Együtt edzett a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánnal

Szerző
KM
 | Kép forrása:
Szabó Tamás
2017. 08. 04.

Civilben informatikus. A Szeged és a válogatott pillére. 2006 óta rögbizik, előtte hosszú éveken át kajakozott. Jonny Wilkinson játéka vitte a rögbi irányába. A szezon mérkőzését Prágában, a csehek elleni vb pótselejtezőben játszotta. Azt mondja, hogy a 15’s válogatott a Conference 1-ben sem fog szégyent vallani. Szabó Tamással beszélgettem.

-          Sokan nem tudják rólad, hogy valaha kajakoztál. Akár olimpiai bajnok is lehettél volna?

-          Csak 2006-ban, tizennyolc esztendősen kezdtem el rögbizni. Előtte valóban kajakoztam, és kétségtelen, hogy nagy álmom volt, hogy egy olimpiára eljussak. A kedvenc kajakosaim Vereckei Ákos és Kammerer Zoltán voltak, nagy élményt jelentett látni a sydney-i olimpiai győzelmeiket (Kammerer párosban is olimpiai bajnok lett, a négyes mellett – a szerk.) a tévén keresztül, aztán szurkolni nekik 2002-ben, a szegedi Európa-bajnokságon. De a Maty-éren velük, mellettük edzettünk. Akkoriban én voltam a legerősebb a csoportunkban, de nem voltam elég technikás. Hiába edzettem nagyon sokat, tízet-tizenkettőt egy héten, már reggel, iskola előtt is, nem volt meg talán a tehetségem a kajakozáshoz. Márpedig ezt a sportot csak úgy érdemes csinálni, ha a legmagasabb célokat is ki tudod tűzni magadnak. Aztán az Eurosporton láttam a rögbi világbajnokság közvetítését, az angol 10-es, Jonny Wilkinson játéka tetszett leginkább. Mivel megtudtam, hogy van Szegeden is rögbi, adott volt, hogy kipróbálom magam. A Szegedi József Attila Tudományegyetemen, a bölcsészettudományi karon, történelem szakra jártam, és kötelező volt a testnevelés felvétele. Mivel volt az egyetemen rögbis élet, így oda jelentkeztem. Nyertünk is háromszor egyetemi bajnokságot. Bár ez a 7’s rögbi soha nem feküdt nekem. Az én alkatomhoz a 15’s rögbi megy (183 cm, 120 kg – a szerk.), és mindig is elsősorost, pillért játszottam. Az egyetemi toborzáskor kerültem a Gorillák csapatához. Egyébként az együttesben játszott egy korábbi ifjúsági világbajnok kajakos, Biczók Attila is, aki pont idén vonult vissza a rögbitől.

-          Rögbis pályafutásod alatt Angliát és Franciaországot is megjártad, ugye?

-          2012-ben Angliában játszottam előbb egy amatőr, majd egy félprofi csapatban, a Darlington Mowden Parkban. 2013-ban pedig Franciaországban rögbiztem egy félprofi alakulatnál, a Givors együttesénél. Ez utóbbi azért is volt nagy szó akkoriban, mert rajtam kívül csak két magyar játszott a galloknál. 2013-ban egy sajnálatos sérülés is hátráltatta a pályafutásom, térdszalagszakadást szenvedtem, Franciaországban egy térdspecialista műtötte meg, volt egy bentlakásos rehabilitációs központ, ahol gyógyulhattam. De tíz hónapot ki kellett hagynom. 2014-ben még játszottam egy keveset kint, aztán hazatértem. Egyébként annyira nem éreztem jól magam a franciáknál, pedig beszélek angolul, latinul és spanyolul alapszinten, de a francia nyelv hiányzott.

-          Mi annak az oka, hogy miközben az ország legjobb tolongása Szegeden van, a Fit World Gorillák Rugby Club-nál, az együttes csupán az ötödik helyen végzett az Extraligában?

-          Sok tehetséges játékos van, de csapatként nem állunk össze. Annak viszont örülök, hogy idén a tudás és a hozzáadott munka alapján lehetett bekerülni a válogatottba. 2011 óta szerepelek a nemzeti együttesben, nem volt ez mindig így. A Szegedre visszatérve novemberben lebontották a klubházunkat, az Etelka soron, a SZEOL második pályáján játszunk. Remélem, hogy a jövőben is lesz hol rögbiznünk.

-          A család, a párod nem féltett vagy nem félt a rögbi miatt? A te posztod ugyanis az egyik legkeményebb.

-          A szüleim sosem féltettek. Igaz, hogy csupán egyetlen mérkőzésemen voltak kint. A párommal kilenc éve vagyunk együtt, ő mindenben támogat.

-          Jól gondolom, hogy a rögbis pályafutásod legnagyobb sikere az, hogy idén a 15’s válogatott tagjaként feljutottál az Eb-n a Conference 2-ből a Conference 1-be?

-          Igen, de hozzáteszem, hogy a legemlékezetesebb meccsem a prágai, csehek elleni vb pótselejtező, amikor is pillér poszton a velem szemben álló játékos egy Franciaországban profiskodó rögbis volt, akit a tévében is láttam. A vereség ellenére nem vallottunk szégyent. Azért a rögbi a realitások sportja. Annyival jobb játékosok ellen játszottunk, hogy már önmagában a játék nagy élmény volt. Ezzel együtt persze győzni akartunk. A sikert nem csupán az Eb feljutás jelentette számomra, hanem az odáig vezető út. Nekem gyerekkorom óta a sport a mindennapjaim részévé vált, így az természetes, hogy hetente ötször edzem, van három konditermi és kettő rögbi edzésem. A kajakozásból megmaradt a munkamorál. A Conference 1-ben majd Svédországgal, Litvániával, Lettországgal és Ukrajnával játszunk. Teljesen reális célnak tartom az első-második hely megszerzését. A kötelező elvárás pedig a bentmaradás. A feltételek adottak, ugyanakkor vannak olyan posztok, ahol kevés a minőségi játékos. Ilyen az első sor. Ha szeretnénk előbb-utóbb aTrophy-ba eljutni, akkor kell harminc minőségi játékos és fontos, hogy a jelenleginél is több összetartás, edzőtábor legyen.