2017.12.02.

A váci Elefántoktól a válogatottig

Karatésból lett rögbis. Meccsnézésnek indult és azonnal játék lett belőle. Világéletében pillér volt. A váci Elefántokban kezdte, ahol a csapattal a bronzéremig is eljutott. Jelenleg a Medvék oszlopos tagja. Ő is jelen volt a felnőtt válogatott tavaly őszi és idei nagy menetelésénél az Eb Conference 2-es osztályában. A mostani divízióra, mint jó fejlődési lehetőségre tekint. Nem egy vándormadár típus, kitart csapatai mellett. Zelenka Viktorral beszélgettem.

- Hogyan lettél karatésból rögbis?

- Tizenhét-tizennyolc éves koromban kezdtem el rögbizni. Az egyik barátom, Tétényi Gergő unszolására elmentem Esztergomba megnézni egy juniormérkőzést. Gergő akkor Tóth István csapatában játszott Vácott, az Elefántoknál; a meccsnézésnek pedig az lett a vége, hogy be is álltam játszani. Persze már korábban kacérkodtam a gondolattal, hogy kipróbálom a rögbit. Televízióban már láttam előtte. Óvodás koromtól egészen tizenhárom-tizennégy esztendős koromig karatéztam, és már hiányzott a sport. Ugyan futni nem szerettem, de beletörődtem, hogy ez a rögbi velejárója. Vácott kezdtem el játszani, három évig itt is rögbiztem. Hamar bekerültem a felnőtt csapatba. Amire nagyon büszke vagyok, hogy a 2007/2008-as szezonban, az Extraligában (a mai NB1-ben) bronzérmesek lettünk. Mivel budapesti vagyok, felszálltam a Nyugatiban a vonatra, és úgy jártam az edzésekre hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken.

- Aztán kimaradt két év a rögbis pályafutásodból a főiskola miatt.

- A Puskás Tivadar Távközlési Technikumot követően a Műszaki Főiskolára – ez a mai Óbudai Egyetem – jelentkeztem, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karra. Valóban kimaradt két év, de közben megalakult az egyetem csapata Óbudai Gladiátorok néven, amellyel elindultunk az egyetemi bajnokságban. Ez 7’s rögbi volt, nem annyira az én játékom, de más nem lévén és mivel hiányzott a rögbi, természetesen nem maradhattam ki a csapatból. 2013-ban pedig a Medvékhez kerültem, itt már 15’s rögbit játszottunk; és mai is oszlopos tagja vagyok a Medvék együttesének, amely az idei szezonban a Gödöllői Ördögökkel fuzionálva, Ördögi Medvék néven indult a bajnokságban.

- Az Ördögi Medvék a másodosztályban játszik. Hogy sikerült az őszi szezon?

- Felemásan. Kikaptunk a Szekercétől és a Budapest Exiles második csapatától, de legyőztük a Sopront, a Kosokat, a Fehérvárt. Ez utóbbi talán a legnagyobb siker, ha abból indulunk ki, hogy a Fehérvár egy évvel korábban még az NB1-ben szerepelt. A Tárnok pedig nem tudott kiállni. Ami a posztomat illeti: világéletemben pillér voltam. Ez az adottságaimból is következik (184 cm, 122 kg). A komolyabb sérülések viszont elkerültek szerencsére.

- Te a felnőtt 15’s válogatottnak is tagja vagy. Miért nem egy NB1-es csapatban játszol?

- Nem vagyok egy vándormadár típus, nekem fontos a kötődés. Számítanak rám az Ördögi Medvéknél. Egyébként már az U20-as válogatottban is játszottam, Prágában volt akkoriban egy 15’ Eb-torna. A felnőtt nemzeti együttesbe pedig tavaly ősszel kerültem be. Az Eb Conference 2-es osztályában az észtek ellen mutatkoztam be, Tallinban. Azóta is a keret tagja voltam, vagyok, leszámítva a csehek elleni vb-pótselejtezőt. A Gibraltár elleni mérkőzésre a munkám miatt sajnos nem tudtam a csapattal tartani, de már a Conference 1-ben ott voltam Svédország és Lettország ellen is a csapatban. Tetszik az edzésmunka, amit Richie Williams levezényel. De ne feledkezzünk meg az új tolongásedzőről, Johnathan Phipps-ről sem! Mindenkit bántott az őszi két vereség, főleg úgy, hogy nem sokon múlt. Úgy gondolom, mindenki odateszi majd magát, hogy a tavasz jobban sikerüljön, és bennmaradjunk a Conference 1-es divízióban. Ez egy olyan osztály, ahol a következő években is mindenki tudna fejlődni.

- Mivel foglalkozol civilben és gondolkodsz-e egy külföldi megmérettetésben?

- Egy szünetmentes áramellátással foglalkozó cégnél az értékesítési osztályon dolgozom, mint belső munkatárs. Mivel a munkaidő 8-16:30 tart, ezért szerencsére a heti két csapatedzés mellett jut időm még háromszor erősíteni is. Számomra a rögbi szenvedély. Szívesen kipróbálnám magam külföldön, biztosan nagy kihívás és élmény lenne. De számomra fontosak a megszokott arcok, emberek, a környezet is.

2017.11.27.

Zsizsi már férfi csapatot edz

Kempózott, karatézott és kungfuzott. Egy iskolaváltás és Gránitz Zsuzsanna sodorta végzetesen a rögbi irányába. Ő az a játékos, aki rögtön a felnőtt csapatban kezdett el játszani. Az Agárdi Angyalokban kezdte, jelenleg a Tárnok együttesének meghatározó tagja. Sőt, a másodosztályú férfi csapat edzéseit is irányítja. A megfelelő háttérrel szerinte a női válogatott akár a második helyen is végezhetett volna a nyáron vagy végezhetne a jövőben az Eb-n a Trophy divízióban. Szeptemberben kimehetett volna Manchesterbe rögbizni, de addigra már megkérték a kezét. A Semmelweis Egyetemre jár, egyszer majd gyógytornász szeretne lenni. Szabadidejében kutyák képzésével foglalkozik. Győr Szilviával beszélgettem.

- Hogyan lettél Zsizsi, és mi a te rögbis történeted?

- Zsizsi a rögbis nevem, mert már volt egy Szilvia a csapatban. Az egyik barátnőm hallotta, hogy húgaim szólítottak így, innen az elnevezés. Gyerekként kipróbáltam több sportágat, a kempót, a karatét és a kungfut is. Aztán amikor hatodikos koromban iskolát váltottam, Budapestről Pázmándra kerültem, akadt egy osztálytársam, Gránitz Zsuzsanna, aki állandóan invitált rögbiedzésekre. Mivel egymás mellett ültünk az osztályban, és már nem győztem hallgatni az unszolását, egyszer lementem megnézni egy bajnoki fordulót, és ott ragadtam. Az első csapatom az Agárdi Angyalok együttese volt, ahol Váczi Péter edzőnél rövid időn belül el is kezdtem ezt a játékot. Emlékszem, hogy egy sportágválasztó volt Székesfehérvárott, én is átöltöztem, de nem is számítottam arra, hogy beállhatok. Egy bemutató mérkőzésen szerepeltünk, és egyszercsak az edzőm azt mondta, hogy akkor álljak be. Nulla félelemérzettel léptem pályára, és nagyon hamar kiderült, hogy úgy megy, mintha világéletemben ezt csináltam volna. Az Érdi Vadmacskák egy szezonra összeálltak az Angyalokkal, majd újra különvált a két csapat útja. Ebben a közös együttesben játszottam, majd a Vadmacskákban, amely előbb Érden, majd Tárnokon rögbizett, illetve rögbizik.

- Milyen poszton játszol és mennyire vagy elégedett a tárnoki csapat elmúlt szezonbeli teljesítményével?

- Szinte minden poszton tudok játszani, voltam már center, irányító, szélső is, de jelenleg nyitóként szerepelek. A női válogatott edzője, Rob Jones is mindig azt mondta, hogy 7’s rögbiben egy játékosnak valamennyi poszton tudnia kell játszani. Korábbról a bronzérem a legfényesebb érmem. Az előző szezonban esélyesek lehettünk volna akár az aranyéremre is a bajnokságban, de megfogyatkoztunk szezon közben. Sajnos, két fordulóra nem is tudtunk kiállni. Így elszállt minden esélyünk. De ha valamit nyertem a pályafutásom során, azok a diákolimpiák voltak.

- Tagja vagy a magyar női 7’s válogatottnak is. Sikerült már feldolgozni, hogy nem úgy sikerült a nyári, esztergomi Eb-torna, ahogy szerettétek volna?

- Először is sokkal több volt és sokkal több is van a csapatban. Számomra meghökkentő volt, hogy hazánk rendezi az Európa bajnokságot és a magyar csapatot Párkányban szállásolják el, ahol alapvető, higiéniás problémák akadtak. Természetesen nemcsak ezen múlott. Kár érte, mert jó edző Rob Jones, erős csapatunk volt, csak épp fejben nem tudtuk magunkat odatenni. Korábban amikor Richie Willimas a női válogatottnak is tartott pár edzést, akkor feltette a kérdést, hogy mi a válogatott célja. A dobogót határoztuk meg. Én azt mondom, hogy megfelelő hátérrel és szerencsésebb sorsolással, akár a második helyet is megszerezhettük volna.

- Ami számomra meglepő volt, hogy Tárnokon a férfi csapat edzéseit is vezeted.

- Igen, a másodosztályban induló csapat edzéseit én irányítom. Először ez úgy indult, hogy tanítsd meg az új játékosokat passzolni, majd tartsál edzést a három negyednek, amíg a tolongásedző a tolongásban játszókkal foglalkozik. Persze kikérem a párom, Csont László tanácsait, a stratégiában is, hiszen én 15’s rögbit sohasem játszottam. Ő a klubnál a vezetőedző, de az edzésekért most már én felelek.

- Elsőéves egyetemista is vagy mindemellett.

- A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karára járok ápolás szakra, de mindenképpen átjelentkezem gyógytornász szakra. Azt szeretném majd csinálni. A hobbim pedig a kutyakiképzés. Minden úgy kezdődött, hogy volt egy rottweilerem, amit csak úgy tarthattam meg, ha eljárunk kutyaiskolába. Jelenleg három kutyánk is van, és ők is befolyásoltak abban, hogy itthon maradjak. Célom volt ugyanis korábban, hogy kipróbáljam magam külföldön. Szeptemberben mehettem volna Manchesterbe, a Metropolitan Egyetemre rögbizni, ahol Rob Jones is dolgozik. De a kutyák közbeszóltak; no meg a párom, aki addigra már megkérte a kezem.

2017.11.18.

A váci királylányok

Tóth Rebeka és Tóth Dorottya az egyik leghíresebb rögbis testvérpár Magyarországon. Mindketten kipróbáltak több sportágat is, amíg végül a rögbinél kötöttek ki. Pedig a rögbi-edző édesapa, Tóth István egyáltalán nem követelte meg, hogy a lányok is ezt a sportágat válasszák. A felszólítás csupán annyi volt, hogy valamit sportolni kell. Pontosabban bármit lehet csinálni, csak semmit nem.  A két testvér között napra pontosan három és fél év a korkülönbség és a fiatalabb hölgy kezdte előbb a rögbit. Amíg Dorottyának elsőre megtetszett, Rebekának nehezebb volt beleszoknia a rögbi mozgássorba. Bár az ősz folyamán egy első és három második helyet szereztek csapatukkal, még nem mondtak le arról, hogy a váci Királyság együttese ezúttal aranyérmet ünnepeljen a 7’s női bajnokság végén, az utóbbi két év két ezüstje után. Rebeka szociálpedagógus, Dorottya iskolatitkár. Dorottya számára az elején megterhelő volt, hogy az édesapja egyben az edzője is. Rebekát ez soha nem zavarta. Abban mindketten egyetértenek, hogy az idei Eb-szereplés nem volt sikertörténet, de ha mindenki odateszi magát és az utánpótlást sikerül felzárkóztatni, akkor jövőre megvan a lehetőség az előrelépéshez. Tóth Rebekával és Tóth Dorottyával beszélgettem.

- Egy ilyen családban, ahol az édesapa a rögbi megszállottja, kötelező volt ez a sportágat választani?

- Szó sincs róla. Apáék annyit mondtak, hogy bármit lehet csinálni, csak semmit nem. Én úsztam, kajakoztam, teniszeztem. Aztán amikor mindent abbahagytam, azt mondta apa, hogy menjek le futni a fiúkkal a rögbipályára. Nekem nehezebb volt beleszoknom ebbe a mozgásba, később is kezdtem el játszani, mint az egyébként nálam három és fél évvel fiatalabb Dorka. Én csak akkor kezdtem el rögbizni, amikor már Vácott megalakult a női csapat, Elefántok néven. 2011-ben már biztosan játszottam. Egyébként a legjobb barátnőim mind rögbiztek – fogalmaz Tóth Rebeka.

- Én úsztam, kajakoztam, atletizáltam, a súlylökésben próbáltam ki magam, továbbá kosárlabdáztam is egy rövid ideig. Mivel az atlétikában nem fáradtam el, ezért mentem le rögbizni. 2008 áprilisában már diákolimpián indultam a fiúkkal együtt 7’s rögbiben. De életem első rögbimérkőzése még kadetként 15’s rögbiben volt a srácokkal 2007. november 27-én, amikor a Vác Kecskeméten játszott. A mai napig jól emlékszem, hogy egy mélyfogásnál nagyot ütköztem és földre estem. Apa csak annyit mondott, hogy kislányom álljál fel, mert nem történt semmi – nevet Tóth Dorottya. – Apa egyébként nagyon nem akart a lányokkal foglalkozni az elején. Én pedig kezdetben Agárdra jártam, ugyanis csak ott volt a közelben női csapat, Váczi Péter volt az edző.

- Mennyire volt nehéz megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy édesapátok, Tóth István a csapat vezetőedzője?

- Nekem ez soha nem okozott gondot, hogy ő az edzőnk. Ráadásul sok esetben jobban ismeri a fizikai határaimat, mint én. A csapaton belül egyébként nagyon családias a hangulat, mert apa mindenkire odafigyel – mondja Rebeka.

- Nekem az elején megterhelő volt, hogy az apukám az edzőm. Biztosan ez azért is van így, mert én ritkábban hallom meg a jót, mint a rosszat. Viszont biztosan soha nem szólnék úgy vissza egy-egy kritika után, mint ahogyan egy-két lány teszi. De amikor meccs van, akkor ő az edző, a családi kötelék nem fordul meg a fejemben. Azt mindenesetre jól tudjuk, hogy milyen edzői tudás van mögötte – fogalmaz Dorottya.

- A legutóbbi két bajnokságban ezüstérmet szerzett a váci Királyság, méghozzá a Fehérvár mögött. A mostani szezonban lehet az ezüstből aranyérem?

- Kár lenne tagadni, hogy a cél a bajnoki cím megszerzése. Sok munka van a csapatban, az ország különböző pontjairól jövünk, nem könnyű összeegyeztetni az edzések időpontjait sem. Van, aki Szegedről, Esztergomból, Visegrádról érkezik. Apa mondta az egyik mérkőzésen, hogy olyan formációt látott tőlünk, amit korábban még soha. Ez nagy dicséret. Amire még büszkék lehetünk, hogy nálunk már mindenki volt válogatott játékos, aki a csapatban játszik, legyen szó felnőttről vagy utánpótlásról – mondja Rebeka.

- Jelen pillanatban mi magunk jelentjük a legnagyobb ellenfelet saját magunknak. Az őszi négy fordulóból egyszer győztünk, háromszor pedig a Medvék csapata lett első, amely alaposan megerősödött az előző szezonhoz képest, hiszen elég, ha csak azt mondom, hogy a Fehérvárból odaigazolt Huszti Katalin. Ezzel együtt, ha tavasszal összeállunk és nyerünk három fordulót a négyből, akkor meglesz a hőn áhított bajnoki arany – mondja Dorottya.

- Mennyit tudtok edzeni hetente és a sérülések mennyire kerültek el eddig benneteket?

- Hetente három csapatedzésünk van, alapozáskor öt is. Kell a mozgás, ha már egy nap kimarad, akkor nem érezzük jól magunkat. Egyébként a válogatott is akkor szerepelt a legjobban, amikor mindenki sokat tett a közösbe. A 2016-os esztergomi Eb ötödik helyünkre büszkék lehetünk, amit a Trophy divízióban értünk el. Engem egyszer sem műtöttek, de kétszer is gondjaim voltak a térdemmel. Az egyikben megnyúlt az összes szalag, a másikban pedig részleges szakadás volt – fogalmaz Rebeka.

- A heti három a minimum, de a futással és a konditermivel együtt volt olyan hét, amikor nyolcat is edzettem. Nekem kétszer is műtötték a térdem, egyszer összetérdeltem egy fiúval, egy porcot ki is vettek. Ez még a rögbis karrierem elején volt, emiatt ki is kellett hagynom több mint egy évet 2013-ban. De volt bordaközi izomszakadás és szegycsontrepedés is – mondja Dorottya.

- Sokszor összehasonlítják a kézilabdával a sportágunkat. Azt mondhatom, hogy a kézilabda sokkal durvább, alattomosabb, a rögbiben tisztábbak a viszonyok. A szabályok egyértelműek, ráadásul nem is akarunk egymásnak szándékosan sérülést okozni, igyekszünk tisztán játszani, hiszen pár hónap múlva együtt küzdünk a magyar színekért a válogatottban – teszi még hozzá Rebeka.

- A rögbi Magyarországon amatőr sport. Ki mivel foglalkozik a civil életben?

- Szociálpedagógus a végzettségem. A Lámpás 92 Közhasznú Alapítványnál foglalkozom értelmi fogyatékos felnőttekkel, mint szociális munkás és tanácsadó – mondja Rebeka.

- Én iskolatitkár vagyok jelenleg Vácott, de TB -és bérügyintéző szeretnék lenni. Ehhez most tanulnom is kell – mondja Dorottya.

- Az idei Eb felemásan sikerült, hideget-meleget kaptatok az esztergomi Eb Trophy divíziójában elért kilencedik helyezés után. Ugye több van a női csapatban?

- Azt sajnálom, hogy ősszel még nem nagyon volt összetartása a női 7’s válogatottnak. Azt el kell ismerni, hogy nem volt épp sikertörténet az idei, esztergomi Eb szereplés. De ha az utánpótlást felzárkóztatják, és mindenki odateszi magát, akkor megvan a lehetőség arra, hogy előrébb lépjünk. Ugyanis Esztergomban olyan csapatoktól is kikaptunk, amelyeket korábban megvertünk – értékel Rebeka.

2017.11.24.

Belekóstolt az angol rögbibe

Kilenc éves korától rögbizik. Mivel az érdi Bolyai János Általános Iskolába járt, ő is Tóth Sándor révén került kapcsolatba a sportággal. Egy kis angliai kitérőtől eltekintve, világéletében a Battai Bulldogoknál játszott. 2012-ben és 2013-ban az év játékosa volt 7’s rögbiben. A százhalombattaiakkal kétszer is bajnokságot nyert 15’s rögbiben, de a 2013-as bajnoki aranyérmére büszke igazán. A felnőtt válogatottban tizennyolc évesen mutatkozott be, idén ősszel tért vissza a nemzeti együttesbe. Bár a két legnehezebb mérkőzés vár a magyar válogatottra az Eb Conference 1-es divíziójában a tavasz folyamán, bízik a bennmaradásban.  Civilben aljzatszigeteléssel foglalkozik, végzettsége szerint központi fűtésszerelő. Teisenhoffer Lászlóval beszélgettem.

- Ha abból indulunk ki, hogy az érdi Bolyai János Általános Iskolába jártál, akkor teljesen egyértelmű, hogy rögbis lettél.

- 2001 novemberében kezdtem el azt a sportágat, vagyis kilenc éves koromban. Az egyik alkalommal Tóth Sándor bejött egy órára helyettesíteni, és megragadva az alkalmat, a rögbit „reklámozta”. Elmentem hát kipróbálni, és annyira megtetszett, hogy ott ragadtam. Az Érdi Bivalyok névre hallgató utánpótláscsapatban pallérozódtunk, amely akkoriban is a Százhalombatta utánpótlásbázisa volt. Tizenöt-tizenhat évesen viszont már a Fekete Seregben játszottam, amely a Batta másodosztályú együttese volt. Amikor 2009-ben és 2010-ben a Bulldogok csapata megnyerte a bajnoki címet, mi a másodosztályban voltunk a legjobbak. Volt arra is példa, hogy a két osztályt összevonták, így például az Esztergomi Vitézek ellen is pályára léphettünk. Ami még nagyon emlékezetes nekem ebből az időből, hogy tizenhét évesen ugyanabban az évben az U18-as, majd az U20-as válogatottban is játszhattam, mindkettő Eb döntőben szerepelt.

- A Százhalombattával két bajnoki aranyérmet is begyűjtöttél az évek során.

- 2011-ben egy térdsérülés után tértem vissza, és a bajnoki döntőben is lehetőséget kaptam. Más kérdés, hogy agyrázkódás és kórház lett a vége. Nem voltam a pályafutásom során sérülékeny játékos, de 2011. április elsején porcleválás miatt egy térdműtétre került sor. Ebből felépülve pár héttel később már ott is voltam a pályán, és a döntőben egy szerelés közben kaptam agyrázkódást. Fogni mentem, de ütemtelenül érkeztem, és „belenéztem” egy térdbe. Egy évvel később aztán még volt egy agyrázkódásom, akkor egy könyökkel találkoztam. De ennyi és nem több. 2010-ben kerültem be egyébként a felnőtt csapatba, és a 2011-es bajnoki arany mellett 2013-ban is a dobogó legmagasabb fokán állhattunk. Ez utóbbira vagyok igazán büszke, hiszen ekkor már a csapat meghatározó tagja voltam, végigjátszottam a szezont és bajnoki döntőt is.

- Méghozzá irányító poszton.

- Gyerekkoromban nyitóként kezdtem, aztán az edzőm Tóth Sándor rávett, hogy próbáljam meg az irányító posztot is. De játszottam például szélsőt és fogót is – az angliai évek alatt. Most, az ősz folyamán Gibraltár ellen a 10-es poszton vetett be Richie Williams, a válogatott edzője. Ezért most a Battában is az irányító helyen szerepelek.

- Ha már említetted az angliai kitérőt… Mikor és merre jártál?

- 2014 januárjától 2016 októberéig Birminghamben éltem. Egy ott élő magyar válogatott csapattársam csábított ki, én pedig azért is mentem ki, hogy világot lássak és azért is, hogy kipróbáljam magam egy angol együttesben. Huszonegy esztendősen ez jó kaland volt, hiszen megismerhettem egy másik kultúrát, az angolt szinte anyanyelvi szinten elsajátítottam, és amellett, hogy dolgoztam, rögbiztem a Moseley Oak csapatában. Ez egy ötödosztályú együttes, a híres Moseley Birmingham testvércsapata, amely annak idején másodosztályú volt, most a harmadik vonalban szerepel. Az én csapatom persze egy amatőr együttes volt, hetente kétszer-háromszor edzettünk, de így is belekóstolhattam az angol rögbibe. 2016 tavaszán egy osztállyal feljebb is jutottunk a közép-nyugati régióban. Dolgoztam közben egy edzőteremben, majd a DHL nevű csomagküldő cégnél. Mivel angolok között voltam, ez az időszak kiváló volt nyelvtanulási célra is. Azzal persze mindig is tisztában voltam, hogy az én fizikai adottságaimmal (175 cm, 76 kg jelenleg – a szerk.), a képzettségemmel igazán sokra nem vihetem; tudtam, hogy nem leszek profi játékos. A tudásom ennyire volt elég, de erre is büszke vagyok, hiszen Magyarországon nincs olyan akadémiai rendszer rögbiben, mint Nyugat-Európában. Nálunk a rögbi egy amatőr sportág.

- A Battai Bulldogok együttese alaposan átalakult az előző szezonhoz képest. Mik a célok a mostani szezonban?

- Azt tudom mondani, hogy zárkózunk fel a legjobbakhoz, alakul a csapat. Persze előbb-utóbb ismét a bajnoki cím lesz a cél. Az ősz folyamán a Bp. Exiles-től és a Kecskeméttől kikaptunk, az Esztergomot és a Szegedet viszont legyőztük. Az Esztergomi Vitézek legyőzése már sikerként könyvelhető el.

- Mikor mutatkoztál be a felnőtt 15’s válogatottban?

- 2010 szeptemberében egy Ausztria elleni Eb mérkőzésen játszottam először a felnőtt nemzeti együttesben, ami tizennyolc esztendősen hatalmas élmény volt. Ráadásul Százhalombattán rendezték a találkozót, a család, a barátok előtt és győztünk is. Irányítót játszottam, két pontot szereztem egy jutalomrúgást követően. Akkoriban a román Gica Vacaru volt a szövetségi edző, aki korábban az U20-as együttest irányította, ahol a kezei alatt dolgoztam, így mondhatom azt, hogy bizalmat szavazott egyik fiatal játékosának, akit jól ismert. Szerettem és szeretek a 10-es poszton játszani, ami egy játékmesteri feladatkör; jól kell rúgni, irányítani, de legfőképpen jól kell látni a pályán. Amire még büszke vagyok, hogy 2012-ben és 2013-ban is az év játékosa voltam 7’s rögbiben, a válogatottban is szerepeltem.

- Az ősz folyamán – 2015 után ismét – meghívót kaptál a magyar felnőtt válogatottba. Meglesz a bennmaradás az Eb Conference 1-es osztályában?

- Svédország ellen még nem játszottam, Gibraltár ellen végig a pályán voltam és Lettország ellen is rögbizhettem az utolsó húsz-huszonöt percben. Az edzőnk, Richie irányító poszton számít rám. A svéd és a lett meccs is nagyon kevesen múlott, hogy nem győztünk, így lehet keserű a szánk íze. Eljutottunk odáig, hogy manapság nagyon jó érzés válogatott játékosnak lenni, mert ez a közösség igazi húzóerő. Van statisztikai elemzőnk, tolongásedzőnk, atlétaedzőnk, a stáb nagyon profi Richie Williams-szel az élen. Ráadásul a válogatott a rutinosabb és a fiatalok tehetséges játékosok jó egyvelegét alkotja. Nem lesz egyszerű a bennmaradás, hiszen tavasszal az ellen a két csapat ellen játszunk (Ukrajna, Litvánia), amely a divízió megnyerésére is esélyes. Szóval nehéz lesz, de bizakodó vagyok.

2017.11.17.

Dél-afrikaiként büszke arra, hogy a magyar válogatottban játszik

2007 óta él Magyarországon, már otthonának tekinti hazánkat. A dél-afrikai Durbanben született és ott is nőtt fel. A rögbi szeretetét onnan hozta magával, öt éves korában ismerkedett meg a sportággal. Nem játszik el a gondolattal, hogy a dél-afrikai válogatottban is játszhatna. Akkor a legbüszkébb, amikor a magyar nemzeti mezt magára öltheti. Jelentős fejlődést lát az elmúlt évekhez képest. Úgy véli, hogy benn fog maradni az Eb Conference 1-es divíziójában a 15’s együttes, de azt tudja, hogy mindent meg fog tenni ezért a csapat. Andre Brandet, a Budapest Exiles játékosát kedvenc rögbiseiről is kérdeztem.

- Mióta élsz Magyarországon és hogyan kerültél ide?

- 2007 óta élek Magyarországon, a barátnőm magyar és akkor találkoztunk, amikor az Egyesült Királyságon át jöttem ide. A Diageo-nak dolgozom, ami világelső cég az alkoholos italok gyártásában. A beosztásom a budapesti irodában operatív menedzser. A dél-afrikai Durbanben születtem és nőttem fel, de a költözésem előtti utolsó éveimet Centurionban, Pretoriában töltöttem. Még nem rendelkezem saját családdal, ezen jelenleg is dolgozom. A szüleim Dél-Afrikában, Knysna-ban élnek, de az Egyesült Királyságban is vannak rokonaim.

- Mióta rögbizel? Hol kezdted ezt a sportágat és mire vagy a legbüszkébb?

- Dél-Afrikában a rögbit szinte életmódnak tekintik. Öt éves koromban kezdtem el játszani az általános iskola első osztályában. Számos pillanatra emlékszem a rögbis karrierem során, amire büszke vagyok. Például amikor az első csapatomban játszottam a Zwartkop középiskolában, vagy amikor csapatkapitánya voltam a 21 éven aluli együttesnek, a Centurion Rögbi Klubban és ugyancsak játszottam az első csapatukban. Mégis azt mondanám, hogy a legbüszkébb pillanataim azok, amikor felveszem a magyar nemzeti rögbis mezemet és képviselem Magyarországot.

- A magyar 15's válogatottnak szinte állandó tagja vagy. Hogyan értékeled a tavalyi sikereket, amikor egy osztállyal feljebb lépett a csapat? A Conference 1-ben ugyanakkor nem sikerült legyőzni Svédországot és Lettországot. Bent lehet maradni ebben a divízióban? Soha nem játszottál el a gondolattal, hogy játszhatnál a dél-afrikai nemzeti csapatban is? 

- Miután az elmúlt hat évben a válogatottban szerepeltem, jelentős fejlődést látok az együttesben és a menedzsmentben is. A jelenlegi felállásban a hangulat bámulatosan jó és mindannyian remekül kijövünk egymással. A menedzsment, a csapat és az edzőgárda nagyon elhivatott és odaadó, ami sokat segít. Ez a változás sokat számított abban, hogy feljebb léptünk a következő szintre, amit úgy éreztem, hogy mint csapat megérdemeltünk. Az, hogy legyőztük Boszniát a világbajnoki pótselejtező mérkőzésen, és aztán nagyszerű teljesítményt nyújtottunk Csehország ellen, mind annak a kemény munkának és erőfeszítésnek köszönhető, amit a csapat és a stáb tett. Jelenleg egy magasabb szinten vagyunk, és amikor valaki egy magasabb szintre lép keményebben kell játszania. Nem sokkal kaptunk ki Svédországtól és Lettországtól és úgy érzem, hogy rendelkezünk olyan játékosokkal és képességekkel, hogy legyőzzük ezeket az együtteseket. Úgy vélem, hogy bent tudunk maradni ebben az osztályban, de legalább is tudom, hogy mindenképpen küzdeni fogunk a bennmaradásért. Vagyis igen, nagyon optimista vagyok. Dél-Afrikában egy fiú álma az, hogy a Springboks-ban játsszon. Nem érzem szükségét, hogy én a dél-afrikai színeket képviseljem, amikor is oly sokat sikerült elérnem a magyar nemzeti válogatottban. Magyarországot pedig már az otthonomnak tekintem.

- Legutóbb a válogatottban második soros voltál, de mi a te igazi posztod? Van kedvenc játékosod, akit nagyon sokra tartasz a világ rögbijében?

- Az utóbbi néhány mérkőzésen valóban második soros voltam. De az eredeti posztom a nyolcas, a klubomban, a Budapest Exilesben is itt játszom. Úgy nőttem fel, hogy a hatos is és a nyolcas is volt a posztom. Jelenleg a magyar válogatottban Richie Williamsnek, az edzőnknek a négyes poszton van rám szüksége, tehát ezen a helyen játszom. A rögbiben – mint csapatsportban – gyakran el kell fogadnunk, hogy különböző posztokon kell szerepelni, ha az edző és a csapatérdek ezt követeli meg. Gyerekkoromban két kedvenc játékosom volt: Tiaan Strauss (a Springboks nyolcasa) és Zinzan Brooke (az új-zélandi nyolcas), ők mindketten első osztályú játékosok voltak. Mostanában azt mondanám, hogy Duane Vermeulen (a Springboks nyolcasa) és Maro Itoje (ő Angliában második soros játékos).