A levélírástól az irányítói posztig

Szerző
KM
2017. 10. 20.

Édesanyja magyar, édesapja francia. A családban nagy hagyománya volt a rögbinek, és bár elsőre nem tetszett neki a sportág, három évvel később már nem tudott ellenállni a rögbinek. A Thonon-ban, az Oyonnax-ban, jelenleg pedig a Valence-Romans-ban játszik. Célja, hogy profi szerződést kapjon a csapatnál. Jelenleg egyetemen is tanul. Egy levélnek köszönhetően jutott el a magyar válogatottba, ma a csapat egyik meghatározó tagja. Martin Sacaze-zal beszélgettem.

- A mai napig jártok nyaranta Nagytályára, édesanyád szüleihez. Ebből is kiderül, hogy különleges családba születtél.

- Annyiból mindenképpen, hogy az édesanyám magyar, Eger közeléből származik, az édesapám pedig francia, Toulouse-ból való. Édesanyám kint dolgozott Franciaországban, gyerekekre vigyázott és ott ismerkedett meg apukámmal. Mindketten egy katolikus iskolába jártak. Aztán édesanyám hazaköltözött Magyarországra, de nagy lehetett a szerelem a szüleim között, mert egy év elteltével visszajött édesapámhoz, Franciaországba. Én 20 éve születtem Toulouse-ban, de három évesen a svájci határ közelében fekvő Thonon-ba költöztünk. Ez a Genfi-tónál van. Minden nyáron jöttünk Magyarországra, Nagytályára egy hónapra, és jövünk a mai napig is nagymamához és nagypapához. Azért tudok ilyen jól magyarul, mert anyukám magyarul, apukám franciául beszélt előttem, és így gyerekként elsajátítottam mindkét nyelvet. Van két testvérem is, a nővérem Apolline, a három esztendővel fiatalabb öcsém, Amaury.

- Édesapád rögbizett?

- Édesapám és az apai nagyapám is rögbizett. Édesapám játszott elsőosztályú csapatban is, méghozzá összefogóként. Én nyolc évesen próbáltam ki a rögbit, de nem nagyon tetszett, hogy a sárba löktek. Akkoriban fociztam és teniszeztem is. Aztán három évvel később elköltöztünk egy faluba Thonon közelében, és ott nem szerettem azt a csapatszellemet, ami a futballcsapatnál volt, így újra megpróbáltam a rögbit, elmentem a Thonon csapatához, és ezúttal már ott is ragadtam. Egyébként előtte is volt tojáslabdám, otthon rögbiztem is, de nem akartam klubban játszani. A Thonon-t az Oyonnax követte tizenhat éves koromban, ami egy elsőosztályú, híres csapat, de csak az utánpótlás együttesekben kaptam lehetőséget. Ezért is váltottam, és mentem a nyáron a Valence-Romans-hoz, amely a harmadosztályban szerepel.

- De hogyan kerültél a magyar válogatottba?

- Másfél éve lehetett, hogy megfogalmazódott bennem, hogy kipróbálnám magam a magyar nemzeti együttesben, hiszen félig mégiscsak magyar vagyok. Nem tagadom, hogy ebben az is közrejátszott, hogy Franciaországban nemzeti sport a rögbi, és a magam 170 centijével elég nehéz lenne abba a válogatottba bekerülni, a sok profi mellett. A gondolatot tett követte, írtam egy e-mailt a szövetségnek. Stiglmayer Gábor visszaírt és kérte, hogy küldjek videókat, hogy lássa, milyen szinten játszom. Bár a videók nem voltak túl meggyőzőek, azt mondta, hogy jöjjek el a 7’s válogatott esztergomi összetartására, amelynek a végén volt egy felkészülési torna is. Ott győztem meg a játékommal a csapat vezetőit. Akkor tűnt fel Richie Williams is a válogatott élén. Azt mondták, hogy ha jól éreztem magam a csapatban, várnak vissza a 7’s válogatottba. Azt is mondták, hogy technikás, jó játékos vagyok, akire a védekezésben is fontos feladat hárul. A csapattársak közül Stiglmayer Márk volt az első, aki barátként fogadott, kíváncsi volt, hogy mit tudok a rögbiben, és igyekezett mindenben segíteni. Persze segített a beilleszkedésben Grégoire Collet és Thomas Ducroqc is. Aztán – egy nagy álmot teljesítve – a 2016-os burgaszi 7’s Eb-n már szerepeltem is a magyar válogatottban, amikor harmadikok lettünk a Conference 1-ben és éppen nem jutottunk feljebb egy osztállyal. Idén viszont nélkülem is felkerültek a Trophy-ba.

- Ebben az évben azért nem lehettél ott a 7’s magyar válogatottban az Eb-n, mert klubot váltottál, és nem maradhattál ki a Valence-Romans felkészüléséből.

- Jelenleg amolyan félprofi szerződésem van, kapok egy kis fizetést, de nekem kell fizetnem a lakást és a megélhetésemet. Pontosabban a szüleim segítenek, és abban is, hogy emellett egyetemre is tudjak járni, amelynek elvégzésével testnevelő tanár vagy edző lehetek. Ami a rögbit illeti: ott most az akadémián játszom, az első csapattal készülök, és egy év után remélem, hogy kapok egy szerződést. Az a rögbis karrierem szempontjából is döntő fontosságú lenne. A következő egy évben 5-6 kg izmot fel kell szednem, hogy elérjem a 80 kilót. De úgy kell elérnem ezt a súlyt, hogy közben semmit se veszítsek a gyorsaságomból.

- A tavasz folyamán a magyar 15’s válogatottból viszont kihagyhatatlan voltál, játszottál kilences és tízes poszton is. Melyik az igazi helyed?

- Franciaországban mindig nyitó voltam. A válogatott edzőnk, Richie akarta, hogy tízes legyek. Remélem, hogy az irányítói poszton nem okoztam csalódást. Hatalmas sikernek tartom, hogy a 15’s válogatott feljutott az Eb-n a Conference 2-ből a Conference 1 osztályba. A magyar csapatban olyan a hangulat, amit Franciaországban soha, sehol nem tapasztaltam. Rögtön befogadtak a csapattársak, kiváló a csapatszellem, és itt a civilben is barátok vagyunk. Az Oyonnax-ban rám ragadt a Fada név, a kicsit bohókás játékstílusom miatt. Itthon Marcinak hívnak.

- A magyar válogatott a múlt hétvégén már a Conference 1-ben minimális különbséggel kikapott Svédországtól idegenben, 12:10-re. Mit vársz a lettek elleni szombati, esztergomi mérkőzésen?

- Nagyon kemény meccs volt a svédek elleni, az első félidőt jól bírtuk. Vezettünk is 10:5-re. A szünetben azt beszéltük, hogy a második félidőben nagyon jól fogunk védekezni. Ez részben sikerült is, de egy célt kaptunk. Többet kellett volna tartanunk a labdát. Sajnálom a vereséget, mert nem voltak jobbak nálunk a svédek. Mivel kevesebb, mint hét pontnyi különbséggel kaptunk ki, szereztünk egy pontot; de mi győzni akartunk. A lettek ellen saját játékunkat fogjuk játszani. Meg kell nyernünk a meccset! A bennmaradás a minimális célkitűzés, de még bármi lehet ebben a Conference 1-es csoportban.