Interjú Szigeti Erikával, a női szakosztály 2019-es évre megválasztott sportigazgatójával

Szerző
Vass Éva
2019. 02. 27.

"Olyan értékekkel találkozom ezen a pályán, mint a sportág iránti elhivatottság, csapatszellem, együttműködésre való hajlandóság, erősen fejlődő kommunikációs készség... Ezek számomra kiemelten fontos és alapvető értékek."

 - Mióta foglalkozol rögbisekkel? Előtte volt-e más sportág, terület, ahol sportolókkal dolgoztál, foglalkoztál?

 - Sportolókkal való közös munkámat közel 20 éves kézilabda játékosi múlt előzte meg, ebből több évet első osztályban töltöttem. 2006-ban kezdtem el női kézilabda utánpótlás edzőként dolgozni másodosztályban, majd NB 1/B-ben. A rögbi sporttal 2013-ban kezdtem el megismerkedni, első években állami gondozottak sportba való integrálása kapcsán, aztán később aktív játékosként csatlakoztam a Medvékhez, 2017-ben pedig a női válogatott keret tagjakét két nemzetközi felkészülési tornán is részt vehettem. Ez volt az első „aktív felület”, ahol a női szakágban folyó munkával találkoztam. Ezután szinte egyenes út volt, hogy sportszakemberként a másik oldalon segítsem a szakágat.

 - Miért pályáztad meg a sportigazgatói posztot, miért fontos számodra ez a sportág, a szövetség?

 - Második éve tevékenykedem vezetőként a női szakágban, az idei pályázásomat a tavalyi év sikeressége előzte meg.

Tapasztalatom szerint a stabil munka megalapozásához és működtetéséhez egy stabil csapat is szükséges. Úgy vélem, az nem szolgálja a fejlődést, ha évről évre más tölt be bizonyos pozíciókat. Ez az egyik oldala az éremnek, a másik pedig, hogy több fronton is hatékonynak bizonyult a közös munkám az egyesületek vezetőivel és edzőivel. Az utánpótlás korú lányok létszámnövekedése már önmagában sikernek mondható. Sajnos a 2016/2017-es bajnoki szezonban gyakorlatilag csak a Székesfehérvár rendelkezett stabil létszámú ilyen korú leánycsapattal. Azóta ez a szám lényegesen megváltozott. Jelenleg 7 klub foglalkozik aktívan utánpótláskorú lányokkal, akik a bajnokságban is részt vesznek.

Mára ott tartunk, hogy U10-es korosztálytól vonjuk be a bajnoki rendszerünkbe a leányversenyzőket.

A tavalyi trophy 5. helyén végzett felnőtt női válogatott szintén szép munkát tudhat maga mögött a nemzetközi mezőnyt is figyelembe véve.

A válogatott sikeres szerepléséhez pedig elengedhetetlen, hogy egy minél jobban működő, stabil létszámú bajnokságot tudjunk működtetni. Jelenleg egy nagyon fiatal, igen ambiciózus, 23 fős kerettel készülünk az idei trophyra.

Olyan alapvető értékekkel találkozom ezen a pályán, mint a sportág iránti elhivatottság, csapatszellem, együttműködésre való hajlandóság, erősen fejlődő kommunikációs készség... Ezek számomra kiemelten fontos és alapvető értékek.

 - Mik a terveid a 2019-es évre? 

 - Szerencsére a terveim egybevágnak azon szakemberek terveivel, akikkel együtt dolgozunk napról napra. Legfőbb prioritásunk a létszám további bővítése, az utánpótlás korúak aktív hazai és nemzetközi versenyeztetése és a felnőtt korosztályos játékosaink fejlesztése, versenyeztetése. Idén már a nemzetközi rendszerben is részt vesznek a magyar bajnokságon kívül. Azt gondolom, hogy a megfelelő rutin megszerzéséhez ez nagyban hozzájárul majd.

Az idei év olimpiai kvalifikációs év, jelenleg az európai raglista 15. helyén áll a női nemzeti válogatottunk. Különösebb esélylatolgatásba nem mennék bele a kvalifikációs tornán való részvételt illetően, azt gondolom, hogy szorgalmasan készülni kell a trophy 2 fordulójára; egyelőre ez a legfontosabb feladatunk.

 - Miben látod a magyar rögbi legfőbb erősségét?

 - Leginkább a női szakág munkájáról tudok nyilatkozni. Az a véleményem, hogy a női szakágban olyan összefogás van jelen, ami éveken keresztül nem volt tapasztalható. Ez nagyrészt az egyesületek érdeme!

Több, „alulról szerveződő”, közös programot valósítanak meg. Csak egy példát engedj meg nekem: március első hétvégéjén U14-U16-os leány edzőtábort szervezünk meg Esztergomban, amelyen közel 60 utánpótláskorú lány fog részt venni. Ez egy teremtornán kezdett el szerveződni, ami megint csak az egyesületek összefogásával jött létre a tél folyamán 4 fordulóban. Minden érintett klub hozzátesz valamit a közös munka sikeréhez. Egytől egyig olyan klubok, ahol férfi és női sportolókkal egyaránt nagy elhivatottsággal foglalkoznak. Ha ezt a fejlődő tendenciát tudjuk folytatni, akkor a 2024-es olimpiára való kvalifikációs tornán való részvétel teljesen reális hosszú távú cél lehet. De ezen rengeteget kell még tudatosan dolgoznunk.

 - Mi az, amit Te személyesen hozzá tudsz tenni a női szakosztály tudásához, tapasztalatához?

 - Ezt egy kicsit messzebbről közelítem meg. Mára a NOB alapszabálya kimondja: „erősíteni kell a nők megjelenését a sportban, minden szinten”. Nos, ehhez túl sokat nem fűznék hozzá, ezt csak háttér információnak inkább…

Egy olyan sportban mint a magyar rögbi, ahol még annyira nem elterjedt ez a tendencia, azt gondolom önmagában jelentősége van egy női vezető jelenlétének.
Több éves első osztályú sportolói múlttal rendelkezem, évekig foglalkoztam női sportolókkal mint edző, sport szakirányú végzettségem van. Az ezekben az években szerzett tapasztalat hozzájárul a hatékony közös munkához a női sportolókkal és az egyesületeiket vezető szakemberekkel.

Úgy érzem, valós képpel rendelkezem a női szakágban folyó munkát, és felmerülő nehézségeket illetően. Aktívan jelen vagyok az eseményeken, sok esetben mint szervező. A felmerülő igényeket és az ezzel kapcsolatos teendőket hatékonyan tudom koordinálni. Meggyőződésem, hogy egy vezető csak és kizárólag úgy tud hiteles lenni, ha a személyes jelenlétét folyamatosan tapasztalják, és elérhető közelségben van.

A válogatottakkal való munkám „csak” a csúcsa a tevékenységem jelentőségének, hiszen mindennek alapját az egyesületekben folyó eredményes munka kell, hogy megalapozza.

 - Születendő kisbabád mellett hogyan tudod majd összeegyeztetni a munkát és a családi életet?

 - Ő már harmadik gyermekként érkezik hozzánk, egy olyan családba, ahol ezt a vállalt tevékenységemet támogatják.

A születését  követő pár hónapban rengeteg segítséget ajánlottak fel a szakmán belül is annak érdekében, hogy a megkezdett munka folyamatossága ne szakadjon meg. Egy ilyen támogatói háttérrel, azt gondolom, hogy minden gördülékenyen fog tudni működni.