TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉS

2019. 12. 19.

Kiss Antal újra elnök!

Nyílt szavazással, 100%-os támogatottsággal!

A Magyar Rögbi Szövetség november 21-én, csütörtökön este tartotta tisztújító közgyűlését a Kincsem parkban. A közgyűlés elsőszámú célja volt, hogy a szövetség tagjai elnököt és három elnökségi tagot, közte egy alelnököt válasszanak az elkövetkező négy esztendőre.

A gyűlésre népes küldöttség érkezett, valamennyi aktív klub delegálta magát.

A gyűlés elején a tagok számos ügyben nyilatkoztak meg, többek között a szövetségi kommunikáció javítására, az utánpótlás program beindításának problémáira, a játékos regisztrációkkal kapcsolatos problémákra hívták fel a figyelmet, valamint tettek több alapszabályt módosítási javaslatot is.

Az elnöki beszámolót követően került sor a tisztségviselő választásra.

ELNÖKVÁLASZTÁS

A klubok az elnöki tisztségre ismét Kiss Antal urat kérték fel, aki el is vállalta a jelölést.

Kiss Antal négy évvel ezelőtt vette át a szövetség vezetését, és állt élére a sportág fejlesztésének.

A kezdeményezésre megalkotott R24-es stratégia félidejéhez érkezett, e program mentén haladva

sikerült számos területen előrelépni, és felépíteni a sikerekhez vezető út hátterét.

12 kiemelkedő eredmény az elmúlt 4 év időszakából, ami elnök úr munkáját fémjelzi:

1.

Hét utánpótlás klubedző részére három éven át (2017-2019)

havi munkadíj utalása

2.

250 (!) utánpótlás korú játékos fejlesztése, 200 összetartás,

100 versenyeseményen való részvétel biztosítása

csúcsesemény: junior válogatott angliai túrája ( 2018)

3.

Az angliai elithez tartozó edző alkalmazása három éven át az utánpótlás és felnőtt csapatoknál:

Richie Williams (WAL) - u20 England Counties, England University, Cambridge Rugby

4.

50 csúcsminőségű hazai és nemzetközi versenyesemény megszervezése

Európa bajnokságok, Rugby Europe és nemzetközi teszt mérkőzések, nemzetközi és hazai tornák

5.

100.000 megtett km:

a nemzeti csapatok nemzetközi versenyekre való utaztatásának biztosítása

6.

Hatékony, rögbit népszerűsítő közösségi média kommunikáció

csúcspont: a 2017-es burgas-i EB győzelmet 50.000-en követték

7.

Női 7’s válogatott fejlődése

csúcsteljesítmény: Trophy EB 5. helyezése (2018)

8.

Férfi 7’s válogatott fejlődése

csúcsteljesítmény: olimpiai kvalifikáció európai döntője (TOP12)

9.

Férfi XV-ös válogatott fejlődése: 20 hellyel előrébb a világranglistán, helytállás a 20-30 hellyel előrébb lévő csapatok ellen

Csúcsteljesítmény: Ukrajna-Magyarország 19:19 (2018)

10.

Budapest Rugby Center megépítése

 

A klubok a közgyűlésen úgy határoztak, hogy nyílt szavazással döntenek az elnökválasztásban.

Végül 100%-os arányban Kiss Antal választották meg a szövetség elnökévé a következő 4 évre.

 

ELNÖKSÉGI TAG VÁLASZTÁS

A három megválasztandó elnökségi tag posztra öt jelölt érkezett: Kovács Attila (Bp., Kosok RC), Makai Gábor (KARC), Böhm Balázs (Esztergomi Vitézek RAFC), Stekler Csaba (Tárnok RC), Szigeti Erika (Velencei-tavi RSE).

A jelöltek bemutatkozása, valamint Kendi Géza jelölő bizottság elnök, Huszti Katalin ill. Hollósi Gábor bizottság tagok részvételével előkészített jelölés és titkos szavazás után a közgyűlés Makai Gábor, Böhm Balázs, Szigeti Erika személyében 3 új elnökségi tagot választott.

Ezt követően a klubok Böhm Balázst választották alelnöknek.

Feladat van és lesz bőven, sportágunk fejlesztése új lendületet kaphat a friss erők érkezésével.

Köszönjük a részvételt a kluboknak, a jelölteknek, gratulálunk a megválasztott tagoknak.