Életformája a rögbi

COM_CONTENT_AUTHOR
KM
 | COM_CONTENT_PHOTO
Fotó: Hidvégi János Gábor
2017.11.02.

Ágotai Ákos 8 éves kora óta rögbizik. Egy iskolai toborzás alkalmával ismerkedett meg a sportággal, bár édesapja is űzte ezt a sportot. A kezdetektől fogva az Esztergom csapatában játszik, kétszer volt az év mini játékosa. Volt második soros, sarkazó, de mára megtalálta igazi posztját, a leválót. Nagyon büszke a 15’s felnőtt válogatott tavaszi sikereire, és bízik benne, hogy a bennmaradás sikerül az Eb Conference 1-es osztályában. Szerszámkészítő a szakmája, az iskola elvégzése után még akár külföldön is kipróbálná a rögbis életet. Ágotai Ákossal beszélgettem.

- Tizenkilenc éves vagy. Mikor és hogyan ismerkedtél meg a rögbivel?

- 2006 végén bejöttek hozzánk az esztergomi Petőfi Sándor Általános Iskolába toborozni. Emlékszem egy nagydarab rögbisre, Deli Róbertre, aki nagy hatással volt rám is, és a bemutatója után kedvet is kaptam a sportághoz. Ugyanakkor édesapám is rögbizett, és azt akartam, hogy büszke legyen rám. Ezért is vágtam bele, mert a toborzás után hamarosan már a klubban találtam magam. Akkoriban szép számmal gyűltünk össze, két mini csapata is volt az Esztergomnak. Heti háromszor edzettünk. Aztán két alkalommal is megválasztottak az év mini játékosának a klubban. Én a kezdetektől fogva kontakt rögbit játszottam, csak a téli időszakban csináltuk a sportág szalagos változatát. Esztergomban végigjártam a különböző korosztályokat, de mindig eggyel feljebb játszottam, mondván teher alatt nő a pálma.

- Milyen volt aztán az elmúlt két szezonban már a felnőtt együttesben szerepelni?

- Amikor legutóbb bajnok volt az Esztergomi Vitézek csapata 2015 tavaszán, akkor én még csak a felnőtt együttes környékén sertepertéltem. Az elmúlt két bajnokságban viszont már játszottam, amikor kétszer is a harmadik helyet szereztük meg. Az eredmény részben kudarc, de részben siker is. Volt egy fiatal mag a csapatban, a ’97-98-99-es születésűek, Suiogan Tímár, Stiglmayer Márk, Kiss István, Kiss Kornél, Mándoki Martin, Sovány Erhard, Regő Bence és jómagam. Mi nagyon szerettünk együtt játszani, és a való életben is igazi barátok voltunk, vagyunk. Ha ők nem lettek volna, lehet, hogy már nem is rögbiznék. Viszont most szétszéledt ez a csapat, egy része ilyen-olyan okok miatt távozott. Jöttek mások, például moldávok, de nem tudom, hogy ez az új együttes mire lesz képes. Szőlősi László az edzőnk persze azon van, hogy minél eredményesebb legyen az Esztergom.

- Melyik a te igazi posztod?

- Kadet koromban második soros voltam, aztán sarkazó lettem, de egy ideje már harmadik soros vagyok, leváló. A testalkatom miatt (186 cm, 105 kg – a szerk.) ez fekszik nekem. A második soros játékosok ugyanis ugranak is bedobásnál, amihez én nem vagyok elég magas. Továbbá ők végeznek el minden „piszkos” munkát, takarítanak, kulcsfontosságú a szerepük. A leválók a háromnegyed játékosok legfőbb támogatói. Mindig követjük a labda útját, gyorsabbak is vagyunk, mint a második sorosak.

- Mit szólt a család a rögbihez?

- Édesanyám és nagymamám féltett, édesapám először meglepődött. Egyébként ő csak klubszinten játszott. Most már büszkék rám, a család mindenben támogat. Pedig az elmúlt években volt minden: ujjzúzódás, agyrázkódás, eszméletvesztés, bokareccsenés, bordarepedés; mégis azt kell, hogy mondjam, hogy a komoly sérülések elkerültek. A rögbi egy életforma, ma már el sem tudnám képzelni nélküle az életem.

- Mire vagy a legbüszkébb és mi a véleményed a 15’s válogatott mostani szerepléséről?

- A válogatottságon kívül nekem az is hatalmas élmény (volt), hogy a román válogatottat is megjárt Suoigan Károllyal együtt is játszottam, illetve játszom az Esztergomban, ő Tímár édesapja, sarkazót játszik. Edzőm is volt. Korábban szerepeltem az U18-as válogatottban. Arra is nagyon büszke vagyok, hogy 17 évesen az angol U20-as County csapat ellen rögbizhettem a korosztályos magyar együttesben. A felnőtt válogatottban egy Andorra elleni mérkőzésen mutatkoztam be, akkor még Matthieu Lazerges volt a szövetségi kapitány, nagyjából öt percet játszottam a találkozó végén. Richard Williams-nél ott voltam az Eb Conference 2-es divíziójában a dánok, az észtek, a norvégok és a finnek ellen is a keretben. Észtországban vittem is egy célt Collet Grégoire passzából, ami örök emlék marad számomra. Akkor jól ment a játék. A finnek ellen viszont személy szerint nekem elég rosszul, valószínűleg ezért is maradtam ki a bosnyákok elleni vb-pótmeccs keretéből. De a csehek ellen már voltam a kispadon. Igaz, egy ételmérgezés miatt csak egy percet voltam a pályán. Richie a világ (egyik) legjobb edzője, sokat tanultam, tanultunk tőle. A Conference 1 persze más szint, mint volt a Conference 2, de kiesni nem szeretne senki – a svédek és a lettek elleni vereség után sem. Most mindenki válogatott játékos akar lenni, és ezeket az összetartásokat mindig nagyon várjuk.

- Szerepel-e a terveid között, hogy kipróbáld magad külföldön rögbisként?

- Egyelőre a sulit szeretném befejezni, a Géza Fejedelem Szakközépiskolában még van egy évem, és aztán szerszámkészítőként végzek. Az érettségit már korábban megszereztem, gépész érettségim van. A szerszámkészítő a fémipar mindenese. Ha a rögbiben már túl is tettem édesapámon, a szakmában még messze járok tőle, ő 23 éve gépésztechnikus, autószerelő. Még nem tudom, hogy miként alakul a jövő, talán még egy külföldi „kalandozás” is belefér.