Száműzött Vitéz Cápa

Szerző
KM
2017. 07. 21.

Tizenkét éve ismerkedett meg a rögbivel. Azonnal tudta, hogy ezt a sportágat neki találták ki. 2017-ben nem volt olyan mérkőzés, amelyről hiányzott volna. Nemcsak a bajnokságban, az Exiles együttesével, de a válogatottal is ott volt mindenhol és kivette részét a sikerekből. A 15’s és a 7’s csapattal is egy szintet ugrott az Európa-bajnokságon. Civilben a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán, mentőtiszt szakon tanul, márciusban államvizsgázik. A kihívás része az életének. Czakó Attilával beszélgettem.

-          Huszonhárom éves vagy. Mikor és hogyan ismerkedtél meg a rögbivel?

-          2005 őszén. 2006-ban pedig már játszottam is a Március 15-e Kupán Székesfehérvárott, méghozzá kontakt rögbiben. Volt százhalombattai játékos, Soós Dániel, aki utolsóéves gimnazista volt Kápolnásnyéken, és miközben rögbizett, bennünket, fiatalokat tanított a sportágra. Ebből a társaságból olyan ma is játszó játékosok kerültek ki, mint Katona Jonatán, Drabbant Dávid, Drabbant Gergő, Slott Attila és jómagam. Az első edzésen érintős rögbivel gyakoroltak az idősebbek, de én már akkor tudtam, hogy szeretni fogom. Pedig mondták, hogy ez még nem is az igazi rögbi. Ami megragadott, hogy birkózni, küzdeni kell folyamatosan. 2005 novemberében elkezdtük tanulni az alapokat, de 2006 márciusában már játékra készen voltunk. Persze korántsem tudtunk annyit a rögbiből, mint manapság.

-          Merre játszottál az évek során és hol, kitől tanultál a legtöbbet?

-          A Battai Buldogokat erősítettem kadett és junior koromban, illetve Velencén is játszottam akkoriban. A Velence-tavi Vikingekkel utolsóéves juniorként megnyertük a bajnokságot, majd a Velencei Kék Cápákkal a másodosztályú felnőtt bajnokságot. Következett az Esztergom, a három év alatt egy ezüstöt, és két aranyérmet szereztem. A váltás is sikeres volt, hiszen a Budapest Exiles együttesével első évben történelmi első helyet értünk el az Extraligában, és idén, 2017-ben ismételtünk. Mindenhol a nyitó poszton szerepeltem. Mindenhol, minden csapatnál tanultam valamit. Esztergomban azt élhettem át, hogy milyen fiatalként a legfelső osztályban szerepelni, az Exiles-ban pedig sokkal nagyobb felelősség hárult rám.

A válogatottat irányító, RichieWilliams a kiválóság kultúráját alakította ki bennünk, tőle ezt a szemléletet és a játékhoz való hozzáállást lehetett megtanulni a technikai trükkökön ķívül. Nem előre megírt forgatókönyvből játszunk a válogatott mérkőzéseken. Játék közben nekünk kell döntést hozni, ugyanakkor vállalni is kell a döntéssel járó felelősséget. Richie megmutatja az utat, és a csapaton múlik, hogy azt miként járja végig. De oda kell érni az út végére. Ez 2017-ben kétszer is megtörtént, hiszen a 15’s válogatottal az Eb-n a Conference 1-es osztályba jutottunk fel, a 7’s együttesel pedig a burgaszi Eb tornán a Trophy divízióba.

-          Hogy bírtad, hogy gyakorlatilag végigjátszottad a szezont, legyen szó bajnoki mérkőzésről vagy válogatott találkozóról?

-          Azért azt tudni kell, hogy a kilences játékos védett pozícióban játszik, ezért is elkerültek pályafutásom során a komolyabb sérülések. De tavaly volt egy eszméletvesztésem, agyrázkódásom. A Szeged ellen játszottunk 7’s bajnoki mérkőzést, egy késői fogás volt, egy földre vitel, szerencsétlenül, fejjel érkeztem a földre. Mint tudjuk rögbiben csak azt a játékost szabad támadni, akinél a labda van. Hál istennek már a mentő érkezésekor magamnál voltam, öt percig tartott az eszméletvesztés, és semmi komolyabb bajom nem lett. A vétkes játékos elnézést kért, és ez ma már nem téma.

-          A szüleid nem féltettek a rögbitől a kezdet kezdetén?

-          De, az elején féltettek. Próbáltak beszerezni minden védőfelszerelést, de az évek alatt ezek lekerültek, mára már csak a fogvédő maradt. Ugyanakkor örültek neki, hogy sportolok. Nem volt problémám a suliban, pedig egy izgága, hiperaktív gyerek voltam. Nem voltak magatartásbeli problémáim sem. Kellett nekem ez a mozgásforma. Kitartásra nevel és növeli a csapatszellemet. Segített átvészelni a kritikus kamaszkort. A sport mellett gitároztam is két-három évig, swinget és blues-t játszottam.

-          Mi leszel, ha „nagy” leszel? Hol tanulsz most?

-          A budapesti Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán, mentőtiszt szakon tanulok. Negyedéves vagyok, márciusban lesz az államvizsga. Nem tagadom, hogy nehéz összeegyeztetni a tanulást a sporttal, de eddig mindig megoldottam. Pedig a tanáraim nem mindig értik, hogy a rögbi milyen fontos számomra. Volt, hogy Ciprusra mentünk a 15’s válogatottal Eb mérkőzést játszani, de előtte még zárthelyi dolgozatot írtam. Mentőtiszt leszek, orvosi kompetenciával bíró egészségügyi szakellátó, aki ápolóval és gépkocsivezetővel dolgozik együtt. Esetkocsin vonulunk majd, mindenfélesürgősséget igénylő beteghez. Kalandos munka, változatos hivatás. Amikor a gimnáziumban letettem az emelt szintű biológiai érettségit, akkor adott volt, hogy merre tovább. Ami pedig az anyagiakat illeti: remélem, hogy évről évre egyre nagyobb megbecsülést kapnak az egészségügyi dolgozók. De a hivatástudat erős bennem. Augusztustól egyébként főállásban mentőápolóként dolgozom.

-          2016 őszétől te vagy az egyik legstabilabb játékosa a válogatottnak. Mi a titka ennek a csapatnak?

-          Odafigyelek a hétköznapokon is mindenre, a regenerálódásra, az étkezésre. Például a magas fehérjetartalmú ételeket részesítem előnyben. Időnként azért rácsodálkozom, hogy miként is bírtam ilyen jól ezt a szezont. Most a pihenésé a szerep, de augusztus 19-én már Vácott 7’s bajnoki fordulót játszunk. Ősszel pedig már a Conference 1-ben Eb mérkőzésen Stockholmban, a svédek ellen lépünk pályára. Ami az idei eredményeket illeti: naná, hogy elégedett vagyok, hiszen az Exiles-zal bajnoki címet szereztünk, a válogatottal pedig a 15’s és a 7’s rögbiben is egy osztályt feljebb léptünk. Ez persze a csapataim érdeme. Szerencsére jó csapatokban játszom. És hogy mi a titka a válogatottnak? Ebben a társaságban mindenki nagyon várja a válogatott összetartásokat is, amelyek jó hangulatú összejövetelek. A nemzeti együttesbe jönni pedig nem kötelesség, hanem hatalmas megtiszteltetés.