermivel és persze a mérkőzés.

- Hogyan fogadta a család, hogy kimentél és mi lehet az előrelépés?

- Ez az életforma most tetszik, de nem tudom, hogy meddig lehet csinálni. A barátnőm, Katona Bianka például most csatlakozott hozzám, aki szintén rögbizik. Sőt, vasárnap már pályára is lépett a Peterborough-ban és nagyon ügyes volt. A megoldás, az előrelépés hosszú távon egy másik klub lehetne, ahol meg tudnék élni csak a rögbiből. A család alapvetően jól fogadta. Édesanyám sajnálta, hogy ritkábban fog látni, de úgy engedett el, hogy menjek és próbáljak szerencsét. Ugyanakkor izgultak is értem a szüleim, illetve a testvérem, de eddig minden jól alakult. Lebeszélni senki nem akart, nem mondták, hogy nem jó ötlet, csak figyelmeztettek, hogy helyt kell majd állnom.

- 2015 októberében majdnem kettétört a rögbis karriered. De mi is történt?

- A Budapest Exiles a Szegeddel játszott bajnoki mérkőzést, egy zárt tolongásnál futottam oldalra, rosszul érkeztem vállal, és térddel az állkapcsom jobb oldalába futott az egyik szegedi játékos. Néhány darab letört a fogaimból, de attól jobban megijedtem, hogy tudtam mozgatni az egész fogsoromat. Felnyitották az állkapcsom, összecsavarozták, egy lemezt is tettek be. Akkor komolyan elgondolkodtam, hogy van-e értelme továbbcsinálni, de aztán helyrejöttem és itt vagyok a pályán. Győzött a rögbi szeretete.

- Ha abbahagytad volna, kimaradsz azokból az élményekből, amelyeket a 2017-es esztendő tavasza hozott, hiszen a 15’s és a 7’s válogatott is feljebb lépett egy osztállyal. Mint a nemzeti csapat egyik meghatározó tagja, miként értékeled a szezont?

- Richie Wiiliams érkezésével megújult, felfrissült a válogatott. Erőnlétileg is jobbak vagyunk, mint korábban és nagyon sokat elemeztünk is. Jelenleg hatalmas a versengés, sokkal jobban meg kell küzdeni a válogatottba kerülésért, mint korábban, legyen szó a 15’s vagy a 7’s csapatról. Sok a régi-új játékos a keretben. Rengeteget fejlődtünk. Én még 2015-ben Ciprus ellen mutatkoztam be a nemzeti együttesben 15’s Eb mérkőzésen, Százhalombattán. Amúgy 2017 tavaszán, a finnek elleni mérkőzés előtt már éreztem, hogy meglesz a feljutás. De ha a két legemlékezetesebb mérkőzést kell megemlíteni, akkor a bosnyákok elleni esztergomi vb pótselejtezőt mondanám, amikor hatalmas csatában nyertünk és a csehek elleni, idegenbeli hősies helytállást. Emlékszem, hogy például cseh bedobásnál elvettük tőlük a labdát. Nagy nyomást helyeztünk rájuk a védekezésünkkel és a váratlan, gyors támadásainkkal egyaránt. Meghatározó mérkőzés volt úgy gondolom mindannyiunk számára, akik a pályára léptek aznap. Mivel itt éreztük igazan, mit is jelent a hazánkért es egymásért harcolni. A burgaszi 7’s Eb tornán különösen a védekezés volt dicsérhető, mert felépítettük a „magyar falat”, és ami kiemelendő, hogy könnyen át tudtunk állni a 15’s rögbiről a 7’s rögbire. Ami a jövőt illeti: feszegetni kell a határainkat, mert úgy érzem, hogy van ennél még feljebb! Idő kell és hit, és nem lehetetlen eljutni a 15’s rögbiben a Trophy-ba, a 7’s rögbiben a Grand Prix-ba. De mégis leginkább azért éri meg csinálni, mert a rögbi összeköt bennünket, életre szóló barátságok alakulnak.