2017. 10. 12.

A váci Királyság a bajnoki címre hajt

A legutóbbi fordulóban, Cinkotán a Királyság nyerte az aktuális női 7’s bajnoki fordulót, előtte Vácott második lett. A Királyság csapata a 2015/16-os és a 2016/17-es szezonban is ezüstérmet szerzett. Tóth Istvánnal, a csapat vezetőedzőjével beszélgettem a jelenlegi helyzetről és a jövőbeni célokról.

- Mióta létezik a Királyság rögbi szakosztály és kik rögbiznek Vácott?

- 2015 augusztusától, mert előtte játékosaink az Elefántok RSE tagjai voltak. A Királyságnak azért lett ez a neve, mert a váci Király Endre Ipari Szakközépiskolában van a pályánk, így nem akartunk semmilyen állatnevet kitalálni. A szakosztályunk egyébként a Király Endre Diáksport és Utánpótlás-nevelő Egyesületen belül működik. Bár a 7’s bajnokságban szereplő női csapatunk van a kirakatban, hiszen legutóbb és azt megelőzően is a második helyen végeztünk, mindkétszer a Fehérvár mögött, de van férfi csapatunk is. A női csapatunk létszáma 10-14 fő között mozog, a férfiaké nagyjából 10-et jelent. Az szomorú, hogy a téli alapozáskor vagyunk húszan-harmincan is, de aztán eltünedeznek a játékosok. Kár lenne tagadni, hogy Vácott a kézilabdának, a futballnak és a kajak-kenunak nagy az elszívó hatása. Nagyon érdekes, hogy kimondottan váci játékosom nincs is, vannak Visegrádtól Esztergomon át még szegediek is, persze a tanulás miatt többen a közelben élnek.

- Ezzel együtt van egy nagyon erős női csapat, amely válogatott játékosok sorát adja.

- Öt felnőtt válogatott játékosom van, akik ott voltak a legutóbbi esztergomi Eb tornán is, Bertényi Bernadett, Bódi Anna Zsófia, Majdanics Laura, Tóth Dorottya és Tóth Rebeka, továbbá Antal Patrícia is kerettag. Emellett Barna Dorisz Napsugár, Patkó Alexandra és Róth Rebeka az U18-as válogatottat erősíti. A női csapat jól kezdte a mostani szezont, ami négy őszi és négy tavaszi fordulóból áll. Október 21-én Esztergomban következik a harmadik őszi forduló, majd november 5-én Székesfehérvárott a negyedik. Talán nem rugaszkodtunk el a valóságtól, ha úgy fogalmazok, hogy két ezüst után aranyra vágyik a csapat. A lányok egyébként nagyon céltudatosak, sokat fejlődnek, tanulnak.

- A férfi együttes viszont csak a 7’s bajnokságban képviselteti majd magát, hiszen a 15’s bajnoksághoz több emberre lenne szükség.

- Igen, ezért is adtuk kölcsönbe Mikulinszki Tamást és Szabó Gábort a Százhalombattának – ők már voltak válogatott kerettagok –, hogy fejlődjenek, mert ez az egész rögbis társadalom érdeke. Ki kell még emelni Gál Bencét, Tímár Ádámot és Gulyás Olivért, ők is ott toporognak a nemzeti csapat háza táján. Amellett, amit már mondtam, hogy több sportággal is meg kell harcolni Vácott, nincs könnyű dolgunk, mert még mindig sok az előítélet a rögbivel szemben. Sokan pedig az amerikai futballal keverik. Szóval lassan, de haladunk előre.

- Mi a helyzet a pályával, amely méretét tekintve tökéletesen alkalmas a rögbire?

- Sok fejlesztés van tervben. A szövetség segít a pálya felújításban. Az iskolánk, amely a Váci Szakképzési Centrum fő bástyája építkezések előtt áll. Lesz egy kollégium a pálya mellett, szeretnénk egy 200-300 fős lelátót is a mérkőzésekre. Ez a bázis így alkalmas lenne Eb-mérkőzések vagy egyéb válogatott találkozók lebonyolítására is, valamint edzőtáborokat is tudnánk szervezni. Ha mindez megvalósul, akkor a rögbi egyik fellegvára lehet Vác, és biztosan könnyebb dolgunk lenne a toborzások alkalmával is.

2017. 10. 07.

A Fekete Oroszlánok már az óvodában is megjelentek

Péczely Ákos az U18-as férfi rögbi-válogatott technikai vezetője és nem mellesleg a Fekete Oroszlánok vezetőedzője. A Fekete Oroszlánok maglódi és környékbeli fiatalokból áll. A közel 50 fős klubban mindenféle korosztály játékosa megtalálható, de már az óvodában is megjelentek.  A felnőtt együttes a Soproni Sasokkal egyesülve Szfinx néven az NB2-ben is elindult. A Fekete Oroszlánok megalakulásáról, jelenlegi helyzetéről és jövőbeni céljairól beszélgettünk Péczely Ákossal.

- Mióta létezik a klub és hogyan jött létre?

- Nagyjából öt éve alakultunk meg. A Fekete Oroszlánok két város, Monor és Maglód csapatát jelentette kezdetben, most már Pestről is járnak ki hozzánk gyerekek, illetve több környékbeli településről. Az egyik játékosom négy éve egy olyan rágógumi matricát látott meg, amelyen egy nonfiguratív fekete oroszlán volt, innen jött az ötlet, hogy ez legyen a csapatunk neve. Persze az alapötletet követően felvettem a kapcsolatot több grafikussal is, amire a mostani logónk elnyerte a csapat tetszését. Hat éve kezdtem tevékenységem a maglódi Vermesy Péter Általános Iskolában tömegsportot tartó edzőként, a GIR (Get Into Rugby) program akkor indult el. Ott kezdtük el toborozni játékosainkat, ma is ezek a srácok alkotják a csapat magját. Akkoriban hatodikosok, hetedikesek, nyolcadikosok voltak. Ma közel ötven fő alkotja a klubot, fiúk-lányok vegyesen. Mivel én a rögbi esetében egy életpályamodellben gondolkodom, ezért most egy magánóvodában is megjelentünk a ball-play néven. Ez csupán koordinációs, labdás ügyességi gyakorlatokat jelent, ez még nem rögbi; de a rögbinek szeretnénk ezeket a gyerekeket megnyerni. Van U10-estől felfelé mindenféle játékosunk, legidősebbjeink már lassan közel vannak a tizenkilencedik életévük betöltéséhez. Az életpályamodell utolsó pillérje esetünkben a csapat idősebb játékosainak beintegrálása az edzői stábba, melyre többen is jelentkeztek közülük. A legnagyobb problémának azt látom, hogy amíg Franciaországban például már van U8-as korosztály is bajnokság szinten, nálunk az U12-es játékosok jelentik az áhított fiatal korosztályt, akik „korán” kezdik meg a rögbivel való foglalkozást. Pedig minél előbb kapja meg egy gyerek a sportág specifikus impulzusokat, annál jobb sportoló, annál jobb rögbis válhat belőle: a 8-14 éves kor ugyanis a legideálisabb a koordinációs készségek elsajátítására. A másik probléma, hogy az iskolai toborzóprogramokban, más labdasportok sok-sok leendő rögbis tehetséget visznek el, majd a legjobb esetet véve, évek múltán, egy-egy gyermek abbahagyva addigi sportágát kezdi meg a rögbivel való foglalkozást. Azonban azok a fontos évek, szinte minden esetben nem visszahozhatók a játékos sportkarrierjében.

- Mi volt a célja a Fekete Oroszlánokkal történt egyesülésnek?

- Amikor arról beszéltem, hogy életpályamodellben gondolkodunk, akkor arra is utaltam, hogy nem célunk elküldeni másik klubba a 18 évnél idősebb játékosainkat, ezért is indultunk a Sopronnal közösen az Nb2-ben, ezért is vagyunk több 2017-től, mint egy utánpótlásklub, ezért a Szfinx. Nem szerettünk volna egy Extraligás együttes fiókcsapata lenni. Az utánpótlás bajnokságokban, U16-ban és U18-ban más csapatokkal összeállva projekttornákon veszünk részt, amit Tóth Sándor irányításával szerveznek, míg az U12-14-es korosztályaink is jeleskednek szalagos rögbiben. A Szfinx-szel az a célunk az NB2-ben, hogy minél többet játszunk, minél többet tanuljunk, és minél több kidolgozott helyzetből minél több pontot érjünk el.

- Több játékosod is a válogatott csapatokat erősíti. Kikről van szó?

- Vinnai Dávid, Szekeres Zsombor és Túróczi Áron az U16-os, Farkas Álmos, Jakab Márk és Kovács Máté az U18-as együttest erősíti. Ennek a két csapatnak most lesz összetartása Richard Williams irányításával. A pöstyéni U18-as Eb tornán szerzett bronzéremből oroszlánrészt vett ki Zsíros Zoltán, Golej Márton és Makai Viktor is. Ők kiöregedtek korosztályukból, de azt nagyon jó iránynak tartom, hogy megalakult a múlt héten az U20-as válogatott is, meg is tartotta első összetartását Százhalombattán. Ez azért fontos, hogy ezek a játékosok nyomás alatt legyenek, hogy fejlődjenek, és hogy elérjék azt a szintet, amivel jövőre akár debütálhatnak is a felnőtt válogatottban.

- Te mindig is a rögbit akartad tanítani?

- Testnevelő tanárként dolgozom főállásban, de a hobbim és a hivatásom a tanári pálya mellett, hogy rögbi edző vagyok. Emellett oktatok saját testsúlyos edzésmódszereket, csoportokkal foglalkozom, sporttáborokat szervezek, és természetesen a válogatott munkáját segítem minden erőmmel. Tizenöt évig labdarúgó voltam, aztán a TF-en ismerkedtem meg Harmath Ákos által a rögbivel. A Budapest Exiles-nál dolgoztam erőnléti edzőként 2010-ben, de nyertem a TF-el érintős rögbi bajnokságot. Pécsett, 7’s tornán is részt vettem akkoriban, de különösebb játékrutinom, tapasztalatom nincsen a pályán. Én már túl idős voltam ahhoz, hogy komoly rögbis karrierem legyen, ezért is szerettem volna specializálódni a rögbin belüli erőnléti edzői feladatokra. A TF-en mesterdiplomát szereztem, és igyekszem a legújabb edzői módszereket követni és közvetíteni – beleértve a sportpszichológiát is –, amely alapja csapatom mindennapjainak. Sokszor nem könnyű körülmények közül jönnek játékosaim, fontos az, hogy edzőként megértsünk egy-egy viselkedési szituáció mögött megbújó problémát, és ezek ismeretében tudjuk segíteni játékosainkat akár pszichológiai módszerek segítségével is, pl. progresszív relaxációval.

 

2017. 10. 05.

A Gödöllőtől a válogatottságig

A gödöllői egyetem csapatában kezdett el rögbizni. Egy kis székesfehérvári kitérő után megtalálta csapatát. A Budapest Exiles együttesével megnyerte az utóbbi két bajnokságot. Tolongás játékos, általában második soros. A bátyja, Márton is rögbizett. Mezőgazdasági mérnöknek tanul. A 15’s és a 7’s válogatottban elért sikerekre a legbüszkébb, de nem tervezi profi szinten űzni a rögbit. Megmarad neki szenvedélynek. Szalai Mátyással beszélgettem.

- Mikor és hogyan ismerkedtél meg a sportággal?

- 2010-ben, tizenöt évesen egy véletlen folytán kerültem kapcsolatba a rögbivel. Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy Gödöllőn, az egyetemi csapatban lehet rögbizni, az ő fiai is ott játszottak. Lenéztem egy edzésre és ott ragadtam. Még néha most is játszom az egyetemi csapatban, hiszen a gödöllői egyetemen tanulok. Akkoriban négy egymást követő évben is megnyertünk az egyetemi bajnokságot, egy alkalommal pedig veretlenül lettünk az elsők. A Szegednek, a Debrecennek, a Dunaújvárosnak, a BEAC-nak mindig volt csapata, de más egyetemek is be-bekapcsolódtak. Aztán egy szezont Székesfehérvárott játszottam, de a nagy távolság miatt – én gödöllői is vagyok – nem tűnt jó választásnak.

- Jelenleg a negyedik szezonod kezded a Bp. Exiles együttesében. Otthonra találtál?

- Igen, már a 2014/15-ös szezonban is itt játszottam, amikor az Esztergom mögött a második helyen végeztünk a bajnokságban. De a 2015/16-os idényben már mi voltunk a legjobbak, a klub történetében első ízben, és legutóbb is az Exiles lett a bajnok. Mindkétszer a Kecskemétet vertük a döntőben. Ennél jobb helyen nem is játszhatnék. Általában második soros vagyok, négyes vagy ötös, de olykor harmadik sorosként is pályára lépek. Korábban, még 2012-ben volt egy vállficamom, amikor fél évet ki is kellett hagynom; volt egy részleges bokaszalag-szakadásom is, de az utóbbi időben szerencsére a komolyabb sérülések elkerültek. A szüleim eleinte féltettek, aztán beletörődtek abba, hogy rögbizem. Mára pedig meg is szerették ezt a játékot, csak a nagyik nem értik a kék-zöld foltokat. Van egy bátyám, Márton, aki három évvel idősebb nálam, ő is játszott a gödöllői egyetemi csapatban.

- Hogyan lettél tolongás játékos?

- Sosem voltam vékony, főleg akkor nem, amikor elkezdtem rögbizni. Azt tudjuk, hogy a tolongásnál fontosak a kilók is, természetesen az erő és a technika mellett, így oda kerültem. Aztán megnyúltam, de maradtam azokon a már említett posztokon. Szívesen kipróbálnám a tizenkettes vagy tizenhármas-, azaz center posztot is, ami a háromnegyed játék brusztolósabb része, de általában kevesebb a második soros, így a magasságom miatt az lettem.

- A Budapest Exiles csapatának alapembere vagy, de a tavasz folyamán a válogatottban is megfordultál. Ott voltál a 15’s és a 7’s válogatottban is.

- Örülök a válogatott edzőnk, Richard Williams érkezésének, mert nagyon profi, céltudatos szakember. Ez a válogatott az utóbbi évek legjobb közössége, mindenki motiváltan érkezik, szeretünk együtt lenni. Az eredmények – a feljutás a 15’s és a 7’s rögbiben is – pedig csak még ösztönzik az embert, hogy ott legyen a csapatban. Én ugyan keveset léptem pályára az Eb meccseken, de ezek az összecsapások örökre emlékezetesek maradnak számomra. Tudom, hogy az új tolongásedző is sokat hozzátesz majd a tudásunkhoz, illetve az új erőnléti program is rengeteget fog dobni a teljesítményünkön. Johnathan Phipps célja, hogy minél hatékonyabban tudjunk együtt mozogni a tolongásban. Ami a jövőbeni célokat illeti: a minimális cél, hogy legyen meg a bennmaradás a 15’s válogatottnak a Conference 1-ben, a 7’s válogatottnak pedig a Trophy osztályban.

- A te esetedben a tanulás és a sport jól kiegészíti egymást.

- A gödöllői Szent István Egyetemen tanulok mezőgazdasági mérnök szakon. Ez a harmadik évem, aztán jön majd fél év szakmai gyakorlat, aztán a mesterképzés. A szakmai gyakorlatot szeretném Angliában tölteni, és ott szívesen kipróbálnám magam rögbisként is egy kisebb csapatban, ami a fejlődésemet is szolgálná. Ugyanakkor nem tervezem profi szinten űzni ezt a sportágat, a rögbi számomra megmarad egy hatalmas szenvedélynek, ami nélkül kevesebb lenne az életem.

 

 

2017. 10. 04.

Zalavári "Zsebi" László emlékére

Ismét egy fantasztikus játékos, remek cimbora távozott túl korán közülünk.

Zalavári László, Zsebi életének 43. évében, betegségének felismerését követően tragikus rövidséggel hagyott itt minket. De mint tőle megszokhattuk, az utolsó pillanatig, az utolsó leheletig harcolt a győzelemért a kórral.

Zsebi a 90-es évek legelején kezdett rögbizni az Érd csapatában. Jellemző volt tehetségére, hogy már az első válogatott mérkőzésen az első hivatalos nemzeti csapat tagja volt. Általában fogót, szélsőt játszott. Nem volt nagydarab ember, mégis hatalmas tiszteletet vívott ki az ellenfelekből híres, védjegyének számító boka magasságú mélyfogásaival.

Az Érdi klub feloszlásakor társaival ő is azonnal Százhalombattán, a Bulldogok és később a Fekete Sereg csapatában folytatta pályafutását. A battai csapatokkal bajnoki címeket, kupagyőzelmeket mondhatott magáénak. Soha nem vonult vissza, egészen betegségéig aktív tagja maradt a Bulldogok Rugby Klub csapatainak, de öregfiúk mérkőzéseken is szívesen pályára lépett barátaival. A játékon túl is számíthatott rá kedvenc sportága és klubja. Közmondásos alapossággal végezte el az elvállalt klub körüli feladatait a közösség javára. Személyében újabb óriási veszteség érte a battai és a magyar rugby sportot.  

Zsebi végtisztességére 2017. október 11-én  15.00 órakor kerül sor Érden az Ercsi úti temetőben.

Emlékét őrizzük örökre.

 

2017. 09. 30.

Az utánpótlás-építés a legfontosabb a Medvéknél

Nagy változások történtek a Medvék RCE-nél. A női csapatuk alaposan megerősödött.
Huszti Katalin Székesfehérvárról érkezett, és játékos-edzőként irányítja az együttest. Két és fél éve alakult meg a női csapat, és Huszti Katalin végig részt vesz az edzői munkában.
Nem cél a bajnokság megnyerése. Az egyesület célja, hogy egy egységes, jól működő, folyamatosan bővülő csapat legyen, ahol nem csak felnőtteket, hanem fiatalokat és gyerekeket is a rögbi szellemiségére tudnak nevelni, tanítani. A férfi csapat a Gödöllői Ördögökkel projektcsapatot alkotva, Ördögi Medvék néven indult el az NB2-ben, ráadásul itt is új edző dirigál, az ír Johnny Russell. Solti Zoltánnal, a klub elnökével beszélgettem.

 

- Nagy változások történtek a Medvék RCE-nél. Erősödött a női csapat?

- Igen, erősödtünk, hiszen a párom, a válogatott csapatkapitánya, Huszti Katalin Székesfehérvárról hozzánk igazolt, méghozzá játékos-edzőként. Nálunk játszik Cziráky Fanni is, aki idéntől segédedzőként is kiveszi részét a csapat felkészítésében. Továbbá jött a Tárnok csapatától két válogatott játékos, Bata Zsófia és Gránitz Zsuzsanna. A lengyel bajnokságból Anna Salata és a cserediákként itt tanuló Kalea Palmer is bennünket erősít, valamint teljesen új játékosaink is vannak, akik a nyáron kezdtek rögbizni. Az első fordulóban mindenki nagy meglepetésére az összes mérkőzésünket megnyertük, így az első helyet szereztük meg, de sok munka áll még a lányok előtt, és a bajnokság vége még nagyon messze van, ezért nem is szeretnénk még arról beszélni, hogy akár a bajnokságot is megnyerhetjük. Terveink között szerepel, hogy tavasszal, vagy a következő bajnoki szezontól már külföldi bajnokságban is elindulunk és az is, hogy belekóstolunk a 15’s rögbi rejtelmeibe. Az köztudott, hogy Cziráky Fanni és Huszti Katalin is kézilabdázott, illetve a mai napig kézilabdázik, sőt még két másik lány is a kézilabdasportból érkezett hozzánk, de vannak, akik a rögbi mellett más sportágat is űznek, mint például a futás, a barlangászat vagy az amerikai foci.  A női együttesünk most 15-20 főből áll, ez pedig bizalomra ad okot. Vannak U16 és U18 korosztályú fiú játékosaink is, akik egyelőre szintén projekt csapatban fognak együtt játszani az olyan hasonló klubok csapataival, akiknél szintén kevés utánpótláskorú játékos van.

- A férfi együttes új edzővel készül a jövőben, ugye?

- Ez így van, az ír Johnny Russell érkezett hozzánk, egy baráti kapcsolat révén, aki edzi a Medvéket, valamint a Gödöllői Ördögökkel fuzionált csapatunkat, az Ördögi Medvéket. Mivel sem a gödöllőiek, sem mi nem voltunk elegen, ez a megoldás született, amiből mindkét csapat profitálhat a jövőben. Az NB2-ben játszunk, nem is célunk az NBI, mi ugyanis az utánpótlás-nevelésre fektetjük a hangsúlyt. Az ír edző érkezése egyébként már most jótékony hatással van a közös csapatra, amelynek létszáma 30-35 főre bővült. Johnny Írországban rögbizett, iskolában tanította is a játékot, de most az élet Magyarországra szólította, mi pedig kihasználjuk ezt a lehetőséget. Nagyon szeretjük az edzéseit, a régi rögbisek mellet egyre több új játékos is csatlakozik a csapathoz. A nyár folyamán több fiatal tehetség is megtalálta a klubunkat. Elsősorban létszámban és technikailag szeretnénk megerősödni, hogy mindkét klub meg tudjon állni a saját lábán és aztán ismét külön csapatként vághassunk neki a magyar bajnokságnak. Jelenleg heti kétszer Budapesten, a Tatai úton készülünk, de Cinkotán, valamint Gödöllőn játsszuk a mérkőzéseinket. A Medvék egyesületét 1998-ban alapította meg az ausztrál Mark O’Driscoll. Az öcsém, Gergő, valamint később én is a Medvékben kezdtünk el rögbizni. Az akkori csapatból sajnos már kevesen rögbiznek, de Dr. Koncz Tibor és Nikowitz Márkó már akkoriban és most is, valószínűleg a jövőben is a Medvéket erősítik, valamint Zelenka Viktor is a klubunk játékosa, akit a tavalyi év óta a 15’s nemzeti válogatottunkban is láthatunk szerepelni.

- Egy rögbis családból származik, ugye?

- Igen, édesapám, Solti László még az Árpádföld rögbi csapat kilencese volt. Ők játszották az első mérkőzést a Vörösmarty Gimnázium csapata ellen. Én tizenegy évet judóztam a Budapest Honvédban, de aztán 2001-től jött a rögbi. Azóta pedig semmi mást nem szeretnék már csinálni. Nagyon megszerettem ezt a sportot és teljesen az életem részévé vált. Olyannyira, hogy minden erőmmel azon dolgozom, hogy fejlődjünk és legyenek utánpótláscsapataink férfi és női vonalon is. Cziráky Fannival jelenleg is járjuk az iskolákat, toborozzuk a gyerekeket, mert nagyon komolyan gondoljuk, hogy ez a fantasztikus sportág az utánpótlás nélkül megszűnne.
Egyetlen dolog hiányzik a klub életéből: egy “saját” pálya klubházzal, ahol végre tényleg otthon lehetnénk, és ahol felnevelhetnénk a jövő új rögbis generációit.

- Mire a legbüszkébb a rögbis pályafutása alatt?

- Arra vagyok a legbüszkébb, hogy Gyolcsos Ferenc, akkori szövetségi kapitány oldalán a női felnőtt válogatott menedzsere voltam, amikor 2016-ban, Esztergomban ötödikek lettünk az Eb tornán úgy, hogy még Romániát is legyőztük a Trophy osztályban. Akkor az összesített tizennyolcadik helyezés a magyar rögbi történelem valaha volt legjobb eredményének számított, amit a lányok az idei EB szereplés után meg is tartottak. Jelenleg egyébként az egyesület vezetése mellett játékvezetőként is közreműködöm; a férfiaknál a magyar bajnokságban, valamint hazai rendezésű nemzetközi tornákon asszisztensként dolgozom, a nőknél 7’s-ben pedig mérkőzéseket is vezetek. Nagyon sokan, nagyon sokat dolgozunk, de reméljük, hogy a jövőben még többen csatlakoznak hozzánk és támogatnak ezen az úton.

2017. 09. 28.

Új tolongásedző a válogatottnál – bemutatkozik Johnathan Phipps

Johnathan Phipps tolongásedző nagy lendülettel vágott bele a magyarországi munkába. Azt mondja, hogy a magyar játékosokban nagy lehetőségek rejlenek, amelyeket ki kell aknázni. Ő maga a spanyol válogatottban rögbizett, Grúzia és Románia legyőzésére máig boldogan emlékszik vissza. Tizennyolc éves kora óta edzősködik, Angliától kezdve, Spanyolországon át megfordult Új-Zélandon is. Johnathan Phipps-szel beszélgettünk.

- Hogyan került kapcsolatba a Magyar Rögbi Szövetséggel? Milyen célokkal érkezett és mit tapasztalat az első edzéseken?

- Tíz évvel ezelőtt még Richie Williamssel rögbiztem. Amikor a magyar csapat eljött játszani a Milton Keynes-i 7’s tornára, küldtem Richinek egy üzenetet, hogy elmondjam, a csapatom nem tud játszani, és hogy így van-e számomra helye. Játszottam néhány meccset azon a tornán, és meghívtam a magyar csapatot a házamba egy sörre, majd elkezdtem beszélgetni Richievel és Stiglmayer Gáborral a rögbimről és a munkámról. Aztán néhány hónappal később meghívtak, hogy segítsem a magyar válogatott munkáját. Richie elmagyarázta, hogy azt szeretnék, ha kimondottan a tolongással dolgoznék és megpróbálnám javítani a játékosok technikai képességeit a tolongásban. Mivel nem ismertem a csapatot, így csupán azt terveztem, hogy segítek legjobb tudásom szerint, hogy javítsam a játékosok képességeit és a tolongás megértését, és hogy remélhetőleg átadjam lelkesedésem egy részét. Úgy vélem, a játékosokban nagy lehetőségek rejlenek, de még nagyon sokat és keményen kell dolgozniuk, hogy ezeket a lehetőségeket kiaknázzák. Az első alkalommal sok bemelegítő gyakorlatot csináltunk, miközben a testhelyzetre és az alaperőre összpontosítottunk, amelyeket sok mini tolongás követett. Azt próbálom megmutatni, hogy a játékosoknak együtt kell dolgozniuk, hogy stabil tolongást hozzanak létre, illetve hogy kiépítsék a testi erejüket és a megfelelő technikát használják. A játékosok lelkesnek tűntek és határozottan keményen dolgoztak. Remélem, hogy közben jól is szórakoztak!


- Ha jól tudom, Ön Spanyolországban rögbizett. Milyen poszton játszott, mire a legbüszkébb rögbis pályafutásából? Mi volt a legnagyobb sikere klubszinten és a válogatottban?

- A Chinnor csapatában még Richievel együtt játszottam, de 2007-ben Új-Zélandra költöztem. Ott két évig játszottam a Manawatu Turbos-ban az ITM Kupában, közben sporttudományról tartottam előadásokat. Ezután profi szerződést kaptam Dél-Spanyolországban, a La Vila csapatánál négy évig játszottam, aztán pedig újabb négy évig Katalóniában, az Unio Esportiva Santboiana együttesében rögbiztem. Spanyolországban a kettes poszton játszottam, de néha a hármason, olykor a hatoson vagy a hetesen is megfordultam. Személy szerint az a pillanat, amire rögbis pályám során a legbüszkébb vagyok, az első nemzetközi szereplésem Spanyolország színeiben Grúzia ellen, amit meg is nyertünk – meglepetésszerűen, és a szüleim is eljöttek, hogy megnézzenek. Két hét múlva legyőztük Romániát húsz év után először. Nagyszerű érzés volt, hogy ennek is részese lehettem! Ugyanabban az évben megnyertük a bajnokságot a klubommal, és a következő évben játszottunk az Amlin Challenge Kupában az Agen, a Brive és a Sale Sharks ellen, ami csodálatos élmény volt! A Spanyolországban töltött utolsó éveimben a nemzeti csapatban is játszottam, valamint szerepeltem az Európai Nemzetek Kupa mérkőzésén Romániában, ahol Románia, Argentína „A” csapata és Namíbia ellen játszottunk. Ezután turnézni mentem Kenyába és Nairobiban játszottunk ellenük, ami – a 2000 méteres tengerszint feletti magasság miatt – nagyon kemény volt.

- Edzőként hol dolgozott eddig és milyen eredményekkel?

- Edzőként kisebb-nagyobb kihagyásokkal 18 éves korom óta dolgozom. Angliában erőnléti edző voltam a Chinnor csapatánál, ami a nemzeti bajnokság harmadik osztályában van, mielőtt Új-Zélandba mentem volna. Új-Zélandon azon az egyetemen edzősködtem, ahol előadóként is működtem. A La Vila rögbi klubba Spanyolországba csak játékosként mentem, de négy hónap után edző is lettem. Karácsonykor a tizenkettedikek voltunk a bajnokságban, amikor arra kértek, hogy segítsek edzőként is, és abban az első évben sikerült bentmaradnunk. A következő évben a második helyen végeztünk a bajnokságban és bejutottunk a Copa del Rey döntőjébe, majd a harmadik évben megnyertük a bajnokságot, és bejutottunk az Amin Challenge Kupába. Ezután költöztem Katalóniába, és segítettem a klubnak a fejlesztési programban, amely Bruce Hemara irányítása alatt zajlott, aki a mentorom volt Új-Zélandon. A klubban töltött első és második évem során bejutottunk a bajnoki döntőbe, de sosem sikerült túljutnunk a végső akadályon és győzni. Mindkét évre nagyon büszke vagyok, és a többi együttes sokkal több pénzt költött a játékosokra, sokkal erősebb volt a játékosállományuk, de mi nagyon keményen dolgoztunk, hogy jó eredményeket érjünk el. Amikor visszaköltöztem Angliába, nem állt szándékomban sokat rögbizni, de egy szerencsés, baráti beszélgetés hatására újra kapcsolatba kerültem a Chinnor RFC-vel, és ismét játékos-edző lettem. Tavaly a másodosztályban a második helyen végeztünk, csupán egyetlen ponttal maradtunk le a rájátszásról. Micsoda gyötrelem! Azóta visszavonultam, és felhagytam a játékkal, de Chinorban még mindig edző vagyok.

- A családja is követi Magyarországra? Ők hol élnek? Ingázni fog a jövőben? Eddig hol élt? Van esetleg másik munkája is vagy csak Magyarországon dolgozik?

- Az idén megnősültem és közösen vettünk egy házat, így 2017 már egy kiváló év a számomra és az új feleségem számára. Angliában élünk Milton Keynes városában. Jelenleg felkértek, hogy segítsek a következő 5 hét során, de csak ingázni tudok, mivel a Chinnor RFC-ben is edzősködöm, valamint személyi edzőként, fitness oktatóként is dolgozom Milton Keynesben. Szeretném, ha a feleségem valamikor eljönne, és ellátogatna Budapestre velem, mivel úgy vélem, hogy a város csodaszép és biztosan tetszene neki. A beszélgetésünk pillanatáig a magyar csapattal csak egy edzésem volt, de azt rettentően élveztem. Mindenki nagyon segítőkész volt, és úgy gondolom, hogy az a projekt, amelynek megvalósításán a vezetőség, az edzők és a játékosok is fáradoznak, izgalmas, és megtiszteltetés a számomra, hogy a részese lehetek.                        

 

2017. 09. 27.

Tizennyolc évesen a burgaszi hősök között

Általános iskola első osztályától kezdve rögbizik. Kajakozott, birkózott és focizott is, de a rögbi mellett kötött ki. Egy komolyabb sérülés sem tudta eltántorítani szeretett sportágától. Tagja volt a burgaszi 7’s Eb tornán győztes felnőtt magyar válogatottnak, amely feljutott a Trophy osztályba; és tagja volt annak az U18-as válogatottnak, amely 15’s rögbiben, Pöstyénben Eb bronzérmet szerzett a Conference 2 osztályban, továbbá 7’s rögbiben negyedik lett Esztergomban a Trophy divízióban – a magyar rögbi valaha volt legjobb helyezését (16.) elérve. Bár nem a konditerem az ő világa, tudja, hogy pár kiló izmot még mindenképpen magára kell szednie. Az Esztergomi Vitézek mindössze 18 esztendős centerével, a 7’s felnőtt válogatottban szélsőt játszó, Sovány Erharddal beszélgettem.

- Ha jól tudom, nagyon korán ismerkedtél meg a sportággal.

- Édesanyám vitt le az esztergomi sportcsarnokba, amikor elsős voltam, és ott azonnal be is állítottak rögbizni. Ennek már tizenkét éve. Egy ideig még kajakoztam is, de azt meguntam; birkóztam is, de azt első perctől kezdve nem éreztem az én sportágamnak; a futballt pedig nem tartottam elég keménynek. Így maradt a rögbi, amit első perctől kezdve imádtam. Szöllősi László első perctől kezdve az Esztergomi Vitézeknél az utánpótlásedzőm, jelenleg pedig ő irányítja a felnőtt együttest. Két-három évig a szalagos rögbit játszottuk, ez azért volt jó, mert tudtunk taktikailag-technikailag fejlődni, anélkül, hogy megsérültünk volna, de utána már áttértünk a kontaktra. Ahogy megszereztem az első sportorvosi engedélyemet, már az esztergomi klubhoz tartoztam. A legnagyobb élményem az volt, amikor tizenhét évesen bemutatkozhattam a felnőtt 15’s csapatban, a 2015/16-os bajnokság bronzmérkőzésén a Szeged ellen. Állítólag jól játszottam. A legutóbbi szezonban pedig már végig kezdőként számítottak rám. Megint a bronzérmet szereztük meg, ezúttal a Battai Bulldogokat győztük le. Egyébként a Budapest Exiles elleni mérkőzések mindig nagyon izgalmasak, talán azokon lehet a legtöbbet fejlődni.

- Az igaz, hogy volt egy komolyabb sérülésed?

- Négy éve történt, fejsérülést szenvedtem. Egy koponyalapi törésem volt, beszakadt a dobhártyám is egy utánpótlás mérkőzésen. Meg akartam fogni az egyik játékost és a mögöttem lévők rám estek, egészen pontosan a fejemre. Elég szerencsétlen eset volt. Fél évig utána nem játszhattam. Egy hétig feküdtem kórházban, egy hétig otthon, de két hét után már lement edzésre, nézni a többieket, hogy miként készülnek. Két hónap után elkezdtem edzeni, persze először csak a passzolást gyakoroltam stb., fél év után tértem vissza a pályára. A családom, különösen édesanyám ellenezte akkor a rögbit, féltett, de aztán elfogadta, hogy nekem ez a szenvedélyem. A sportban benne van a sérülés lehetősége, de soha nem úgy megy fel az ember a pályára, hogy ez akár egy pillanatra is megfordulna a fejében.

- Mennyire lepett meg, hogy te is bekerültél Richard Williams keretébe, amely a burgaszi 7’s Eb tornára utazott?

- Korábban a korosztályos válogatottaknak tagja voltam, de nem számítottam rá, hogy bekerülhetek a csapatba. Suiogan Tímárral mi voltunk a legfiatalabbak. Természetesen nagyon örültem neki és hatalmas élmény volt és nagyon motiváló a jövőre tekintve. Bár nem játszottam sokat, így is rengeteg tapasztalatot szereztem. Kömüves Gyuri cseréje voltam tulajdonképpen. Ha már itt tartunk, tudom, hogy pár kiló izmot még fel kell szednem magamra, de a konditerem akkor sem az én világom. Jelenleg 185 centi és 76 kiló vagyok. Azt még szeretném elmondani, hogy nagyon nagy élmény volt az U18-as együttessel is mind a pöstyéni Conference 2-ben szerzett Eb bronz a 15’s rögbiben, mind a pár hete Esztergomban zajlott, 7’s torna is, ahol az Eb Trophy osztályában negyedik helyet szereztünk, ami összesítésben a tizenhatodikat jelenti Európában. Büszke vagyok ezekre az eredményekre is.

- Hogyan telnek a mindennapjaid? Mennyi időt töltesz a rögbivel?

- Az elmúlt hetekben szerdánként válogatott összetartás volt, de eleve a klubbal is van hetente három edzésünk és még kaptunk plusz feladatokat a válogatottat irányító Richard Williamstől is, akinek az edzései mindig változatosak és nagyon jól összetartja a csapatot. Ez is a siker kulcsa. Természetesen idővel szeretnék bekerülni a 15’s felnőtt válogatottba is, de abba még fizikailag bele kell erősödnöm. A 7’s rögbiben a gyorsaságom biztosan sokat számított a válogatásnál. Van még két évem a dorogi Zsigmond Vilmos Gimnáziumból. Azt még nem tudom, hogy utána hol tanulok tovább, de majd egyszer szeretnék kimenni külföldre valahová rögbizni, legalább egy évet.

 

2017. 09. 24.

A sporton túl a barátság is fontos a Kosoknál

Ez egy amatőr csapat, amely persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy-egy tehetséges fiatal bekerülhessen a felnőtt, vagy korosztályos válogatottba. Az NB2-ben, a 2016-17-es szezonban harmadik helyezett csapat edzőjével, Steigerwald Alajossal beszélgettem, aki tagja volt az első hivatalos bajnoki címmel büszkélkedő Liget SE csapatának.

- Mikor alakult meg a klub?

- 2013-ban, de nem a klub, hanem a szakosztály. 2009-ben és 2010-ben, én az Exiles junior csapatánál dolgoztam, amikor Erdélyi Sándor a kadet együttessel foglalkozott. De aztán az élet úgy hozta, hogy a munkám elszólított a rögbi mellől, mígnem 2013-ban több korábbi tanítványom megkeresett, hogy szeretnének rögbizni. Négyen leültünk itt, a KFKI (Központi Fizikai Kutatóintézet – a szerk.) sporttelepén, és egy szép, júniusi napon megalapítottuk a Budapesti Kosok csapatát. A nevet Hernádi Alex találta ki. Aztán kezdtük a játékosokat toborozni, olyanokat is, akik már egyszer abbahagyták, és persze nagyon sok új gyerek, fiatal is csatlakozott. Jelenleg nagyjából harmincöten vagyunk.

- Ez egy nagyon jó pálya, de Budapest legmagasabban fekvő pontján van, így a megközelítése kissé időigényes. A Kosok csapatában jellemzően budai gyerekek, fiatalok játszanak?

- Szó sincs róla. Van szombathelyi fiú is, aki Budapesten egyetemista. Több a vidéki, aki már itt él, de a fővárosban született játékosaink is vannak. Sőt, akad szlovák rögbisünk is, aki most Budapesten dolgozik. De én is érdi vagyok, tehát nekem is időbe telik ide eljutni, általában egy-másfél óra alatt azért ideérnek a srácok. Egyébként a fővárosban ez az egyetlen kimondottan rögbipálya, erre büszkék is vagyunk. A korábbi kérdésre visszakanyarodva: a KFKI Petőfi Sportkör rögbi szakosztálya vagyunk. Van például asztalitenisz szakosztályunk is, továbbá szabadidős kispályás foci és tenisz. Pusztai László, a sportkör akkori elnökének jár a köszönet, hogy minket befogadott.

- Arra is büszkék lehetnek, hogy van a csapatnak egy felnőtt válogatott játékosa is.

- Így van, Herzsenyák Szabolcs, aki egyébként Pécsről került hozzánk, második soros játékos. Korábban Pécsett rögbizett, pár évet kihagyott, és nálunk kezdte újra a sportágat, három évvel ezelőtt. Ambrus Gergely és Nagy Szilárd pedig az U18-as válogatottat erősíti.

- Ha ennyi játékosa van a Budapesti Kosoknak, akkor nem lenne érdemes megcélozni az NBI-et?

- Azzal a céllal alakultunk meg, hogy a csapatunkat ne csak a sport, hanem a barátság is tartsa össze. Itt nagyon sok olyan fiatal van, aki komolyan tanul vagy dolgozik, és nem fér bele az életébe a versenysport. Nálunk a rögbi szabadidős jellege dominál. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne egy-két olyan játékos, aki a válogatottba is bekerül. Ez a klub egy biztos háttere kíván lenni azoknak, akik egészen kisgyermekkortól a felnőttig rögbizni akarnak, de nem az első osztályú bajnoki cím a legfőbb céljuk. Nem is tudnának, akárcsak heti öt edzést vállalni. Mi jelenleg egy héten háromszor edzünk. Az elmúlt szezonban egyébként harmadikok voltunk. Ez nagy teljesítmény azok után, hogy tavaly ősszel minden ellenféltől kikaptunk, aztán ezt átbeszéltük a karácsonyi, évzáró banketten, és egy kemény alapozás után a tavasszal mindenkit megvertünk, ráadásul bónuszpontokkal. De ha elsők lettünk volna, akkor sem akarnánk az NBI-ben elindulni. Azt gondolom, hogy a legmagasabb osztályba olyan csapatoknak kell benevezniük, amelyeknek a játékosállománya stabil és nemcsak egy-két, hanem több olyan rögbisük van, akik a magyar válogatottban szerepelnek, továbbá olyan edzésszámmal és edzésminőséggel dolgoznak, ami erre feljogosítja őket. Mi jó értelemben vett amatőrök vagyunk.

- Ön mire a legbüszkébb a rögbis pályafutásából?

- Én Érden kezdtem a rögbit 1983-ban, aztán 1988-tól a Liget SE-ben folytattam. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy a Liget SE-vel megnyertük az első hivatalos bajnoki címet, tehát az első bajnokcsapatnak én is a tagja voltam, mint center. 1995-ben egy sérülés miatt hagytam abba a rögbit, Achilles-ín szakadásom volt. De játékvezetőként is ténykedtem, nemzetközi szinten is közreműködtem, és amikor úgy gondoltam, hogy abból is elég, akkor kezdtem eledzősködni. A 2000-es évek második felében egy rögbisulit alapítottam Érden, majd jött a már említett Budapest Exiles junior együttese, aztán a Budapesti Kosok csapata. A Budapest Exiles-hoz egykori csapattársam, Mihalovics Pál hívott, aki abban az időben a klub elnöke volt.

- Hogy látja a magyar rögbi helyzetét, mennyire optimista a jövőt illetően? A felnőtt válogatott a 15-ös és a 7-es rögbiben is egy osztállyal feljebb lépett.

- Megyünk előre, ez tény, de még nagyon az út elején tartunk. A kulcs az lesz, hogy a fiatalokat mennyire tudják a válogatottba integrálni, hogy minél több tehetség kerüljön be. Nem az aktuális felnőtt csapat jelenti a sportág jövőjét, hanem az utánpótlás, oda kell a legtöbbet befektetni. Az utánpótlás-neveléssel nem vagyunk annyira lemaradva, illetve 18 éves kor alatt még nem jár előttünk annyival a világ, mint a későbbiekben. Ott még tudjuk tartani a lépést. Ezzel együtt gratuláció a felnőtt csapatnak, de az igazán nagy előrelépés akkor következik majd be, amikor a válogatottban csak alakítani kell a játékosokat, akik a klubokban kiválóan megtanulták a sportág alapjait. Ezért is tartom a külföldi szakemberek idecsábítását nagyon jó ötletnek. Az lenne a jó, ha az egyesületekben, szakosztályokban is több komoly szaktekintély lenne. Minél kisebb korban, minél jobb edzők kellenek. Amit meg tudunk tanítani a 8-10 éves gyerekeknek, azt egy életen át magukkal fogják vinni. Egész más rögbit játszanak majd ők, mint akik 14-15 éves korban kezdik el. Egy 19-20 évessel is eljutunk valameddig, de egy 8-10 esztendőssel sokkal tovább jutnánk. A válogatott is akkor lesz majd nagyon jó, ha olyan játékosok fogják alkotni egytől egyig, akikben lesz egy tizenöt éves rögbis múlt.

2017. 09. 19.

Törjön meg az átok!

Több mint tizenkét éve rögbizik. Tóth Sándornál tanulta meg az alapokat, háromszor nyert bajnokságot a Battai Bulldogokkal. Nem egy vándormadár-típus. Fullbackként kezdte, de mindig is tizenkettes akart lenni. Sok időt tölt a konditeremben, de az étrendre is odafigyel. Reméli, hogy balszerencsés sérüléshulláma az új szezonnal véget ér. Civilben villamosmérnök. Jung Szilárddal beszélgettem.

- Hogyan kezdődött a rögbis pályafutásod?

- Ötödikes voltam általános iskolában, amikor átkerültem egy másik osztályba, nyelvi tagozatra. Viszont nagyon hiányoztak a korábbi osztálytársaim, így amikor ők elkezdtek rögbizni az új osztályfőnöküknél, Tóth Sándornál, akkor én is csatlakoztam hozzájuk. A többiek már rég kikoptak, abbahagyták, csak én maradtam meg a sportág szerelmesének. Mindez az érdi Bolyai János Általános Iskolában történt. Akkoriban diákolimpiákra, kadet bajnokságokra készültünk; és egy héten háromszor is játszottunk, méghozzá a rögbi kontakt-változatát, nem a gyerekek körében ma oly népszerű szalagos vagy érintős típusát. Aztán a Táncsics Mihály Gimnáziumban folytattam matematika tagozaton, és akkor már lejártam a százhalombattaiakhoz edzeni és játszani. Battán két csapat is volt, én a másodosztályban a Fekete Seregben kezdtem tizenhat évesen, ahol rögtön az első évben bajnokságot is nyertünk. A következő szezonban már az elsőosztályú együttesben szerepeltem, velük szintén bajnoki címet szereztünk. Tizenötös játékosként kezdtem, de sose kedveltem azt a posztot, mert szerettem volna a védekezésből és a támadásból is jobban kivenni a részem. Az a poszt nekem unalmas volt. Ma már tizenkettesként lépek pályára. Arra nagyon jól emlékszem, hogy 20:10-re nyertünk a Szeged ellen is, amikor a Fekete Sereggel és 20:10-re a Kecskemét ellen is, amikor a Battai Bulldogokkal bajnokságot nyertünk. Százhalombattán még kétszer voltam a legmagasabb osztályban bajnok, a második és harmadik alkalommal az Esztergomot győztük le az aranyéremért zajló mérkőzésen.

- Nem vagy egy vándormadár-típus. El sem tudnád képzelni az életed egy másik csapatban, főleg úgy, hogy a Batta legutóbb csupán negyedik volt a bajnokságban?

- Soha nem gondoltam arra, hogy másik csapatban kellene játszanom. 2014 júliusától kihagytam egy szezont, amikor a munkám Kecskemétre szólított. Azon a tavaszon diplomáztam az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán, és a cégem – amely ipari automatizálással foglalkozó cég volt – „levezényelt” a hírös városba. Annak idején hívtak a kecskemétiek is játszani, de nagyon sokat, nem napi nyolc órát kellett dolgoznom, így időm se lett volna rá. Mivel nem volt szabadidőm, edzeni sem tudtam, balgaság lett volna rögbizni – a sérülésveszély miatt. De a 2015/16-os szezonban változás állt be az életemben, és újra tudtam játszani Százhalombattán. A battai rögbi akkor nagy válságon ment át, sokan abbahagyták; félő volt, hogy teljesen széthullik a csapat. Ezért is mentünk egy osztállyal lejjebb a következő szezonban. De az első évben visszakerültünk, és most onnan építkezünk. Ennek tudatában a 2016/17-es bajnokságban szerzett negyedik hely nem kudarc, bár azt nem tagadom, hogy volt egy-két megalázó vereség; de a most indult szezonban már nagyobbak az elvárások, a dobogón szeretnénk végezni. Ráadásul erősödött a csapat, hogy mást ne mondjak, Gyurcsik Mózes visszatért. A 2017/18-as bajnokság első fordulójában nem is vallottunk szégyent, hiszen a bajnok Budapest Exiles-tól csak 34:24-re kaptunk ki, és talán több is volt abban a meccsben. De úgy gondolom, hogy a Kecskemét és az Esztergom (is) megcsíphető ellenfél lesz okos, taktikus játékkal. Százhalombattán nőttem fel, szerettem mindig is itt játszani, ezért is fontos nekem, hogy újra egy erős csapatunk legyen. Jelenleg egy budapesti cégnél dolgozom fejlesztőként, így a rögbi könnyen beilleszthető az életembe. A heti két rögbis klubedzés mellett, van egy válogatott összetartás, továbbá heti három-négy konditermi edzés is.

- Ha már itt tartunk, a klubban és a válogatottban (is) egyrészt bicepszkirálynak hívnak a srácok, másrészt mindig a sérüléseiddel ugratnak.

- Az kétségtelen, hogy sok időt töltök a konditeremben, de nemcsak súlyzós edzéseim vannak, a crossfit, a kettlebell vagy a streetworkout edzésekre is időt szánok. Persze minden hiedelem ellenére nem én vagyok a csapat „leggyúrósabb” embere. Az is igaz, hogy igyekszem az étkezésemre is odafigyelni. Nem eszem lisztes és cukros ételeket, és talán ez az, ami látszik a testfelépítésemen. Ami pedig a sérülékenységemet illeti, azon én is csak nevetni tudok, már-már kínomban. Az észtek elleni 15’s Eb mérkőzés előtt bemelegítéskor sérültem meg, az utolsó figuráknál egy rossz lépésnél szenvedtem részleges izomszakadást a combhajlítómban. A norvégok elleni Eb mérkőzésen rám estek, úgy sérültem meg. A bokaszalagjaim megnyúltak az orvosi diagnózis szerint. A csehek elleni vb pótselejtezőben végre kezdőként pályára léptem, de tizenkettesként tizenkét percnél többet nem nagyon töltöttem a pályán. Megint egy részleges izomszakadás. Remélem, hogy most, az új szezonban megtörik az átok, mert jó lenne már a válogatottban végigjátszani egy mérkőzést.

- A felnőtt válogatott szempontjából miként értékeled az előző szezont és mit vársz a következőtől?

- A 7’s Eb-t a lábam miatt nem tudtam vállalni, erről nem is formálnék véleményt, de a 15’s szezon alapján azt elmondhatom, hogy soha nem volt ilyen társaság, ilyen hangulat a nemzeti együttesnél. Az edzőnk, Richie Williams egyrészt nagyon jól összetartja a csapatot, lázba hozzá a srácokat egy-egy összecsapás előtt; másrészt szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Nem volt még ilyen jó edzőnk, aki nagyon jó érzékkel tudja azt is, hogy mikor kit kell lecserélni, illetve beküldeni a pályára. Mi, játékosok most megkapunk minden támogatást a szövetségtől. A szerdánkénti válogatott összetartások mellett már elkezdődött egy nagy felmérés, ami tartalmazott például terheléses vizsgálatot. Lesz személyre szabott edzésterv, étrend. Léptünk egyet a profizmus irányába. Ami pedig az előttünk álló szezont illeti: a 15’s rögbiben az Eb-n először is legyen meg a bentmaradás, érjünk be a Conference 1 osztályban, aztán ki lehet tűzni nagyobb célokat is: 2020-ig el kell jutni a Trophy-ba!

2017. 09. 15.

Szárnyalna a Szfinx a másodosztályban

A Soproni Sasok az idei szezontól nemcsak 7’s rögbiben indulnak, hanem a maglódi Fekete Oroszlánokkal fuzionálva, Szfinx néven a 15’s rögbiben is pályára lépnek, a másodosztályban, a Fehérvár, a Tárnok, a Szekerce, a Medvék, a Bp. Exiles 2, és a Kosok csapata mellett. Orbán Ábner két és fél évvel ezelőtt alapította meg a soproni klubot, és azt mondja, hogy számára majdnem ugyanolyan élményt nyújt megtanítani valakit rögbizni, mint egy jó meccset játszani a felnőtt válogatottban. Orbán Ábnerrel beszélgettem.

- Sokan talán nem is tudják, hogy Sopronban is van rögbis élet.

- 2015 márciusában megalapítottam a klubot, én vagyok a mindenese, vagyis az elnöke, a játékos-edzője, a titkára, bár ez utóbbiban mostanában már a feleségem is besegít. Bár most ő inkább azzal van elfoglalva, hogy egy-két héten belül megszületik a fiúnk. Visszatérve a klubra: 10-15 igazolt játékosunk van, továbbá néhány fiatal, aki már eljár az edzésekre, de még mérkőzéseken nem szerepelt. Ilyen létszám mellett az elmúlt két évben a 7’s bajnokságban szerepeltünk, legutóbb ötödikek voltunk; de most a maglódiakkal, Péczeli Ákos együttesével amolyan projektcsapatot alkotva, Szfinx néven részt veszünk az NB II-ben is. Mi vagyunk a Soproni Sasok, ők a Fekete Oroszlánok, így a kettőt együtt nagyon jól jelképezi ez a mitikus, szárnyas oroszlán. Az egyik hazai mérkőzésünket majd mi rendezzük, a másikat ők. Ez így minőség változást jelent majd, hogy a 15’s-ben is indulunk, de természetesen a 7’s rögbiben ugyanúgy szerepelni fogunk Soproni Sasokként, mint eddig. Úgy gondolom, hogy hosszú távon a 7’s rögbinek nagyobb jövője lehet Magyarországon, népszerűbb lehet, nagyobb médiaérdeklődésre számíthat, hiszen mi olimpia-centrikus nemzet vagyunk. Magyarországon igazán az számít, aki ott van az ötkarikás játékokon. Korábban volt egy válogatott játékosunk is, Montanaro Attila, aki tavasszal kiment Franciaországba. Kettős állampolgár, kint dolgozik és egy kisebb együttesben rögbizik is. Szerencsére novembertől, újra csapatunkat fogja erősíteni.

- Te hogyan ismerkedtél meg ezzel a sportággal?

- Tizenkét évvel ezelőtt Velencén egy strandrögbitorna alkalmával kerültem kapcsolatba a sportággal. Soós Dániel szervezte azt az eseményt, és egy gyerekkori barátom, Katona Jonathan hívott el. Azonnal beleszerettem a rögbibe. Gimnazista koromban lehetőségem adódott játszani is a Kék Cápák csapatában nagyjából két évet, egy alkalommal a másodosztályú bajnokságot meg is nyertük. Korábban több sportot is kipróbáltam, futballoztam, szertornáztam és néptáncoltam is; de ahogy megismertem a rögbit, el is felejtettem a focit.

- Mindössze huszonhat éves vagy, a korod alapján akár a felnőtt válogatottban is játszhatnál.

- Amikor megtanítok egy játékost rögbizni és legyőzünk egy ellenfelet, akkor nekem az legalább akkora élményt jelent, mintha én is szerepelnék a nemzeti együttesben. Úgyis mondhatnám, hogy az utánpótlás-nevelés kárpótol. Az öcsémet, Kolost is én tanítottam meg passzolni, cselezni, most pedig nagy büszkeséggel tölt el, hogy ott szerepel az U18-as keretben. Talán másként alakult volna, ha édesapám vállalkozásai miatt nem élünk olyan sok helyen az országban. A Velencében 13-ast (centert) és 14-est (szélsőt) játszottam, most pedig irányító vagyok. Itt, Sopronban hetente kétszer két órát edzünk. Mielőtt megalapítottam volna a klubot, OKJ-s rögbiedzői végzettséget szereztem, mert hitelesen és szakmailag hozzáértően szerettem volna tudásomat átadni. De személyi edzőként is dolgozhatnék. Most nagy kihívással várjuk, hogy a Szfinx miként szerepel az NB II-ben. Pécely Ákos barátommal reméljük, hogy a két fiatal csapatot sikerül összekovácsolni, mind a pályán és mind a pályán kívül is.