2017. 12. 06.

Közép-európai rögbi központ leszünk?

Fontos napok előtt áll a magyar rögbis társadalom, hiszen december 8-a és 10-e között mindenki ott lesz Dobogókőn, akit érdekel ennek a sportágnak a jövője: játékosok, edzők, klubvezetők, játékvezetők és a sor úgy sem lehet teljes. Az esemény rangját növeli, hogy egy legenda is érkezik, Phil Davies világbajnoki bronzérmes. Az egykori walesi játékos maga is tart majd előadást, jelenleg a namíbiai válogatott szövetségi kapitánya. Az eseményen majd megtudhatjuk azt is többek között, hogy ki lett az év játékosa a hölgyeknél, a férfiaknál a 15’s és a 7’s rögbiben vagy kit választottak az év edzőjének. A dobogókői esemény előtt, Kiss Antallal, a Magyar Rögbi Szövetség elnökével beszélgettem.

- Ez a háromnapos konferencia lesz az év egyik legfontosabb eseménye?

- Egészen biztos, persze nyilvánvalóan vannak mögöttünk bajnoki mérkőzések, Eb-selejtezők, Európa-bajnoki tornák, amelyeken bizonyította Magyarország, hogy rajta van az európai rögbi térképén, a világban is felfigyeltek ránk a walesi edzőnek, Richard Williamsnek köszönhetően. Eddig minden mérkőzésünkön, minden rendezvényünkön helytálltunk, de itt az ideje annak, miután megmutattuk magunkat, hogy képesek vagyunk ilyen szinten bizonyítani, hogy saját magunk sorait is időről időre rendezzük. Tavaly a klubvezetőkkel volt szerencsém leülni, de mivel egy nagyobb fejlesztési támogatást kaptunk a kormánytól, úgy gondoltam, hogy itt az ideje annak, hogy a válogatott játékosok, a klubvezetők, a játékvezetők, az edzők, szakemberek összegyűljenek, és meghatározzuk a magyar rögbi irányelveit. Ellátogat hozzánk Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. De ott lesz a világbajnoki bronzérmes walesi rögbi legenda, Phil Davies, aki manapság a namíbiai válogatott szövetségi kapitánya. Ez egy olyan workshop, egy olyan szakmai konferencia, képzés lesz, ahol mindenkinek rá kell majd jönnie arra, hogy végre kezdjük el magunkat komolyan venni. Eddig a barátságos rögbi közösségek napjait élte mindenki. Ha szeretnénk komolyabban venni ennek a sportágnak a jövőjét, akkor össze kell jönnünk időről időre és fel kell tudnunk zárkózni az európai és majd a világ elitjéhez is. Ez az alkalom jó lehetőség lesz arra is, hogy az év legjobbjait díjazzuk. Az év végén általában az ember számvetést készít az elvégzett munkáról, díjazza, jutalmazza azokat, akik kiemelkedően szerepeltek és előretekint. A lehető legprofesszionálisabb rendszer felépítésével kell nekivágnunk a következő évnek. A professzionális szervezet felépítése vonatkozik a nyilvántartási rendszerünkre, a mérkőzéskövető és regisztrációs rendszerünkre, amely még gyerekcipőben járt egy-két évvel ezelőtt. A klubok tekintetében is meg kell hozni azokat a változásokat, amelyek elengedhetetlenek. Ami elég volt három-négy évvel ezelőtt szervezési és adminisztrációs szinten, az ma már nem elég. Bizonyítanunk kell, hogy ez egy olimpiai sportszövetség. Természetesen mindenkinek, edzőnek, játékosnak, játékvezetőnek tudnia kell szintet lépnie.

- Nagy tervekről is esik szó majd Dobogókőn.

- A napokban kaptam meg Octavian Morariunak, az Európai Rögbi Szövetség elnökének a levelét, amelyben kifejezi támogatását, hogy Magyarország legyen Közép-Európa rögbi központja. Most úgy tűnik a korábbi évekkel szemben, hogy ez valóság lehet. Mi nem csupán egy pályát szeretnénk Budapestre, hanem egy közép-európai központot felépíteni. Ez kicsit furcsán hangzik, amikor a bajnok Budapest Exilesnak nincsen pályája. Azon is próbálunk segíteni, közösen a gyeplabdával, hogy egy olyan kombinált műfüves pályánk legyen, amely a heti, napi edzéseken túl a versenysportot is ki tudja szolgálni. Tehát nagyobb léptékben gondolkodunk, és próbálunk egy olyan irányt szabni ennek a sportágnak, ami méltó a világszintű sportértékének. Sikerült egy sportszergyártó céggel megállapodni, és kiváló minőségű cipőket kapnak majd a klubok, többek között a támogatások keretében. Ami még fontos lépés, hogy egy csokorba sikerült szerveznem kilenc olyan olimpiai sportágat, amely fejlődő, felzárkóztatandó sportág és egységesen szeretnénk kommunikálni az olimpiai sportvezetéssel. Ezek a sportágak a negyven százalékát teszik ki az olimpiai műsornak úgy, hogy idehaza az éves sportköltségvetésnek nagyjából a 2-4%-át kapták meg tavaly, amely ráadásul olimpiai esztendő volt. De korábban ennek a kilenc sportágnak a működési támogatása az 1%-ot sem érte el a látványsportok és a kiemelt sportágak mögött. A kilenc olimpiai sportág mellé a nyolc paralimpiai is csatlakozott. Engem és Szabó Lászlót, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét hatalmaztak fel, hogy járjunk el ezeknek a sportágaknak az érdekében. Szeretnénk egy közös edzőbázist, szeretnénk egy olyan egységes támogatási rendszert, amivel a magyarországi olimpiai mozgalom erejét is növeljük. Esetleg későbbi bármilyen világszintű esemény kandidálásánál ezek jó pontot jelenthetnek.

2017. 12. 03.

A cserediák, akinek Magyarország lett a második otthona

Los Angelesből származik, tizenhét évesen, cserediákként került Magyarországra. Megtanult magyarul, sőt mint egy igazi szabolcsi gyerek, a disznóvágásról sem hiányozhatott. Később visszajött és beiratkozott a Nemzetközi Üzleti Főiskolára (IBS), amit el is végzett nemzetközi üzleti kapcsolatok szakon. Édesapja tanácsára kezdett el rögbizni. A Budapest Exiles csapatával megnyerte az utóbbi két bajnokságot, a juniorcsapat edzője. A válogatottba is meghívót kapott, ott volt a lettek elleni Eb-mérkőzésen a Conference 1-es divízióban. Tetszik neki Magyarország, amire a második otthonaként tekint. Ted Coe-val beszélgettem.

- Hogyan kerül egy amerikai Magyarországra?

- Tizenhét éves koromban egy cserediák program keretében jöttem Magyarországra. Mehettem volna Észtországba vagy Izlandra is, de láttam, hogy itt a legjobb az időjárás, és ez fontos szempont volt a döntésemben. Én Los Angelesből származom. Ónodon laktam a polgármesternél és családjánál, és Tiszaújvárosba jártam gimnáziumba. Olyan voltam, mint egy szabolcsi gyerek, még a disznóvágásról sem hiányozhattam. Ez az időszak három évig tartott, majd 2008-ban visszajöttem Budapestre fél évre, aztán 2010-ben jelentkeztem az IBS-re (Nemzetközi Üzleti Főiskolára). 2015-ben végeztem nemzetközi üzleti kapcsolatok szakon, és itt ragadtam. Mostanság egy reklámokkal foglalkozó cégem van, reklámokat írok. Emellett a Budapest Exiles-nál vagyok a juniorcsapat edzője, és iskolákba járok be rögbit tanítani a testnevelési óra keretében. A Budai Gimnázium az egyik ilyen suli, ahol rendszeresen megjelenik a rögbi.

- Már Magyarországon kezdtél el rögbizni?

- Los Angelesben amerikai futballt játszottam és baseballoztam, továbbá voltam játékvezető az európai labdarúgásban. 2012 tavaszán kezdtem el rögbizni. Kerestem egy csapatsportot, édesapám a rögbit javasolta. Beütöttem hát a keresőbe, hogy rögbi és Budapest és elsőre az Exiles csapatát dobta fel. Elmentem hát egy edzésükre és ott is maradtam. Először a második csapatban szerepeltem, majd másfél-két év után kerültem át az első együttesbe és lettem kezdőjátékos. Kipróbáltam magam több poszton is, voltam második és harmadik soros, de az első sorban a bal pillér a kedvenc helyem, ami az adottságaimból is következik (180 cm, 115 kg). A Budapest Exiles csapatával megnyertük az utóbbi két bajnokságot. Az elsőnél nagyobb nyomást éreztem, mert ez a klub történetének is az első bajnoki címe volt, mindenki nagyon akarta. A másodiknál már tudtuk, hogy milyen egy bajnoki finálé, miként kell rá mentálisan felkészülni, hogy sikeresek legyünk.

- Már a felnőtt 15’s válogatottban is számítanak rád.

- 2014-ben mutatkoztam a válogatottban, Ausztria ellen játszottunk felkészülési mérkőzést. Richard Williams szövetségi edző meghívott tavasszal a csehek elleni világbajnoki pótselejtezőre, és most a lettek elleni Eb mérkőzésen is a csapat tagja voltam az Eb Conference 1-es divíziójában rendezett találkozón. A válogatottban a hangulat rendkívüli, profik a körülmények, mindenki hajt. Richie jól összerakta a csapatot, remélem, hogy sikerül a tavasz folyamán a bennmaradás. A csapat nagyon akar nyerni, a játékosok éhesek a sikerre.

- Könnyű volt megtanulni magyarul, és hogy érzed magad nálunk?

- Mivel Ónodon csak magyarok vettek körül, magyarul kellett beszélnem, ha meg akartam értetni magam. De elég nehéz ez a nyelv. Tetszik Magyarország, a lányok szépek, a bor finom, a Balaton csodás – három nyarat ott dolgoztam egy gyerektáborban. A szüleim Los Angelesben élnek, van egy húgom. Most a Hálaadást a nagycsaláddal együtt New Yorkban ünnepeltük. Van egy orosz barátnőm. Még nem tudom, hogy egyszer majd hazamegyek-e vagy sem. A szüleim a döntésem pozitívan fogadták. Úgy értékelik, hogy csinálok valami érdekeset egy másik országban. Bárhogyan is döntsek majd később, Magyarországot a második otthonomnak tartom.

2017. 12. 02.

A váci Elefántoktól a válogatottig

Karatésból lett rögbis. Meccsnézésnek indult és azonnal játék lett belőle. Világéletében pillér volt. A váci Elefántokban kezdte, ahol a csapattal a bronzéremig is eljutott. Jelenleg a Medvék oszlopos tagja. Ő is jelen volt a felnőtt válogatott tavaly őszi és idei nagy menetelésénél az Eb Conference 2-es osztályában. A mostani divízióra, mint jó fejlődési lehetőségre tekint. Nem egy vándormadár típus, kitart csapatai mellett. Zelenka Viktorral beszélgettem.

- Hogyan lettél karatésból rögbis?

- Tizenhét-tizennyolc éves koromban kezdtem el rögbizni. Az egyik barátom, Tétényi Gergő unszolására elmentem Esztergomba megnézni egy juniormérkőzést. Gergő akkor Tóth István csapatában játszott Vácott, az Elefántoknál; a meccsnézésnek pedig az lett a vége, hogy be is álltam játszani. Persze már korábban kacérkodtam a gondolattal, hogy kipróbálom a rögbit. Televízióban már láttam előtte. Óvodás koromtól egészen tizenhárom-tizennégy esztendős koromig karatéztam, és már hiányzott a sport. Ugyan futni nem szerettem, de beletörődtem, hogy ez a rögbi velejárója. Vácott kezdtem el játszani, három évig itt is rögbiztem. Hamar bekerültem a felnőtt csapatba. Amire nagyon büszke vagyok, hogy a 2007/2008-as szezonban, az Extraligában (a mai NB1-ben) bronzérmesek lettünk. Mivel budapesti vagyok, felszálltam a Nyugatiban a vonatra, és úgy jártam az edzésekre hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken.

- Aztán kimaradt két év a rögbis pályafutásodból a főiskola miatt.

- A Puskás Tivadar Távközlési Technikumot követően a Műszaki Főiskolára – ez a mai Óbudai Egyetem – jelentkeztem, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karra. Valóban kimaradt két év, de közben megalakult az egyetem csapata Óbudai Gladiátorok néven, amellyel elindultunk az egyetemi bajnokságban. Ez 7’s rögbi volt, nem annyira az én játékom, de más nem lévén és mivel hiányzott a rögbi, természetesen nem maradhattam ki a csapatból. 2013-ban pedig a Medvékhez kerültem, itt már 15’s rögbit játszottunk; és mai is oszlopos tagja vagyok a Medvék együttesének, amely az idei szezonban a Gödöllői Ördögökkel fuzionálva, Ördögi Medvék néven indult a bajnokságban.

- Az Ördögi Medvék a másodosztályban játszik. Hogy sikerült az őszi szezon?

- Felemásan. Kikaptunk a Szekercétől és a Budapest Exiles második csapatától, de legyőztük a Sopront, a Kosokat, a Fehérvárt. Ez utóbbi talán a legnagyobb siker, ha abból indulunk ki, hogy a Fehérvár egy évvel korábban még az NB1-ben szerepelt. A Tárnok pedig nem tudott kiállni. Ami a posztomat illeti: világéletemben pillér voltam. Ez az adottságaimból is következik (184 cm, 122 kg). A komolyabb sérülések viszont elkerültek szerencsére.

- Te a felnőtt 15’s válogatottnak is tagja vagy. Miért nem egy NB1-es csapatban játszol?

- Nem vagyok egy vándormadár típus, nekem fontos a kötődés. Számítanak rám az Ördögi Medvéknél. Egyébként már az U20-as válogatottban is játszottam, Prágában volt akkoriban egy 15’ Eb-torna. A felnőtt nemzeti együttesbe pedig tavaly ősszel kerültem be. Az Eb Conference 2-es osztályában az észtek ellen mutatkoztam be, Tallinban. Azóta is a keret tagja voltam, vagyok, leszámítva a csehek elleni vb-pótselejtezőt. A Gibraltár elleni mérkőzésre a munkám miatt sajnos nem tudtam a csapattal tartani, de már a Conference 1-ben ott voltam Svédország és Lettország ellen is a csapatban. Tetszik az edzésmunka, amit Richie Williams levezényel. De ne feledkezzünk meg az új tolongásedzőről, Johnathan Phipps-ről sem! Mindenkit bántott az őszi két vereség, főleg úgy, hogy nem sokon múlt. Úgy gondolom, mindenki odateszi majd magát, hogy a tavasz jobban sikerüljön, és bennmaradjunk a Conference 1-es divízióban. Ez egy olyan osztály, ahol a következő években is mindenki tudna fejlődni.

- Mivel foglalkozol civilben és gondolkodsz-e egy külföldi megmérettetésben?

- Egy szünetmentes áramellátással foglalkozó cégnél az értékesítési osztályon dolgozom, mint belső munkatárs. Mivel a munkaidő 8-16:30 tart, ezért szerencsére a heti két csapatedzés mellett jut időm még háromszor erősíteni is. Számomra a rögbi szenvedély. Szívesen kipróbálnám magam külföldön, biztosan nagy kihívás és élmény lenne. De számomra fontosak a megszokott arcok, emberek, a környezet is.

2017. 11. 27.

Zsizsi már férfi csapatot edz

Kempózott, karatézott és kungfuzott. Egy iskolaváltás és Gránitz Zsuzsanna sodorta végzetesen a rögbi irányába. Ő az a játékos, aki rögtön a felnőtt csapatban kezdett el játszani. Az Agárdi Angyalokban kezdte, jelenleg a Tárnok együttesének meghatározó tagja. Sőt, a másodosztályú férfi csapat edzéseit is irányítja. A megfelelő háttérrel szerinte a női válogatott akár a második helyen is végezhetett volna a nyáron vagy végezhetne a jövőben az Eb-n a Trophy divízióban. Szeptemberben kimehetett volna Manchesterbe rögbizni, de addigra már megkérték a kezét. A Semmelweis Egyetemre jár, egyszer majd gyógytornász szeretne lenni. Szabadidejében kutyák képzésével foglalkozik. Győr Szilviával beszélgettem.

- Hogyan lettél Zsizsi, és mi a te rögbis történeted?

- Zsizsi a rögbis nevem, mert már volt egy Szilvia a csapatban. Az egyik barátnőm hallotta, hogy húgaim szólítottak így, innen az elnevezés. Gyerekként kipróbáltam több sportágat, a kempót, a karatét és a kungfut is. Aztán amikor hatodikos koromban iskolát váltottam, Budapestről Pázmándra kerültem, akadt egy osztálytársam, Gránitz Zsuzsanna, aki állandóan invitált rögbiedzésekre. Mivel egymás mellett ültünk az osztályban, és már nem győztem hallgatni az unszolását, egyszer lementem megnézni egy bajnoki fordulót, és ott ragadtam. Az első csapatom az Agárdi Angyalok együttese volt, ahol Váczi Péter edzőnél rövid időn belül el is kezdtem ezt a játékot. Emlékszem, hogy egy sportágválasztó volt Székesfehérvárott, én is átöltöztem, de nem is számítottam arra, hogy beállhatok. Egy bemutató mérkőzésen szerepeltünk, és egyszercsak az edzőm azt mondta, hogy akkor álljak be. Nulla félelemérzettel léptem pályára, és nagyon hamar kiderült, hogy úgy megy, mintha világéletemben ezt csináltam volna. Az Érdi Vadmacskák egy szezonra összeálltak az Angyalokkal, majd újra különvált a két csapat útja. Ebben a közös együttesben játszottam, majd a Vadmacskákban, amely előbb Érden, majd Tárnokon rögbizett, illetve rögbizik.

- Milyen poszton játszol és mennyire vagy elégedett a tárnoki csapat elmúlt szezonbeli teljesítményével?

- Szinte minden poszton tudok játszani, voltam már center, irányító, szélső is, de jelenleg nyitóként szerepelek. A női válogatott edzője, Rob Jones is mindig azt mondta, hogy 7’s rögbiben egy játékosnak valamennyi poszton tudnia kell játszani. Korábbról a bronzérem a legfényesebb érmem. Az előző szezonban esélyesek lehettünk volna akár az aranyéremre is a bajnokságban, de megfogyatkoztunk szezon közben. Sajnos, két fordulóra nem is tudtunk kiállni. Így elszállt minden esélyünk. De ha valamit nyertem a pályafutásom során, azok a diákolimpiák voltak.

- Tagja vagy a magyar női 7’s válogatottnak is. Sikerült már feldolgozni, hogy nem úgy sikerült a nyári, esztergomi Eb-torna, ahogy szerettétek volna?

- Először is sokkal több volt és sokkal több is van a csapatban. Számomra meghökkentő volt, hogy hazánk rendezi az Európa bajnokságot és a magyar csapatot Párkányban szállásolják el, ahol alapvető, higiéniás problémák akadtak. Természetesen nemcsak ezen múlott. Kár érte, mert jó edző Rob Jones, erős csapatunk volt, csak épp fejben nem tudtuk magunkat odatenni. Korábban amikor Richie Willimas a női válogatottnak is tartott pár edzést, akkor feltette a kérdést, hogy mi a válogatott célja. A dobogót határoztuk meg. Én azt mondom, hogy megfelelő hátérrel és szerencsésebb sorsolással, akár a második helyet is megszerezhettük volna.

- Ami számomra meglepő volt, hogy Tárnokon a férfi csapat edzéseit is vezeted.

- Igen, a másodosztályban induló csapat edzéseit én irányítom. Először ez úgy indult, hogy tanítsd meg az új játékosokat passzolni, majd tartsál edzést a három negyednek, amíg a tolongásedző a tolongásban játszókkal foglalkozik. Persze kikérem a párom, Csont László tanácsait, a stratégiában is, hiszen én 15’s rögbit sohasem játszottam. Ő a klubnál a vezetőedző, de az edzésekért most már én felelek.

- Elsőéves egyetemista is vagy mindemellett.

- A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karára járok ápolás szakra, de mindenképpen átjelentkezem gyógytornász szakra. Azt szeretném majd csinálni. A hobbim pedig a kutyakiképzés. Minden úgy kezdődött, hogy volt egy rottweilerem, amit csak úgy tarthattam meg, ha eljárunk kutyaiskolába. Jelenleg három kutyánk is van, és ők is befolyásoltak abban, hogy itthon maradjak. Célom volt ugyanis korábban, hogy kipróbáljam magam külföldön. Szeptemberben mehettem volna Manchesterbe, a Metropolitan Egyetemre rögbizni, ahol Rob Jones is dolgozik. De a kutyák közbeszóltak; no meg a párom, aki addigra már megkérte a kezem.

2017. 11. 24.

Belekóstolt az angol rögbibe

Kilenc éves korától rögbizik. Mivel az érdi Bolyai János Általános Iskolába járt, ő is Tóth Sándor révén került kapcsolatba a sportággal. Egy kis angliai kitérőtől eltekintve, világéletében a Battai Bulldogoknál játszott. 2012-ben és 2013-ban az év játékosa volt 7’s rögbiben. A százhalombattaiakkal kétszer is bajnokságot nyert 15’s rögbiben, de a 2013-as bajnoki aranyérmére büszke igazán. A felnőtt válogatottban tizennyolc évesen mutatkozott be, idén ősszel tért vissza a nemzeti együttesbe. Bár a két legnehezebb mérkőzés vár a magyar válogatottra az Eb Conference 1-es divíziójában a tavasz folyamán, bízik a bennmaradásban.  Civilben aljzatszigeteléssel foglalkozik, végzettsége szerint központi fűtésszerelő. Teisenhoffer Lászlóval beszélgettem.

- Ha abból indulunk ki, hogy az érdi Bolyai János Általános Iskolába jártál, akkor teljesen egyértelmű, hogy rögbis lettél.

- 2001 novemberében kezdtem el azt a sportágat, vagyis kilenc éves koromban. Az egyik alkalommal Tóth Sándor bejött egy órára helyettesíteni, és megragadva az alkalmat, a rögbit „reklámozta”. Elmentem hát kipróbálni, és annyira megtetszett, hogy ott ragadtam. Az Érdi Bivalyok névre hallgató utánpótláscsapatban pallérozódtunk, amely akkoriban is a Százhalombatta utánpótlásbázisa volt. Tizenöt-tizenhat évesen viszont már a Fekete Seregben játszottam, amely a Batta másodosztályú együttese volt. Amikor 2009-ben és 2010-ben a Bulldogok csapata megnyerte a bajnoki címet, mi a másodosztályban voltunk a legjobbak. Volt arra is példa, hogy a két osztályt összevonták, így például az Esztergomi Vitézek ellen is pályára léphettünk. Ami még nagyon emlékezetes nekem ebből az időből, hogy tizenhét évesen ugyanabban az évben az U18-as, majd az U20-as válogatottban is játszhattam, mindkettő Eb döntőben szerepelt.

- A Százhalombattával két bajnoki aranyérmet is begyűjtöttél az évek során.

- 2011-ben egy térdsérülés után tértem vissza, és a bajnoki döntőben is lehetőséget kaptam. Más kérdés, hogy agyrázkódás és kórház lett a vége. Nem voltam a pályafutásom során sérülékeny játékos, de 2011. április elsején porcleválás miatt egy térdműtétre került sor. Ebből felépülve pár héttel később már ott is voltam a pályán, és a döntőben egy szerelés közben kaptam agyrázkódást. Fogni mentem, de ütemtelenül érkeztem, és „belenéztem” egy térdbe. Egy évvel később aztán még volt egy agyrázkódásom, akkor egy könyökkel találkoztam. De ennyi és nem több. 2010-ben kerültem be egyébként a felnőtt csapatba, és a 2011-es bajnoki arany mellett 2013-ban is a dobogó legmagasabb fokán állhattunk. Ez utóbbira vagyok igazán büszke, hiszen ekkor már a csapat meghatározó tagja voltam, végigjátszottam a szezont és bajnoki döntőt is.

- Méghozzá irányító poszton.

- Gyerekkoromban nyitóként kezdtem, aztán az edzőm Tóth Sándor rávett, hogy próbáljam meg az irányító posztot is. De játszottam például szélsőt és fogót is – az angliai évek alatt. Most, az ősz folyamán Gibraltár ellen a 10-es poszton vetett be Richie Williams, a válogatott edzője. Ezért most a Battában is az irányító helyen szerepelek.

- Ha már említetted az angliai kitérőt… Mikor és merre jártál?

- 2014 januárjától 2016 októberéig Birminghamben éltem. Egy ott élő magyar válogatott csapattársam csábított ki, én pedig azért is mentem ki, hogy világot lássak és azért is, hogy kipróbáljam magam egy angol együttesben. Huszonegy esztendősen ez jó kaland volt, hiszen megismerhettem egy másik kultúrát, az angolt szinte anyanyelvi szinten elsajátítottam, és amellett, hogy dolgoztam, rögbiztem a Moseley Oak csapatában. Ez egy ötödosztályú együttes, a híres Moseley Birmingham testvércsapata, amely annak idején másodosztályú volt, most a harmadik vonalban szerepel. Az én csapatom persze egy amatőr együttes volt, hetente kétszer-háromszor edzettünk, de így is belekóstolhattam az angol rögbibe. 2016 tavaszán egy osztállyal feljebb is jutottunk a közép-nyugati régióban. Dolgoztam közben egy edzőteremben, majd a DHL nevű csomagküldő cégnél. Mivel angolok között voltam, ez az időszak kiváló volt nyelvtanulási célra is. Azzal persze mindig is tisztában voltam, hogy az én fizikai adottságaimmal (175 cm, 76 kg jelenleg – a szerk.), a képzettségemmel igazán sokra nem vihetem; tudtam, hogy nem leszek profi játékos. A tudásom ennyire volt elég, de erre is büszke vagyok, hiszen Magyarországon nincs olyan akadémiai rendszer rögbiben, mint Nyugat-Európában. Nálunk a rögbi egy amatőr sportág.

- A Battai Bulldogok együttese alaposan átalakult az előző szezonhoz képest. Mik a célok a mostani szezonban?

- Azt tudom mondani, hogy zárkózunk fel a legjobbakhoz, alakul a csapat. Persze előbb-utóbb ismét a bajnoki cím lesz a cél. Az ősz folyamán a Bp. Exiles-től és a Kecskeméttől kikaptunk, az Esztergomot és a Szegedet viszont legyőztük. Az Esztergomi Vitézek legyőzése már sikerként könyvelhető el.

- Mikor mutatkoztál be a felnőtt 15’s válogatottban?

- 2010 szeptemberében egy Ausztria elleni Eb mérkőzésen játszottam először a felnőtt nemzeti együttesben, ami tizennyolc esztendősen hatalmas élmény volt. Ráadásul Százhalombattán rendezték a találkozót, a család, a barátok előtt és győztünk is. Irányítót játszottam, két pontot szereztem egy jutalomrúgást követően. Akkoriban a román Gica Vacaru volt a szövetségi edző, aki korábban az U20-as együttest irányította, ahol a kezei alatt dolgoztam, így mondhatom azt, hogy bizalmat szavazott egyik fiatal játékosának, akit jól ismert. Szerettem és szeretek a 10-es poszton játszani, ami egy játékmesteri feladatkör; jól kell rúgni, irányítani, de legfőképpen jól kell látni a pályán. Amire még büszke vagyok, hogy 2012-ben és 2013-ban is az év játékosa voltam 7’s rögbiben, a válogatottban is szerepeltem.

- Az ősz folyamán – 2015 után ismét – meghívót kaptál a magyar felnőtt válogatottba. Meglesz a bennmaradás az Eb Conference 1-es osztályában?

- Svédország ellen még nem játszottam, Gibraltár ellen végig a pályán voltam és Lettország ellen is rögbizhettem az utolsó húsz-huszonöt percben. Az edzőnk, Richie irányító poszton számít rám. A svéd és a lett meccs is nagyon kevesen múlott, hogy nem győztünk, így lehet keserű a szánk íze. Eljutottunk odáig, hogy manapság nagyon jó érzés válogatott játékosnak lenni, mert ez a közösség igazi húzóerő. Van statisztikai elemzőnk, tolongásedzőnk, atlétaedzőnk, a stáb nagyon profi Richie Williams-szel az élen. Ráadásul a válogatott a rutinosabb és a fiatalok tehetséges játékosok jó egyvelegét alkotja. Nem lesz egyszerű a bennmaradás, hiszen tavasszal az ellen a két csapat ellen játszunk (Ukrajna, Litvánia), amely a divízió megnyerésére is esélyes. Szóval nehéz lesz, de bizakodó vagyok.

2017. 11. 18.

A váci királylányok

Tóth Rebeka és Tóth Dorottya az egyik leghíresebb rögbis testvérpár Magyarországon. Mindketten kipróbáltak több sportágat is, amíg végül a rögbinél kötöttek ki. Pedig a rögbi-edző édesapa, Tóth István egyáltalán nem követelte meg, hogy a lányok is ezt a sportágat válasszák. A felszólítás csupán annyi volt, hogy valamit sportolni kell. Pontosabban bármit lehet csinálni, csak semmit nem.  A két testvér között napra pontosan három és fél év a korkülönbség és a fiatalabb hölgy kezdte előbb a rögbit. Amíg Dorottyának elsőre megtetszett, Rebekának nehezebb volt beleszoknia a rögbi mozgássorba. Bár az ősz folyamán egy első és három második helyet szereztek csapatukkal, még nem mondtak le arról, hogy a váci Királyság együttese ezúttal aranyérmet ünnepeljen a 7’s női bajnokság végén, az utóbbi két év két ezüstje után. Rebeka szociálpedagógus, Dorottya iskolatitkár. Dorottya számára az elején megterhelő volt, hogy az édesapja egyben az edzője is. Rebekát ez soha nem zavarta. Abban mindketten egyetértenek, hogy az idei Eb-szereplés nem volt sikertörténet, de ha mindenki odateszi magát és az utánpótlást sikerül felzárkóztatni, akkor jövőre megvan a lehetőség az előrelépéshez. Tóth Rebekával és Tóth Dorottyával beszélgettem.

- Egy ilyen családban, ahol az édesapa a rögbi megszállottja, kötelező volt ez a sportágat választani?

- Szó sincs róla. Apáék annyit mondtak, hogy bármit lehet csinálni, csak semmit nem. Én úsztam, kajakoztam, teniszeztem. Aztán amikor mindent abbahagytam, azt mondta apa, hogy menjek le futni a fiúkkal a rögbipályára. Nekem nehezebb volt beleszoknom ebbe a mozgásba, később is kezdtem el játszani, mint az egyébként nálam három és fél évvel fiatalabb Dorka. Én csak akkor kezdtem el rögbizni, amikor már Vácott megalakult a női csapat, Elefántok néven. 2011-ben már biztosan játszottam. Egyébként a legjobb barátnőim mind rögbiztek – fogalmaz Tóth Rebeka.

- Én úsztam, kajakoztam, atletizáltam, a súlylökésben próbáltam ki magam, továbbá kosárlabdáztam is egy rövid ideig. Mivel az atlétikában nem fáradtam el, ezért mentem le rögbizni. 2008 áprilisában már diákolimpián indultam a fiúkkal együtt 7’s rögbiben. De életem első rögbimérkőzése még kadetként 15’s rögbiben volt a srácokkal 2007. november 27-én, amikor a Vác Kecskeméten játszott. A mai napig jól emlékszem, hogy egy mélyfogásnál nagyot ütköztem és földre estem. Apa csak annyit mondott, hogy kislányom álljál fel, mert nem történt semmi – nevet Tóth Dorottya. – Apa egyébként nagyon nem akart a lányokkal foglalkozni az elején. Én pedig kezdetben Agárdra jártam, ugyanis csak ott volt a közelben női csapat, Váczi Péter volt az edző.

- Mennyire volt nehéz megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy édesapátok, Tóth István a csapat vezetőedzője?

- Nekem ez soha nem okozott gondot, hogy ő az edzőnk. Ráadásul sok esetben jobban ismeri a fizikai határaimat, mint én. A csapaton belül egyébként nagyon családias a hangulat, mert apa mindenkire odafigyel – mondja Rebeka.

- Nekem az elején megterhelő volt, hogy az apukám az edzőm. Biztosan ez azért is van így, mert én ritkábban hallom meg a jót, mint a rosszat. Viszont biztosan soha nem szólnék úgy vissza egy-egy kritika után, mint ahogyan egy-két lány teszi. De amikor meccs van, akkor ő az edző, a családi kötelék nem fordul meg a fejemben. Azt mindenesetre jól tudjuk, hogy milyen edzői tudás van mögötte – fogalmaz Dorottya.

- A legutóbbi két bajnokságban ezüstérmet szerzett a váci Királyság, méghozzá a Fehérvár mögött. A mostani szezonban lehet az ezüstből aranyérem?

- Kár lenne tagadni, hogy a cél a bajnoki cím megszerzése. Sok munka van a csapatban, az ország különböző pontjairól jövünk, nem könnyű összeegyeztetni az edzések időpontjait sem. Van, aki Szegedről, Esztergomból, Visegrádról érkezik. Apa mondta az egyik mérkőzésen, hogy olyan formációt látott tőlünk, amit korábban még soha. Ez nagy dicséret. Amire még büszkék lehetünk, hogy nálunk már mindenki volt válogatott játékos, aki a csapatban játszik, legyen szó felnőttről vagy utánpótlásról – mondja Rebeka.

- Jelen pillanatban mi magunk jelentjük a legnagyobb ellenfelet saját magunknak. Az őszi négy fordulóból egyszer győztünk, háromszor pedig a Medvék csapata lett első, amely alaposan megerősödött az előző szezonhoz képest, hiszen elég, ha csak azt mondom, hogy a Fehérvárból odaigazolt Huszti Katalin. Ezzel együtt, ha tavasszal összeállunk és nyerünk három fordulót a négyből, akkor meglesz a hőn áhított bajnoki arany – mondja Dorottya.

- Mennyit tudtok edzeni hetente és a sérülések mennyire kerültek el eddig benneteket?

- Hetente három csapatedzésünk van, alapozáskor öt is. Kell a mozgás, ha már egy nap kimarad, akkor nem érezzük jól magunkat. Egyébként a válogatott is akkor szerepelt a legjobban, amikor mindenki sokat tett a közösbe. A 2016-os esztergomi Eb ötödik helyünkre büszkék lehetünk, amit a Trophy divízióban értünk el. Engem egyszer sem műtöttek, de kétszer is gondjaim voltak a térdemmel. Az egyikben megnyúlt az összes szalag, a másikban pedig részleges szakadás volt – fogalmaz Rebeka.

- A heti három a minimum, de a futással és a konditermivel együtt volt olyan hét, amikor nyolcat is edzettem. Nekem kétszer is műtötték a térdem, egyszer összetérdeltem egy fiúval, egy porcot ki is vettek. Ez még a rögbis karrierem elején volt, emiatt ki is kellett hagynom több mint egy évet 2013-ban. De volt bordaközi izomszakadás és szegycsontrepedés is – mondja Dorottya.

- Sokszor összehasonlítják a kézilabdával a sportágunkat. Azt mondhatom, hogy a kézilabda sokkal durvább, alattomosabb, a rögbiben tisztábbak a viszonyok. A szabályok egyértelműek, ráadásul nem is akarunk egymásnak szándékosan sérülést okozni, igyekszünk tisztán játszani, hiszen pár hónap múlva együtt küzdünk a magyar színekért a válogatottban – teszi még hozzá Rebeka.

- A rögbi Magyarországon amatőr sport. Ki mivel foglalkozik a civil életben?

- Szociálpedagógus a végzettségem. A Lámpás 92 Közhasznú Alapítványnál foglalkozom értelmi fogyatékos felnőttekkel, mint szociális munkás és tanácsadó – mondja Rebeka.

- Én iskolatitkár vagyok jelenleg Vácott, de TB -és bérügyintéző szeretnék lenni. Ehhez most tanulnom is kell – mondja Dorottya.

- Az idei Eb felemásan sikerült, hideget-meleget kaptatok az esztergomi Eb Trophy divíziójában elért kilencedik helyezés után. Ugye több van a női csapatban?

- Azt sajnálom, hogy ősszel még nem nagyon volt összetartása a női 7’s válogatottnak. Azt el kell ismerni, hogy nem volt épp sikertörténet az idei, esztergomi Eb szereplés. De ha az utánpótlást felzárkóztatják, és mindenki odateszi magát, akkor megvan a lehetőség arra, hogy előrébb lépjünk. Ugyanis Esztergomban olyan csapatoktól is kikaptunk, amelyeket korábban megvertünk – értékel Rebeka.

2017. 11. 17.

Dél-afrikaiként büszke arra, hogy a magyar válogatottban játszik

2007 óta él Magyarországon, már otthonának tekinti hazánkat. A dél-afrikai Durbanben született és ott is nőtt fel. A rögbi szeretetét onnan hozta magával, öt éves korában ismerkedett meg a sportággal. Nem játszik el a gondolattal, hogy a dél-afrikai válogatottban is játszhatna. Akkor a legbüszkébb, amikor a magyar nemzeti mezt magára öltheti. Jelentős fejlődést lát az elmúlt évekhez képest. Úgy véli, hogy benn fog maradni az Eb Conference 1-es divíziójában a 15’s együttes, de azt tudja, hogy mindent meg fog tenni ezért a csapat. Andre Brandet, a Budapest Exiles játékosát kedvenc rögbiseiről is kérdeztem.

- Mióta élsz Magyarországon és hogyan kerültél ide?

- 2007 óta élek Magyarországon, a barátnőm magyar és akkor találkoztunk, amikor az Egyesült Királyságon át jöttem ide. A Diageo-nak dolgozom, ami világelső cég az alkoholos italok gyártásában. A beosztásom a budapesti irodában operatív menedzser. A dél-afrikai Durbanben születtem és nőttem fel, de a költözésem előtti utolsó éveimet Centurionban, Pretoriában töltöttem. Még nem rendelkezem saját családdal, ezen jelenleg is dolgozom. A szüleim Dél-Afrikában, Knysna-ban élnek, de az Egyesült Királyságban is vannak rokonaim.

- Mióta rögbizel? Hol kezdted ezt a sportágat és mire vagy a legbüszkébb?

- Dél-Afrikában a rögbit szinte életmódnak tekintik. Öt éves koromban kezdtem el játszani az általános iskola első osztályában. Számos pillanatra emlékszem a rögbis karrierem során, amire büszke vagyok. Például amikor az első csapatomban játszottam a Zwartkop középiskolában, vagy amikor csapatkapitánya voltam a 21 éven aluli együttesnek, a Centurion Rögbi Klubban és ugyancsak játszottam az első csapatukban. Mégis azt mondanám, hogy a legbüszkébb pillanataim azok, amikor felveszem a magyar nemzeti rögbis mezemet és képviselem Magyarországot.

- A magyar 15's válogatottnak szinte állandó tagja vagy. Hogyan értékeled a tavalyi sikereket, amikor egy osztállyal feljebb lépett a csapat? A Conference 1-ben ugyanakkor nem sikerült legyőzni Svédországot és Lettországot. Bent lehet maradni ebben a divízióban? Soha nem játszottál el a gondolattal, hogy játszhatnál a dél-afrikai nemzeti csapatban is? 

- Miután az elmúlt hat évben a válogatottban szerepeltem, jelentős fejlődést látok az együttesben és a menedzsmentben is. A jelenlegi felállásban a hangulat bámulatosan jó és mindannyian remekül kijövünk egymással. A menedzsment, a csapat és az edzőgárda nagyon elhivatott és odaadó, ami sokat segít. Ez a változás sokat számított abban, hogy feljebb léptünk a következő szintre, amit úgy éreztem, hogy mint csapat megérdemeltünk. Az, hogy legyőztük Boszniát a világbajnoki pótselejtező mérkőzésen, és aztán nagyszerű teljesítményt nyújtottunk Csehország ellen, mind annak a kemény munkának és erőfeszítésnek köszönhető, amit a csapat és a stáb tett. Jelenleg egy magasabb szinten vagyunk, és amikor valaki egy magasabb szintre lép keményebben kell játszania. Nem sokkal kaptunk ki Svédországtól és Lettországtól és úgy érzem, hogy rendelkezünk olyan játékosokkal és képességekkel, hogy legyőzzük ezeket az együtteseket. Úgy vélem, hogy bent tudunk maradni ebben az osztályban, de legalább is tudom, hogy mindenképpen küzdeni fogunk a bennmaradásért. Vagyis igen, nagyon optimista vagyok. Dél-Afrikában egy fiú álma az, hogy a Springboks-ban játsszon. Nem érzem szükségét, hogy én a dél-afrikai színeket képviseljem, amikor is oly sokat sikerült elérnem a magyar nemzeti válogatottban. Magyarországot pedig már az otthonomnak tekintem.

- Legutóbb a válogatottban második soros voltál, de mi a te igazi posztod? Van kedvenc játékosod, akit nagyon sokra tartasz a világ rögbijében?

- Az utóbbi néhány mérkőzésen valóban második soros voltam. De az eredeti posztom a nyolcas, a klubomban, a Budapest Exilesben is itt játszom. Úgy nőttem fel, hogy a hatos is és a nyolcas is volt a posztom. Jelenleg a magyar válogatottban Richie Williamsnek, az edzőnknek a négyes poszton van rám szüksége, tehát ezen a helyen játszom. A rögbiben – mint csapatsportban – gyakran el kell fogadnunk, hogy különböző posztokon kell szerepelni, ha az edző és a csapatérdek ezt követeli meg. Gyerekkoromban két kedvenc játékosom volt: Tiaan Strauss (a Springboks nyolcasa) és Zinzan Brooke (az új-zélandi nyolcas), ők mindketten első osztályú játékosok voltak. Mostanában azt mondanám, hogy Duane Vermeulen (a Springboks nyolcasa) és Maro Itoje (ő Angliában második soros játékos).

 

 

 

2017. 11. 16.

Az edzőségben látja a jövőjét

Úszott, birkózott, karatézott, mégis a rögbi mellett tette le a voksát. Kilenc évesen vágott bele, amikor a nővére már rögbizett. Egy kis kitérőtől eltekintve a kezdetektől a Kecskemét csapatát erősítette. Tizenhat évesen szülői engedéllyel már a felnőttek között szerepelt. Huszonegy esztendősen az év játékosának választották meg a hírös városban. A 2015/16-os szezonban csapatával megnyerte a 7’s bajnokságot. A 15’s rögbiben az utóbbi két évben ezüstérmet szerzett. Az aranyról még nem tettek le a kecskemétiek, de már nem akarják görcsösen. A tavasszal ő is részese volt a felnőtt 15’s válogatott menetelésének. A sok pozitív változás mellett úgy gondolja, hogy még a jelenleginél is többet kellene együtt készülnie a nemzeti csapatnak. Tisztában van a lehetőségeivel, nem kerget álmokat profi karrierről. Ugyanakkor Kecskeméten három iskolában is rögbi órákat tart, az edzőségben látja a jövőjét. Almási Bencével beszélgettem.

- Hogyan lettél rögbis?

- Kilenc évesen kezdtem el a játékot, előtte kipróbáltam több sportágat: úsztam, birkóztam, karatéztam, de egyik sem fogott meg. Már az első edzésen megtetszett a rögbi, a mélyfogást gyakoroltuk. Lehet, hogy az is közrejátszott, hogy a nővérem, Kovács Réka is rögbizett, de ő már időközben abbahagyta. Én maradtam. Akkoriban lányok-fiúk együtt játszottunk a miniben. Én a kezdetektől fogva a Kecskemét csapatában játszom. Egy kis kitérő akkor volt, amikor a középiskolai tanulmányaimat elkezdtem Budapesten, és nehézkes volt a hazajárás. Abban az egy-két évben a Budapest Exiles utánpótlásában szerepeltem. De aztán megoldottam, hogy visszajárjak az edzésekre (is). Egyébként Csepelen a Kossuth Lajos Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskolába jártam. Repülőgép-szerelést akartam tanulni.

- Bár a Kecskemét még egyszer sem tudott aranyérmet nyerni a 15’s bajnokságban, gondolom, hogy vannak szép emlékek.

- Kilenc évesen a miniben kezdtem, majd a kadetban, a juniorban folytattam. Már a román Gica Vacaruval is szép eredményeket értünk el, az utóbbi két évben pedig a Budapest Exiles mögött a második helyen végeztünk a bajnokságban. Arra nagyon büszke vagyok, hogy huszonegy esztendősen Kecskeméten megválasztottak az év játékosának. Tizenhat esztendősen pedig már szülői és persze orvosi engedéllyel a felnőttek között szerepeltem. A 2015/16-os szezonban megnyertük a 7’s bajnokságot, ami egy picit elégtétel volt az elvesztett 15’s döntő miatt, hiszen a 7’s rögbiben is a Bp. Exiles volt a végső ellenfél. Erre a mostani szezonra nem fogalmaztunk meg konkrét célkitűzést, ami nem azt jelenti, hogy adott esetben ne akarnánk megnyerni az aranyérmet. De a görcsös győzni akarást magunk mögött hagyjuk. A felnőtt válogatottban 2015-ben mutatkoztam be egy edzőmérkőzésen, amikor a Kolozsvár ellen játszottunk és Philippe Saint-André volt a csapat edzője.

- Több poszton is megfordultál az évek alatt. Hol érezted a legjobban magad?

- Így van, a háromnegyedben minden poszton megfordultam már. Voltam szélső, fullback, külső-belső center, irányító és nyitó is. Richie Williams kérte, hogy próbáljuk ki a nyitó szerepkört, Czakó Attila posztján vagyok bevethető. Ezért aztán a klubomban is ezt kezdtem játszani. Igazság szerint én centerposzton éreztem magam a legjobban. De ha így tehetek a legtöbbet a válogatottért, ám legyen.

- A tavasz folyamán te is részese voltál a felnőtt 15’s férfi válogatott Eb menetelésének a Conference 2-ben, ott voltál a vb pótselejtezőkön, valamint az ősszel a svéd és a lett meccsen is a keret tagja lehettél.

- A Conference 1-be való feljutásunk jogos és megérdemelt volt. 2016 őszén még azért nem szerepeltem a keretben, mert egy vállműtétem volt, de 2017 tavaszán már én is bevetésre készen álltam. A finnek ellen kaptam is húszpercnyi játéklehetőséget, most a svéd és a lett mérkőzésen csak pár percre állhattam be. Az őszi eredményben vagy eredménytelenségben kár tagadni, hogy az is közrejátszott, hogy néhány kulcsjátékosunk sérülés vagy klubelfoglaltsága miatt nem lehetett velünk. Gondolok itt most például Katona Jonathanra vagy Pocskai Szabolcsra. Richie Williams érkezése mindenesetre jót tett a csapatnak, mert bár papíron eddig is voltak külföldi edzők Magyarországon a válogatottnál, munkát nem nagyon raktak a közösbe. Richie viszont nagyon akarja a sikert és ezért meg is tesz mindent. Vannak elemzések a mérkőzés előtt és sokkal több edzés van, mint korábban. Ezzel együtt az előrelépés az lehetne, hogy még több edzés legyen. A csapat kb. húsz-harminc százaléka így is külföldön van, velük csak közvetlenül a meccsek előtt találkozunk. Persze az elmúlt időszakhoz képest rengeteg a változás, a játékoselemző, a tolongásedző érkezésével csak jobbak leszünk. Amikor arról beszélek, hogy a hátrányunk, hogy év közben is több válogatott edzésnek kellene lennie, akkor persze tisztában vagyok azzal, hogy Magyarországon ez mégiscsak egy amatőr sportág és a játékosok dolgoznak a rögbi mellett.

- Volt komolyabb sérülésed az évek során?

- Kulcscsonttörésem volt gyerekkoromban és egy vállműtétem pár évvel ezelőtt, amikor már annyira el volt meszesedve a vállam, hogy az izületet ki kellett tisztítani. Magyarán semmi komolyabb sérülésem nem volt.

- Mit csinálsz a játék mellett?

- Én nagyon szerencsés vagyok, hiszen a Kecskemétnél edzősködhetek, ami az utánpótlást jelenti a gyakorlatban. Három általános iskolában is (Lánchíd utcai Általános Iskola, Béke téri Általános Iskola, Mátyás király Általános Iskola) rögbi órákat tartok gyerekeknek, ötödikestől nyolcadikos osztályokig. Ezek amolyan plusz testnevelés órák. A Szinergia Szakközépiskolában szereztem személyi edzői és sportedzői OKJ-s képesítést. Mivel 175 cm és 80 kg vagyok, tisztában vagyok a lehetőségeimmel: nem gondolkodom a külföldben, nem kergetek olyan álmokat, hogy egyszer majd profi játékos leszek. A hozzám hasonló alkatú rögbisből van tucatszám Európában. Ezért is én inkább az edzőségben látom a jövőt, itt vannak céljaim.

2017. 11. 11.

A sport megszállottja

Tizennégy évesen kezdett el rögbizni, egy osztálytársa javasolta neki a sportágat. A mai napig a Gorillák csapatában játszik Szegeden. 2015-ben debütált a felnőtt válogatottban, részese volt az előző szezonban a 15’s nemzeti csapat nagy menetelésének, az Eb Conference 2-es divízió megnyerésének. Volt második soros, harmadik soros is, de jelenleg klubjában és a válogatottban is jobboldali pillért játszik. A sport megszállottja, hiszen mindennap edz, egyszer kipróbálná magát külföldön is. Civilben egy elektronikai szoftverfejlesztő cégnél dolgozik. Márki Rolanddal beszélgettem.

- Huszonhárom éves vagy. Mióta rögbizel és hogyan ismerkedtél meg ezzel a sportággal?

- 2008-ban, amikor elkezdtem a Déri Miksa Ipari Szakközépiskolát, szerettem volna valamit sportolni. Az egyik osztálytársam javasolta a rögbit, október 10-én már ott voltam az első edzésemen a Gorilláknál, Szegeden. Persze tizennégy esztendősen a kadet korosztályban kezdtem és haladtam előre. A családban senki nem rögbizett, édesanyám viszont versenyszerűen kézilabdázott, így ő kezdettől fogva támogatta a sportolást, ezt a keményebb, kontaktsportot is. A kadet korosztályban a csapat egy ezüstérmet szerzett, a juniorban kétszer voltunk harmadikok. A felnőttben túl nagy sikereink nem voltak, bár az előző szezonban már közelebb kerültünk a Battai Bzulldogokhoz és az Esztergomi Vitézekhez, az előbbi együttest egyszer le is győztük. A szegedi csapatnak a háromnegyedben kellene sokat fejlődnie. Az edzőnk az a Peleskei Tamás, aki korábban játszott a Gorillákban, aztán Szentesen, majd Angliában is megfordult. Egy sérülés miatt hazaköltözött, és ha már játszani nem tud, edzőként segíti a csapatot.

- Mennyire lehet a Szegedben, mint az NBI ötödik csapatában fejlődni?

- Minden csapatban lehet fejlődni, csak azon múlik, hogy ki mennyire szorgalmas. Szabó Tamással, aki a válogatottban is a bal oldali pillér – nagyon technikás és roppant erős – tudjuk a Szegedben gyakorolni a beállásokat, egy bizonyos szintig a zárt tolongásban lehet fejlődni, a nyíltban kevésbé. Én hetente legalább hét-nyolc alkalommal edzem, a heti két rögbis, csapatedzés mellett minden reggel hétköznapokon, a munka előtt konditerembe járok, de külön elmegyek futni is. Többszörös korosztályos válogatott vagyok, és amire nagyon büszke lehetek, hogy 2014-ben én voltam az év U20-as játékosa.

- Az évek alatt volt komolyabb sérülésed?

- Van abban valami igazság, hogy az sérül meg, aki hagyja magát. Egyetlen komolyabb sérülésem volt, amikor 2015 októberében Szegeden a Budapest Exiles együttese ellen játszottunk. Egy mélyfogást szerettem volna végrehajtani, amikor az ellenfél térde eltalálta az álkapcsom. Törés lett a vége. Ez volt az a találkozó, amikor Drabbant Dáviddal mindketten kórházba kerültünk, és egymás után műtöttek bennünket. De ez benne van a játékban, két hónapot kellett kihagynom, de a varratszedést követően, vagyis tíz nap után már futottam, aerobgyakorlatokat végeztem, hogy a fizikai állapotom szinten tartsam.

- Mikor mutatkoztál be a felnőtt 15’s válogatottban és hol tart ma a csapat?

- Még 2015-ben debütáltam Ciprus ellen, amikor Matthieu Lazerges volt a szövetségi edző. Richard Williams érkezése után folyamatosan tagja voltam a keretnek, az Eb Conference 2-es divíziójában az összes meccsen ott voltam, továbbá a vb pótselejtezőkön is. A válogatottbeli debütálásomkor második soros voltam, a klubomban pedig harmadik sorost játszott. Richie akarta, hogy pillér legyek, jobboldali pillér, és eztán kértem, hogy a klubomban is ezt játszhassam. 185 cm és 112 kg vagyok. Az igazság, hogy a Conference 2-ben Pocskai Szabolcs mellett inkább csak epizódszerephez jutottam. Kivételt az Észtország elleni találkozó jelentett, amikor hatvan percet is a pályán tölthettem. Az várható volt, hogy feljutunk a Conference 1-be, hiszen már korábban is játszottunk itt. Az ősz folyamán, Svédország és Lettország ellen már kezdőként számítottak rám. Richie fejben összerakta a csapatot és a csapatszellem nagyon erős. A tavasz folyamán egymást húztuk, hogy minél jobbak legyünk. A svéd és lett meccs is meglehetett volna – ahogyan Szabó Tamás is mondta –, de fegyelmezetlenek voltunk. A bennmaradás nem lehetetlen, csak még jobban kell majd koncentrálni Ukrajna és Litvánia ellen. Azt persze érezzük, hogy ez sokkal keményebb szint, mint volt az előző. De még mi is tudunk fejlődni, több van még ebben a csapatban.

- Mivel foglalkozol civilben és kacérkodsz-e a gondolattal, hogy kipróbálod magad külföldön?

- Gépészetet tanultam, jelenleg viszont egy elektronikai szoftverfejlesztő cégnél dolgozom. Szeretem a kihívásokat. Ami a rögbit illeti: pályafutásom során végig a Szegedben játszottam (már klubszinten), de természetesen én is szívesen kipróbálnám magam egy kicsit magasabb szinten, egy erősebb bajnokságban, mint a magyar. Az elhivatottságomon biztosan nem múlna, hogy megállnám-e a helyem külföldön.

2017. 11. 04.

Senki sem veszhet el

Szombaton a Szeged, vagyis a Gorillák ellen játszik a magyar régiós válogatott, vasárnap pedig az U16-os együttes Ljubljanában a szlovén válogatottal mérkőzik. A régiós válogatott szerepéről, a magyar rögbiben betöltött helyéről és az U16-os válogatott új kihívásairól beszélgettünk Angyal Andrással, aki egyrészt a régiós válogatott menedzsere, szervezője; másrészt Máthé Zoltánnal együtt Richie Williams segítője az U16-os csapatnál.

- Mikor alakult meg a régiós válogatott és milyen céllal?

- Augusztus végén alakult meg, akkor indult el ez a program, amelynek a lényege, hogy senki ne vesszen el a magyar rögbi számára. Akik kimaradtak a felnőtt válogatott keretből, mert például túl fiatalok, még nem értek be arra a szintre, azoknak itt a helyük. Van itt százhalombattai, kecskeméti játékos, van rögbis a Budapest Exiles-ból, a Kosokból, Tárnokról, Sopronból, Maglódról, Székesfehérvárról, Szentesről. A későbbiekben innen kerülhetnek be játékosok a felnőtt válogatottba. Akik itt játszanak, azoknak még nincs elég játéktapasztalatuk vagy idáig nem kaptak annyi lehetőséget, tehát nem jelenti azt, hogy ne érhetnék utol a felnőtt keret tagjait. Magyarországon nincs U20-as vagy U23-as válogatott, ezért azok a fiatal játékosok, akik az U18-ból kiöregedtek, egyszerűen nem kallódhatnak el. Ők nem kerülhetnek ki a mi látókörünkből. Viszont ha az U18-ban korábban játszottak, jól játszottak, akkor már bizonyították, hogy fontosak a magyar rögbinek.

- Hajdanában a magyar labdarúgócsapatnak volt egy B válogatottja, talán kicsit ahhoz hasonlítható a helyzet.

- Abból a szempontból mindenképpen, hogy a régiós válogatottból át lehet kerülni a felnőtt csapatba. Lehet, hogy pár évnek el kell telnie, de lehet, hogy valaki már előbb letesz olyan teljesítményt, ami ezt eredményezi. Egyébként azért a Szeged ellen játszunk szombaton, mert jelenleg nagyjából ennek a csapatnak a játékereje felel meg a régiós válogatott játékerejének. Ez a szombati mérkőzés egy jó felmérő lesz nekünk is és a játékosoknak is.

- Szombaton késő délután viszont már Gárdonyban leszel, hiszen ott edz az U16-os csapat, amely vasárnap Ljubljanában játszik a szlovén válogatottal felkészülési mérkőzést.

- A régiós válogatott elmúlt két edzésén 40-45 fő szerepelt, a Szeged ellen 25 fő kapott meghívót. Az U16-os válogatott most alakul át, hiszen új idény kezdődött, új korosztályból kell válogatni. Itt 30-40 fő vesz részt az edzéseken. Mindkét munkát Richie Williams felügyeli. Az U16 nagyon fontos a magyar rögbi hosszú távú jövője szempontjából. Fontos, hogy aki szeretne magasabb szinten rögbizni, érezze, hogy törődünk vele. Az U16-os csapatnál Máthé Zoltánnal edzőként dolgozunk Richie Williams irányításával, a régiós válogatottnál pedig szervezőként, menedzserként segítem a munkát.

- Azt tudom, hogy a Budapest Exiles csapatában a mai napig játszol is.

- Igen, a Budapest Exiles első és második csapatában is megfordulok, pillért valamint leválót játszom. Így büszkén mondhatom magamról, hogy 2017 tavaszán bajnoki címet is ünnepelhettem a többiekkel a 15’s rögbiben. Korábban magyar egyetemi válogatott voltam, 2012-ben a világbajnokságon Brive-ben, 2013-ban az Európa-bajnokságon, Szófiában is játszottam. Négyszer voltam egyetemi bajnok, kétszer a 7’s bajnokságban is első helyezett. Nagy álmom még, hogy bekerüljek a felnőtt 15’s válogatottba, ezért a heti két rögbis edzés mellett háromszor crossfitre is járok, hogy jó legyen a kondícióm. Korábban öt évig dolgoztam edzőként a Gödöllői Ördögöknél, 2015-ben pedig az egyetemi Eb-n szerepelt csapatot irányítottam. Civilben egy spanyol cégnél vagyok kereskedelmi menedzser. A mostani rögbis munkám hatalmas kihívás, hiszen a sportág jövőjét alapozzuk meg.