A sporton túl a barátság is fontos a Kosoknál

Szerző
KM
 | Kép forrása:
Budapesti Kosok
2017. 09. 24.

Ez egy amatőr csapat, amely persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy-egy tehetséges fiatal bekerülhessen a felnőtt, vagy korosztályos válogatottba. Az NB2-ben, a 2016-17-es szezonban harmadik helyezett csapat edzőjével, Steigerwald Alajossal beszélgettem, aki tagja volt az első hivatalos bajnoki címmel büszkélkedő Liget SE csapatának.

- Mikor alakult meg a klub?

- 2013-ban, de nem a klub, hanem a szakosztály. 2009-ben és 2010-ben, én az Exiles junior csapatánál dolgoztam, amikor Erdélyi Sándor a kadet együttessel foglalkozott. De aztán az élet úgy hozta, hogy a munkám elszólított a rögbi mellől, mígnem 2013-ban több korábbi tanítványom megkeresett, hogy szeretnének rögbizni. Négyen leültünk itt, a KFKI (Központi Fizikai Kutatóintézet – a szerk.) sporttelepén, és egy szép, júniusi napon megalapítottuk a Budapesti Kosok csapatát. A nevet Hernádi Alex találta ki. Aztán kezdtük a játékosokat toborozni, olyanokat is, akik már egyszer abbahagyták, és persze nagyon sok új gyerek, fiatal is csatlakozott. Jelenleg nagyjából harmincöten vagyunk.

- Ez egy nagyon jó pálya, de Budapest legmagasabban fekvő pontján van, így a megközelítése kissé időigényes. A Kosok csapatában jellemzően budai gyerekek, fiatalok játszanak?

- Szó sincs róla. Van szombathelyi fiú is, aki Budapesten egyetemista. Több a vidéki, aki már itt él, de a fővárosban született játékosaink is vannak. Sőt, akad szlovák rögbisünk is, aki most Budapesten dolgozik. De én is érdi vagyok, tehát nekem is időbe telik ide eljutni, általában egy-másfél óra alatt azért ideérnek a srácok. Egyébként a fővárosban ez az egyetlen kimondottan rögbipálya, erre büszkék is vagyunk. A korábbi kérdésre visszakanyarodva: a KFKI Petőfi Sportkör rögbi szakosztálya vagyunk. Van például asztalitenisz szakosztályunk is, továbbá szabadidős kispályás foci és tenisz. Pusztai László, a sportkör akkori elnökének jár a köszönet, hogy minket befogadott.

- Arra is büszkék lehetnek, hogy van a csapatnak egy felnőtt válogatott játékosa is.

- Így van, Herzsenyák Szabolcs, aki egyébként Pécsről került hozzánk, második soros játékos. Korábban Pécsett rögbizett, pár évet kihagyott, és nálunk kezdte újra a sportágat, három évvel ezelőtt. Ambrus Gergely és Nagy Szilárd pedig az U18-as válogatottat erősíti.

- Ha ennyi játékosa van a Budapesti Kosoknak, akkor nem lenne érdemes megcélozni az NBI-et?

- Azzal a céllal alakultunk meg, hogy a csapatunkat ne csak a sport, hanem a barátság is tartsa össze. Itt nagyon sok olyan fiatal van, aki komolyan tanul vagy dolgozik, és nem fér bele az életébe a versenysport. Nálunk a rögbi szabadidős jellege dominál. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne egy-két olyan játékos, aki a válogatottba is bekerül. Ez a klub egy biztos háttere kíván lenni azoknak, akik egészen kisgyermekkortól a felnőttig rögbizni akarnak, de nem az első osztályú bajnoki cím a legfőbb céljuk. Nem is tudnának, akárcsak heti öt edzést vállalni. Mi jelenleg egy héten háromszor edzünk. Az elmúlt szezonban egyébként harmadikok voltunk. Ez nagy teljesítmény azok után, hogy tavaly ősszel minden ellenféltől kikaptunk, aztán ezt átbeszéltük a karácsonyi, évzáró banketten, és egy kemény alapozás után a tavasszal mindenkit megvertünk, ráadásul bónuszpontokkal. De ha elsők lettünk volna, akkor sem akarnánk az NBI-ben elindulni. Azt gondolom, hogy a legmagasabb osztályba olyan csapatoknak kell benevezniük, amelyeknek a játékosállománya stabil és nemcsak egy-két, hanem több olyan rögbisük van, akik a magyar válogatottban szerepelnek, továbbá olyan edzésszámmal és edzésminőséggel dolgoznak, ami erre feljogosítja őket. Mi jó értelemben vett amatőrök vagyunk.

- Ön mire a legbüszkébb a rögbis pályafutásából?

- Én Érden kezdtem a rögbit 1983-ban, aztán 1988-tól a Liget SE-ben folytattam. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy a Liget SE-vel megnyertük az első hivatalos bajnoki címet, tehát az első bajnokcsapatnak én is a tagja voltam, mint center. 1995-ben egy sérülés miatt hagytam abba a rögbit, Achilles-ín szakadásom volt. De játékvezetőként is ténykedtem, nemzetközi szinten is közreműködtem, és amikor úgy gondoltam, hogy abból is elég, akkor kezdtem eledzősködni. A 2000-es évek második felében egy rögbisulit alapítottam Érden, majd jött a már említett Budapest Exiles junior együttese, aztán a Budapesti Kosok csapata. A Budapest Exiles-hoz egykori csapattársam, Mihalovics Pál hívott, aki abban az időben a klub elnöke volt.

- Hogy látja a magyar rögbi helyzetét, mennyire optimista a jövőt illetően? A felnőtt válogatott a 15-ös és a 7-es rögbiben is egy osztállyal feljebb lépett.

- Megyünk előre, ez tény, de még nagyon az út elején tartunk. A kulcs az lesz, hogy a fiatalokat mennyire tudják a válogatottba integrálni, hogy minél több tehetség kerüljön be. Nem az aktuális felnőtt csapat jelenti a sportág jövőjét, hanem az utánpótlás, oda kell a legtöbbet befektetni. Az utánpótlás-neveléssel nem vagyunk annyira lemaradva, illetve 18 éves kor alatt még nem jár előttünk annyival a világ, mint a későbbiekben. Ott még tudjuk tartani a lépést. Ezzel együtt gratuláció a felnőtt csapatnak, de az igazán nagy előrelépés akkor következik majd be, amikor a válogatottban csak alakítani kell a játékosokat, akik a klubokban kiválóan megtanulták a sportág alapjait. Ezért is tartom a külföldi szakemberek idecsábítását nagyon jó ötletnek. Az lenne a jó, ha az egyesületekben, szakosztályokban is több komoly szaktekintély lenne. Minél kisebb korban, minél jobb edzők kellenek. Amit meg tudunk tanítani a 8-10 éves gyerekeknek, azt egy életen át magukkal fogják vinni. Egész más rögbit játszanak majd ők, mint akik 14-15 éves korban kezdik el. Egy 19-20 évessel is eljutunk valameddig, de egy 8-10 esztendőssel sokkal tovább jutnánk. A válogatott is akkor lesz majd nagyon jó, ha olyan játékosok fogják alkotni egytől egyig, akikben lesz egy tizenöt éves rögbis múlt.