Craig Dods az MRgSZ új edzője a nőirögbi-szakág élén

Szerző
MRgSZ
2018.03.20.

Craig Dods már megtartotta első edzését

A 26 éves skót edző múlt héten debütált az MRGSZ női szakágának tartott első edzésén. Korához képest már sok mindent letett az asztalra, rögbis múltja számos jövőbeli pozitív eredmény elérésének lehetőségével kecsegteti a magyar szövetséget is.

Amellett, hogy a „Europe Level 2” junior és felnőtt rögbiedzőként sporttudományi diplomát szerzett, bíróként, akkreditált kondicionáló trénerként, valamint elsősegélynyújtóként is tevékenykedett hazájában.

Ahogy bemutatkozásában írja, az egyik legfontosabb tényezőnek tartja, hogy a gyerekek (akár már óvódáskortól) megtanulják a beilleszkedés és a játékban való részvétel szabályait. Elmondása szerint az általa, idősebbeknek tartott edzéseken részt vevő mindhárom korosztály (felnőtt, U18 és U16) szintén rendkívül élvezte a változatos, sok új elemet tartalmazó tréninget.

A 2013–2015-ös időszakban Az Év Junior Edzőjének választották a Borders Sport and Leisure Trust (BSLT) „színeiben”.

Rögbijátékosként kapitánya volt a GALA Academy 1st XV csapatának, majd tagja lett annak a bajnokcsapatnak, amelyik Skócia legnevesebb 7’s tornáját, a Kings of the 7s-t megnyerte.

Kiss Antal, az MRGSZ elnöke ma délelőtt egyeztetett Craig Dods edzővel magyarországi munkáját, a női szakág, illetve a klubokkal történő együttműködési terveit illetően.

Craig-et a magyar rögbiről, terveiről, eddigi tapasztalatairól kérdeztük

Honnan érkeztél Magyarországra és milyen indíttatásból?

Galashiels-ból jöttem, egy dél-skóciai kisvárosból. Edingborough-tól 36, Glasgowtól 76 mérföldre található, közel az angol-skót határhoz. Számomra nagy lehetőség, hogy Magyarországon fejleszthetem tovább edzői képességeimet, és ezt a lehetőséget köszönöm a Magyar Rögbi Szövetségnek!

Hány évesen kezdtél a rögbivel foglalkozni, miért ezt a sportot választottad?

8 évesen kezdtem rögbizni. Galashiels-ban elsődleges sport a rögbi, és szinte nemzeti sportnak is mondható; az iskolákban is ezt a sportágat oktatják. Nem utolsó sorban pedig: édesapám játszott a skót válogatottban, így egyértelműen a családi kötődés is nagy szerepet játszott a választásban.

Mit tartasz fontosnak a rögbiben a többi sportághoz képest?

A többi sportághoz viszonyítva a rögbi előnye, hogy az egyéni képességek és individuális szerepek helyett a csapategység és a csapatmunka áll a fókuszban, továbbá olyan kulturális értéket, értékrendet is képvisel (itt a rögbikultúrára gondolok, arra például, hogy a játékosok öltönyben mennek meccsre, sorfalat állnak, meccs után bankettet tartanak) a sportág, ami nincs meg semelyik másik csapatsportnál sem.

Gyermekeket vagy inkább felnőtteket edzel szívesebben? Miért?

Mindkettőnek megvan a maga előnye. Felnőtteket azért szeretek edzeni, mert taktikailag sokkal többet tudok nekik tanítani és adni, valamint az alapképességeik már sokkal fejlettebbek ebben a korban. Gyerekek esetében a taktikai elemek oktatására kisebb hangsúlyt fektethetek, itt a gyönyör abban rejlik, ahogy látod nap mint nap a játékosodat fejlődni. Ha választani lehetne, inkább a felnőttekkel foglalkoznék.

Mi a véleményed a magyar rögbiről?

A 7-es női csapatot amennyire csak lehet, jól ismerem, rengeteg mérkőzést néztem vissza a Youtube-on a tavalyi EB meccsek közül. Úgy gondolom, a struktúra és a játéktudás elég jó szinten van. Véleményem szerint az alapkészségek feljavítása a kulcs, a következő 4 hónapban ezzel fogunk leginkább foglalkozni. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a játéktudás és a taktikai elemek ismeretével nincs probléma, amin javítani kell, azok az alapkészségek.

Mire vagy leginkább büszke a rögbis múltadból?

A Kings of the 7s Torna a megnyerésére, melynek keretében 10 tornát rendeznek 7 hét alatt. Csapatommal sikerült megnyernünk ezt a tornát, amit óriási dolognak tartok, és nagyon büszke vagyok, hogy ennek részese lehettem.