2017.10.29.

Tizenhatan Tóth Sándortól

Az érdi Fogócska SE fontos pillére a magyar rögbinek. Elég, ha csak azt vesszük alapul, hogy Gulyás Bendegúzzal már a tizenhatodik játékos került ki Tóth Sándor kezei közül az évek során, aki eljutott a felnőtt nemzeti válogatottba. A kiváló utánpótlásedzővel arról is beszélgettünk, hogy döntő szerepet tölthetnek be az iskolák az egyesületek és az egész rögbis társadalom szempontjából; hogy mik a célok a Fogócska SE-nél; és hogy az érdi egyesület ismét a százhalombattaiak bázisát jelentheti.

- Mióta létezik a Fogócska SE?

- A Fogócska egy sportegyesület, amelynek egyik szakosztálya a rögbi. Jómagam tizennyolc éve tanítok Érden, a Bolyai János Általános Iskolában, azóta foglalkozom rögbisekkel itt. Ez a közösség tehát tizennyolc éve létezik, csak az változott, hogy mikor hová tartoztunk. Az identitást én biztosítom, mert a gyerekek jönnek-mennek. Tizenkét évig működtünk együtt a Battai Bulldogokkal, majd utána az egyik gyerek édesanyja, Mentes Éva hívott az egyesületéhez. Ez a klub Down-kórosokkal és egyéb sérült emberekkel foglalkozott, úszószakosztálya is volt, egy gyereke speciális olimpiát is nyert. Beálltunk ide, az egyesület reaktiválódott, most vannak a klubnak tollaslabdázói és dartsosai is. 2011 óta tartozunk mi, rögbisek is a Fogócska SE-hez.

- Mennyi rögbise van ma a Fogócska SE-nek?

- Most újra elkezdtünk a százhalombattaiakkal együtt dolgozni, megint az ő utánpótlásbázisuk leszünk. Nagyjából hetven igazolt gyerekről, fiatalról beszélhetünk, de ennél többen vannak az edzéseken. Nem mindenkit lehet azonban rávenni, hogy igazolt versenyző is legyen. Ez voltaképpen egy utánpótlás-szakosztály, van U10-es, U12-es, U14-es, U16-os és néhány junior játékosom is, akik már a Batta felnőtt csapatában játszanak. Van egy U16-os lánycsapatom is, és indulunk a bajnokságban is. A TAO bejövetele nem tett jót a rögbinek, mert elszipkázzák előlünk az ún. TAO (társasági adókedvezményből részesülő sportágak: labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong, röplabda – a szerk.) sportágak a gyerekeket. Idén Gyolcsos Ferenccel nekiláttunk, hogy legyen ismét kadét –és juniorbajnokság. A juniorban három együttes indulna, Esztergom, Nagykőrös és a dunántúli-budapesti projektcsapat, kadetben pedig kettő. Muszáj ezt megcsinálni, hogy legyen játéklehetőségük a fiataloknak, a válogatott összetartásokon és nemzetközi mérkőzéseken túl is.

- Mi a cél most a Fogócska SE-nél? Feladni gyerekeket a Százhalombattának?

- Teljes önállóságunk idején, én nem szabtam meg a juniorkorú srácoknak, valamint a felnőtteknek, hogy hol játsszanak. Voltak olyan, akik a Kosokba mentek, volt olyanok, akik a Tárnokban szerepeltek, és vannak, akik most a Battában játszanak. Egyébként most is van 10-12 olyan rögbis a Battai Bulldogokban, akit én neveltem. Sőt, a legutóbbi bajnoki döntős csapatukban – amely az Esztergommal mérkőzött – a huszonhárom fős keretükben tizennyolc általam felnevelt játékos volt. Én szívesen dolgozom bárkinek. Ha egy gyerek elköltözik és más csapatnál, más klubban folytatja, engem az nem zavar. De nyilvánvaló, hogy a Bulldogokhoz megy majd a legtöbb tehetség.

- A Bolyai János Általános Iskola a Fogócska SE bázisa?

- Ha nem vagyunk jelen egy iskolában, akkor ott a rögbi nem fog meghonosodni. Erről már korábban is beszéltem. Kívülről szinte lehetetlen bemenni egy iskolába, a testnevelő tanárokat más sportágak „megvásárolják”, az edzésidő pedig az intézményekben nagyon korlátozott. Az érdi Bolyaiból, az én iskolámból kerül ki az igazolt játékosaink több mint kilencven százaléka. Persze néha egy-egy barát máshonnan is érkezik, de nem jellemző. Nekem könnyű dolgom van, hogy a Bolyaiban tanítok, mert így mindig akadnak gyerekek, akik szívesen kipróbálják a rögbit és aztán a sportágnál maradnak. Persze nem tagadom, hogy az életkor előrehaladtával, egyre nagyobb a lemorzsolódás. Tavalyi évben a GIR programon felbuzdulva én nyitottam volna más iskola felé, mert van egy lelkes testnevelő tanárnő, aki fogékonynak mutatkozott a rögbi iránt. De aztán sem egy minimális összeggel, sem felszereléssel nem tudták ezt az ügyet támogatni, pedig minden egyes iskola nagyon fontos pillére lehet a sportágnak. Ez kritika a szövetségnek. Nagyjából van hat testnevelő az országban, aki bent van egy iskolában és mellette a rögbiben dolgozik. Nagy hiba lenne egyetlen iskoláról is lemondani, ahová bejuthatunk.

- A Fogócska SE hány gyereket ad a korosztályos válogatottakba?

- A pöstyéni U18-as Eb tornán, ahol harmadik lett a csapat, egy emberem játszott, Pataki Patrik. Szanyi Zsombor, Mező Alex, Balogh Erik Zoltán ott voltak Mándokon, amikor a korosztályos együttes az ukrán klubcsapattal mérkőzött meg március végén. Amire viszont nagy büszke lehetek, hogy Gulyás Bendegúz a tizenhatodik játékosom, aki eljutott a felnőtt nemzeti válogatottba, épp a svédek ellen mutatkozott be a 15’s együttesben pár héttel ezelőtt az Eb Conference 1-es divíziójában. A jelenleg kaszkadőr Kriskó Tibort leszámítva valamennyi korábbi vagy jelenlegi válogatott játékos a Bolyai Általános Iskolából került ki…

2017.10.21.

Vereség, amiből lehet tanulni

A magyar felnőtt 15’s rögbiválogatott Svédország után ismét csak nagy csatában kapott ki ellenfelétől, ezúttal 12:6-ra Lettországtól, Esztergomban. A magyar csapat végig egyenrangú ellenfele volt a világranglistán több mint húsz hellyel előrébb lévő riválisánál. A találkozó egyes szakaszaiban a győzelmet is megszerezhette volna. Nem kezdődött jól számunkra a mérkőzés, hiszen rögtön az ellenfél egy büntetőrúgást értékesített. Aztán Stiglmayer Márknak volt egy ígéretes elfutása, gyorsaságával nemegyszer meglepte a letteket, sajnos a 38. percben le kellett cserélni. Az első diagnózis szerint combizom-szakadást szenvedett. Ekkor már 3:3 volt az állás, mert a 30. percben Martin Sacaze büntetőből egyenlített, sőt az első félidő ráadásában ugyancsak büntetőből a vezetést is megszerezte a csapatnak. 6:3-as magyar vezetéssel vonulhattak az öltözőbe a csapatok. A második félidőben a vendégek többet birtokolták a labdát, az 51. percben előbb egyenlítettek büntetőből, majd a 65. percben szintén büntetőből a vezetést is megszerezték. A találkozó sorsa a 70. percben megpecsételődött Ágotai Ákos kiállításával, hiszen a magyar válogatott emberhátrányba került. Két perccel később újabb büntetőrúgással 12:6 lett a letteknek. Richie Williams együttese a végén még heroikus küzdelmet folytatott a győzelemért, hiszen egyetlen cél megszerzése megfordíthatta volna a találkozó kimenetelét. De maradt a 6:12, amely egy pontot jelent azért a magyar csapatnak is, hiszen nem volt meg a hét közte. A tavasz folyamán Ukrajna és Litvánia következik, és a cél továbbra is bennmaradás.

Máthé Zoltán csapatkapitány: - Azért kaptunk ki, mert nem tudunk még százszázalékosan koncentrálni. Csak úgy lehet ezen a szinten nyerni. Két évvel ezelőtt is, amikor ebben a divízióban jártunk, nagyon jó meccseket vívtunk, pár pontokkal kaptunk ki. Fejben jobban itt kell lenni! Az is lehet az oka a vereségnek, hogy néhányan hiányoznak a keretből, akik a tavasszal itt voltak, de ez volt a kilencedik meccs, amióta együtt dolgozik ez a csapat, és nagyon jól összeszokott, nagyon érezzük egymást. Egyszerűen ez a szint más, itt sokkal gyorsabb ellenfelek vannak, sokkal nagyobb a nyomás. Ehhez a feladathoz fel kell nőni! Az is fontos, hogy többet kell birtokolni a labdát, hiszen csak akkor tudunk pontokat szerezni. Tavasszal Gibraltár ellen idegenben lesz egy barátságos meccsünk, és aztán a két éles összecsapás következik, Ukrajna és Litvánia ellen. Még többet kell dolgoznunk! Bent akarunk maradni ebben az osztályban!

Martin Sacaze: - Fizikailag talán keményebbek voltak, mint mi, de az első félidőben nagyon jól védekeztünk. A Conference 1-ben a lettek jól ismerik a kemény és nehéz meccseket, ebben mi rutintalanok vagyunk. Túl sok büntetőt kaptunk. Az első félidőben mi diktáltuk a tempót, a második félidőben már nem, amiből az a tanulság vonható le, hogy többet kell játszani. Kicsit talán el is fáradtunk, de a cserék frissítették a csapatot. A második félidőben inkább a hibáinkat használták ki a lettek, nem voltak jobbak. A tavasz folyamán muszáj megnyernünk legalább az egyik meccset, hogy bennmaradjunk. Nehéz lesz, de ebben az osztályban tudtuk, hogy már nincsenek könnyű mérkőzések. Az biztos, hogy nagyon akar a csapat, fejlődni akarunk, dolgozni fogunk. Az is fontos még, hogy higgyünk magunkban, hogy meg tudjuk verni a litvánokat vagy az ukránokat is.

Stiglmayer Márk: - Valószínűleg combizom-szakadást szenvedtem, talán csak részlegest. Most pár hét pihenő vár rám, aztán majd edzem, ahogy eddig, olykor napi kettőt is. Az egyik elfutásomnál talán nem a legjobb megoldást választottam, de így is nyertünk nagy területet, viszont emberből vagyunk, ezért hibázunk. Ebben a csapatban mindenki próbál minél többet edzeni, de nem vagyunk profik, mindenki egyetemre jár vagy dolgozik, családja van. Én úgy alakítom az életemet, hogy a rögbi legyen az első, talán ezzel is magyarázható a gyorsaságom. De nem én vagyok egyedül ezzel, hogy ennyit beleteszek a rögbibe. Az első félidőben nem voltak jobbak nálunk a lettek, sőt vezettünk is 6:3-ra, a másodikban szétszórtan játszottunk. Nem azt a játékot játszottuk, amit mi tudunk. Az sem segített, hogy a játékvezető sokszor elvette tőlünk a labdát, amikor elkezdtünk felépíteni egy támadást. Ez megtörte a lendületünket. Papíron a svéd és a lett csapat gyengébb, mint lesz az ukrán és a litván. Úgyhogy ez nagyon nagy kihívás lesz. De ez a két csapat is verhető, még akkor is, ha nem mi leszünk a mérkőzések esélyesei. Az biztos, hogy nehezebb dolgunk lesz, mint eddig, tehát mindenkinek 120%-ot kell beleadnia!

Szabó Tamás: - Azért nem sikerült, mert a második félidőben teljesen fegyelmezetlenek voltunk, nem tartottuk be az edzői utasításokat, és nem szereztünk pontot, továbbá elkezdtünk kapkodni ahelyett, hogy kontrolláltuk volna a játékot. Pocskai Szabolcsot tudtuk pótolni a tolongásban, az ő hiányát megoldottuk. De inkább a fegyelmezetlenség számlájára írnám a vereséget. Az elmúlt szezonban minden összejött, könnyebb volt a szint, és az ellenfelek a hibáinkat nem bosszulták meg annyira. Itt viszont a riválisok könyörtelenül kihasználják, ha hibázunk. Túl sok volt a hiba, ami nem fér bele a játékba ezen a szinten. Fiatal csapat vagyunk, és elvisz bennünket a hév, nem rendelkezünk még azzal a rutinnal, ami egy ilyen mérkőzésen a győzelemhez szükséges. Jó lett volna az őszi két mérkőzésből az egyiket megnyerni, de azon leszünk, hogy a tavasz folyamán nyerjünk, és bennmaradjunk a Conference 1-ben.

Thomas Ducrocq: - Fel kell nőnünk csapatként, mert nagy lehetőség van ebben az együttesben! Fizikailag is és mentálisan is tapasztalatlanok vagyunk. Fontos, hogy amikor vezetünk, játsszunk intelligensen! Két évvel ezelőtt is csak szoros csatákban veszítettük el a meccseinket, de elveszítettük. Remélem, hogy ezúttal másként alakul tavasszal. Mindenki nagyon komolyan edzett, nagyon komolyan készült erre a találkozóra, Richie Williams nagyon jól mutatta az irányt, de jobban kell hinni a győzelmünkben! Amikor ott vagyunk a huszonkettesükön belül, akkor meg kell tartani a labdát, mert abból pont kell, hogy legyen! Én optimista ember vagyok, nem szabad tartanunk a tavaszi két Eb mérkőzéstől! Azt mondják, hogy az ukrán és a litván jobb csapat a miénknél. Ebből előnyt kell kovácsolni, felszabadultan, nem görcsösen kell játszani! Ha bízunk magunkban, mindkét együttest legyőzhetjük.

Kiss Antal elnök: - Egy vereség után természetesen csalódott az ember, de látom azt is, hogy milyen munka van ezekben a srácokban, és azt is tudom, hogy ez a szint – ahová feljutottunk – más minőség már a rögbiben. Csalódott vagyok az eredmény miatt, mert ebben és a svéd mérkőzésben is benne volt a győzelem lehetősége. Azonban egy-egy pontot kaptunk, hiszen hét pontos különbségen belül maradtunk, ami azt jelenti – és ezért nem vagyok csalódott –, hogy az ellenfeleinknek nemcsak, hogy meg kellett dolgozniuk a győzelemért, hanem már a 65. perctől nézték az eredményjelzőt, hogy mikor lesz vége a mérkőzésnek. A magyar rögbi felnőtt a Conference 1 szintjére, és azt gondolom, hogy itt is van a helyünk. Két nagyon kemény meccs következik, Ukrajna és Litvánia ellen. Remélem, hogy tudjuk teljesíteni a feladatunkat és bennmaradunk a Conference 1-ben. Tavasszal nagyon együtt volt a csapat, egyértelműen hiányoznak a válogatottból játékosok, de azt kell, hogy mondjam, hogy ez az együttes így is erős. Nagyon nehéz azt feldolgozni a csapatnak, hogy Stiglmayer Márk az első félidőben egy izomszakadás miatt kiesik. Ugyanakkor ez a játék ezen a szinten fejben dől el. Fejben ilyen kemény ellenféllel szemben nagyon erősnek kell lenni! Ezek a játékosok az elmúlt időszakban nagyon komoly terhelést kaptak úgy fizikailag, mint taktikailag, mentálisan; ugye új tolongásedzőnk van, videó elemzéseket végzünk. Ezt a tempót még fel kell venni, és ha ez sikerülni fog, akkor tavasszal a Litvánia elleni mérkőzésünk egy újabb, nagyon komoly élmény lesz a rögbit szerető embereknek.

2017.10.20.

A levélírástól az irányítói posztig

Édesanyja magyar, édesapja francia. A családban nagy hagyománya volt a rögbinek, és bár elsőre nem tetszett neki a sportág, három évvel később már nem tudott ellenállni a rögbinek. A Thonon-ban, az Oyonnax-ban, jelenleg pedig a Valence-Romans-ban játszik. Célja, hogy profi szerződést kapjon a csapatnál. Jelenleg egyetemen is tanul. Egy levélnek köszönhetően jutott el a magyar válogatottba, ma a csapat egyik meghatározó tagja. Martin Sacaze-zal beszélgettem.

- A mai napig jártok nyaranta Nagytályára, édesanyád szüleihez. Ebből is kiderül, hogy különleges családba születtél.

- Annyiból mindenképpen, hogy az édesanyám magyar, Eger közeléből származik, az édesapám pedig francia, Toulouse-ból való. Édesanyám kint dolgozott Franciaországban, gyerekekre vigyázott és ott ismerkedett meg apukámmal. Mindketten egy katolikus iskolába jártak. Aztán édesanyám hazaköltözött Magyarországra, de nagy lehetett a szerelem a szüleim között, mert egy év elteltével visszajött édesapámhoz, Franciaországba. Én 20 éve születtem Toulouse-ban, de három évesen a svájci határ közelében fekvő Thonon-ba költöztünk. Ez a Genfi-tónál van. Minden nyáron jöttünk Magyarországra, Nagytályára egy hónapra, és jövünk a mai napig is nagymamához és nagypapához. Azért tudok ilyen jól magyarul, mert anyukám magyarul, apukám franciául beszélt előttem, és így gyerekként elsajátítottam mindkét nyelvet. Van két testvérem is, a nővérem Apolline, a három esztendővel fiatalabb öcsém, Amaury.

- Édesapád rögbizett?

- Édesapám és az apai nagyapám is rögbizett. Édesapám játszott elsőosztályú csapatban is, méghozzá összefogóként. Én nyolc évesen próbáltam ki a rögbit, de nem nagyon tetszett, hogy a sárba löktek. Akkoriban fociztam és teniszeztem is. Aztán három évvel később elköltöztünk egy faluba Thonon közelében, és ott nem szerettem azt a csapatszellemet, ami a futballcsapatnál volt, így újra megpróbáltam a rögbit, elmentem a Thonon csapatához, és ezúttal már ott is ragadtam. Egyébként előtte is volt tojáslabdám, otthon rögbiztem is, de nem akartam klubban játszani. A Thonon-t az Oyonnax követte tizenhat éves koromban, ami egy elsőosztályú, híres csapat, de csak az utánpótlás együttesekben kaptam lehetőséget. Ezért is váltottam, és mentem a nyáron a Valence-Romans-hoz, amely a harmadosztályban szerepel.

- De hogyan kerültél a magyar válogatottba?

- Másfél éve lehetett, hogy megfogalmazódott bennem, hogy kipróbálnám magam a magyar nemzeti együttesben, hiszen félig mégiscsak magyar vagyok. Nem tagadom, hogy ebben az is közrejátszott, hogy Franciaországban nemzeti sport a rögbi, és a magam 170 centijével elég nehéz lenne abba a válogatottba bekerülni, a sok profi mellett. A gondolatot tett követte, írtam egy e-mailt a szövetségnek. Stiglmayer Gábor visszaírt és kérte, hogy küldjek videókat, hogy lássa, milyen szinten játszom. Bár a videók nem voltak túl meggyőzőek, azt mondta, hogy jöjjek el a 7’s válogatott esztergomi összetartására, amelynek a végén volt egy felkészülési torna is. Ott győztem meg a játékommal a csapat vezetőit. Akkor tűnt fel Richie Williams is a válogatott élén. Azt mondták, hogy ha jól éreztem magam a csapatban, várnak vissza a 7’s válogatottba. Azt is mondták, hogy technikás, jó játékos vagyok, akire a védekezésben is fontos feladat hárul. A csapattársak közül Stiglmayer Márk volt az első, aki barátként fogadott, kíváncsi volt, hogy mit tudok a rögbiben, és igyekezett mindenben segíteni. Persze segített a beilleszkedésben Grégoire Collet és Thomas Ducroqc is. Aztán – egy nagy álmot teljesítve – a 2016-os burgaszi 7’s Eb-n már szerepeltem is a magyar válogatottban, amikor harmadikok lettünk a Conference 1-ben és éppen nem jutottunk feljebb egy osztállyal. Idén viszont nélkülem is felkerültek a Trophy-ba.

- Ebben az évben azért nem lehettél ott a 7’s magyar válogatottban az Eb-n, mert klubot váltottál, és nem maradhattál ki a Valence-Romans felkészüléséből.

- Jelenleg amolyan félprofi szerződésem van, kapok egy kis fizetést, de nekem kell fizetnem a lakást és a megélhetésemet. Pontosabban a szüleim segítenek, és abban is, hogy emellett egyetemre is tudjak járni, amelynek elvégzésével testnevelő tanár vagy edző lehetek. Ami a rögbit illeti: ott most az akadémián játszom, az első csapattal készülök, és egy év után remélem, hogy kapok egy szerződést. Az a rögbis karrierem szempontjából is döntő fontosságú lenne. A következő egy évben 5-6 kg izmot fel kell szednem, hogy elérjem a 80 kilót. De úgy kell elérnem ezt a súlyt, hogy közben semmit se veszítsek a gyorsaságomból.

- A tavasz folyamán a magyar 15’s válogatottból viszont kihagyhatatlan voltál, játszottál kilences és tízes poszton is. Melyik az igazi helyed?

- Franciaországban mindig nyitó voltam. A válogatott edzőnk, Richie akarta, hogy tízes legyek. Remélem, hogy az irányítói poszton nem okoztam csalódást. Hatalmas sikernek tartom, hogy a 15’s válogatott feljutott az Eb-n a Conference 2-ből a Conference 1 osztályba. A magyar csapatban olyan a hangulat, amit Franciaországban soha, sehol nem tapasztaltam. Rögtön befogadtak a csapattársak, kiváló a csapatszellem, és itt a civilben is barátok vagyunk. Az Oyonnax-ban rám ragadt a Fada név, a kicsit bohókás játékstílusom miatt. Itthon Marcinak hívnak.

- A magyar válogatott a múlt hétvégén már a Conference 1-ben minimális különbséggel kikapott Svédországtól idegenben, 12:10-re. Mit vársz a lettek elleni szombati, esztergomi mérkőzésen?

- Nagyon kemény meccs volt a svédek elleni, az első félidőt jól bírtuk. Vezettünk is 10:5-re. A szünetben azt beszéltük, hogy a második félidőben nagyon jól fogunk védekezni. Ez részben sikerült is, de egy célt kaptunk. Többet kellett volna tartanunk a labdát. Sajnálom a vereséget, mert nem voltak jobbak nálunk a svédek. Mivel kevesebb, mint hét pontnyi különbséggel kaptunk ki, szereztünk egy pontot; de mi győzni akartunk. A lettek ellen saját játékunkat fogjuk játszani. Meg kell nyernünk a meccset! A bennmaradás a minimális célkitűzés, de még bármi lehet ebben a Conference 1-es csoportban.

2017.10.13.

A walesi bajnokcsapatban

Nagy lehetőség előtt áll az egykori dzsúdós, a Battai Bulldogok pillére, hármas számú játékosa, aki a napokban utazott Walesbe, a bajnok Merthyr csapatához. A szigetországban rögbizni már önmagában nagy kihívás. Pocskai Szabolcs félprofi szerződést kapott. Múltról, jelenről és a terveiről beszélgettünk.

- Talán kevesen tudják rólad, hogy sokáig a dzsúdó jelentette számodra a sportot.

- 2011 szeptemberében kezdtem el rögbizni a Battai Bulldogokban egy barátom, Muskovits Márk révén, akivel ugyanabba a gimnáziumba jártunk. Ráadásul ő is tárnoki. Ő akkoriban a Batta második csapatában, a Fekete Seregben játszott. Én pedig a KSI-ben dzsúdóztam, egyébként még mindig tartom a kapcsolatot az időközben vb-ezüstérmes Tóth Krisztiánnal. Márknak pedig megígértem 2010-ben, hogyha abbahagyom a dzsúdót, akkor kipróbálom a rögbit. Ez a gondolat akkoriban érlelődött bennem, mert nem éreztem azt, hogy elég tehetségem lenne ahhoz a sportághoz, hogy kijussak egy olimpiára. Inkább mondanám azt, hogy szorgalmas voltam. Hetente nyolc-tíz edzésünk volt, és attól tartottam, hogy túl sokat beleteszek a dzsúdóba és maximum a végén egy edző lesz belőlem. Tanulásra sem lesz időm. A rögbit viszont szerettem nézni, és amikor végleg meghoztam a döntést, és lementem az első edzésre, rögtön kiderült, hogy az első csapatban van a helyem, mert az állóképességem – a dzsúdónak köszönhetően – jó volt. Az elején persze nem volt könnyű. Az ütközések és a fogások mentek, a labdával való ismerkedés viszont nehezebb volt. A balra dobás még mindig nem az igazi. Emellett meg kellett tanulnom csapatban játszani, hiszen a rögbi mégiscsak egy csapatsportág.

- Amikor itthon rögbiztél, akkor mindig a Százhalombatta csapatát erősítetted, de volt bátorságod külföldön is kipróbálni magad.

- Amikor 2013-ban bajnok lett a csapat, pont nem voltam Magyarországon. Az Egyesült Államokba mentem ki dolgozni 90 napra, elsősorban nyelvtanulási céllal. 2014-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, védelmi igazgatás szakon államvizsgáztam, és amikor a diploma megszerzése után Matthieu Lazerges, az akkori szövetségi kapitány megkérdezte, hogy kipróbálnám-e magam egy Federal 2-es csapatban – ami negyedosztályt jelent Franciaországban-, a Vienne együttesében; akkor igent mondtam. Első évben bekerültünk a négy közé, egy osztállyal feljebb léptünk, én pedig maradtam még egy évig, egészen 2016 májusáig. A második év már nem volt ilyen sikeres, hiszen kiestünk, visszakerültünk a Federal 2-be. Ennek az is volt az oka, hogy a csapat csak hetente háromszor edzett, míg az ellenfelek ötször-hatszor. A Vienne együttesénél félprofi voltam, lakást és fizetést kaptam, és nagyon sokat tanultam, nagyon sokat fejlődtem; különösen játékgyorsaságban, taktikában és tolongásban. Egy sokszínű csapatban játszhattam, hiszen volt itt új-zélandi, fidzsi, tongai, ír vagy épp angol játékos, mindenki hozott valami a saját hazájából, a saját kultúrájából. Csapattársam volt például az új-zélandi válogatott Jerome Kaino testvére, Bruce Kaino.

- A kint töltött időszak alatt is játszottál a Battában.

- Amikor haza-hazajöttem, akkor mindig a csapat rendelkezésére álltam, hiszen a magyar egy amatőr bajnokság. De aztán 2016 májusában hazaköltöztem, és akkor egyértelmű is volt, hogy a Battai Bulldogokat erősítem tovább. Akkoriban gondolkodtam Anglián, a szigetországon, de nem jött össze. Az elmúlt szezonban negyedik lett a Százhalombatta, a bronzmérkőzésen az Esztergom ellen a szünetben még 13:10-re vezettünk, de aztán 23:53 lett a vége. Amikor hazajöttem, akkor kezdett újjáépülni a csapat, akkor kezdtek visszatérni játékosok; és hiába játszottunk önmagunkhoz képest is nagyon jól, a végére elfáradtunk.

- Te viszont ismét kipróbálod magad külföldön, a walesi Merthyr csapatánál vagy kint.

- Igen, ők nyerték legutóbb a walesi bajnokságot, ez a Principality Premiership. Az első edzésen már látszott, hogy nagyon kemény és gyors a játék. Jobboldali pillérként számítanak rám. A menedzserem, az angol Richard Emms a tavasz végén szólt, hogy már sok hely elkelt, de aztán a Merthyr-nél megsérült a hármas számú játékos, és így kerültem ki. Félprofi szerződést kaptam, ami lakást, autót és fizetést jelent. Igaz, hogy a mérkőzések mellett csak heti két csapatedzés van, de mellette mindenki egyéni edzéseket végez; nem is lehetne másként bírni. Az új-zélandi Dale „Chief” Mcintosh az edzőm. Mondanom se kell, hogy nagyon motivált vagyok, hatalmas kihívás ez most számomra, és szeretném megmutatni magam, élni a lehetőséggel. Innen lehet később még feljebb kerülni. Ami a családomat, a szüleimet és a két húgomat illeti: támogattak kezdettől fogva, örültek a sikereimnek, büszkék rám és természetesen féltenek a sérülésektől.

- Gondolom, hogyha valamit most nagyon sajnálsz, akkor az annyi, hogy jelenleg nem lehetsz ott Svédországban, a 15’s felnőtt válogatott tagjaként; hiszen egy alapembere vagy annak a csapatnak, amely most Eb mérkőzésre készül.

- Ez így van. Nehéz szavakba önteni, hogy mennyire örülök, hogy részese lehettem annak a sikernek, amely során a válogatott feljutott a Conference 1-es osztályba, hogy megmérettethettük magunkat a vb-pótselejtezőben a bosnyákokkal és a csehekkel. A mostani válogatottban szerepelni nagyon jó érzés, hiszen kiváló a csapatszellem, barátok vagyunk a pályán kívül is. Azt is jó volt megélni, hogy a segítők értünk vannak, teljes profizmussal állnak a csapat mellett. Nekünk csak a játékra kell koncentrálnunk. Az Eb-n a feljutás reális elvárás volt. A Conference 1-ben ugyanakkor nehezebb dolgunk lesz. A legfontosabb cél a bennmaradás, ami nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk minden mérkőzést megnyerni. A válogatott edzőjéről vagy szövetségi kapitányáról, Richie Williams-ről csak annyit, hogy mindent beletett, hogy a csapatot sikerre vigye. Tényleg érdekelte, hogy melyik játékossal épp mi van; és az is érdekli, hogy miként lehet fejleszteni a magyar rögbit. Az kétségtelen, hogy csak akkor tudunk előrébb jutni, ha összetart, összefog az egész magyar rögbis társadalom, és én most ezt tapasztalom.

2017.10.12.

A váci Királyság a bajnoki címre hajt

A legutóbbi fordulóban, Cinkotán a Királyság nyerte az aktuális női 7’s bajnoki fordulót, előtte Vácott második lett. A Királyság csapata a 2015/16-os és a 2016/17-es szezonban is ezüstérmet szerzett. Tóth Istvánnal, a csapat vezetőedzőjével beszélgettem a jelenlegi helyzetről és a jövőbeni célokról.

- Mióta létezik a Királyság rögbi szakosztály és kik rögbiznek Vácott?

- 2015 augusztusától, mert előtte játékosaink az Elefántok RSE tagjai voltak. A Királyságnak azért lett ez a neve, mert a váci Király Endre Ipari Szakközépiskolában van a pályánk, így nem akartunk semmilyen állatnevet kitalálni. A szakosztályunk egyébként a Király Endre Diáksport és Utánpótlás-nevelő Egyesületen belül működik. Bár a 7’s bajnokságban szereplő női csapatunk van a kirakatban, hiszen legutóbb és azt megelőzően is a második helyen végeztünk, mindkétszer a Fehérvár mögött, de van férfi csapatunk is. A női csapatunk létszáma 10-14 fő között mozog, a férfiaké nagyjából 10-et jelent. Az szomorú, hogy a téli alapozáskor vagyunk húszan-harmincan is, de aztán eltünedeznek a játékosok. Kár lenne tagadni, hogy Vácott a kézilabdának, a futballnak és a kajak-kenunak nagy az elszívó hatása. Nagyon érdekes, hogy kimondottan váci játékosom nincs is, vannak Visegrádtól Esztergomon át még szegediek is, persze a tanulás miatt többen a közelben élnek.

- Ezzel együtt van egy nagyon erős női csapat, amely válogatott játékosok sorát adja.

- Öt felnőtt válogatott játékosom van, akik ott voltak a legutóbbi esztergomi Eb tornán is, Bertényi Bernadett, Bódi Anna Zsófia, Majdanics Laura, Tóth Dorottya és Tóth Rebeka, továbbá Antal Patrícia is kerettag. Emellett Barna Dorisz Napsugár, Patkó Alexandra és Róth Rebeka az U18-as válogatottat erősíti. A női csapat jól kezdte a mostani szezont, ami négy őszi és négy tavaszi fordulóból áll. Október 21-én Esztergomban következik a harmadik őszi forduló, majd november 5-én Székesfehérvárott a negyedik. Talán nem rugaszkodtunk el a valóságtól, ha úgy fogalmazok, hogy két ezüst után aranyra vágyik a csapat. A lányok egyébként nagyon céltudatosak, sokat fejlődnek, tanulnak.

- A férfi együttes viszont csak a 7’s bajnokságban képviselteti majd magát, hiszen a 15’s bajnoksághoz több emberre lenne szükség.

- Igen, ezért is adtuk kölcsönbe Mikulinszki Tamást és Szabó Gábort a Százhalombattának – ők már voltak válogatott kerettagok –, hogy fejlődjenek, mert ez az egész rögbis társadalom érdeke. Ki kell még emelni Gál Bencét, Tímár Ádámot és Gulyás Olivért, ők is ott toporognak a nemzeti csapat háza táján. Amellett, amit már mondtam, hogy több sportággal is meg kell harcolni Vácott, nincs könnyű dolgunk, mert még mindig sok az előítélet a rögbivel szemben. Sokan pedig az amerikai futballal keverik. Szóval lassan, de haladunk előre.

- Mi a helyzet a pályával, amely méretét tekintve tökéletesen alkalmas a rögbire?

- Sok fejlesztés van tervben. A szövetség segít a pálya felújításban. Az iskolánk, amely a Váci Szakképzési Centrum fő bástyája építkezések előtt áll. Lesz egy kollégium a pálya mellett, szeretnénk egy 200-300 fős lelátót is a mérkőzésekre. Ez a bázis így alkalmas lenne Eb-mérkőzések vagy egyéb válogatott találkozók lebonyolítására is, valamint edzőtáborokat is tudnánk szervezni. Ha mindez megvalósul, akkor a rögbi egyik fellegvára lehet Vác, és biztosan könnyebb dolgunk lenne a toborzások alkalmával is.

2017.10.07.

A Fekete Oroszlánok már az óvodában is megjelentek

Péczely Ákos az U18-as férfi rögbi-válogatott technikai vezetője és nem mellesleg a Fekete Oroszlánok vezetőedzője. A Fekete Oroszlánok maglódi és környékbeli fiatalokból áll. A közel 50 fős klubban mindenféle korosztály játékosa megtalálható, de már az óvodában is megjelentek.  A felnőtt együttes a Soproni Sasokkal egyesülve Szfinx néven az NB2-ben is elindult. A Fekete Oroszlánok megalakulásáról, jelenlegi helyzetéről és jövőbeni céljairól beszélgettünk Péczely Ákossal.

- Mióta létezik a klub és hogyan jött létre?

- Nagyjából öt éve alakultunk meg. A Fekete Oroszlánok két város, Monor és Maglód csapatát jelentette kezdetben, most már Pestről is járnak ki hozzánk gyerekek, illetve több környékbeli településről. Az egyik játékosom négy éve egy olyan rágógumi matricát látott meg, amelyen egy nonfiguratív fekete oroszlán volt, innen jött az ötlet, hogy ez legyen a csapatunk neve. Persze az alapötletet követően felvettem a kapcsolatot több grafikussal is, amire a mostani logónk elnyerte a csapat tetszését. Hat éve kezdtem tevékenységem a maglódi Vermesy Péter Általános Iskolában tömegsportot tartó edzőként, a GIR (Get Into Rugby) program akkor indult el. Ott kezdtük el toborozni játékosainkat, ma is ezek a srácok alkotják a csapat magját. Akkoriban hatodikosok, hetedikesek, nyolcadikosok voltak. Ma közel ötven fő alkotja a klubot, fiúk-lányok vegyesen. Mivel én a rögbi esetében egy életpályamodellben gondolkodom, ezért most egy magánóvodában is megjelentünk a ball-play néven. Ez csupán koordinációs, labdás ügyességi gyakorlatokat jelent, ez még nem rögbi; de a rögbinek szeretnénk ezeket a gyerekeket megnyerni. Van U10-estől felfelé mindenféle játékosunk, legidősebbjeink már lassan közel vannak a tizenkilencedik életévük betöltéséhez. Az életpályamodell utolsó pillérje esetünkben a csapat idősebb játékosainak beintegrálása az edzői stábba, melyre többen is jelentkeztek közülük. A legnagyobb problémának azt látom, hogy amíg Franciaországban például már van U8-as korosztály is bajnokság szinten, nálunk az U12-es játékosok jelentik az áhított fiatal korosztályt, akik „korán” kezdik meg a rögbivel való foglalkozást. Pedig minél előbb kapja meg egy gyerek a sportág specifikus impulzusokat, annál jobb sportoló, annál jobb rögbis válhat belőle: a 8-14 éves kor ugyanis a legideálisabb a koordinációs készségek elsajátítására. A másik probléma, hogy az iskolai toborzóprogramokban, más labdasportok sok-sok leendő rögbis tehetséget visznek el, majd a legjobb esetet véve, évek múltán, egy-egy gyermek abbahagyva addigi sportágát kezdi meg a rögbivel való foglalkozást. Azonban azok a fontos évek, szinte minden esetben nem visszahozhatók a játékos sportkarrierjében.

- Mi volt a célja a Fekete Oroszlánokkal történt egyesülésnek?

- Amikor arról beszéltem, hogy életpályamodellben gondolkodunk, akkor arra is utaltam, hogy nem célunk elküldeni másik klubba a 18 évnél idősebb játékosainkat, ezért is indultunk a Sopronnal közösen az Nb2-ben, ezért is vagyunk több 2017-től, mint egy utánpótlásklub, ezért a Szfinx. Nem szerettünk volna egy Extraligás együttes fiókcsapata lenni. Az utánpótlás bajnokságokban, U16-ban és U18-ban más csapatokkal összeállva projekttornákon veszünk részt, amit Tóth Sándor irányításával szerveznek, míg az U12-14-es korosztályaink is jeleskednek szalagos rögbiben. A Szfinx-szel az a célunk az NB2-ben, hogy minél többet játszunk, minél többet tanuljunk, és minél több kidolgozott helyzetből minél több pontot érjünk el.

- Több játékosod is a válogatott csapatokat erősíti. Kikről van szó?

- Vinnai Dávid, Szekeres Zsombor és Túróczi Áron az U16-os, Farkas Álmos, Jakab Márk és Kovács Máté az U18-as együttest erősíti. Ennek a két csapatnak most lesz összetartása Richard Williams irányításával. A pöstyéni U18-as Eb tornán szerzett bronzéremből oroszlánrészt vett ki Zsíros Zoltán, Golej Márton és Makai Viktor is. Ők kiöregedtek korosztályukból, de azt nagyon jó iránynak tartom, hogy megalakult a múlt héten az U20-as válogatott is, meg is tartotta első összetartását Százhalombattán. Ez azért fontos, hogy ezek a játékosok nyomás alatt legyenek, hogy fejlődjenek, és hogy elérjék azt a szintet, amivel jövőre akár debütálhatnak is a felnőtt válogatottban.

- Te mindig is a rögbit akartad tanítani?

- Testnevelő tanárként dolgozom főállásban, de a hobbim és a hivatásom a tanári pálya mellett, hogy rögbi edző vagyok. Emellett oktatok saját testsúlyos edzésmódszereket, csoportokkal foglalkozom, sporttáborokat szervezek, és természetesen a válogatott munkáját segítem minden erőmmel. Tizenöt évig labdarúgó voltam, aztán a TF-en ismerkedtem meg Harmath Ákos által a rögbivel. A Budapest Exiles-nál dolgoztam erőnléti edzőként 2010-ben, de nyertem a TF-el érintős rögbi bajnokságot. Pécsett, 7’s tornán is részt vettem akkoriban, de különösebb játékrutinom, tapasztalatom nincsen a pályán. Én már túl idős voltam ahhoz, hogy komoly rögbis karrierem legyen, ezért is szerettem volna specializálódni a rögbin belüli erőnléti edzői feladatokra. A TF-en mesterdiplomát szereztem, és igyekszem a legújabb edzői módszereket követni és közvetíteni – beleértve a sportpszichológiát is –, amely alapja csapatom mindennapjainak. Sokszor nem könnyű körülmények közül jönnek játékosaim, fontos az, hogy edzőként megértsünk egy-egy viselkedési szituáció mögött megbújó problémát, és ezek ismeretében tudjuk segíteni játékosainkat akár pszichológiai módszerek segítségével is, pl. progresszív relaxációval.

 

2017.10.05.

A Gödöllőtől a válogatottságig

A gödöllői egyetem csapatában kezdett el rögbizni. Egy kis székesfehérvári kitérő után megtalálta csapatát. A Budapest Exiles együttesével megnyerte az utóbbi két bajnokságot. Tolongás játékos, általában második soros. A bátyja, Márton is rögbizett. Mezőgazdasági mérnöknek tanul. A 15’s és a 7’s válogatottban elért sikerekre a legbüszkébb, de nem tervezi profi szinten űzni a rögbit. Megmarad neki szenvedélynek. Szalai Mátyással beszélgettem.

- Mikor és hogyan ismerkedtél meg a sportággal?

- 2010-ben, tizenöt évesen egy véletlen folytán kerültem kapcsolatba a rögbivel. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy Gödöllőn, az egyetemi csapatban lehet rögbizni, az ő fiai is ott játszottak. Lenéztem egy edzésre és ott ragadtam. Még néha most is játszom az egyetemi csapatban, hiszen a gödöllői egyetemen tanulok. Akkoriban négy egymást követő évben is megnyertünk az egyetemi bajnokságot, egy alkalommal pedig veretlenül lettünk az elsők. A Szegednek, a Debrecennek, a Dunaújvárosnak, a BEAC-nak mindig volt csapata, de más egyetemek is be-bekapcsolódtak. Aztán egy szezont Székesfehérvárott játszottam, de a nagy távolság miatt – én gödöllői is vagyok – nem tűnt jó választásnak.

- Jelenleg a negyedik szezonod kezded a Bp. Exiles együttesében. Otthonra találtál?

- Igen, már a 2014/15-ös szezonban is itt játszottam, amikor az Esztergom mögött a második helyen végeztünk a bajnokságban. De a 2015/16-os idényben már mi voltunk a legjobbak, a klub történetében első ízben, és legutóbb is az Exiles lett a bajnok. Mindkétszer a Kecskemétet vertük a döntőben. Ennél jobb helyen nem is játszhatnék. Általában második soros vagyok, négyes vagy ötös, de olykor harmadik sorosként is pályára lépek. Korábban, még 2012-ben volt egy vállficamom, amikor fél évet ki is kellett hagynom; volt egy részleges bokaszalag-szakadásom is, de az utóbbi időben szerencsére a komolyabb sérülések elkerültek. A szüleim eleinte féltettek, aztán beletörődtek abba, hogy rögbizem. Mára pedig meg is szerették ezt a játékot, csak a nagyik nem értik a kék-zöld foltokat. Van egy bátyám, Márton, aki három évvel idősebb nálam, ő is játszott a gödöllői egyetemi csapatban.

- Hogyan lettél tolongás játékos?

- Sosem voltam vékony, főleg akkor nem, amikor elkezdtem rögbizni. Azt tudjuk, hogy a tolongásnál fontosak a kilók is, természetesen az erő és a technika mellett, így oda kerültem. Aztán megnyúltam, de maradtam azokon a már említett posztokon. Szívesen kipróbálnám a tizenkettes vagy tizenhármas-, azaz center posztot is, ami a háromnegyed játék brusztolósabb része, de általában kevesebb a második soros, így a magasságom miatt az lettem.

- A Budapest Exiles csapatának alapembere vagy, de a tavasz folyamán a válogatottban is megfordultál. Ott voltál a 15’s és a 7’s válogatottban is.

- Örülök a válogatott edzőnk, Richard Williams érkezésének, mert nagyon profi, céltudatos szakember. Ez a válogatott az utóbbi évek legjobb közössége, mindenki motiváltan érkezik, szeretünk együtt lenni. Az eredmények – a feljutás a 15’s és a 7’s rögbiben is – pedig csak még ösztönzik az embert, hogy ott legyen a csapatban. Én ugyan keveset léptem pályára az Eb meccseken, de ezek az összecsapások örökre emlékezetesek maradnak számomra. Tudom, hogy az új tolongásedző is sokat hozzátesz majd a tudásunkhoz, illetve az új erőnléti program is rengeteget fog dobni a teljesítményünkön. Johnathan Phipps célja, hogy minél hatékonyabban tudjunk együtt mozogni a tolongásban. Ami a jövőbeni célokat illeti: a minimális cél, hogy legyen meg a bennmaradás a 15’s válogatottnak a Conference 1-ben, a 7’s válogatottnak pedig a Trophy osztályban.

- A te esetedben a tanulás és a sport jól kiegészíti egymást.

- A gödöllői Szent István Egyetemen tanulok mezőgazdasági mérnök szakon. Ez a harmadik évem, aztán jön majd fél év szakmai gyakorlat, aztán a mesterképzés. A szakmai gyakorlatot szeretném Angliában tölteni, és ott szívesen kipróbálnám magam rögbisként is egy kisebb csapatban, ami a fejlődésemet is szolgálná. Ugyanakkor nem tervezem profi szinten űzni ezt a sportágat, a rögbi számomra megmarad egy hatalmas szenvedélynek, ami nélkül kevesebb lenne az életem.

 

 

2017.10.04.

Zalavári "Zsebi" László emlékére

Ismét egy fantasztikus játékos, remek cimbora távozott túl korán közülünk.

Zalavári László, Zsebi életének 43. évében, betegségének felismerését követően tragikus rövidséggel hagyott itt minket. De mint tőle megszokhattuk, az utolsó pillanatig, az utolsó leheletig harcolt a győzelemért a kórral.

Zsebi a 90-es évek legelején kezdett rögbizni az Érd csapatában. Jellemző volt tehetségére, hogy már az első válogatott mérkőzésen az első hivatalos nemzeti csapat tagja volt. Általában fogót, szélsőt játszott. Nem volt nagydarab ember, mégis hatalmas tiszteletet vívott ki az ellenfelekből híres, védjegyének számító boka magasságú mélyfogásaival.

Az Érdi klub feloszlásakor társaival ő is azonnal Százhalombattán, a Bulldogok és később a Fekete Sereg csapatában folytatta pályafutását. A battai csapatokkal bajnoki címeket, kupagyőzelmeket mondhatott magáénak. Soha nem vonult vissza, egészen betegségéig aktív tagja maradt a Bulldogok Rugby Klub csapatainak, de öregfiúk mérkőzéseken is szívesen pályára lépett barátaival. A játékon túl is számíthatott rá kedvenc sportága és klubja. Közmondásos alapossággal végezte el az elvállalt klub körüli feladatait a közösség javára. Személyében újabb óriási veszteség érte a battai és a magyar rugby sportot.  

Zsebi végtisztességére 2017. október 11-én  15.00 órakor kerül sor Érden az Ercsi úti temetőben.

Emlékét őrizzük örökre.

 

2017.09.30.

Az utánpótlás-építés a legfontosabb a Medvéknél

Nagy változások történtek a Medvék RCE-nél. A női csapatuk alaposan megerősödött.
Huszti Katalin Székesfehérvárról érkezett, és játékos-edzőként irányítja az együttest. Két és fél éve alakult meg a női csapat, és Huszti Katalin végig részt vesz az edzői munkában.
Nem cél a bajnokság megnyerése. Az egyesület célja, hogy egy egységes, jól működő, folyamatosan bővülő csapat legyen, ahol nem csak felnőtteket, hanem fiatalokat és gyerekeket is a rögbi szellemiségére tudnak nevelni, tanítani. A férfi csapat a Gödöllői Ördögökkel projektcsapatot alkotva, Ördögi Medvék néven indult el az NB2-ben, ráadásul itt is új edző dirigál, az ír Johnny Russell. Solti Zoltánnal, a klub elnökével beszélgettem.

 

- Nagy változások történtek a Medvék RCE-nél. Erősödött a női csapat?

- Igen, erősödtünk, hiszen a párom, a válogatott csapatkapitánya, Huszti Katalin Székesfehérvárról hozzánk igazolt, méghozzá játékos-edzőként. Nálunk játszik Cziráky Fanni is, aki idéntől segédedzőként is kiveszi részét a csapat felkészítésében. Továbbá jött a Tárnok csapatától két válogatott játékos, Bata Zsófia és Gránitz Zsuzsanna. A lengyel bajnokságból Anna Salata és a cserediákként itt tanuló Kalea Palmer is bennünket erősít, valamint teljesen új játékosaink is vannak, akik a nyáron kezdtek rögbizni. Az első fordulóban mindenki nagy meglepetésére az összes mérkőzésünket megnyertük, így az első helyet szereztük meg, de sok munka áll még a lányok előtt, és a bajnokság vége még nagyon messze van, ezért nem is szeretnénk még arról beszélni, hogy akár a bajnokságot is megnyerhetjük. Terveink között szerepel, hogy tavasszal, vagy a következő bajnoki szezontól már külföldi bajnokságban is elindulunk és az is, hogy belekóstolunk a 15’s rögbi rejtelmeibe. Az köztudott, hogy Cziráky Fanni és Huszti Katalin is kézilabdázott, illetve a mai napig kézilabdázik, sőt még két másik lány is a kézilabdasportból érkezett hozzánk, de vannak, akik a rögbi mellett más sportágat is űznek, mint például a futás, a barlangászat vagy az amerikai foci.  A női együttesünk most 15-20 főből áll, ez pedig bizalomra ad okot. Vannak U16 és U18 korosztályú fiú játékosaink is, akik egyelőre szintén projekt csapatban fognak együtt játszani az olyan hasonló klubok csapataival, akiknél szintén kevés utánpótláskorú játékos van.

- A férfi együttes új edzővel készül a jövőben, ugye?

- Ez így van, az ír Johnny Russell érkezett hozzánk, egy baráti kapcsolat révén, aki edzi a Medvéket, valamint a Gödöllői Ördögökkel fuzionált csapatunkat, az Ördögi Medvéket. Mivel sem a gödöllőiek, sem mi nem voltunk elegen, ez a megoldás született, amiből mindkét csapat profitálhat a jövőben. Az NB2-ben játszunk, nem is célunk az NBI, mi ugyanis az utánpótlás-nevelésre fektetjük a hangsúlyt. Az ír edző érkezése egyébként már most jótékony hatással van a közös csapatra, amelynek létszáma 30-35 főre bővült. Johnny Írországban rögbizett, iskolában tanította is a játékot, de most az élet Magyarországra szólította, mi pedig kihasználjuk ezt a lehetőséget. Nagyon szeretjük az edzéseit, a régi rögbisek mellet egyre több új játékos is csatlakozik a csapathoz. A nyár folyamán több fiatal tehetség is megtalálta a klubunkat. Elsősorban létszámban és technikailag szeretnénk megerősödni, hogy mindkét klub meg tudjon állni a saját lábán és aztán ismét külön csapatként vághassunk neki a magyar bajnokságnak. Jelenleg heti kétszer Budapesten, a Tatai úton készülünk, de Cinkotán, valamint Gödöllőn játsszuk a mérkőzéseinket. A Medvék egyesületét 1998-ban alapította meg az ausztrál Mark O’Driscoll. Az öcsém, Gergő, valamint később én is a Medvékben kezdtünk el rögbizni. Az akkori csapatból sajnos már kevesen rögbiznek, de Dr. Koncz Tibor és Nikowitz Márkó már akkoriban és most is, valószínűleg a jövőben is a Medvéket erősítik, valamint Zelenka Viktor is a klubunk játékosa, akit a tavalyi év óta a 15’s nemzeti válogatottunkban is láthatunk szerepelni.

- Egy rögbis családból származik, ugye?

- Igen, édesapám, Solti László még az Árpádföld rögbi csapat kilencese volt. Ők játszották az első mérkőzést a Vörösmarty Gimnázium csapata ellen. Én tizenegy évet judóztam a Budapest Honvédban, de aztán 2001-től jött a rögbi. Azóta pedig semmi mást nem szeretnék már csinálni. Nagyon megszerettem ezt a sportot és teljesen az életem részévé vált. Olyannyira, hogy minden erőmmel azon dolgozom, hogy fejlődjünk és legyenek utánpótláscsapataink férfi és női vonalon is. Cziráky Fannival jelenleg is járjuk az iskolákat, toborozzuk a gyerekeket, mert nagyon komolyan gondoljuk, hogy ez a fantasztikus sportág az utánpótlás nélkül megszűnne.
Egyetlen dolog hiányzik a klub életéből: egy “saját” pálya klubházzal, ahol végre tényleg otthon lehetnénk, és ahol felnevelhetnénk a jövő új rögbis generációit.

- Mire a legbüszkébb a rögbis pályafutása alatt?

- Arra vagyok a legbüszkébb, hogy Gyolcsos Ferenc, akkori szövetségi kapitány oldalán a női felnőtt válogatott menedzsere voltam, amikor 2016-ban, Esztergomban ötödikek lettünk az Eb tornán úgy, hogy még Romániát is legyőztük a Trophy osztályban. Akkor az összesített tizennyolcadik helyezés a magyar rögbi történelem valaha volt legjobb eredményének számított, amit a lányok az idei EB szereplés után meg is tartottak. Jelenleg egyébként az egyesület vezetése mellett játékvezetőként is közreműködöm; a férfiaknál a magyar bajnokságban, valamint hazai rendezésű nemzetközi tornákon asszisztensként dolgozom, a nőknél 7’s-ben pedig mérkőzéseket is vezetek. Nagyon sokan, nagyon sokat dolgozunk, de reméljük, hogy a jövőben még többen csatlakoznak hozzánk és támogatnak ezen az úton.

2017.09.28.

Új tolongásedző a válogatottnál – bemutatkozik Johnathan Phipps

Johnathan Phipps tolongásedző nagy lendülettel vágott bele a magyarországi munkába. Azt mondja, hogy a magyar játékosokban nagy lehetőségek rejlenek, amelyeket ki kell aknázni. Ő maga a spanyol válogatottban rögbizett, Grúzia és Románia legyőzésére máig boldogan emlékszik vissza. Tizennyolc éves kora óta edzősködik, Angliától kezdve, Spanyolországon át megfordult Új-Zélandon is. Johnathan Phipps-szel beszélgettünk.

- Hogyan került kapcsolatba a Magyar Rögbi Szövetséggel? Milyen célokkal érkezett és mit tapasztalat az első edzéseken?

- Tíz évvel ezelőtt még Richie Williamssel rögbiztem. Amikor a magyar csapat eljött játszani a Milton Keynes-i 7’s tornára, küldtem Richinek egy üzenetet, hogy elmondjam, a csapatom nem tud játszani, és hogy így van-e számomra helye. Játszottam néhány meccset azon a tornán, és meghívtam a magyar csapatot a házamba egy sörre, majd elkezdtem beszélgetni Richievel és Stiglmayer Gáborral a rögbimről és a munkámról. Aztán néhány hónappal később meghívtak, hogy segítsem a magyar válogatott munkáját. Richie elmagyarázta, hogy azt szeretnék, ha kimondottan a tolongással dolgoznék és megpróbálnám javítani a játékosok technikai képességeit a tolongásban. Mivel nem ismertem a csapatot, így csupán azt terveztem, hogy segítek legjobb tudásom szerint, hogy javítsam a játékosok képességeit és a tolongás megértését, és hogy remélhetőleg átadjam lelkesedésem egy részét. Úgy vélem, a játékosokban nagy lehetőségek rejlenek, de még nagyon sokat és keményen kell dolgozniuk, hogy ezeket a lehetőségeket kiaknázzák. Az első alkalommal sok bemelegítő gyakorlatot csináltunk, miközben a testhelyzetre és az alaperőre összpontosítottunk, amelyeket sok mini tolongás követett. Azt próbálom megmutatni, hogy a játékosoknak együtt kell dolgozniuk, hogy stabil tolongást hozzanak létre, illetve hogy kiépítsék a testi erejüket és a megfelelő technikát használják. A játékosok lelkesnek tűntek és határozottan keményen dolgoztak. Remélem, hogy közben jól is szórakoztak!


- Ha jól tudom, Ön Spanyolországban rögbizett. Milyen poszton játszott, mire a legbüszkébb rögbis pályafutásából? Mi volt a legnagyobb sikere klubszinten és a válogatottban?

- A Chinnor csapatában még Richievel együtt játszottam, de 2007-ben Új-Zélandra költöztem. Ott két évig játszottam a Manawatu Turbos-ban az ITM Kupában, közben sporttudományról tartottam előadásokat. Ezután profi szerződést kaptam Dél-Spanyolországban, a La Vila csapatánál négy évig játszottam, aztán pedig újabb négy évig Katalóniában, az Unio Esportiva Santboiana együttesében rögbiztem. Spanyolországban a kettes poszton játszottam, de néha a hármason, olykor a hatoson vagy a hetesen is megfordultam. Személy szerint az a pillanat, amire rögbis pályám során a legbüszkébb vagyok, az első nemzetközi szereplésem Spanyolország színeiben Grúzia ellen, amit meg is nyertünk – meglepetésszerűen, és a szüleim is eljöttek, hogy megnézzenek. Két hét múlva legyőztük Romániát húsz év után először. Nagyszerű érzés volt, hogy ennek is részese lehettem! Ugyanabban az évben megnyertük a bajnokságot a klubommal, és a következő évben játszottunk az Amlin Challenge Kupában az Agen, a Brive és a Sale Sharks ellen, ami csodálatos élmény volt! A Spanyolországban töltött utolsó éveimben a nemzeti csapatban is játszottam, valamint szerepeltem az Európai Nemzetek Kupa mérkőzésén Romániában, ahol Románia, Argentína „A” csapata és Namíbia ellen játszottunk. Ezután turnézni mentem Kenyába és Nairobiban játszottunk ellenük, ami – a 2000 méteres tengerszint feletti magasság miatt – nagyon kemény volt.

- Edzőként hol dolgozott eddig és milyen eredményekkel?

- Edzőként kisebb-nagyobb kihagyásokkal 18 éves korom óta dolgozom. Angliában erőnléti edző voltam a Chinnor csapatánál, ami a nemzeti bajnokság harmadik osztályában van, mielőtt Új-Zélandba mentem volna. Új-Zélandon azon az egyetemen edzősködtem, ahol előadóként is működtem. A La Vila rögbi klubba Spanyolországba csak játékosként mentem, de négy hónap után edző is lettem. Karácsonykor a tizenkettedikek voltunk a bajnokságban, amikor arra kértek, hogy segítsek edzőként is, és abban az első évben sikerült bentmaradnunk. A következő évben a második helyen végeztünk a bajnokságban és bejutottunk a Copa del Rey döntőjébe, majd a harmadik évben megnyertük a bajnokságot, és bejutottunk az Amin Challenge Kupába. Ezután költöztem Katalóniába, és segítettem a klubnak a fejlesztési programban, amely Bruce Hemara irányítása alatt zajlott, aki a mentorom volt Új-Zélandon. A klubban töltött első és második évem során bejutottunk a bajnoki döntőbe, de sosem sikerült túljutnunk a végső akadályon és győzni. Mindkét évre nagyon büszke vagyok, és a többi együttes sokkal több pénzt költött a játékosokra, sokkal erősebb volt a játékosállományuk, de mi nagyon keményen dolgoztunk, hogy jó eredményeket érjünk el. Amikor visszaköltöztem Angliába, nem állt szándékomban sokat rögbizni, de egy szerencsés, baráti beszélgetés hatására újra kapcsolatba kerültem a Chinnor RFC-vel, és ismét játékos-edző lettem. Tavaly a másodosztályban a második helyen végeztünk, csupán egyetlen ponttal maradtunk le a rájátszásról. Micsoda gyötrelem! Azóta visszavonultam, és felhagytam a játékkal, de Chinorban még mindig edző vagyok.

- A családja is követi Magyarországra? Ők hol élnek? Ingázni fog a jövőben? Eddig hol élt? Van esetleg másik munkája is vagy csak Magyarországon dolgozik?

- Az idén megnősültem és közösen vettünk egy házat, így 2017 már egy kiváló év a számomra és az új feleségem számára. Angliában élünk Milton Keynes városában. Jelenleg felkértek, hogy segítsek a következő 5 hét során, de csak ingázni tudok, mivel a Chinnor RFC-ben is edzősködöm, valamint személyi edzőként, fitness oktatóként is dolgozom Milton Keynesben. Szeretném, ha a feleségem valamikor eljönne, és ellátogatna Budapestre velem, mivel úgy vélem, hogy a város csodaszép és biztosan tetszene neki. A beszélgetésünk pillanatáig a magyar csapattal csak egy edzésem volt, de azt rettentően élveztem. Mindenki nagyon segítőkész volt, és úgy gondolom, hogy az a projekt, amelynek megvalósításán a vezetőség, az edzők és a játékosok is fáradoznak, izgalmas, és megtiszteltetés a számomra, hogy a részese lehetek.