Összetartozunk és összetartunk/2.rész

Szerző
KM
 | Kép forrása:
Fotó: Hidvégi János Gábor
2017. 09. 13.

A 2016/17-es szezon sikereiről és a szövetség közeli és távoli, stratégiai céljairól beszélgettünk Stiglmayer Gáborral, a férfi válogatottak sportigazgatójával. De ezúttal nemcsak a kirakat együttes, vagyis a felnőtt nemzeti csapat jött szóba, hanem mélyebbre ástunk, és az U16-os és U18-as válogatottak jelenlegi helyzetéről és jövőbeni feladatairól is szót ejtettünk.

- A felnőtt válogatott a 15’s és a 7’s rögbiben is lépett egy osztályt feljebb. Náluk mi a közeli és mi a távoli cél?

- Itt egy nagyon komoly fejlesztési program indul, ami a nőknél is elkezdődik. Az U18-asokhoz hasonlóan a felnőtteknél is szeretnénk fizikailag és futógyorsaságban, robbanékonyságban is segíteni a játékosokat. Egyrészt egy atlétaedző segítségével nagyon komoly, világszínvonalú felmérésekkel elindul egy szakmai fejlesztés a játékosoknak, akik akarnak előbbre lépni. Aztán a tolongás technikai részeinek, finomságainak – elsősorban a zárt tolongásokra és a bedobásokra gondolok – az elősegítésére érkezik Angliából egy profi, erőfejlesztő –és tolongásedző, aki ezt a munkát segíti. Valamint érkezik a Saracens csapatánál jelenleg is dolgozó – ne felejtsük, hogy Európa egyik legjobb együtteséről van szó – Tommy Fuller, aki videó elemzőként fogja a játékosok technikai teljesítményét segíteni. Az a célunk, hogy mind a 7’s, mind a 15’s rögbiben három év múlva csúcsra érjünk. A Grand Prix a cél 7’s-ben 2020 környékére és a Trophy osztály a 15’s-ben. Ahhoz, hogy ezt elérjük, meg kell erősíteni a játékosokat egyrészt fizikálisan, másrészt – és ez igényli a legtöbb munkát – a technikai és döntéshozási képességet. Hihetetlenül tehetséges ez a generáció, nagyon sok a tizenéves, huszonéves a válogatottban, vagyis a következő hat-nyolc évre egy nagyon stabil alappal rendelkezik a válogatott. Most egy ötvenkét fős kerettel kezdünk el dolgozni, ez egy nagy merítési lehetőség. Elsődlegesen az a célunk ezzel, hogy minél jobban tudjuk motiválni a játékosokat és minél több inspirációt kapjanak, és kialakuljon egy valódi versenyhelyzet, mert azt gondoljuk, hogy egy-egy posztra most már nemcsak egy-két, hanem három-négy játékos is van.  Fontos kiemelni, hogy nem egymás ellen versenyeznek a játékosok; hanem itt mindenki azért van, a stáb, a szövetség és az egész rendszer arról szól, hogy miként tud segíteni abban, hogy a játékosok minél jobbak legyenek. Mivel szeretnek rögbizni, ha segítséget kapnak, akkor jobbak is lesznek. Az, hogy adott esetben éppen ki a jobb, változhat. Minél több jó játékosunk van, annál erősebb lesz a válogatottunk. Ezért lesz három felkészítő edzés Vácott szerdánként, majd Gibraltár ellen – amire még nem volt példa – egy felkészülési mérkőzést fogunk játszani október 6-án, Mándokon. A Gibraltár elleni mérkőzés után jelöljük ki a Svédország és Lettország elleni Eb mérkőzések keretét. A svédek ellen október 14-én játszunk idegenben. A svédek 7’s rögbiben most feljutottak a GP-be, a legmagasabb szintre, tehát nagyon gyors, nagyon robbanékony, nagyon jó játékosaik vannak. De azt gondoljuk, hogy a magyar rögbi már van olyan szinten, hogy teljes értékű ellenfél legyen a pályán. Ezzel együtt nem Magyarország jelenleg a mérkőzés esélyese, mert nem idehaza játszik. A 15’s rögbiben nagy jelentőséggel bír a hazai pálya. De szeretnénk a maximumot kihozni magunkból. Nem feltartott kézzel megy ki a válogatott Svédországba, az biztos. A lett meccs kulcsfontosságú, azt mindenképpen meg kell nyerni! Mindenki nagyon készül erre, ez a legkiemeltebb mérkőzésünk. Richard Wiiliams olyan modern játékkultúrát honosít meg, ami rendkívül támadó jellegű és nagyon dinamikus. Ez annyira látványos és jó megoldásokat jelent, hogyha mindenki felnő a feladathoz, tud eléggé koncentrálni, akkor „nem lesz ellenfelünk”. Lettországot felnőtt szinten még nem tudtuk legyőzni, úgyhogy ez egy hatalmas kihívás lesz.

- A csoportban van még Ukrajna és Litvánia. Ezek a mérkőzések már 2018 tavaszán lesznek. De mi történik akkor, ha ez a válogatott megnyeri ezt a csoportot? Ez benne van a pakliban vagy irreális lenne?

- Azt hiszem, hogy benne van. A torna legerősebb csapata Ukrajna, amely most esett ki a Trophy-ból. Ők a csoport favoritjai, és ők otthon is játszanak ellenünk. Az egy irdatlan nehéz mérkőzés lesz. De hozzáteszem, hogy a litván is egy pokolian nehéz összecsapás lesz, Litvániát egyetlenegyszer tudtuk legyőzni, még 2001-ben. Ugyanakkor van egy brutálisan erős válogatottunk. Ettől szép ez a játék, hogy szikrázóan kemény csatákat fog látni mindenki. Beleedződünk ebbe a világba, és nekünk az a stratégiai célunk, hogy a játékosaink megszokják ezt a terhelést, ezt a légkört, ezt a tempót, és ha az edzői koncepciót meg tudják valósítani, akkor esélyünk van minden mérkőzésen a győzelemre. Ezt hangsúlyoznám, hogy minden találkozón van esélyünk a győzelemre, de a realitás az, hogy ebben az osztályban meg kell erősödnünk.

- Hogyan tudják a klubok a saját érdekeik mellett a válogatott érdekeit is szolgálni?

- A versenynaptár úgy van összeállítva, hogy amikor a válogatott játszik, akkor nincs klubmérkőzés, tehát nincs időpontbeli ütközés. A klubok játékosaiból áll a válogatott, tehát ez egy nagyon szoros együttműködés. Ezért is mondtam, hogy mi összetartozunk, és ha össze is tartunk, akkor csodákra vagyunk képesek. Hosszú távon az elképzelhető, hogy olyan mennyiségű játékos lesz egy klubban, hogy párhuzamosan zajlik egy bajnoki forduló és egy válogatott mérkőzés. De ehhez az kell, hogy minden klub rendelkezzen 30-40 fős felnőtt játékoskerettel, és a rájátszásos rendszer miatt egy-egy találkozó amúgy sem döntené el a bajnokság sorsát. Amikor elérnek ide a klubok, akkor meg lehet majd tenni, hogy folyamatos legyen a bajnokság. Ez egy stratégiai cél. Az, hogy a válogatott ilyen jól szerepel és a játékosok ennyire motiváltak, jótékony hatással van a klubokra is, hiszen visszatérve a klubba az adott játékos húzóerő lehet a következő generációknak is.

- Ami még rendkívül fontos, az a háttér.

- Egyrészt Kiss Antal elnök úr hisz ebben a generációban, nagyon hisz abban, hogy közös munkával, összefogással jelentősen előre tudunk lépni. Ezért minden feltételt biztosít ahhoz, hogy a magyar rögbi fejlődjön. Hiába álmodozunk bármiről, ha e mögött nincs összefogás és segítő szándék. Most ez megvan, ezért lehetővé válnak ezek a programok. A másik, hogy a szakmai minőséget Richard Williams garantálja. Nemcsak a játékszisztémáról lehet itt beszélni, hanem arról a kultúráról, amit ő képvisel, valamint arról a hozzáállásról. A játékosokkal a kapcsolata a nyitottságra és a bizalomra épül. Emellé csatlakozik az a fajta szervezettség, amiben sokan közreműködnek. Németh Krisztián, Tóth István segíti az edzésmunkát, Hollósi Gábor segíti a technikai hátteret, de fontos megemlítenem Debreczeny Dénest, a szövetség technikai igazgatóját. Ugyanez vonatkozik az U16-ra és az U18-ra is, Kendi Géza és Péczeli Ákos az utóbbiak, Angyal András és Máthé Zoltán az előbbiek stábját erősíti, Gombás Bence is besegít. Remsik József pedig a 7’s U16-os rögbiben működött közre. Láthatjuk, hogy ez már egy hatalmas stáb, amely azon dolgozik, hogy ezeknek a gyerekeknek, felnőtteknek a lehető legjobb feltételeket biztosítsa. Ez az ékes bizonyítéka, hogy ha összefog a magyar rögbi, akkor döbbenetes erővel bír.