Nagy szakmai továbbképzés előtt

COM_CONTENT_AUTHOR
KM
2017.10.30.

Változások előtt a női szakág, a skót vonal hozhatja az áttörést. A férfi felnőtt 15’s csapattól a svédek és a lettek elleni vereség után is a bennmaradás az elvárás. Arról is szó esett, hogy mi az, amiben még elmaradtunk az őszi két ellenféltől, és hogy mi vezethet a sikerhez. Az esztendőben a tervek szerint még sor kerül egy nagy szakmai továbbképzésre, amely az egész magyar rögbis társadalom fejlesztését szolgálja. Kiss Antallal, a Magyar Rögbi Szövetség elnökével többek között arról is beszélgettem, hogy a Digi Sport két televíziós közvetítése új szponzorok felbukkanását eredményezheti, és arról is, hogy Magyarország lehet a sportág közép-európai központja, egy régiós bajnokság pedig nagyban hozzájárulna a játékosok további fejlődéséhez.

- A legaktuálisabb az, hogy a felnőtt férfi 15’s válogatott túl van két mérkőzésen. Két vereséget szenvedtünk, Svédországtól és Lettországtól, de ez a két összecsapás lehetett volna két győzelem is.

- Ez egyáltalán nem vigasztal bennünket. Az jó tanulság, hogy sok és jó magyar játékvezetőnek kellene lenni a nemzetközi porondon. Mivel nem vagyunk ott a játékvezetők között, a bajtársiasság is másként mutatkozik meg egy mérkőzésen. Ezzel nem akarom a játékvezetők munkáját minősíteni, de aki látta a két mérkőzést, az láthatta azt, hogy stratégiai pillanatokban bennünket sújtó ítéletek születtek. Volt olyan, amikor az egyik játékvezető a szünetben elnézést is kért az egyik szakvezetőnktől, aki felvilágosította, hogy ez és ez a szabály már nem létezik. Ennél az ítéletnél büntetőrúgáshoz jutott az ellenfél. Amikor két hasonló tudású csapat játszik egymással, akkor egy-egy ítélet is befolyásolhatja a mérkőzés kimenetelét. Másrészt azt nagyon sajnálom, hogy Thomas Ducrocq-nak a lettek elleni mérkőzés utáni motivációs beszédét nem halhatta mindeni, aki a magyar rögbivel foglalkozik, mert Thomas összefoglalta, hogy mi is a sport lényege. A becsületes munka, a sportszerű életmód, az elkötelezettség és a mindezzel járó fejben való tisztaság és akarat. Ezt Thomas nagy átéléssel mondta el, hogy amikor két egyforma csapat van, akkor ezek döntenek. Mi ezért emelünk ki a sportfejlesztési programunkban 10-15-20 férfi és női játékost, akiknek segítünk megteremteni azt a lehetőséget életmódban, edzéslehetőségben, edzésminőségben, amivel elérik azt a minimális szintet, amit elvárunk, és amit Thomas Ducrocq magától és a többiektől is elvárt.

- A tavaszhoz képest azért voltak változások a keretben, több korábbi meghatározó játékos sérülés vagy más ok miatt nem játszott sem a svédek, sem a lettek ellen. Van olyan erős a magyar rögbi férfi vonalon, hogy lehet őket pótolni?

- Igen, van, hiszen akik a hat-hét hiányzó játékos helyére léptek, egy szinttel feljebb, tehát az Eb Conference 1-es divíziójában is azt bizonyították, hogy ezeket az erős csapatokat, Svédországot és Lettországot is képesek vagyunk megszorongatni, legyőzni. Az előbb említett okok miatt vagyunk hátrányban, a pontatlanság, a koncentráció hiánya, valamint a kevesebb edzéslehetőség miatt. De van annyi jó magyar rögbis, hogy meg tudjuk ugrani ezt a szintet. Amikor körbeálltunk a lettek elleni mérkőzés után, abban egyetértettünk, hogy meg tudjuk nyerni a tavaszi két találkozót, mert elég erősnek érzik magukat a játékosok. Ha pedig visszatérnek a tavasszal játszó, most pedig hiányzó csapattagok, akkor Richie Williamsnek nem lesz könnyű dolga. Két egyforma képességű játékosból a jobb fizikai és mentális állapotban lévő játékost, az elkötelezettebbet tudja betenni a csapatba. Jelenleg két ponttal állunk a csoport utolsó helyén, vagyis mindkétszer hétnél kevesebb ponttal szenvedtünk vereséget. Ez azt mutatja, hogy egy győzelemmel bent lehet maradni. Mindent el fogunk követni Ukrajnában és aztán Litvánia ellen is, hogy a maximumot hozzuk ki és elérjük hőn áhított célunkat.

- Hol tart a sportágfejlesztési program?

- Egy széleskörű felmérés előzte meg, most már tudjuk azt, hogy hány pályánk van országszerte. Egy részéről drónfelvétel is készült, vizsgáljuk a fejlesztési lehetőségeket. Ami nekem nagy szívfájdalmam, és a magyar sport egyik fontos problémájára világít rá, hogy az nem lehet, hogy Budapesten nem találunk egy rögbipályát, ami egy olimpiai sportágnak az otthona, a bázisa legyen. Így az erre szánt összeget átcsoportosítjuk azokra a vidéki műhelyekre, a szakmai munkára és az infrastruktúra-fejlesztésre, ahol valóban működnek a műhelyek. Huszonnégy klubunk van, számos kiváló pálya, én ezt a döntést készítem elő az elnökség felé, és ezt szeretném, hogy elfogadja majd a közgyűlés is. Tehát az infrastruktúra-fejlesztés meglesz, már most is vannak látható jelei. Az egyes klubokban zajló szakmai munka erősítésére szeretném még ezt a pénzt fordítani. Már volt olyan, hogy angol edző utazott vidéki csapathoz, hogy Püski Nikoletta atlétaedző foglalkozott rögbisekkel. Azt szeretném, hogy a klubokba is leszivárogjon az a szakmai színvonal, amit Richie Williams és csapata képvisel. Lesz egy nagy átfogó szakmai továbbképzés is, hogy legyen meg az a tudás, ami a rögbi fejlesztéséhez szükséges. Gondolok itt edzésmódszertanra, étkezésre, doppingszabályok ismeretére, de gondolok klubvezetésre, menedzsmentoktatásra is, játékosok, játékvezetők szabálytudásának az elmélyítésére. Egy két-háromnapos edzőtáborokkal, szakmai programokkal egybekötött nagy konferenciát szervezünk, ahol a végén – a klubvezetők ebédjénél – a jövő évi támogatásokat és egyéb pénzügyi terveket ismertetem. Egy olyan nagy összejövetelt szeretnék, amely az egész magyar rögbis társadalom fejlesztését szolgálja. Hamarosan utazom Skóciába, amely rögbiben a mi mentor országunk. Az is segítség, hogy a brit nagykövetünk skót, Iain Lindsay úr, aki a norvégok elleni mérkőzésünkre ki is látogatott. Jelentős lépés lehet az is a magyar rögbiben, ha Skóciából érkezne szakértő a női szakágban. A női szakág egyébként alapvetően megújításra szorul. Ezt látják a játékosok és látja mindenki, aki ebben dolgozik. A női vízilabda-bajnokságot és a válogatottat hoznám példának, ahogy Magyarországon ezt megszervezték, hogy miközben csak néhány fajsúlyos egyesület van, a nemzeti együttes világszínvonalon teljesít. Ha a magyar női vízilabda képes néhány száz játékosból világszínvonalon teljesíteni, akkor a magyar rögbiben is járható ez az út. Ennek a feltételeit meg kell teremteni, de először is a női szakágat új alapokra kell helyezni új arcokkal és új személyekkel. Remélem, hogy ebben Skócia segítségünkre lesz.

- Tudjuk, hogy a mai világban nem könnyű egyetlen szponzort sem találni. Mi a helyzet ezen a téren?

- Így van, nem könnyű. Bár most két televíziós meccsünk is volt, a Gibraltár elleni felkészülési és a lettek ellni Eb-találkozót a Digi Sport közvetítette. Ezek nagyon jó lehetőségek, hogy a szponzorok fölébredjenek. Az OTP Ingatlan jelentkezett be, velük kezdtünk tárgyalásokat, de említhetem a Tranzit Groupot, a PwC-t; a Duna Takarék, a Kelet Takarék és a Rajos Szikvíz már régóta a sorainkban van, mint szponzor.

- Sokan felvetik, hogy a legjobb magyar játékosok nem játszanak elegendő számú kiélezett mérkőzést egy évben, hiszen férfi vonalon is csak három-négy csapat tudja megszorítani egymást, a Budapest Exiles, a Kecskemét, az Esztergom és ebben a szezonban a Százhalombatta is idetartozik. Mi lehet a megoldás?

- A 7’s bajnokságban jobb a helyzet. Az kétségtelen, hogy egy 15’s csapathoz kell legalább 30-35 játékos, hogy megfelelő szintű edzésmunka és rivalizálás alakuljon ki. Megint a női vízilabdát említeném, hogy néhány jó csapattal lehet jó bajnokságot csinálni. Inkább abba az irányba vinném a kérdést, hogy tudunk-e közép-európai központja lenni a rögbinek. Néhány olyan mérkőzés hiányzik, ami a nemzetközi kitekintést hozná magával, nevezetesen ez a négy csapat erősebb ellenfelek ellen tudna játszani. Ezen igyekezetünkkel a Rugby Europe is egyetért, és reméljük, hogy ezt siker is koronázza, mert akkor létrejöhetne egy amolyan régió bajnokság, amelyben a magyar csapatok mellett kárpátaljai együttesek vehetnének részt, szlovákok, osztrákok és természetesen a balkáni országok csapatai is indulnának.