2017. 11. 17.

Dél-afrikaiként büszke arra, hogy a magyar válogatottban játszik

2007 óta él Magyarországon, már otthonának tekinti hazánkat. A dél-afrikai Durbanben született és ott is nőtt fel. A rögbi szeretetét onnan hozta magával, öt éves korában ismerkedett meg a sportággal. Nem játszik el a gondolattal, hogy a dél-afrikai válogatottban is játszhatna. Akkor a legbüszkébb, amikor a magyar nemzeti mezt magára öltheti. Jelentős fejlődést lát az elmúlt évekhez képest. Úgy véli, hogy benn fog maradni az Eb Conference 1-es divíziójában a 15’s együttes, de azt tudja, hogy mindent meg fog tenni ezért a csapat. Andre Brandet, a Budapest Exiles játékosát kedvenc rögbiseiről is kérdeztem.

- Mióta élsz Magyarországon és hogyan kerültél ide?

- 2007 óta élek Magyarországon, a barátnőm magyar és akkor találkoztunk, amikor az Egyesült Királyságon át jöttem ide. A Diageo-nak dolgozom, ami világelső cég az alkoholos italok gyártásában. A beosztásom a budapesti irodában operatív menedzser. A dél-afrikai Durbanben születtem és nőttem fel, de a költözésem előtti utolsó éveimet Centurionban, Pretoriában töltöttem. Még nem rendelkezem saját családdal, ezen jelenleg is dolgozom. A szüleim Dél-Afrikában, Knysna-ban élnek, de az Egyesült Királyságban is vannak rokonaim.

- Mióta rögbizel? Hol kezdted ezt a sportágat és mire vagy a legbüszkébb?

- Dél-Afrikában a rögbit szinte életmódnak tekintik. Öt éves koromban kezdtem el játszani az általános iskola első osztályában. Számos pillanatra emlékszem a rögbis karrierem során, amire büszke vagyok. Például amikor az első csapatomban játszottam a Zwartkop középiskolában, vagy amikor csapatkapitánya voltam a 21 éven aluli együttesnek, a Centurion Rögbi Klubban és ugyancsak játszottam az első csapatukban. Mégis azt mondanám, hogy a legbüszkébb pillanataim azok, amikor felveszem a magyar nemzeti rögbis mezemet és képviselem Magyarországot.

- A magyar 15's válogatottnak szinte állandó tagja vagy. Hogyan értékeled a tavalyi sikereket, amikor egy osztállyal feljebb lépett a csapat? A Conference 1-ben ugyanakkor nem sikerült legyőzni Svédországot és Lettországot. Bent lehet maradni ebben a divízióban? Soha nem játszottál el a gondolattal, hogy játszhatnál a dél-afrikai nemzeti csapatban is? 

- Miután az elmúlt hat évben a válogatottban szerepeltem, jelentős fejlődést látok az együttesben és a menedzsmentben is. A jelenlegi felállásban a hangulat bámulatosan jó és mindannyian remekül kijövünk egymással. A menedzsment, a csapat és az edzőgárda nagyon elhivatott és odaadó, ami sokat segít. Ez a változás sokat számított abban, hogy feljebb léptünk a következő szintre, amit úgy éreztem, hogy mint csapat megérdemeltünk. Az, hogy legyőztük Boszniát a világbajnoki pótselejtező mérkőzésen, és aztán nagyszerű teljesítményt nyújtottunk Csehország ellen, mind annak a kemény munkának és erőfeszítésnek köszönhető, amit a csapat és a stáb tett. Jelenleg egy magasabb szinten vagyunk, és amikor valaki egy magasabb szintre lép keményebben kell játszania. Nem sokkal kaptunk ki Svédországtól és Lettországtól és úgy érzem, hogy rendelkezünk olyan játékosokkal és képességekkel, hogy legyőzzük ezeket az együtteseket. Úgy vélem, hogy bent tudunk maradni ebben az osztályban, de legalább is tudom, hogy mindenképpen küzdeni fogunk a bennmaradásért. Vagyis igen, nagyon optimista vagyok. Dél-Afrikában egy fiú álma az, hogy a Springboks-ban játsszon. Nem érzem szükségét, hogy én a dél-afrikai színeket képviseljem, amikor is oly sokat sikerült elérnem a magyar nemzeti válogatottban. Magyarországot pedig már az otthonomnak tekintem.

- Legutóbb a válogatottban második soros voltál, de mi a te igazi posztod? Van kedvenc játékosod, akit nagyon sokra tartasz a világ rögbijében?

- Az utóbbi néhány mérkőzésen valóban második soros voltam. De az eredeti posztom a nyolcas, a klubomban, a Budapest Exilesben is itt játszom. Úgy nőttem fel, hogy a hatos is és a nyolcas is volt a posztom. Jelenleg a magyar válogatottban Richie Williamsnek, az edzőnknek a négyes poszton van rám szüksége, tehát ezen a helyen játszom. A rögbiben – mint csapatsportban – gyakran el kell fogadnunk, hogy különböző posztokon kell szerepelni, ha az edző és a csapatérdek ezt követeli meg. Gyerekkoromban két kedvenc játékosom volt: Tiaan Strauss (a Springboks nyolcasa) és Zinzan Brooke (az új-zélandi nyolcas), ők mindketten első osztályú játékosok voltak. Mostanában azt mondanám, hogy Duane Vermeulen (a Springboks nyolcasa) és Maro Itoje (ő Angliában második soros játékos).

 

 

 

2017. 11. 16.

Az edzőségben látja a jövőjét

Úszott, birkózott, karatézott, mégis a rögbi mellett tette le a voksát. Kilenc évesen vágott bele, amikor a nővére már rögbizett. Egy kis kitérőtől eltekintve a kezdetektől a Kecskemét csapatát erősítette. Tizenhat évesen szülői engedéllyel már a felnőttek között szerepelt. Huszonegy esztendősen az év játékosának választották meg a hírös városban. A 2015/16-os szezonban csapatával megnyerte a 7’s bajnokságot. A 15’s rögbiben az utóbbi két évben ezüstérmet szerzett. Az aranyról még nem tettek le a kecskemétiek, de már nem akarják görcsösen. A tavasszal ő is részese volt a felnőtt 15’s válogatott menetelésének. A sok pozitív változás mellett úgy gondolja, hogy még a jelenleginél is többet kellene együtt készülnie a nemzeti csapatnak. Tisztában van a lehetőségeivel, nem kerget álmokat profi karrierről. Ugyanakkor Kecskeméten három iskolában is rögbi órákat tart, az edzőségben látja a jövőjét. Almási Bencével beszélgettem.

- Hogyan lettél rögbis?

- Kilenc évesen kezdtem el a játékot, előtte kipróbáltam több sportágat: úsztam, birkóztam, karatéztam, de egyik sem fogott meg. Már az első edzésen megtetszett a rögbi, a mélyfogást gyakoroltuk. Lehet, hogy az is közrejátszott, hogy a nővérem, Kovács Réka is rögbizett, de ő már időközben abbahagyta. Én maradtam. Akkoriban lányok-fiúk együtt játszottunk a miniben. Én a kezdetektől fogva a Kecskemét csapatában játszom. Egy kis kitérő akkor volt, amikor a középiskolai tanulmányaimat elkezdtem Budapesten, és nehézkes volt a hazajárás. Abban az egy-két évben a Budapest Exiles utánpótlásában szerepeltem. De aztán megoldottam, hogy visszajárjak az edzésekre (is). Egyébként Csepelen a Kossuth Lajos Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskolába jártam. Repülőgép-szerelést akartam tanulni.

- Bár a Kecskemét még egyszer sem tudott aranyérmet nyerni a 15’s bajnokságban, gondolom, hogy vannak szép emlékek.

- Kilenc évesen a miniben kezdtem, majd a kadetban, a juniorban folytattam. Már a román Gica Vacaruval is szép eredményeket értünk el, az utóbbi két évben pedig a Budapest Exiles mögött a második helyen végeztünk a bajnokságban. Arra nagyon büszke vagyok, hogy huszonegy esztendősen Kecskeméten megválasztottak az év játékosának. Tizenhat esztendősen pedig már szülői és persze orvosi engedéllyel a felnőttek között szerepeltem. A 2015/16-os szezonban megnyertük a 7’s bajnokságot, ami egy picit elégtétel volt az elvesztett 15’s döntő miatt, hiszen a 7’s rögbiben is a Bp. Exiles volt a végső ellenfél. Erre a mostani szezonra nem fogalmaztunk meg konkrét célkitűzést, ami nem azt jelenti, hogy adott esetben ne akarnánk megnyerni az aranyérmet. De a görcsös győzni akarást magunk mögött hagyjuk. A felnőtt válogatottban 2015-ben mutatkoztam be egy edzőmérkőzésen, amikor a Kolozsvár ellen játszottunk és Philippe Saint-André volt a csapat edzője.

- Több poszton is megfordultál az évek alatt. Hol érezted a legjobban magad?

- Így van, a háromnegyedben minden poszton megfordultam már. Voltam szélső, fullback, külső-belső center, irányító és nyitó is. Richie Williams kérte, hogy próbáljuk ki a nyitó szerepkört, Czakó Attila posztján vagyok bevethető. Ezért aztán a klubomban is ezt kezdtem játszani. Igazság szerint én centerposzton éreztem magam a legjobban. De ha így tehetek a legtöbbet a válogatottért, ám legyen.

- A tavasz folyamán te is részese voltál a felnőtt 15’s férfi válogatott Eb menetelésének a Conference 2-ben, ott voltál a vb pótselejtezőkön, valamint az ősszel a svéd és a lett meccsen is a keret tagja lehettél.

- A Conference 1-be való feljutásunk jogos és megérdemelt volt. 2016 őszén még azért nem szerepeltem a keretben, mert egy vállműtétem volt, de 2017 tavaszán már én is bevetésre készen álltam. A finnek ellen kaptam is húszpercnyi játéklehetőséget, most a svéd és a lett mérkőzésen csak pár percre állhattam be. Az őszi eredményben vagy eredménytelenségben kár tagadni, hogy az is közrejátszott, hogy néhány kulcsjátékosunk sérülés vagy klubelfoglaltsága miatt nem lehetett velünk. Gondolok itt most például Katona Jonathanra vagy Pocskai Szabolcsra. Richie Williams érkezése mindenesetre jót tett a csapatnak, mert bár papíron eddig is voltak külföldi edzők Magyarországon a válogatottnál, munkát nem nagyon raktak a közösbe. Richie viszont nagyon akarja a sikert és ezért meg is tesz mindent. Vannak elemzések a mérkőzés előtt és sokkal több edzés van, mint korábban. Ezzel együtt az előrelépés az lehetne, hogy még több edzés legyen. A csapat kb. húsz-harminc százaléka így is külföldön van, velük csak közvetlenül a meccsek előtt találkozunk. Persze az elmúlt időszakhoz képest rengeteg a változás, a játékoselemző, a tolongásedző érkezésével csak jobbak leszünk. Amikor arról beszélek, hogy a hátrányunk, hogy év közben is több válogatott edzésnek kellene lennie, akkor persze tisztában vagyok azzal, hogy Magyarországon ez mégiscsak egy amatőr sportág és a játékosok dolgoznak a rögbi mellett.

- Volt komolyabb sérülésed az évek során?

- Kulcscsonttörésem volt gyerekkoromban és egy vállműtétem pár évvel ezelőtt, amikor már annyira el volt meszesedve a vállam, hogy az izületet ki kellett tisztítani. Magyarán semmi komolyabb sérülésem nem volt.

- Mit csinálsz a játék mellett?

- Én nagyon szerencsés vagyok, hiszen a Kecskemétnél edzősködhetek, ami az utánpótlást jelenti a gyakorlatban. Három általános iskolában is (Lánchíd utcai Általános Iskola, Béke téri Általános Iskola, Mátyás király Általános Iskola) rögbi órákat tartok gyerekeknek, ötödikestől nyolcadikos osztályokig. Ezek amolyan plusz testnevelés órák. A Szinergia Szakközépiskolában szereztem személyi edzői és sportedzői OKJ-s képesítést. Mivel 175 cm és 80 kg vagyok, tisztában vagyok a lehetőségeimmel: nem gondolkodom a külföldben, nem kergetek olyan álmokat, hogy egyszer majd profi játékos leszek. A hozzám hasonló alkatú rögbisből van tucatszám Európában. Ezért is én inkább az edzőségben látom a jövőt, itt vannak céljaim.

2017. 11. 11.

A sport megszállottja

Tizennégy évesen kezdett el rögbizni, egy osztálytársa javasolta neki a sportágat. A mai napig a Gorillák csapatában játszik Szegeden. 2015-ben debütált a felnőtt válogatottban, részese volt az előző szezonban a 15’s nemzeti csapat nagy menetelésének, az Eb Conference 2-es divízió megnyerésének. Volt második soros, harmadik soros is, de jelenleg klubjában és a válogatottban is jobboldali pillért játszik. A sport megszállottja, hiszen mindennap edz, egyszer kipróbálná magát külföldön is. Civilben egy elektronikai szoftverfejlesztő cégnél dolgozik. Márki Rolanddal beszélgettem.

- Huszonhárom éves vagy. Mióta rögbizel és hogyan ismerkedtél meg ezzel a sportággal?

- 2008-ban, amikor elkezdtem a Déri Miksa Ipari Szakközépiskolát, szerettem volna valamit sportolni. Az egyik osztálytársam javasolta a rögbit, október 10-én már ott voltam az első edzésemen a Gorilláknál, Szegeden. Persze tizennégy esztendősen a kadet korosztályban kezdtem és haladtam előre. A családban senki nem rögbizett, édesanyám viszont versenyszerűen kézilabdázott, így ő kezdettől fogva támogatta a sportolást, ezt a keményebb, kontaktsportot is. A kadet korosztályban a csapat egy ezüstérmet szerzett, a juniorban kétszer voltunk harmadikok. A felnőttben túl nagy sikereink nem voltak, bár az előző szezonban már közelebb kerültünk a Battai Bzulldogokhoz és az Esztergomi Vitézekhez, az előbbi együttest egyszer le is győztük. A szegedi csapatnak a háromnegyedben kellene sokat fejlődnie. Az edzőnk az a Peleskei Tamás, aki korábban játszott a Gorillákban, aztán Szentesen, majd Angliában is megfordult. Egy sérülés miatt hazaköltözött, és ha már játszani nem tud, edzőként segíti a csapatot.

- Mennyire lehet a Szegedben, mint az NBI ötödik csapatában fejlődni?

- Minden csapatban lehet fejlődni, csak azon múlik, hogy ki mennyire szorgalmas. Szabó Tamással, aki a válogatottban is a bal oldali pillér – nagyon technikás és roppant erős – tudjuk a Szegedben gyakorolni a beállásokat, egy bizonyos szintig a zárt tolongásban lehet fejlődni, a nyíltban kevésbé. Én hetente legalább hét-nyolc alkalommal edzem, a heti két rögbis, csapatedzés mellett minden reggel hétköznapokon, a munka előtt konditerembe járok, de külön elmegyek futni is. Többszörös korosztályos válogatott vagyok, és amire nagyon büszke lehetek, hogy 2014-ben én voltam az év U20-as játékosa.

- Az évek alatt volt komolyabb sérülésed?

- Van abban valami igazság, hogy az sérül meg, aki hagyja magát. Egyetlen komolyabb sérülésem volt, amikor 2015 októberében Szegeden a Budapest Exiles együttese ellen játszottunk. Egy mélyfogást szerettem volna végrehajtani, amikor az ellenfél térde eltalálta az álkapcsom. Törés lett a vége. Ez volt az a találkozó, amikor Drabbant Dáviddal mindketten kórházba kerültünk, és egymás után műtöttek bennünket. De ez benne van a játékban, két hónapot kellett kihagynom, de a varratszedést követően, vagyis tíz nap után már futottam, aerobgyakorlatokat végeztem, hogy a fizikai állapotom szinten tartsam.

- Mikor mutatkoztál be a felnőtt 15’s válogatottban és hol tart ma a csapat?

- Még 2015-ben debütáltam Ciprus ellen, amikor Matthieu Lazerges volt a szövetségi edző. Richard Williams érkezése után folyamatosan tagja voltam a keretnek, az Eb Conference 2-es divíziójában az összes meccsen ott voltam, továbbá a vb pótselejtezőkön is. A válogatottbeli debütálásomkor második soros voltam, a klubomban pedig harmadik sorost játszott. Richie akarta, hogy pillér legyek, jobboldali pillér, és eztán kértem, hogy a klubomban is ezt játszhassam. 185 cm és 112 kg vagyok. Az igazság, hogy a Conference 2-ben Pocskai Szabolcs mellett inkább csak epizódszerephez jutottam. Kivételt az Észtország elleni találkozó jelentett, amikor hatvan percet is a pályán tölthettem. Az várható volt, hogy feljutunk a Conference 1-be, hiszen már korábban is játszottunk itt. Az ősz folyamán, Svédország és Lettország ellen már kezdőként számítottak rám. Richie fejben összerakta a csapatot és a csapatszellem nagyon erős. A tavasz folyamán egymást húztuk, hogy minél jobbak legyünk. A svéd és lett meccs is meglehetett volna – ahogyan Szabó Tamás is mondta –, de fegyelmezetlenek voltunk. A bennmaradás nem lehetetlen, csak még jobban kell majd koncentrálni Ukrajna és Litvánia ellen. Azt persze érezzük, hogy ez sokkal keményebb szint, mint volt az előző. De még mi is tudunk fejlődni, több van még ebben a csapatban.

- Mivel foglalkozol civilben és kacérkodsz-e a gondolattal, hogy kipróbálod magad külföldön?

- Gépészetet tanultam, jelenleg viszont egy elektronikai szoftverfejlesztő cégnél dolgozom. Szeretem a kihívásokat. Ami a rögbit illeti: pályafutásom során végig a Szegedben játszottam (már klubszinten), de természetesen én is szívesen kipróbálnám magam egy kicsit magasabb szinten, egy erősebb bajnokságban, mint a magyar. Az elhivatottságomon biztosan nem múlna, hogy megállnám-e a helyem külföldön.

2017. 11. 04.

Senki sem veszhet el

Szombaton a Szeged, vagyis a Gorillák ellen játszik a magyar régiós válogatott, vasárnap pedig az U16-os együttes Ljubljanában a szlovén válogatottal mérkőzik. A régiós válogatott szerepéről, a magyar rögbiben betöltött helyéről és az U16-os válogatott új kihívásairól beszélgettünk Angyal Andrással, aki egyrészt a régiós válogatott menedzsere, szervezője; másrészt Máthé Zoltánnal együtt Richie Williams segítője az U16-os csapatnál.

- Mikor alakult meg a régiós válogatott és milyen céllal?

- Augusztus végén alakult meg, akkor indult el ez a program, amelynek a lényege, hogy senki ne vesszen el a magyar rögbi számára. Akik kimaradtak a felnőtt válogatott keretből, mert például túl fiatalok, még nem értek be arra a szintre, azoknak itt a helyük. Van itt százhalombattai, kecskeméti játékos, van rögbis a Budapest Exiles-ból, a Kosokból, Tárnokról, Sopronból, Maglódról, Székesfehérvárról, Szentesről. A későbbiekben innen kerülhetnek be játékosok a felnőtt válogatottba. Akik itt játszanak, azoknak még nincs elég játéktapasztalatuk vagy idáig nem kaptak annyi lehetőséget, tehát nem jelenti azt, hogy ne érhetnék utol a felnőtt keret tagjait. Magyarországon nincs U20-as vagy U23-as válogatott, ezért azok a fiatal játékosok, akik az U18-ból kiöregedtek, egyszerűen nem kallódhatnak el. Ők nem kerülhetnek ki a mi látókörünkből. Viszont ha az U18-ban korábban játszottak, jól játszottak, akkor már bizonyították, hogy fontosak a magyar rögbinek.

- Hajdanában a magyar labdarúgócsapatnak volt egy B válogatottja, talán kicsit ahhoz hasonlítható a helyzet.

- Abból a szempontból mindenképpen, hogy a régiós válogatottból át lehet kerülni a felnőtt csapatba. Lehet, hogy pár évnek el kell telnie, de lehet, hogy valaki már előbb letesz olyan teljesítményt, ami ezt eredményezi. Egyébként azért a Szeged ellen játszunk szombaton, mert jelenleg nagyjából ennek a csapatnak a játékereje felel meg a régiós válogatott játékerejének. Ez a szombati mérkőzés egy jó felmérő lesz nekünk is és a játékosoknak is.

- Szombaton késő délután viszont már Gárdonyban leszel, hiszen ott edz az U16-os csapat, amely vasárnap Ljubljanában játszik a szlovén válogatottal felkészülési mérkőzést.

- A régiós válogatott elmúlt két edzésén 40-45 fő szerepelt, a Szeged ellen 25 fő kapott meghívót. Az U16-os válogatott most alakul át, hiszen új idény kezdődött, új korosztályból kell válogatni. Itt 30-40 fő vesz részt az edzéseken. Mindkét munkát Richie Williams felügyeli. Az U16 nagyon fontos a magyar rögbi hosszú távú jövője szempontjából. Fontos, hogy aki szeretne magasabb szinten rögbizni, érezze, hogy törődünk vele. Az U16-os csapatnál Máthé Zoltánnal edzőként dolgozunk Richie Williams irányításával, a régiós válogatottnál pedig szervezőként, menedzserként segítem a munkát.

- Azt tudom, hogy a Budapest Exiles csapatában a mai napig játszol is.

- Igen, a Budapest Exiles első és második csapatában is megfordulok, pillért valamint leválót játszom. Így büszkén mondhatom magamról, hogy 2017 tavaszán bajnoki címet is ünnepelhettem a többiekkel a 15’s rögbiben. Korábban magyar egyetemi válogatott voltam, 2012-ben a világbajnokságon Brive-ben, 2013-ban az Európa-bajnokságon, Szófiában is játszottam. Négyszer voltam egyetemi bajnok, kétszer a 7’s bajnokságban is első helyezett. Nagy álmom még, hogy bekerüljek a felnőtt 15’s válogatottba, ezért a heti két rögbis edzés mellett háromszor crossfitre is járok, hogy jó legyen a kondícióm. Korábban öt évig dolgoztam edzőként a Gödöllői Ördögöknél, 2015-ben pedig az egyetemi Eb-n szerepelt csapatot irányítottam. Civilben egy spanyol cégnél vagyok kereskedelmi menedzser. A mostani rögbis munkám hatalmas kihívás, hiszen a sportág jövőjét alapozzuk meg.

2017. 11. 02.

Életformája a rögbi

Ágotai Ákos 8 éves kora óta rögbizik. Egy iskolai toborzás alkalmával ismerkedett meg a sportággal, bár édesapja is űzte ezt a sportot. A kezdetektől fogva az Esztergom csapatában játszik, kétszer volt az év mini játékosa. Volt második soros, sarkazó, de mára megtalálta igazi posztját, a leválót. Nagyon büszke a 15’s felnőtt válogatott tavaszi sikereire, és bízik benne, hogy a bennmaradás sikerül az Eb Conference 1-es osztályában. Szerszámkészítő a szakmája, az iskola elvégzése után még akár külföldön is kipróbálná a rögbis életet. Ágotai Ákossal beszélgettem.

- Tizenkilenc éves vagy. Mikor és hogyan ismerkedtél meg a rögbivel?

- 2006 végén bejöttek hozzánk az esztergomi Petőfi Sándor Általános Iskolába toborozni. Emlékszem egy nagydarab rögbisre, Deli Róbertre, aki nagy hatással volt rám is, és a bemutatója után kedvet is kaptam a sportághoz. Ugyanakkor édesapám is rögbizett, és azt akartam, hogy büszke legyen rám. Ezért is vágtam bele, mert a toborzás után hamarosan már a klubban találtam magam. Akkoriban szép számmal gyűltünk össze, két mini csapata is volt az Esztergomnak. Heti háromszor edzettünk. Aztán két alkalommal is megválasztottak az év mini játékosának a klubban. Én a kezdetektől fogva kontakt rögbit játszottam, csak a téli időszakban csináltuk a sportág szalagos változatát. Esztergomban végigjártam a különböző korosztályokat, de mindig eggyel feljebb játszottam, mondván teher alatt nő a pálma.

- Milyen volt aztán az elmúlt két szezonban már a felnőtt együttesben szerepelni?

- Amikor legutóbb bajnok volt az Esztergomi Vitézek csapata 2015 tavaszán, akkor én még csak a felnőtt együttes környékén sertepertéltem. Az elmúlt két bajnokságban viszont már játszottam, amikor kétszer is a harmadik helyet szereztük meg. Az eredmény részben kudarc, de részben siker is. Volt egy fiatal mag a csapatban, a ’97-98-99-es születésűek, Suiogan Tímár, Stiglmayer Márk, Kiss István, Kiss Kornél, Mándoki Martin, Sovány Erhard, Regő Bence és jómagam. Mi nagyon szerettünk együtt játszani, és a való életben is igazi barátok voltunk, vagyunk. Ha ők nem lettek volna, lehet, hogy már nem is rögbiznék. Viszont most szétszéledt ez a csapat, egy része ilyen-olyan okok miatt távozott. Jöttek mások, például moldávok, de nem tudom, hogy ez az új együttes mire lesz képes. Szőlősi László az edzőnk persze azon van, hogy minél eredményesebb legyen az Esztergom.

- Melyik a te igazi posztod?

- Kadet koromban második soros voltam, aztán sarkazó lettem, de egy ideje már harmadik soros vagyok, leváló. A testalkatom miatt (186 cm, 105 kg – a szerk.) ez fekszik nekem. A második soros játékosok ugyanis ugranak is bedobásnál, amihez én nem vagyok elég magas. Továbbá ők végeznek el minden „piszkos” munkát, takarítanak, kulcsfontosságú a szerepük. A leválók a háromnegyed játékosok legfőbb támogatói. Mindig követjük a labda útját, gyorsabbak is vagyunk, mint a második sorosak.

- Mit szólt a család a rögbihez?

- Édesanyám és nagymamám féltett, édesapám először meglepődött. Egyébként ő csak klubszinten játszott. Most már büszkék rám, a család mindenben támogat. Pedig az elmúlt években volt minden: ujjzúzódás, agyrázkódás, eszméletvesztés, bokareccsenés, bordarepedés; mégis azt kell, hogy mondjam, hogy a komoly sérülések elkerültek. A rögbi egy életforma, ma már el sem tudnám képzelni nélküle az életem.

- Mire vagy a legbüszkébb és mi a véleményed a 15’s válogatott mostani szerepléséről?

- A válogatottságon kívül nekem az is hatalmas élmény (volt), hogy a román válogatottat is megjárt Suoigan Károllyal együtt is játszottam, illetve játszom az Esztergomban, ő Tímár édesapja, sarkazót játszik. Edzőm is volt. Korábban szerepeltem az U18-as válogatottban. Arra is nagyon büszke vagyok, hogy 17 évesen az angol U20-as County csapat ellen rögbizhettem a korosztályos magyar együttesben. A felnőtt válogatottban egy Andorra elleni mérkőzésen mutatkoztam be, akkor még Matthieu Lazerges volt a szövetségi kapitány, nagyjából öt percet játszottam a találkozó végén. Richard Williams-nél ott voltam az Eb Conference 2-es divíziójában a dánok, az észtek, a norvégok és a finnek ellen is a keretben. Észtországban vittem is egy célt Collet Grégoire passzából, ami örök emlék marad számomra. Akkor jól ment a játék. A finnek ellen viszont személy szerint nekem elég rosszul, valószínűleg ezért is maradtam ki a bosnyákok elleni vb-pótmeccs keretéből. De a csehek ellen már voltam a kispadon. Igaz, egy ételmérgezés miatt csak egy percet voltam a pályán. Richie a világ (egyik) legjobb edzője, sokat tanultam, tanultunk tőle. A Conference 1 persze más szint, mint volt a Conference 2, de kiesni nem szeretne senki – a svédek és a lettek elleni vereség után sem. Most mindenki válogatott játékos akar lenni, és ezeket az összetartásokat mindig nagyon várjuk.

- Szerepel-e a terveid között, hogy kipróbáld magad külföldön rögbisként?

- Egyelőre a sulit szeretném befejezni, a Géza Fejedelem Szakközépiskolában még van egy évem, és aztán szerszámkészítőként végzek. Az érettségit már korábban megszereztem, gépész érettségim van. A szerszámkészítő a fémipar mindenese. Ha a rögbiben már túl is tettem édesapámon, a szakmában még messze járok tőle, ő 23 éve gépésztechnikus, autószerelő. Még nem tudom, hogy miként alakul a jövő, talán még egy külföldi „kalandozás” is belefér.

2017. 10. 30.

Nagy szakmai továbbképzés előtt

Változások előtt a női szakág, a skót vonal hozhatja az áttörést. A férfi felnőtt 15’s csapattól a svédek és a lettek elleni vereség után is a bennmaradás az elvárás. Arról is szó esett, hogy mi az, amiben még elmaradtunk az őszi két ellenféltől, és hogy mi vezethet a sikerhez. Az esztendőben a tervek szerint még sor kerül egy nagy szakmai továbbképzésre, amely az egész magyar rögbis társadalom fejlesztését szolgálja. Kiss Antallal, a Magyar Rögbi Szövetség elnökével többek között arról is beszélgettem, hogy a Digi Sport két televíziós közvetítése új szponzorok felbukkanását eredményezheti, és arról is, hogy Magyarország lehet a sportág közép-európai központja, egy régiós bajnokság pedig nagyban hozzájárulna a játékosok további fejlődéséhez.

- A legaktuálisabb az, hogy a felnőtt férfi 15’s válogatott túl van két mérkőzésen. Két vereséget szenvedtünk, Svédországtól és Lettországtól, de ez a két összecsapás lehetett volna két győzelem is.

- Ez egyáltalán nem vigasztal bennünket. Az jó tanulság, hogy sok és jó magyar játékvezetőnek kellene lenni a nemzetközi porondon. Mivel nem vagyunk ott a játékvezetők között, a bajtársiasság is másként mutatkozik meg egy mérkőzésen. Ezzel nem akarom a játékvezetők munkáját minősíteni, de aki látta a két mérkőzést, az láthatta azt, hogy stratégiai pillanatokban bennünket sújtó ítéletek születtek. Volt olyan, amikor az egyik játékvezető a szünetben elnézést is kért az egyik szakvezetőnktől, aki felvilágosította, hogy ez és ez a szabály már nem létezik. Ennél az ítéletnél büntetőrúgáshoz jutott az ellenfél. Amikor két hasonló tudású csapat játszik egymással, akkor egy-egy ítélet is befolyásolhatja a mérkőzés kimenetelét. Másrészt azt nagyon sajnálom, hogy Thomas Ducrocq-nak a lettek elleni mérkőzés utáni motivációs beszédét nem halhatta mindeni, aki a magyar rögbivel foglalkozik, mert Thomas összefoglalta, hogy mi is a sport lényege. A becsületes munka, a sportszerű életmód, az elkötelezettség és a mindezzel járó fejben való tisztaság és akarat. Ezt Thomas nagy átéléssel mondta el, hogy amikor két egyforma csapat van, akkor ezek döntenek. Mi ezért emelünk ki a sportfejlesztési programunkban 10-15-20 férfi és női játékost, akiknek segítünk megteremteni azt a lehetőséget életmódban, edzéslehetőségben, edzésminőségben, amivel elérik azt a minimális szintet, amit elvárunk, és amit Thomas Ducrocq magától és a többiektől is elvárt.

- A tavaszhoz képest azért voltak változások a keretben, több korábbi meghatározó játékos sérülés vagy más ok miatt nem játszott sem a svédek, sem a lettek ellen. Van olyan erős a magyar rögbi férfi vonalon, hogy lehet őket pótolni?

- Igen, van, hiszen akik a hat-hét hiányzó játékos helyére léptek, egy szinttel feljebb, tehát az Eb Conference 1-es divíziójában is azt bizonyították, hogy ezeket az erős csapatokat, Svédországot és Lettországot is képesek vagyunk megszorongatni, legyőzni. Az előbb említett okok miatt vagyunk hátrányban, a pontatlanság, a koncentráció hiánya, valamint a kevesebb edzéslehetőség miatt. De van annyi jó magyar rögbis, hogy meg tudjuk ugrani ezt a szintet. Amikor körbeálltunk a lettek elleni mérkőzés után, abban egyetértettünk, hogy meg tudjuk nyerni a tavaszi két találkozót, mert elég erősnek érzik magukat a játékosok. Ha pedig visszatérnek a tavasszal játszó, most pedig hiányzó csapattagok, akkor Richie Williamsnek nem lesz könnyű dolga. Két egyforma képességű játékosból a jobb fizikai és mentális állapotban lévő játékost, az elkötelezettebbet tudja betenni a csapatba. Jelenleg két ponttal állunk a csoport utolsó helyén, vagyis mindkétszer hétnél kevesebb ponttal szenvedtünk vereséget. Ez azt mutatja, hogy egy győzelemmel bent lehet maradni. Mindent el fogunk követni Ukrajnában és aztán Litvánia ellen is, hogy a maximumot hozzuk ki és elérjük hőn áhított célunkat.

- Hol tart a sportágfejlesztési program?

- Egy széleskörű felmérés előzte meg, most már tudjuk azt, hogy hány pályánk van országszerte. Egy részéről drónfelvétel is készült, vizsgáljuk a fejlesztési lehetőségeket. Ami nekem nagy szívfájdalmam, és a magyar sport egyik fontos problémájára világít rá, hogy az nem lehet, hogy Budapesten nem találunk egy rögbipályát, ami egy olimpiai sportágnak az otthona, a bázisa legyen. Így az erre szánt összeget átcsoportosítjuk azokra a vidéki műhelyekre, a szakmai munkára és az infrastruktúra-fejlesztésre, ahol valóban működnek a műhelyek. Huszonnégy klubunk van, számos kiváló pálya, én ezt a döntést készítem elő az elnökség felé, és ezt szeretném, hogy elfogadja majd a közgyűlés is. Tehát az infrastruktúra-fejlesztés meglesz, már most is vannak látható jelei. Az egyes klubokban zajló szakmai munka erősítésére szeretném még ezt a pénzt fordítani. Már volt olyan, hogy angol edző utazott vidéki csapathoz, hogy Püski Nikoletta atlétaedző foglalkozott rögbisekkel. Azt szeretném, hogy a klubokba is leszivárogjon az a szakmai színvonal, amit Richie Williams és csapata képvisel. Lesz egy nagy átfogó szakmai továbbképzés is, hogy legyen meg az a tudás, ami a rögbi fejlesztéséhez szükséges. Gondolok itt edzésmódszertanra, étkezésre, doppingszabályok ismeretére, de gondolok klubvezetésre, menedzsmentoktatásra is, játékosok, játékvezetők szabálytudásának az elmélyítésére. Egy két-háromnapos edzőtáborokkal, szakmai programokkal egybekötött nagy konferenciát szervezünk, ahol a végén – a klubvezetők ebédjénél – a jövő évi támogatásokat és egyéb pénzügyi terveket ismertetem. Egy olyan nagy összejövetelt szeretnék, amely az egész magyar rögbis társadalom fejlesztését szolgálja. Hamarosan utazom Skóciába, amely rögbiben a mi mentor országunk. Az is segítség, hogy a brit nagykövetünk skót, Iain Lindsay úr, aki a norvégok elleni mérkőzésünkre ki is látogatott. Jelentős lépés lehet az is a magyar rögbiben, ha Skóciából érkezne szakértő a női szakágban. A női szakág egyébként alapvetően megújításra szorul. Ezt látják a játékosok és látja mindenki, aki ebben dolgozik. A női vízilabda-bajnokságot és a válogatottat hoznám példának, ahogy Magyarországon ezt megszervezték, hogy miközben csak néhány fajsúlyos egyesület van, a nemzeti együttes világszínvonalon teljesít. Ha a magyar női vízilabda képes néhány száz játékosból világszínvonalon teljesíteni, akkor a magyar rögbiben is járható ez az út. Ennek a feltételeit meg kell teremteni, de először is a női szakágat új alapokra kell helyezni új arcokkal és új személyekkel. Remélem, hogy ebben Skócia segítségünkre lesz.

- Tudjuk, hogy a mai világban nem könnyű egyetlen szponzort sem találni. Mi a helyzet ezen a téren?

- Így van, nem könnyű. Bár most két televíziós meccsünk is volt, a Gibraltár elleni felkészülési és a lettek ellni Eb-találkozót a Digi Sport közvetítette. Ezek nagyon jó lehetőségek, hogy a szponzorok fölébredjenek. Az OTP Ingatlan jelentkezett be, velük kezdtünk tárgyalásokat, de említhetem a Tranzit Groupot, a PwC-t; a Duna Takarék, a Kelet Takarék és a Rajos Szikvíz már régóta a sorainkban van, mint szponzor.

- Sokan felvetik, hogy a legjobb magyar játékosok nem játszanak elegendő számú kiélezett mérkőzést egy évben, hiszen férfi vonalon is csak három-négy csapat tudja megszorítani egymást, a Budapest Exiles, a Kecskemét, az Esztergom és ebben a szezonban a Százhalombatta is idetartozik. Mi lehet a megoldás?

- A 7’s bajnokságban jobb a helyzet. Az kétségtelen, hogy egy 15’s csapathoz kell legalább 30-35 játékos, hogy megfelelő szintű edzésmunka és rivalizálás alakuljon ki. Megint a női vízilabdát említeném, hogy néhány jó csapattal lehet jó bajnokságot csinálni. Inkább abba az irányba vinném a kérdést, hogy tudunk-e közép-európai központja lenni a rögbinek. Néhány olyan mérkőzés hiányzik, ami a nemzetközi kitekintést hozná magával, nevezetesen ez a négy csapat erősebb ellenfelek ellen tudna játszani. Ezen igyekezetünkkel a Rugby Europe is egyetért, és reméljük, hogy ezt siker is koronázza, mert akkor létrejöhetne egy amolyan régió bajnokság, amelyben a magyar csapatok mellett kárpátaljai együttesek vehetnének részt, szlovákok, osztrákok és természetesen a balkáni országok csapatai is indulnának.

 

2017. 10. 29.

Tizenhatan Tóth Sándortól

Az érdi Fogócska SE fontos pillére a magyar rögbinek. Elég, ha csak azt vesszük alapul, hogy Gulyás Bendegúzzal már a tizenhatodik játékos került ki Tóth Sándor kezei közül az évek során, aki eljutott a felnőtt nemzeti válogatottba. A kiváló utánpótlásedzővel arról is beszélgettünk, hogy döntő szerepet tölthetnek be az iskolák az egyesületek és az egész rögbis társadalom szempontjából; hogy mik a célok a Fogócska SE-nél; és hogy az érdi egyesület ismét a százhalombattaiak bázisát jelentheti.

- Mióta létezik a Fogócska SE?

- A Fogócska egy sportegyesület, amelynek egyik szakosztálya a rögbi. Jómagam tizennyolc éve tanítok Érden, a Bolyai János Általános Iskolában, azóta foglalkozom rögbisekkel itt. Ez a közösség tehát tizennyolc éve létezik, csak az változott, hogy mikor hová tartoztunk. Az identitást én biztosítom, mert a gyerekek jönnek-mennek. Tizenkét évig működtünk együtt a Battai Bulldogokkal, majd utána az egyik gyerek édesanyja, Mentes Éva hívott az egyesületéhez. Ez a klub Down-kórosokkal és egyéb sérült emberekkel foglalkozott, úszószakosztálya is volt, egy gyereke speciális olimpiát is nyert. Beálltunk ide, az egyesület reaktiválódott, most vannak a klubnak tollaslabdázói és dartsosai is. 2011 óta tartozunk mi, rögbisek is a Fogócska SE-hez.

- Mennyi rögbise van ma a Fogócska SE-nek?

- Most újra elkezdtünk a százhalombattaiakkal együtt dolgozni, megint az ő utánpótlásbázisuk leszünk. Nagyjából hetven igazolt gyerekről, fiatalról beszélhetünk, de ennél többen vannak az edzéseken. Nem mindenkit lehet azonban rávenni, hogy igazolt versenyző is legyen. Ez voltaképpen egy utánpótlás-szakosztály, van U10-es, U12-es, U14-es, U16-os és néhány junior játékosom is, akik már a Batta felnőtt csapatában játszanak. Van egy U16-os lánycsapatom is, és indulunk a bajnokságban is. A TAO bejövetele nem tett jót a rögbinek, mert elszipkázzák előlünk az ún. TAO (társasági adókedvezményből részesülő sportágak: labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong, röplabda – a szerk.) sportágak a gyerekeket. Idén Gyolcsos Ferenccel nekiláttunk, hogy legyen ismét kadét –és juniorbajnokság. A juniorban három együttes indulna, Esztergom, Nagykőrös és a dunántúli-budapesti projektcsapat, kadetben pedig kettő. Muszáj ezt megcsinálni, hogy legyen játéklehetőségük a fiataloknak, a válogatott összetartásokon és nemzetközi mérkőzéseken túl is.

- Mi a cél most a Fogócska SE-nél? Feladni gyerekeket a Százhalombattának?

- Teljes önállóságunk idején, én nem szabtam meg a juniorkorú srácoknak, valamint a felnőtteknek, hogy hol játsszanak. Voltak olyan, akik a Kosokba mentek, volt olyanok, akik a Tárnokban szerepeltek, és vannak, akik most a Battában játszanak. Egyébként most is van 10-12 olyan rögbis a Battai Bulldogokban, akit én neveltem. Sőt, a legutóbbi bajnoki döntős csapatukban – amely az Esztergommal mérkőzött – a huszonhárom fős keretükben tizennyolc általam felnevelt játékos volt. Én szívesen dolgozom bárkinek. Ha egy gyerek elköltözik és más csapatnál, más klubban folytatja, engem az nem zavar. De nyilvánvaló, hogy a Bulldogokhoz megy majd a legtöbb tehetség.

- A Bolyai János Általános Iskola a Fogócska SE bázisa?

- Ha nem vagyunk jelen egy iskolában, akkor ott a rögbi nem fog meghonosodni. Erről már korábban is beszéltem. Kívülről szinte lehetetlen bemenni egy iskolába, a testnevelő tanárokat más sportágak „megvásárolják”, az edzésidő pedig az intézményekben nagyon korlátozott. Az érdi Bolyaiból, az én iskolámból kerül ki az igazolt játékosaink több mint kilencven százaléka. Persze néha egy-egy barát máshonnan is érkezik, de nem jellemző. Nekem könnyű dolgom van, hogy a Bolyaiban tanítok, mert így mindig akadnak gyerekek, akik szívesen kipróbálják a rögbit és aztán a sportágnál maradnak. Persze nem tagadom, hogy az életkor előrehaladtával, egyre nagyobb a lemorzsolódás. Tavalyi évben a GIR programon felbuzdulva én nyitottam volna más iskola felé, mert van egy lelkes testnevelő tanárnő, aki fogékonynak mutatkozott a rögbi iránt. De aztán sem egy minimális összeggel, sem felszereléssel nem tudták ezt az ügyet támogatni, pedig minden egyes iskola nagyon fontos pillére lehet a sportágnak. Ez kritika a szövetségnek. Nagyjából van hat testnevelő az országban, aki bent van egy iskolában és mellette a rögbiben dolgozik. Nagy hiba lenne egyetlen iskoláról is lemondani, ahová bejuthatunk.

- A Fogócska SE hány gyereket ad a korosztályos válogatottakba?

- A pöstyéni U18-as Eb tornán, ahol harmadik lett a csapat, egy emberem játszott, Pataki Patrik. Szanyi Zsombor, Mező Alex, Balogh Erik Zoltán ott voltak Mándokon, amikor a korosztályos együttes az ukrán klubcsapattal mérkőzött meg március végén. Amire viszont nagy büszke lehetek, hogy Gulyás Bendegúz a tizenhatodik játékosom, aki eljutott a felnőtt nemzeti válogatottba, épp a svédek ellen mutatkozott be a 15’s együttesben pár héttel ezelőtt az Eb Conference 1-es divíziójában. A jelenleg kaszkadőr Kriskó Tibort leszámítva valamennyi korábbi vagy jelenlegi válogatott játékos a Bolyai Általános Iskolából került ki…

2017. 10. 21.

Vereség, amiből lehet tanulni

A magyar felnőtt 15’s rögbiválogatott Svédország után ismét csak nagy csatában kapott ki ellenfelétől, ezúttal 12:6-ra Lettországtól, Esztergomban. A magyar csapat végig egyenrangú ellenfele volt a világranglistán több mint húsz hellyel előrébb lévő riválisánál. A találkozó egyes szakaszaiban a győzelmet is megszerezhette volna. Nem kezdődött jól számunkra a mérkőzés, hiszen rögtön az ellenfél egy büntetőrúgást értékesített. Aztán Stiglmayer Márknak volt egy ígéretes elfutása, gyorsaságával nemegyszer meglepte a letteket, sajnos a 38. percben le kellett cserélni. Az első diagnózis szerint combizom-szakadást szenvedett. Ekkor már 3:3 volt az állás, mert a 30. percben Martin Sacaze büntetőből egyenlített, sőt az első félidő ráadásában ugyancsak büntetőből a vezetést is megszerezte a csapatnak. 6:3-as magyar vezetéssel vonulhattak az öltözőbe a csapatok. A második félidőben a vendégek többet birtokolták a labdát, az 51. percben előbb egyenlítettek büntetőből, majd a 65. percben szintén büntetőből a vezetést is megszerezték. A találkozó sorsa a 70. percben megpecsételődött Ágotai Ákos kiállításával, hiszen a magyar válogatott emberhátrányba került. Két perccel később újabb büntetőrúgással 12:6 lett a letteknek. Richie Williams együttese a végén még heroikus küzdelmet folytatott a győzelemért, hiszen egyetlen cél megszerzése megfordíthatta volna a találkozó kimenetelét. De maradt a 6:12, amely egy pontot jelent azért a magyar csapatnak is, hiszen nem volt meg a hét közte. A tavasz folyamán Ukrajna és Litvánia következik, és a cél továbbra is bennmaradás.

Máthé Zoltán csapatkapitány: - Azért kaptunk ki, mert nem tudunk még százszázalékosan koncentrálni. Csak úgy lehet ezen a szinten nyerni. Két évvel ezelőtt is, amikor ebben a divízióban jártunk, nagyon jó meccseket vívtunk, pár pontokkal kaptunk ki. Fejben jobban itt kell lenni! Az is lehet az oka a vereségnek, hogy néhányan hiányoznak a keretből, akik a tavasszal itt voltak, de ez volt a kilencedik meccs, amióta együtt dolgozik ez a csapat, és nagyon jól összeszokott, nagyon érezzük egymást. Egyszerűen ez a szint más, itt sokkal gyorsabb ellenfelek vannak, sokkal nagyobb a nyomás. Ehhez a feladathoz fel kell nőni! Az is fontos, hogy többet kell birtokolni a labdát, hiszen csak akkor tudunk pontokat szerezni. Tavasszal Gibraltár ellen idegenben lesz egy barátságos meccsünk, és aztán a két éles összecsapás következik, Ukrajna és Litvánia ellen. Még többet kell dolgoznunk! Bent akarunk maradni ebben az osztályban!

Martin Sacaze: - Fizikailag talán keményebbek voltak, mint mi, de az első félidőben nagyon jól védekeztünk. A Conference 1-ben a lettek jól ismerik a kemény és nehéz meccseket, ebben mi rutintalanok vagyunk. Túl sok büntetőt kaptunk. Az első félidőben mi diktáltuk a tempót, a második félidőben már nem, amiből az a tanulság vonható le, hogy többet kell játszani. Kicsit talán el is fáradtunk, de a cserék frissítették a csapatot. A második félidőben inkább a hibáinkat használták ki a lettek, nem voltak jobbak. A tavasz folyamán muszáj megnyernünk legalább az egyik meccset, hogy bennmaradjunk. Nehéz lesz, de ebben az osztályban tudtuk, hogy már nincsenek könnyű mérkőzések. Az biztos, hogy nagyon akar a csapat, fejlődni akarunk, dolgozni fogunk. Az is fontos még, hogy higgyünk magunkban, hogy meg tudjuk verni a litvánokat vagy az ukránokat is.

Stiglmayer Márk: - Valószínűleg combizom-szakadást szenvedtem, talán csak részlegest. Most pár hét pihenő vár rám, aztán majd edzem, ahogy eddig, olykor napi kettőt is. Az egyik elfutásomnál talán nem a legjobb megoldást választottam, de így is nyertünk nagy területet, viszont emberből vagyunk, ezért hibázunk. Ebben a csapatban mindenki próbál minél többet edzeni, de nem vagyunk profik, mindenki egyetemre jár vagy dolgozik, családja van. Én úgy alakítom az életemet, hogy a rögbi legyen az első, talán ezzel is magyarázható a gyorsaságom. De nem én vagyok egyedül ezzel, hogy ennyit beleteszek a rögbibe. Az első félidőben nem voltak jobbak nálunk a lettek, sőt vezettünk is 6:3-ra, a másodikban szétszórtan játszottunk. Nem azt a játékot játszottuk, amit mi tudunk. Az sem segített, hogy a játékvezető sokszor elvette tőlünk a labdát, amikor elkezdtünk felépíteni egy támadást. Ez megtörte a lendületünket. Papíron a svéd és a lett csapat gyengébb, mint lesz az ukrán és a litván. Úgyhogy ez nagyon nagy kihívás lesz. De ez a két csapat is verhető, még akkor is, ha nem mi leszünk a mérkőzések esélyesei. Az biztos, hogy nehezebb dolgunk lesz, mint eddig, tehát mindenkinek 120%-ot kell beleadnia!

Szabó Tamás: - Azért nem sikerült, mert a második félidőben teljesen fegyelmezetlenek voltunk, nem tartottuk be az edzői utasításokat, és nem szereztünk pontot, továbbá elkezdtünk kapkodni ahelyett, hogy kontrolláltuk volna a játékot. Pocskai Szabolcsot tudtuk pótolni a tolongásban, az ő hiányát megoldottuk. De inkább a fegyelmezetlenség számlájára írnám a vereséget. Az elmúlt szezonban minden összejött, könnyebb volt a szint, és az ellenfelek a hibáinkat nem bosszulták meg annyira. Itt viszont a riválisok könyörtelenül kihasználják, ha hibázunk. Túl sok volt a hiba, ami nem fér bele a játékba ezen a szinten. Fiatal csapat vagyunk, és elvisz bennünket a hév, nem rendelkezünk még azzal a rutinnal, ami egy ilyen mérkőzésen a győzelemhez szükséges. Jó lett volna az őszi két mérkőzésből az egyiket megnyerni, de azon leszünk, hogy a tavasz folyamán nyerjünk, és bennmaradjunk a Conference 1-ben.

Thomas Ducrocq: - Fel kell nőnünk csapatként, mert nagy lehetőség van ebben az együttesben! Fizikailag is és mentálisan is tapasztalatlanok vagyunk. Fontos, hogy amikor vezetünk, játsszunk intelligensen! Két évvel ezelőtt is csak szoros csatákban veszítettük el a meccseinket, de elveszítettük. Remélem, hogy ezúttal másként alakul tavasszal. Mindenki nagyon komolyan edzett, nagyon komolyan készült erre a találkozóra, Richie Williams nagyon jól mutatta az irányt, de jobban kell hinni a győzelmünkben! Amikor ott vagyunk a huszonkettesükön belül, akkor meg kell tartani a labdát, mert abból pont kell, hogy legyen! Én optimista ember vagyok, nem szabad tartanunk a tavaszi két Eb mérkőzéstől! Azt mondják, hogy az ukrán és a litván jobb csapat a miénknél. Ebből előnyt kell kovácsolni, felszabadultan, nem görcsösen kell játszani! Ha bízunk magunkban, mindkét együttest legyőzhetjük.

Kiss Antal elnök: - Egy vereség után természetesen csalódott az ember, de látom azt is, hogy milyen munka van ezekben a srácokban, és azt is tudom, hogy ez a szint – ahová feljutottunk – más minőség már a rögbiben. Csalódott vagyok az eredmény miatt, mert ebben és a svéd mérkőzésben is benne volt a győzelem lehetősége. Azonban egy-egy pontot kaptunk, hiszen hét pontos különbségen belül maradtunk, ami azt jelenti – és ezért nem vagyok csalódott –, hogy az ellenfeleinknek nemcsak, hogy meg kellett dolgozniuk a győzelemért, hanem már a 65. perctől nézték az eredményjelzőt, hogy mikor lesz vége a mérkőzésnek. A magyar rögbi felnőtt a Conference 1 szintjére, és azt gondolom, hogy itt is van a helyünk. Két nagyon kemény meccs következik, Ukrajna és Litvánia ellen. Remélem, hogy tudjuk teljesíteni a feladatunkat és bennmaradunk a Conference 1-ben. Tavasszal nagyon együtt volt a csapat, egyértelműen hiányoznak a válogatottból játékosok, de azt kell, hogy mondjam, hogy ez az együttes így is erős. Nagyon nehéz azt feldolgozni a csapatnak, hogy Stiglmayer Márk az első félidőben egy izomszakadás miatt kiesik. Ugyanakkor ez a játék ezen a szinten fejben dől el. Fejben ilyen kemény ellenféllel szemben nagyon erősnek kell lenni! Ezek a játékosok az elmúlt időszakban nagyon komoly terhelést kaptak úgy fizikailag, mint taktikailag, mentálisan; ugye új tolongásedzőnk van, videó elemzéseket végzünk. Ezt a tempót még fel kell venni, és ha ez sikerülni fog, akkor tavasszal a Litvánia elleni mérkőzésünk egy újabb, nagyon komoly élmény lesz a rögbit szerető embereknek.

2017. 10. 20.

A levélírástól az irányítói posztig

Édesanyja magyar, édesapja francia. A családban nagy hagyománya volt a rögbinek, és bár elsőre nem tetszett neki a sportág, három évvel később már nem tudott ellenállni a rögbinek. A Thonon-ban, az Oyonnax-ban, jelenleg pedig a Valence-Romans-ban játszik. Célja, hogy profi szerződést kapjon a csapatnál. Jelenleg egyetemen is tanul. Egy levélnek köszönhetően jutott el a magyar válogatottba, ma a csapat egyik meghatározó tagja. Martin Sacaze-zal beszélgettem.

- A mai napig jártok nyaranta Nagytályára, édesanyád szüleihez. Ebből is kiderül, hogy különleges családba születtél.

- Annyiból mindenképpen, hogy az édesanyám magyar, Eger közeléből származik, az édesapám pedig francia, Toulouse-ból való. Édesanyám kint dolgozott Franciaországban, gyerekekre vigyázott és ott ismerkedett meg apukámmal. Mindketten egy katolikus iskolába jártak. Aztán édesanyám hazaköltözött Magyarországra, de nagy lehetett a szerelem a szüleim között, mert egy év elteltével visszajött édesapámhoz, Franciaországba. Én 20 éve születtem Toulouse-ban, de három évesen a svájci határ közelében fekvő Thonon-ba költöztünk. Ez a Genfi-tónál van. Minden nyáron jöttünk Magyarországra, Nagytályára egy hónapra, és jövünk a mai napig is nagymamához és nagypapához. Azért tudok ilyen jól magyarul, mert anyukám magyarul, apukám franciául beszélt előttem, és így gyerekként elsajátítottam mindkét nyelvet. Van két testvérem is, a nővérem Apolline, a három esztendővel fiatalabb öcsém, Amaury.

- Édesapád rögbizett?

- Édesapám és az apai nagyapám is rögbizett. Édesapám játszott elsőosztályú csapatban is, méghozzá összefogóként. Én nyolc évesen próbáltam ki a rögbit, de nem nagyon tetszett, hogy a sárba löktek. Akkoriban fociztam és teniszeztem is. Aztán három évvel később elköltöztünk egy faluba Thonon közelében, és ott nem szerettem azt a csapatszellemet, ami a futballcsapatnál volt, így újra megpróbáltam a rögbit, elmentem a Thonon csapatához, és ezúttal már ott is ragadtam. Egyébként előtte is volt tojáslabdám, otthon rögbiztem is, de nem akartam klubban játszani. A Thonon-t az Oyonnax követte tizenhat éves koromban, ami egy elsőosztályú, híres csapat, de csak az utánpótlás együttesekben kaptam lehetőséget. Ezért is váltottam, és mentem a nyáron a Valence-Romans-hoz, amely a harmadosztályban szerepel.

- De hogyan kerültél a magyar válogatottba?

- Másfél éve lehetett, hogy megfogalmazódott bennem, hogy kipróbálnám magam a magyar nemzeti együttesben, hiszen félig mégiscsak magyar vagyok. Nem tagadom, hogy ebben az is közrejátszott, hogy Franciaországban nemzeti sport a rögbi, és a magam 170 centijével elég nehéz lenne abba a válogatottba bekerülni, a sok profi mellett. A gondolatot tett követte, írtam egy e-mailt a szövetségnek. Stiglmayer Gábor visszaírt és kérte, hogy küldjek videókat, hogy lássa, milyen szinten játszom. Bár a videók nem voltak túl meggyőzőek, azt mondta, hogy jöjjek el a 7’s válogatott esztergomi összetartására, amelynek a végén volt egy felkészülési torna is. Ott győztem meg a játékommal a csapat vezetőit. Akkor tűnt fel Richie Williams is a válogatott élén. Azt mondták, hogy ha jól éreztem magam a csapatban, várnak vissza a 7’s válogatottba. Azt is mondták, hogy technikás, jó játékos vagyok, akire a védekezésben is fontos feladat hárul. A csapattársak közül Stiglmayer Márk volt az első, aki barátként fogadott, kíváncsi volt, hogy mit tudok a rögbiben, és igyekezett mindenben segíteni. Persze segített a beilleszkedésben Grégoire Collet és Thomas Ducroqc is. Aztán – egy nagy álmot teljesítve – a 2016-os burgaszi 7’s Eb-n már szerepeltem is a magyar válogatottban, amikor harmadikok lettünk a Conference 1-ben és éppen nem jutottunk feljebb egy osztállyal. Idén viszont nélkülem is felkerültek a Trophy-ba.

- Ebben az évben azért nem lehettél ott a 7’s magyar válogatottban az Eb-n, mert klubot váltottál, és nem maradhattál ki a Valence-Romans felkészüléséből.

- Jelenleg amolyan félprofi szerződésem van, kapok egy kis fizetést, de nekem kell fizetnem a lakást és a megélhetésemet. Pontosabban a szüleim segítenek, és abban is, hogy emellett egyetemre is tudjak járni, amelynek elvégzésével testnevelő tanár vagy edző lehetek. Ami a rögbit illeti: ott most az akadémián játszom, az első csapattal készülök, és egy év után remélem, hogy kapok egy szerződést. Az a rögbis karrierem szempontjából is döntő fontosságú lenne. A következő egy évben 5-6 kg izmot fel kell szednem, hogy elérjem a 80 kilót. De úgy kell elérnem ezt a súlyt, hogy közben semmit se veszítsek a gyorsaságomból.

- A tavasz folyamán a magyar 15’s válogatottból viszont kihagyhatatlan voltál, játszottál kilences és tízes poszton is. Melyik az igazi helyed?

- Franciaországban mindig nyitó voltam. A válogatott edzőnk, Richie akarta, hogy tízes legyek. Remélem, hogy az irányítói poszton nem okoztam csalódást. Hatalmas sikernek tartom, hogy a 15’s válogatott feljutott az Eb-n a Conference 2-ből a Conference 1 osztályba. A magyar csapatban olyan a hangulat, amit Franciaországban soha, sehol nem tapasztaltam. Rögtön befogadtak a csapattársak, kiváló a csapatszellem, és itt a civilben is barátok vagyunk. Az Oyonnax-ban rám ragadt a Fada név, a kicsit bohókás játékstílusom miatt. Itthon Marcinak hívnak.

- A magyar válogatott a múlt hétvégén már a Conference 1-ben minimális különbséggel kikapott Svédországtól idegenben, 12:10-re. Mit vársz a lettek elleni szombati, esztergomi mérkőzésen?

- Nagyon kemény meccs volt a svédek elleni, az első félidőt jól bírtuk. Vezettünk is 10:5-re. A szünetben azt beszéltük, hogy a második félidőben nagyon jól fogunk védekezni. Ez részben sikerült is, de egy célt kaptunk. Többet kellett volna tartanunk a labdát. Sajnálom a vereséget, mert nem voltak jobbak nálunk a svédek. Mivel kevesebb, mint hét pontnyi különbséggel kaptunk ki, szereztünk egy pontot; de mi győzni akartunk. A lettek ellen saját játékunkat fogjuk játszani. Meg kell nyernünk a meccset! A bennmaradás a minimális célkitűzés, de még bármi lehet ebben a Conference 1-es csoportban.

2017. 10. 13.

A walesi bajnokcsapatban

Nagy lehetőség előtt áll az egykori dzsúdós, a Battai Bulldogok pillére, hármas számú játékosa, aki a napokban utazott Walesbe, a bajnok Merthyr csapatához. A szigetországban rögbizni már önmagában nagy kihívás. Pocskai Szabolcs félprofi szerződést kapott. Múltról, jelenről és a terveiről beszélgettünk.

- Talán kevesen tudják rólad, hogy sokáig a dzsúdó jelentette számodra a sportot.

- 2011 szeptemberében kezdtem el rögbizni a Battai Bulldogokban egy barátom, Muskovits Márk révén, akivel ugyanabba a gimnáziumba jártunk. Ráadásul ő is tárnoki. Ő akkoriban a Batta második csapatában, a Fekete Seregben játszott. Én pedig a KSI-ben dzsúdóztam, egyébként még mindig tartom a kapcsolatot az időközben vb-ezüstérmes Tóth Krisztiánnal. Márknak pedig megígértem 2010-ben, hogyha abbahagyom a dzsúdót, akkor kipróbálom a rögbit. Ez a gondolat akkoriban érlelődött bennem, mert nem éreztem azt, hogy elég tehetségem lenne ahhoz a sportághoz, hogy kijussak egy olimpiára. Inkább mondanám azt, hogy szorgalmas voltam. Hetente nyolc-tíz edzésünk volt, és attól tartottam, hogy túl sokat beleteszek a dzsúdóba és maximum a végén egy edző lesz belőlem. Tanulásra sem lesz időm. A rögbit viszont szerettem nézni, és amikor végleg meghoztam a döntést, és lementem az első edzésre, rögtön kiderült, hogy az első csapatban van a helyem, mert az állóképességem – a dzsúdónak köszönhetően – jó volt. Az elején persze nem volt könnyű. Az ütközések és a fogások mentek, a labdával való ismerkedés viszont nehezebb volt. A balra dobás még mindig nem az igazi. Emellett meg kellett tanulnom csapatban játszani, hiszen a rögbi mégiscsak egy csapatsportág.

- Amikor itthon rögbiztél, akkor mindig a Százhalombatta csapatát erősítetted, de volt bátorságod külföldön is kipróbálni magad.

- Amikor 2013-ban bajnok lett a csapat, pont nem voltam Magyarországon. Az Egyesült Államokba mentem ki dolgozni 90 napra, elsősorban nyelvtanulási céllal. 2014-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, védelmi igazgatás szakon államvizsgáztam, és amikor a diploma megszerzése után Matthieu Lazerges, az akkori szövetségi kapitány megkérdezte, hogy kipróbálnám-e magam egy Federal 2-es csapatban – ami negyedosztályt jelent Franciaországban-, a Vienne együttesében; akkor igent mondtam. Első évben bekerültünk a négy közé, egy osztállyal feljebb léptünk, én pedig maradtam még egy évig, egészen 2016 májusáig. A második év már nem volt ilyen sikeres, hiszen kiestünk, visszakerültünk a Federal 2-be. Ennek az is volt az oka, hogy a csapat csak hetente háromszor edzett, míg az ellenfelek ötször-hatszor. A Vienne együttesénél félprofi voltam, lakást és fizetést kaptam, és nagyon sokat tanultam, nagyon sokat fejlődtem; különösen játékgyorsaságban, taktikában és tolongásban. Egy sokszínű csapatban játszhattam, hiszen volt itt új-zélandi, fidzsi, tongai, ír vagy épp angol játékos, mindenki hozott valami a saját hazájából, a saját kultúrájából. Csapattársam volt például az új-zélandi válogatott Jerome Kaino testvére, Bruce Kaino.

- A kint töltött időszak alatt is játszottál a Battában.

- Amikor haza-hazajöttem, akkor mindig a csapat rendelkezésére álltam, hiszen a magyar egy amatőr bajnokság. De aztán 2016 májusában hazaköltöztem, és akkor egyértelmű is volt, hogy a Battai Bulldogokat erősítem tovább. Akkoriban gondolkodtam Anglián, a szigetországon, de nem jött össze. Az elmúlt szezonban negyedik lett a Százhalombatta, a bronzmérkőzésen az Esztergom ellen a szünetben még 13:10-re vezettünk, de aztán 23:53 lett a vége. Amikor hazajöttem, akkor kezdett újjáépülni a csapat, akkor kezdtek visszatérni játékosok; és hiába játszottunk önmagunkhoz képest is nagyon jól, a végére elfáradtunk.

- Te viszont ismét kipróbálod magad külföldön, a walesi Merthyr csapatánál vagy kint.

- Igen, ők nyerték legutóbb a walesi bajnokságot, ez a Principality Premiership. Az első edzésen már látszott, hogy nagyon kemény és gyors a játék. Jobboldali pillérként számítanak rám. A menedzserem, az angol Richard Emms a tavasz végén szólt, hogy már sok hely elkelt, de aztán a Merthyr-nél megsérült a hármas számú játékos, és így kerültem ki. Félprofi szerződést kaptam, ami lakást, autót és fizetést jelent. Igaz, hogy a mérkőzések mellett csak heti két csapatedzés van, de mellette mindenki egyéni edzéseket végez; nem is lehetne másként bírni. Az új-zélandi Dale „Chief” Mcintosh az edzőm. Mondanom se kell, hogy nagyon motivált vagyok, hatalmas kihívás ez most számomra, és szeretném megmutatni magam, élni a lehetőséggel. Innen lehet később még feljebb kerülni. Ami a családomat, a szüleimet és a két húgomat illeti: támogattak kezdettől fogva, örültek a sikereimnek, büszkék rám és természetesen féltenek a sérülésektől.

- Gondolom, hogyha valamit most nagyon sajnálsz, akkor az annyi, hogy jelenleg nem lehetsz ott Svédországban, a 15’s felnőtt válogatott tagjaként; hiszen egy alapembere vagy annak a csapatnak, amely most Eb mérkőzésre készül.

- Ez így van. Nehéz szavakba önteni, hogy mennyire örülök, hogy részese lehettem annak a sikernek, amely során a válogatott feljutott a Conference 1-es osztályba, hogy megmérettethettük magunkat a vb-pótselejtezőben a bosnyákokkal és a csehekkel. A mostani válogatottban szerepelni nagyon jó érzés, hiszen kiváló a csapatszellem, barátok vagyunk a pályán kívül is. Azt is jó volt megélni, hogy a segítők értünk vannak, teljes profizmussal állnak a csapat mellett. Nekünk csak a játékra kell koncentrálnunk. Az Eb-n a feljutás reális elvárás volt. A Conference 1-ben ugyanakkor nehezebb dolgunk lesz. A legfontosabb cél a bennmaradás, ami nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk minden mérkőzést megnyerni. A válogatott edzőjéről vagy szövetségi kapitányáról, Richie Williams-ről csak annyit, hogy mindent beletett, hogy a csapatot sikerre vigye. Tényleg érdekelte, hogy melyik játékossal épp mi van; és az is érdekli, hogy miként lehet fejleszteni a magyar rögbit. Az kétségtelen, hogy csak akkor tudunk előrébb jutni, ha összetart, összefog az egész magyar rögbis társadalom, és én most ezt tapasztalom.