Háromszor tanult meg járni

Szerző
KM
 | Kép forrása:
Katona Jonathan
2017. 08. 10.

Vallásos családból származik, ezért is kapta a Jonathan nevet. Apja focistát akart nevelni belőle, de ő rögbis lett. Ennek már több mint 11 éve. Tízesként kezdte, de játszott centert, mostanság pedig szélsőt vagy fogót. A Velencei Kék Cápáktól indult el, de eljutott Franciaországba és Németországba is, most épp Angliába készül. Nagyon eltökélt, még nem tett le arról, hogy egyszer profi játékos legyen, pedig pár hete műtötték a bal vállát. Katona Jonathannal beszélgettem, aki „tha”-val írja a nevét.

-          Hogyan kerített hatalmába a rögbi, ha édesapád focistát akart nevelni belőled?

-          Hárman vagyunk testvérek, a bátyám Kristóf, az öcsém Ábrahám. A kápolnásnyéki suliba jártam, ahol az egyébként Százhalombattán rögbiző, akkor 17 éves Soós Dániel csapatot épített. Kápolnásnyék és Velence két teljesen egymás mellett lévő település, és mivel a velencei önkormányzat támogatta az elképzelést, volt egy füves terület játszani, így alakult meg végül a Velencei Kék Cápák csapata. A bátyám bele is vágott. Én nem akartam menni, mert a srácok mind idősebbek voltak nálam, mígnem 2005 végén az öcsém és az évfolyamtársaim, Czakó Attila, Drabbant Gergely, Slott Attila el nem kezdték. Ekkor már nem lehetett nemet mondani, és 2006 februárjában én is kipróbáltam a rögbit. A Március 15-i torna volt az első ilyen esemény az életemben. 2008-ig a rögbivel párhuzamosan fociztam is, hátvéd, söprögető poszton, de aztán a rögbit választottam. Jobban megfogott a mentalitása, mint a focié. Az öcsém pedig a focit választotta, bár az ő története sem ilyen egyszerű. Most épp Kaliforniában amerikai focizik, végül valamilyen szinten visszatért.

-          A 15’s válogatottban szélsőt vagy fogót játszol, a 7’s nemzeti együttesben elsődlegesen pillér vagy, de akárhol bevethető lehetnél.

-          Igen, tízesként, vagyis irányítóként kezdtem, voltam center is. Alkatomnál fogva akár a tizenötös kódban is játszhatnék tolongás játékosként, lehetnék akár második vagy harmadik soros is, ha több izom lenne rajtam (194 cm, 103 kg – a szerk.) és erősebb lenne a lábam. Még, amikor Gica Vacaru volt az U20 és a felnőtt válogatott edzője, kérdezte, hogy akarnék-e 8-as, összefogó poszton játszani. Nem mondtam nemet, de nem lett belőle semmi. Nem is baj, jobban szeretem a háromnegyed futósabb, és jobb egyéni technikai képességeket kívánó, nyitottabb játékát.

-          Azon szerencsések közé tartozol, aki magyar bajnoki címmel is büszkélkedhet.

-          A Velencei Kék Cápák után 2011 januárjától két évig Százhalombattán játszottam. Rögtön az első fél szezon végén bajnoki címnek örülhettem. Szláva Kozmenko ukrán edző dolgozott ott akkoriban, jó kis csapattal rendelkeztünk. Elindultunk a CEE (Central East European) bajnokságban is, ahol a régió nagycsapatai ellen játszottunk, gondolok itt például a Nagybányára, a Temesvárra, a Splitre, a Brnóra illetve az Esztergomra. Az első felnőtt mérkőzésemre 2011. március 23-án került sor, alig 17 évesen a Ricany ellen. Irányító poszton játszottam, mivel már akkor is jók voltak a rúgásaim. Kozmenko volt a válogatott edzője is, így június 4-én, Kecskeméten a magyar válogatottban is bemutatkoztam, Norvégia ellen. 21:5-re nyertünk, amiből három jutalomrúgást értékesítettem. 2011-ben egyébként a bajnoki döntőben az Esztergomot vertük 22:12-re, a következő évben harmadik helyezettek voltunk. 2013 elején aztán Esztergomba mentem játszani. A bajnoki döntőt elveszítettük a Battával szemben, ahol a riválishoz való távozás miatt nagyon nem szerettek akkoriban a barátaim, ami kissé kellemetlen, de egyben vicces helyzetet teremtett, ám én már akkor külföld felé kacsintgattam. Az érettségi után, július 23-án kerültem ki arra a lyoni akadémiára, ahol most Róth Bence játszik. Raphael Saint Andre hívott a Lyon U23-as csapatához, ő közben a magyar válogatottat is vezette. Vele egyébként a Lyon feljutott a legmagasabb osztályba Franciaországban, a TOP 14-be. A májusi ciprusi Eb mérkőzés emberének választottak és utána jött a felajánlás, hogy menjek ki. Tízhónapos szerződést kötöttem, ami lakást és teljes ellátást jelentett. Itt kóstolhattam bele igazából a profizmusba, hiszen tíz edzésünk volt egy héten plusz mérkőzés minden hétvégén szeptembertől december közepéig. De nem éreztem igazán jól magam, mert az U23-asokkal edzettem és az U21-esekkel játszottam. Így nehéz volt beilleszkedni. Mindenesetre 8 kg izmot felszedtem. Egyébként még blogot is írtam, mert akkoriban nagy dolog volt, hogy ilyen neves akadémiára egy magyar játékos kijutott. Még a mai napig elérhető az oldal csakajona.blogspot.hu néven. Azonban sajnos megváltozott a francia rögbi utánpótlásrendszere, sok jó játékost elküldtek, három csapatból maradt egy. Így 2014 májusától egy évig a Lyontól 20 km-re fekvő, Vienne következett. Federal 2-es csapat volt akkoriban, ez negyedosztályt jelentett. Itt egy félprofi állást kaptam, Pocskai Szabolccsal együtt voltunk kint. Matthieu Lazerges volt az edzőm, aki az akkori magyar válogatottat is irányította. Vele 2015 nyarán megnyertük 7’s rögbiben az Eb Conference 1 osztályát Görögországban, a döntőben Bulgáriát legyőzve, mint idén 2017-ben, és feljutottunk a Trophy-ba.

-          2015 augusztusában aztán országot váltottál, jött Németország.

-          Méghozzá Heidelbergben, az SC Neuenheim. Érdekesség, hogy ott négy Bundesliga csapat is van, ez a „helyi Esztergom”, a német rögbi „fellegvára”. A csapat amatőr volt, ez azt jelentette, hogy dolgoznom is kellett mellette, így a vendéglátásban vállaltam munkát. A német rögbi színvonala egyébként nem sokkal magasabb, mint amilyen a magyar bajnokságé volt néhány éve. A különbség, hogy a megannyi amatőr csapat mellett van három profi csapat és a 15’ és a 7’s válogatott játékosok szerződéssel rendelkeznek. Amire nagyon büszke vagyok, hogy 2016-ban Német Kupát nyertünk. Elsődlegesen azért mentem Németországba, mert meg akartam tapasztalni, hogy milyen munka mellett rögbizni. Be kell vallanom, nem egyszerű. Le a kalappal, azok előtt, akik így űzik ezt a sportágat. Lehet, csak én vagyok a balszerencsés, mert tavaly a válogatottban sérültem meg, részleges térdszalag szakadást szenvedtem, idén pedig a 7’s német bajnokságban a bal vállamban elszakadt három szalag. Július 25-én volt a műtétem, kaptam egy fémlemezt és három csavart, amit majd októberben vesznek ki. Aztán még két hétnek el kell telnie, hogy összeforrjon, úgyhogy sajnos lőttek az októberi válogatott meccseknek. De remélem, hogy januártól újra játszhatok. Most készültem az angol St. Albans együttesébe próbajátékra. Ez Londontól 40 percre van északra. Ugyan itt is kellett volna dolgoznom a rögbi mellett, de ez egy angol harmadosztályú csapat, ahonnan könnyebb lett volna az előrelépés. Ráadásul a bátyám itt lakik és közel lenne a lutoni repülőtér, könnyebb lenne hazajönni a válogatottba. Egyébként van egy érdekes sztorim. Érdekel?

-          Hogyne. Ezért ültünk le beszélgetni.

-          Kevesen tudják rólam, de én voltaképpen kétszer tanultam meg újrajárni. Ugyanis hét és tizenegy esztendős koromban is az úgynevezett Guillain-Barré szindrómában szenvedtem. Ez egy autoimmun betegség, a saját immunrendszerem támadta meg a perifériás idegeimet. A betegség alatt az izmaim elgyengülnek, míg végül nem funkcionálnak rendesen. A lábujjtól terjed felfelé, és akár halál is lehet a vége, ha egészen a nyakig terjed. Én szerencsés voltam, mindkétszer csak a csípőmig jutott. Az orvosok először nem is tudták, hogy mi ez a betegség, mert olyan ritka. Másodszor pedig nem feltételezték, hogy újból előjöhet. Mindkétszer újra meg kell tanulnom járni. Vagyis én háromszor tanultam meg járni. Azóta, ha tehetem, mindenhova sétálok, mert tudom milyen, amikor nem tudsz.

-          Most már értem a benned lévő elkötelezettséget a sport iránt. Mit adott neked a rögbi? Mi jelentette a legnagyobb sikert?

-          A legjobb barátokat adta nekem a rögbi. Élettapasztalatot, hiszen két országban is megfordultam. A világ legkülönbözőbb pontjairól jövő emberekkel ismerkedtem meg. Volt guatemalai, argentín, dél-afrikai, namíbiai, grúz, és ausztrál csapattársam is. Konkrét sportsikerként talán a mostani válogatottat mondanám. Korábban nem volt meg az a munka mögöttünk, mint ami Richie Williams vezetése mellett most megvan. Számomra természetes volt, hogy a 15’s Eb-n a Conference 1-be, a 7’s Eb-n pedig a Trophy-ba jutottunk fel. De a 15’s rögbiben a Conference 1 megnyerése után mondanám igazán, hogy most elértünk valamit. Én pedig továbbra is türelmesen dolgozom, hogy egyszer majd profiként az angol vagy a francia első osztályban játsszak.