2017.09.27.

Tizennyolc évesen a burgaszi hősök között

Általános iskola első osztályától kezdve rögbizik. Kajakozott, birkózott és focizott is, de a rögbi mellett kötött ki. Egy komolyabb sérülés sem tudta eltántorítani szeretett sportágától. Tagja volt a burgaszi 7’s Eb tornán győztes felnőtt magyar válogatottnak, amely feljutott a Trophy osztályba; és tagja volt annak az U18-as válogatottnak, amely 15’s rögbiben, Pöstyénben Eb bronzérmet szerzett a Conference 2 osztályban, továbbá 7’s rögbiben negyedik lett Esztergomban a Trophy divízióban – a magyar rögbi valaha volt legjobb helyezését (16.) elérve. Bár nem a konditerem az ő világa, tudja, hogy pár kiló izmot még mindenképpen magára kell szednie. Az Esztergomi Vitézek mindössze 18 esztendős centerével, a 7’s felnőtt válogatottban szélsőt játszó, Sovány Erharddal beszélgettem.

- Ha jól tudom, nagyon korán ismerkedtél meg a sportággal.

- Édesanyám vitt le az esztergomi sportcsarnokba, amikor elsős voltam, és ott azonnal be is állítottak rögbizni. Ennek már tizenkét éve. Egy ideig még kajakoztam is, de azt meguntam; birkóztam is, de azt első perctől kezdve nem éreztem az én sportágamnak; a futballt pedig nem tartottam elég keménynek. Így maradt a rögbi, amit első perctől kezdve imádtam. Szöllősi László első perctől kezdve az Esztergomi Vitézeknél az utánpótlásedzőm, jelenleg pedig ő irányítja a felnőtt együttest. Két-három évig a szalagos rögbit játszottuk, ez azért volt jó, mert tudtunk taktikailag-technikailag fejlődni, anélkül, hogy megsérültünk volna, de utána már áttértünk a kontaktra. Ahogy megszereztem az első sportorvosi engedélyemet, már az esztergomi klubhoz tartoztam. A legnagyobb élményem az volt, amikor tizenhét évesen bemutatkozhattam a felnőtt 15’s csapatban, a 2015/16-os bajnokság bronzmérkőzésén a Szeged ellen. Állítólag jól játszottam. A legutóbbi szezonban pedig már végig kezdőként számítottak rám. Megint a bronzérmet szereztük meg, ezúttal a Battai Bulldogokat győztük le. Egyébként a Budapest Exiles elleni mérkőzések mindig nagyon izgalmasak, talán azokon lehet a legtöbbet fejlődni.

- Az igaz, hogy volt egy komolyabb sérülésed?

- Négy éve történt, fejsérülést szenvedtem. Egy koponyalapi törésem volt, beszakadt a dobhártyám is egy utánpótlás mérkőzésen. Meg akartam fogni az egyik játékost és a mögöttem lévők rám estek, egészen pontosan a fejemre. Elég szerencsétlen eset volt. Fél évig utána nem játszhattam. Egy hétig feküdtem kórházban, egy hétig otthon, de két hét után már lement edzésre, nézni a többieket, hogy miként készülnek. Két hónap után elkezdtem edzeni, persze először csak a passzolást gyakoroltam stb., fél év után tértem vissza a pályára. A családom, különösen édesanyám ellenezte akkor a rögbit, féltett, de aztán elfogadta, hogy nekem ez a szenvedélyem. A sportban benne van a sérülés lehetősége, de soha nem úgy megy fel az ember a pályára, hogy ez akár egy pillanatra is megfordulna a fejében.

- Mennyire lepett meg, hogy te is bekerültél Richard Williams keretébe, amely a burgaszi 7’s Eb tornára utazott?

- Korábban a korosztályos válogatottaknak tagja voltam, de nem számítottam rá, hogy bekerülhetek a csapatba. Suiogan Tímárral mi voltunk a legfiatalabbak. Természetesen nagyon örültem neki és hatalmas élmény volt és nagyon motiváló a jövőre tekintve. Bár nem játszottam sokat, így is rengeteg tapasztalatot szereztem. Kömüves Gyuri cseréje voltam tulajdonképpen. Ha már itt tartunk, tudom, hogy pár kiló izmot még fel kell szednem magamra, de a konditerem akkor sem az én világom. Jelenleg 185 centi és 76 kiló vagyok. Azt még szeretném elmondani, hogy nagyon nagy élmény volt az U18-as együttessel is mind a pöstyéni Conference 2-ben szerzett Eb bronz a 15’s rögbiben, mind a pár hete Esztergomban zajlott, 7’s torna is, ahol az Eb Trophy osztályában negyedik helyet szereztünk, ami összesítésben a tizenhatodikat jelenti Európában. Büszke vagyok ezekre az eredményekre is.

- Hogyan telnek a mindennapjaid? Mennyi időt töltesz a rögbivel?

- Az elmúlt hetekben szerdánként válogatott összetartás volt, de eleve a klubbal is van hetente három edzésünk és még kaptunk plusz feladatokat a válogatottat irányító Richard Williamstől is, akinek az edzései mindig változatosak és nagyon jól összetartja a csapatot. Ez is a siker kulcsa. Természetesen idővel szeretnék bekerülni a 15’s felnőtt válogatottba is, de abba még fizikailag bele kell erősödnöm. A 7’s rögbiben a gyorsaságom biztosan sokat számított a válogatásnál. Van még két évem a dorogi Zsigmond Vilmos Gimnáziumból. Azt még nem tudom, hogy utána hol tanulok tovább, de majd egyszer szeretnék kimenni külföldre valahová rögbizni, legalább egy évet.

 

2017.09.24.

A sporton túl a barátság is fontos a Kosoknál

Ez egy amatőr csapat, amely persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy-egy tehetséges fiatal bekerülhessen a felnőtt, vagy korosztályos válogatottba. Az NB2-ben, a 2016-17-es szezonban harmadik helyezett csapat edzőjével, Steigerwald Alajossal beszélgettem, aki tagja volt az első hivatalos bajnoki címmel büszkélkedő Liget SE csapatának.

- Mikor alakult meg a klub?

- 2013-ban, de nem a klub, hanem a szakosztály. 2009-ben és 2010-ben, én az Exiles junior csapatánál dolgoztam, amikor Erdélyi Sándor a kadet együttessel foglalkozott. De aztán az élet úgy hozta, hogy a munkám elszólított a rögbi mellől, mígnem 2013-ban több korábbi tanítványom megkeresett, hogy szeretnének rögbizni. Négyen leültünk itt, a KFKI (Központi Fizikai Kutatóintézet – a szerk.) sporttelepén, és egy szép, júniusi napon megalapítottuk a Budapesti Kosok csapatát. A nevet Hernádi Alex találta ki. Aztán kezdtük a játékosokat toborozni, olyanokat is, akik már egyszer abbahagyták, és persze nagyon sok új gyerek, fiatal is csatlakozott. Jelenleg nagyjából harmincöten vagyunk.

- Ez egy nagyon jó pálya, de Budapest legmagasabban fekvő pontján van, így a megközelítése kissé időigényes. A Kosok csapatában jellemzően budai gyerekek, fiatalok játszanak?

- Szó sincs róla. Van szombathelyi fiú is, aki Budapesten egyetemista. Több a vidéki, aki már itt él, de a fővárosban született játékosaink is vannak. Sőt, akad szlovák rögbisünk is, aki most Budapesten dolgozik. De én is érdi vagyok, tehát nekem is időbe telik ide eljutni, általában egy-másfél óra alatt azért ideérnek a srácok. Egyébként a fővárosban ez az egyetlen kimondottan rögbipálya, erre büszkék is vagyunk. A korábbi kérdésre visszakanyarodva: a KFKI Petőfi Sportkör rögbi szakosztálya vagyunk. Van például asztalitenisz szakosztályunk is, továbbá szabadidős kispályás foci és tenisz. Pusztai László, a sportkör akkori elnökének jár a köszönet, hogy minket befogadott.

- Arra is büszkék lehetnek, hogy van a csapatnak egy felnőtt válogatott játékosa is.

- Így van, Herzsenyák Szabolcs, aki egyébként Pécsről került hozzánk, második soros játékos. Korábban Pécsett rögbizett, pár évet kihagyott, és nálunk kezdte újra a sportágat, három évvel ezelőtt. Ambrus Gergely és Nagy Szilárd pedig az U18-as válogatottat erősíti.

- Ha ennyi játékosa van a Budapesti Kosoknak, akkor nem lenne érdemes megcélozni az NBI-et?

- Azzal a céllal alakultunk meg, hogy a csapatunkat ne csak a sport, hanem a barátság is tartsa össze. Itt nagyon sok olyan fiatal van, aki komolyan tanul vagy dolgozik, és nem fér bele az életébe a versenysport. Nálunk a rögbi szabadidős jellege dominál. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne egy-két olyan játékos, aki a válogatottba is bekerül. Ez a klub egy biztos háttere kíván lenni azoknak, akik egészen kisgyermekkortól a felnőttig rögbizni akarnak, de nem az első osztályú bajnoki cím a legfőbb céljuk. Nem is tudnának, akárcsak heti öt edzést vállalni. Mi jelenleg egy héten háromszor edzünk. Az elmúlt szezonban egyébként harmadikok voltunk. Ez nagy teljesítmény azok után, hogy tavaly ősszel minden ellenféltől kikaptunk, aztán ezt átbeszéltük a karácsonyi, évzáró banketten, és egy kemény alapozás után a tavasszal mindenkit megvertünk, ráadásul bónuszpontokkal. De ha elsők lettünk volna, akkor sem akarnánk az NBI-ben elindulni. Azt gondolom, hogy a legmagasabb osztályba olyan csapatoknak kell benevezniük, amelyeknek a játékosállománya stabil és nemcsak egy-két, hanem több olyan rögbisük van, akik a magyar válogatottban szerepelnek, továbbá olyan edzésszámmal és edzésminőséggel dolgoznak, ami erre feljogosítja őket. Mi jó értelemben vett amatőrök vagyunk.

- Ön mire a legbüszkébb a rögbis pályafutásából?

- Én Érden kezdtem a rögbit 1983-ban, aztán 1988-tól a Liget SE-ben folytattam. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy a Liget SE-vel megnyertük az első hivatalos bajnoki címet, tehát az első bajnokcsapatnak én is a tagja voltam, mint center. 1995-ben egy sérülés miatt hagytam abba a rögbit, Achilles-ín szakadásom volt. De játékvezetőként is ténykedtem, nemzetközi szinten is közreműködtem, és amikor úgy gondoltam, hogy abból is elég, akkor kezdtem eledzősködni. A 2000-es évek második felében egy rögbisulit alapítottam Érden, majd jött a már említett Budapest Exiles junior együttese, aztán a Budapesti Kosok csapata. A Budapest Exiles-hoz egykori csapattársam, Mihalovics Pál hívott, aki abban az időben a klub elnöke volt.

- Hogy látja a magyar rögbi helyzetét, mennyire optimista a jövőt illetően? A felnőtt válogatott a 15-ös és a 7-es rögbiben is egy osztállyal feljebb lépett.

- Megyünk előre, ez tény, de még nagyon az út elején tartunk. A kulcs az lesz, hogy a fiatalokat mennyire tudják a válogatottba integrálni, hogy minél több tehetség kerüljön be. Nem az aktuális felnőtt csapat jelenti a sportág jövőjét, hanem az utánpótlás, oda kell a legtöbbet befektetni. Az utánpótlás-neveléssel nem vagyunk annyira lemaradva, illetve 18 éves kor alatt még nem jár előttünk annyival a világ, mint a későbbiekben. Ott még tudjuk tartani a lépést. Ezzel együtt gratuláció a felnőtt csapatnak, de az igazán nagy előrelépés akkor következik majd be, amikor a válogatottban csak alakítani kell a játékosokat, akik a klubokban kiválóan megtanulták a sportág alapjait. Ezért is tartom a külföldi szakemberek idecsábítását nagyon jó ötletnek. Az lenne a jó, ha az egyesületekben, szakosztályokban is több komoly szaktekintély lenne. Minél kisebb korban, minél jobb edzők kellenek. Amit meg tudunk tanítani a 8-10 éves gyerekeknek, azt egy életen át magukkal fogják vinni. Egész más rögbit játszanak majd ők, mint akik 14-15 éves korban kezdik el. Egy 19-20 évessel is eljutunk valameddig, de egy 8-10 esztendőssel sokkal tovább jutnánk. A válogatott is akkor lesz majd nagyon jó, ha olyan játékosok fogják alkotni egytől egyig, akikben lesz egy tizenöt éves rögbis múlt.

2017.09.19.

Törjön meg az átok!

Több mint tizenkét éve rögbizik. Tóth Sándornál tanulta meg az alapokat, háromszor nyert bajnokságot a Battai Bulldogokkal. Nem egy vándormadár-típus. Fullbackként kezdte, de mindig is tizenkettes akart lenni. Sok időt tölt a konditeremben, de az étrendre is odafigyel. Reméli, hogy balszerencsés sérüléshulláma az új szezonnal véget ér. Civilben villamosmérnök. Jung Szilárddal beszélgettem.

- Hogyan kezdődött a rögbis pályafutásod?

- Ötödikes voltam általános iskolában, amikor átkerültem egy másik osztályba, nyelvi tagozatra. Viszont nagyon hiányoztak a korábbi osztálytársaim, így amikor ők elkezdtek rögbizni az új osztályfőnöküknél, Tóth Sándornál, akkor én is csatlakoztam hozzájuk. A többiek már rég kikoptak, abbahagyták, csak én maradtam meg a sportág szerelmesének. Mindez az érdi Bolyai János Általános Iskolában történt. Akkoriban diákolimpiákra, kadet bajnokságokra készültünk; és egy héten háromszor is játszottunk, méghozzá a rögbi kontakt-változatát, nem a gyerekek körében ma oly népszerű szalagos vagy érintős típusát. Aztán a Táncsics Mihály Gimnáziumban folytattam matematika tagozaton, és akkor már lejártam a százhalombattaiakhoz edzeni és játszani. Battán két csapat is volt, én a másodosztályban a Fekete Seregben kezdtem tizenhat évesen, ahol rögtön az első évben bajnokságot is nyertünk. A következő szezonban már az elsőosztályú együttesben szerepeltem, velük szintén bajnoki címet szereztünk. Tizenötös játékosként kezdtem, de sose kedveltem azt a posztot, mert szerettem volna a védekezésből és a támadásból is jobban kivenni a részem. Az a poszt nekem unalmas volt. Ma már tizenkettesként lépek pályára. Arra nagyon jól emlékszem, hogy 20:10-re nyertünk a Szeged ellen is, amikor a Fekete Sereggel és 20:10-re a Kecskemét ellen is, amikor a Battai Bulldogokkal bajnokságot nyertünk. Százhalombattán még kétszer voltam a legmagasabb osztályban bajnok, a második és harmadik alkalommal az Esztergomot győztük le az aranyéremért zajló mérkőzésen.

- Nem vagy egy vándormadár-típus. El sem tudnád képzelni az életed egy másik csapatban, főleg úgy, hogy a Batta legutóbb csupán negyedik volt a bajnokságban?

- Soha nem gondoltam arra, hogy másik csapatban kellene játszanom. 2014 júliusától kihagytam egy szezont, amikor a munkám Kecskemétre szólított. Azon a tavaszon diplomáztam az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán, és a cégem – amely ipari automatizálással foglalkozó cég volt – „levezényelt” a hírös városba. Annak idején hívtak a kecskemétiek is játszani, de nagyon sokat, nem napi nyolc órát kellett dolgoznom, így időm se lett volna rá. Mivel nem volt szabadidőm, edzeni sem tudtam, balgaság lett volna rögbizni – a sérülésveszély miatt. De a 2015/16-os szezonban változás állt be az életemben, és újra tudtam játszani Százhalombattán. A battai rögbi akkor nagy válságon ment át, sokan abbahagyták; félő volt, hogy teljesen széthullik a csapat. Ezért is mentünk egy osztállyal lejjebb a következő szezonban. De az első évben visszakerültünk, és most onnan építkezünk. Ennek tudatában a 2016/17-es bajnokságban szerzett negyedik hely nem kudarc, bár azt nem tagadom, hogy volt egy-két megalázó vereség; de a most indult szezonban már nagyobbak az elvárások, a dobogón szeretnénk végezni. Ráadásul erősödött a csapat, hogy mást ne mondjak, Gyurcsik Mózes visszatért. A 2017/18-as bajnokság első fordulójában nem is vallottunk szégyent, hiszen a bajnok Budapest Exiles-tól csak 34:24-re kaptunk ki, és talán több is volt abban a meccsben. De úgy gondolom, hogy a Kecskemét és az Esztergom (is) megcsíphető ellenfél lesz okos, taktikus játékkal. Százhalombattán nőttem fel, szerettem mindig is itt játszani, ezért is fontos nekem, hogy újra egy erős csapatunk legyen. Jelenleg egy budapesti cégnél dolgozom fejlesztőként, így a rögbi könnyen beilleszthető az életembe. A heti két rögbis klubedzés mellett, van egy válogatott összetartás, továbbá heti három-négy konditermi edzés is.

- Ha már itt tartunk, a klubban és a válogatottban (is) egyrészt bicepszkirálynak hívnak a srácok, másrészt mindig a sérüléseiddel ugratnak.

- Az kétségtelen, hogy sok időt töltök a konditeremben, de nemcsak súlyzós edzéseim vannak, a crossfit, a kettlebell vagy a streetworkout edzésekre is időt szánok. Persze minden hiedelem ellenére nem én vagyok a csapat „leggyúrósabb” embere. Az is igaz, hogy igyekszem az étkezésemre is odafigyelni. Nem eszem lisztes és cukros ételeket, és talán ez az, ami látszik a testfelépítésemen. Ami pedig a sérülékenységemet illeti, azon én is csak nevetni tudok, már-már kínomban. Az észtek elleni 15’s Eb mérkőzés előtt bemelegítéskor sérültem meg, az utolsó figuráknál egy rossz lépésnél szenvedtem részleges izomszakadást a combhajlítómban. A norvégok elleni Eb mérkőzésen rám estek, úgy sérültem meg. A bokaszalagjaim megnyúltak az orvosi diagnózis szerint. A csehek elleni vb pótselejtezőben végre kezdőként pályára léptem, de tizenkettesként tizenkét percnél többet nem nagyon töltöttem a pályán. Megint egy részleges izomszakadás. Remélem, hogy most, az új szezonban megtörik az átok, mert jó lenne már a válogatottban végigjátszani egy mérkőzést.

- A felnőtt válogatott szempontjából miként értékeled az előző szezont és mit vársz a következőtől?

- A 7’s Eb-t a lábam miatt nem tudtam vállalni, erről nem is formálnék véleményt, de a 15’s szezon alapján azt elmondhatom, hogy soha nem volt ilyen társaság, ilyen hangulat a nemzeti együttesnél. Az edzőnk, Richie Williams egyrészt nagyon jól összetartja a csapatot, lázba hozzá a srácokat egy-egy összecsapás előtt; másrészt szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Nem volt még ilyen jó edzőnk, aki nagyon jó érzékkel tudja azt is, hogy mikor kit kell lecserélni, illetve beküldeni a pályára. Mi, játékosok most megkapunk minden támogatást a szövetségtől. A szerdánkénti válogatott összetartások mellett már elkezdődött egy nagy felmérés, ami tartalmazott például terheléses vizsgálatot. Lesz személyre szabott edzésterv, étrend. Léptünk egyet a profizmus irányába. Ami pedig az előttünk álló szezont illeti: a 15’s rögbiben az Eb-n először is legyen meg a bentmaradás, érjünk be a Conference 1 osztályban, aztán ki lehet tűzni nagyobb célokat is: 2020-ig el kell jutni a Trophy-ba!

2017.09.15.

Szárnyalna a Szfinx a másodosztályban

A Soproni Sasok az idei szezontól nemcsak 7’s rögbiben indulnak, hanem a maglódi Fekete Oroszlánokkal fuzionálva, Szfinx néven a 15’s rögbiben is pályára lépnek, a másodosztályban, a Fehérvár, a Tárnok, a Szekerce, a Medvék, a Bp. Exiles 2, és a Kosok csapata mellett. Orbán Ábner két és fél évvel ezelőtt alapította meg a soproni klubot, és azt mondja, hogy számára majdnem ugyanolyan élményt nyújt megtanítani valakit rögbizni, mint egy jó meccset játszani a felnőtt válogatottban. Orbán Ábnerrel beszélgettem.

- Sokan talán nem is tudják, hogy Sopronban is van rögbis élet.

- 2015 márciusában megalapítottam a klubot, én vagyok a mindenese, vagyis az elnöke, a játékos-edzője, a titkára, bár ez utóbbiban mostanában már a feleségem is besegít. Bár most ő inkább azzal van elfoglalva, hogy egy-két héten belül megszületik a fiúnk. Visszatérve a klubra: 10-15 igazolt játékosunk van, továbbá néhány fiatal, aki már eljár az edzésekre, de még mérkőzéseken nem szerepelt. Ilyen létszám mellett az elmúlt két évben a 7’s bajnokságban szerepeltünk, legutóbb ötödikek voltunk; de most a maglódiakkal, Péczeli Ákos együttesével amolyan projektcsapatot alkotva, Szfinx néven részt veszünk az NB II-ben is. Mi vagyunk a Soproni Sasok, ők a Fekete Oroszlánok, így a kettőt együtt nagyon jól jelképezi ez a mitikus, szárnyas oroszlán. Az egyik hazai mérkőzésünket majd mi rendezzük, a másikat ők. Ez így minőség változást jelent majd, hogy a 15’s-ben is indulunk, de természetesen a 7’s rögbiben ugyanúgy szerepelni fogunk Soproni Sasokként, mint eddig. Úgy gondolom, hogy hosszú távon a 7’s rögbinek nagyobb jövője lehet Magyarországon, népszerűbb lehet, nagyobb médiaérdeklődésre számíthat, hiszen mi olimpia-centrikus nemzet vagyunk. Magyarországon igazán az számít, aki ott van az ötkarikás játékokon. Korábban volt egy válogatott játékosunk is, Montanaro Attila, aki tavasszal kiment Franciaországba. Kettős állampolgár, kint dolgozik és egy kisebb együttesben rögbizik is. Szerencsére novembertől, újra csapatunkat fogja erősíteni.

- Te hogyan ismerkedtél meg ezzel a sportággal?

- Tizenkét évvel ezelőtt Velencén egy strandrögbitorna alkalmával kerültem kapcsolatba a sportággal. Soós Dániel szervezte azt az eseményt, és egy gyerekkori barátom, Katona Jonathan hívott el. Azonnal beleszerettem a rögbibe. Gimnazista koromban lehetőségem adódott játszani is a Kék Cápák csapatában nagyjából két évet, egy alkalommal a másodosztályú bajnokságot meg is nyertük. Korábban több sportot is kipróbáltam, futballoztam, szertornáztam és néptáncoltam is; de ahogy megismertem a rögbit, el is felejtettem a focit.

- Mindössze huszonhat éves vagy, a korod alapján akár a felnőtt válogatottban is játszhatnál.

- Amikor megtanítok egy játékost rögbizni és legyőzünk egy ellenfelet, akkor nekem az legalább akkora élményt jelent, mintha én is szerepelnék a nemzeti együttesben. Úgyis mondhatnám, hogy az utánpótlás-nevelés kárpótol. Az öcsémet, Kolost is én tanítottam meg passzolni, cselezni, most pedig nagy büszkeséggel tölt el, hogy ott szerepel az U18-as keretben. Talán másként alakult volna, ha édesapám vállalkozásai miatt nem élünk olyan sok helyen az országban. A Velencében 13-ast (centert) és 14-est (szélsőt) játszottam, most pedig irányító vagyok. Itt, Sopronban hetente kétszer két órát edzünk. Mielőtt megalapítottam volna a klubot, OKJ-s rögbiedzői végzettséget szereztem, mert hitelesen és szakmailag hozzáértően szerettem volna tudásomat átadni. De személyi edzőként is dolgozhatnék. Most nagy kihívással várjuk, hogy a Szfinx miként szerepel az NB II-ben. Pécely Ákos barátommal reméljük, hogy a két fiatal csapatot sikerül összekovácsolni, mind a pályán és mind a pályán kívül is.

2017.09.13.

Összetartozunk és összetartunk/2.rész

A 2016/17-es szezon sikereiről és a szövetség közeli és távoli, stratégiai céljairól beszélgettünk Stiglmayer Gáborral, a férfi válogatottak sportigazgatójával. De ezúttal nemcsak a kirakat együttes, vagyis a felnőtt nemzeti csapat jött szóba, hanem mélyebbre ástunk, és az U16-os és U18-as válogatottak jelenlegi helyzetéről és jövőbeni feladatairól is szót ejtettünk.

- A felnőtt válogatott a 15’s és a 7’s rögbiben is lépett egy osztályt feljebb. Náluk mi a közeli és mi a távoli cél?

- Itt egy nagyon komoly fejlesztési program indul, ami a nőknél is elkezdődik. Az U18-asokhoz hasonlóan a felnőtteknél is szeretnénk fizikailag és futógyorsaságban, robbanékonyságban is segíteni a játékosokat. Egyrészt egy atlétaedző segítségével nagyon komoly, világszínvonalú felmérésekkel elindul egy szakmai fejlesztés a játékosoknak, akik akarnak előbbre lépni. Aztán a tolongás technikai részeinek, finomságainak – elsősorban a zárt tolongásokra és a bedobásokra gondolok – az elősegítésére érkezik Angliából egy profi, erőfejlesztő –és tolongásedző, aki ezt a munkát segíti. Valamint érkezik a Saracens csapatánál jelenleg is dolgozó – ne felejtsük, hogy Európa egyik legjobb együtteséről van szó – Tommy Fuller, aki videó elemzőként fogja a játékosok technikai teljesítményét segíteni. Az a célunk, hogy mind a 7’s, mind a 15’s rögbiben három év múlva csúcsra érjünk. A Grand Prix a cél 7’s-ben 2020 környékére és a Trophy osztály a 15’s-ben. Ahhoz, hogy ezt elérjük, meg kell erősíteni a játékosokat egyrészt fizikálisan, másrészt – és ez igényli a legtöbb munkát – a technikai és döntéshozási képességet. Hihetetlenül tehetséges ez a generáció, nagyon sok a tizenéves, huszonéves a válogatottban, vagyis a következő hat-nyolc évre egy nagyon stabil alappal rendelkezik a válogatott. Most egy ötvenkét fős kerettel kezdünk el dolgozni, ez egy nagy merítési lehetőség. Elsődlegesen az a célunk ezzel, hogy minél jobban tudjuk motiválni a játékosokat és minél több inspirációt kapjanak, és kialakuljon egy valódi versenyhelyzet, mert azt gondoljuk, hogy egy-egy posztra most már nemcsak egy-két, hanem három-négy játékos is van.  Fontos kiemelni, hogy nem egymás ellen versenyeznek a játékosok; hanem itt mindenki azért van, a stáb, a szövetség és az egész rendszer arról szól, hogy miként tud segíteni abban, hogy a játékosok minél jobbak legyenek. Mivel szeretnek rögbizni, ha segítséget kapnak, akkor jobbak is lesznek. Az, hogy adott esetben éppen ki a jobb, változhat. Minél több jó játékosunk van, annál erősebb lesz a válogatottunk. Ezért lesz három felkészítő edzés Vácott szerdánként, majd Gibraltár ellen – amire még nem volt példa – egy felkészülési mérkőzést fogunk játszani október 6-án, Mándokon. A Gibraltár elleni mérkőzés után jelöljük ki a Svédország és Lettország elleni Eb mérkőzések keretét. A svédek ellen október 14-én játszunk idegenben. A svédek 7’s rögbiben most feljutottak a GP-be, a legmagasabb szintre, tehát nagyon gyors, nagyon robbanékony, nagyon jó játékosaik vannak. De azt gondoljuk, hogy a magyar rögbi már van olyan szinten, hogy teljes értékű ellenfél legyen a pályán. Ezzel együtt nem Magyarország jelenleg a mérkőzés esélyese, mert nem idehaza játszik. A 15’s rögbiben nagy jelentőséggel bír a hazai pálya. De szeretnénk a maximumot kihozni magunkból. Nem feltartott kézzel megy ki a válogatott Svédországba, az biztos. A lett meccs kulcsfontosságú, azt mindenképpen meg kell nyerni! Mindenki nagyon készül erre, ez a legkiemeltebb mérkőzésünk. Richard Wiiliams olyan modern játékkultúrát honosít meg, ami rendkívül támadó jellegű és nagyon dinamikus. Ez annyira látványos és jó megoldásokat jelent, hogyha mindenki felnő a feladathoz, tud eléggé koncentrálni, akkor „nem lesz ellenfelünk”. Lettországot felnőtt szinten még nem tudtuk legyőzni, úgyhogy ez egy hatalmas kihívás lesz.

- A csoportban van még Ukrajna és Litvánia. Ezek a mérkőzések már 2018 tavaszán lesznek. De mi történik akkor, ha ez a válogatott megnyeri ezt a csoportot? Ez benne van a pakliban vagy irreális lenne?

- Azt hiszem, hogy benne van. A torna legerősebb csapata Ukrajna, amely most esett ki a Trophy-ból. Ők a csoport favoritjai, és ők otthon is játszanak ellenünk. Az egy irdatlan nehéz mérkőzés lesz. De hozzáteszem, hogy a litván is egy pokolian nehéz összecsapás lesz, Litvániát egyetlenegyszer tudtuk legyőzni, még 2001-ben. Ugyanakkor van egy brutálisan erős válogatottunk. Ettől szép ez a játék, hogy szikrázóan kemény csatákat fog látni mindenki. Beleedződünk ebbe a világba, és nekünk az a stratégiai célunk, hogy a játékosaink megszokják ezt a terhelést, ezt a légkört, ezt a tempót, és ha az edzői koncepciót meg tudják valósítani, akkor esélyünk van minden mérkőzésen a győzelemre. Ezt hangsúlyoznám, hogy minden találkozón van esélyünk a győzelemre, de a realitás az, hogy ebben az osztályban meg kell erősödnünk.

- Hogyan tudják a klubok a saját érdekeik mellett a válogatott érdekeit is szolgálni?

- A versenynaptár úgy van összeállítva, hogy amikor a válogatott játszik, akkor nincs klubmérkőzés, tehát nincs időpontbeli ütközés. A klubok játékosaiból áll a válogatott, tehát ez egy nagyon szoros együttműködés. Ezért is mondtam, hogy mi összetartozunk, és ha össze is tartunk, akkor csodákra vagyunk képesek. Hosszú távon az elképzelhető, hogy olyan mennyiségű játékos lesz egy klubban, hogy párhuzamosan zajlik egy bajnoki forduló és egy válogatott mérkőzés. De ehhez az kell, hogy minden klub rendelkezzen 30-40 fős felnőtt játékoskerettel, és a rájátszásos rendszer miatt egy-egy találkozó amúgy sem döntené el a bajnokság sorsát. Amikor elérnek ide a klubok, akkor meg lehet majd tenni, hogy folyamatos legyen a bajnokság. Ez egy stratégiai cél. Az, hogy a válogatott ilyen jól szerepel és a játékosok ennyire motiváltak, jótékony hatással van a klubokra is, hiszen visszatérve a klubba az adott játékos húzóerő lehet a következő generációknak is.

- Ami még rendkívül fontos, az a háttér.

- Egyrészt Kiss Antal elnök úr hisz ebben a generációban, nagyon hisz abban, hogy közös munkával, összefogással jelentősen előre tudunk lépni. Ezért minden feltételt biztosít ahhoz, hogy a magyar rögbi fejlődjön. Hiába álmodozunk bármiről, ha e mögött nincs összefogás és segítő szándék. Most ez megvan, ezért lehetővé válnak ezek a programok. A másik, hogy a szakmai minőséget Richard Williams garantálja. Nemcsak a játékszisztémáról lehet itt beszélni, hanem arról a kultúráról, amit ő képvisel, valamint arról a hozzáállásról. A játékosokkal a kapcsolata a nyitottságra és a bizalomra épül. Emellé csatlakozik az a fajta szervezettség, amiben sokan közreműködnek. Németh Krisztián, Tóth István segíti az edzésmunkát, Hollósi Gábor segíti a technikai hátteret, de fontos megemlítenem Debreczeny Dénest, a szövetség technikai igazgatóját. Ugyanez vonatkozik az U16-ra és az U18-ra is, Kendi Géza és Péczeli Ákos az utóbbiak, Angyal András és Máthé Zoltán az előbbiek stábját erősíti, Gombás Bence is besegít. Remsik József pedig a 7’s U16-os rögbiben működött közre. Láthatjuk, hogy ez már egy hatalmas stáb, amely azon dolgozik, hogy ezeknek a gyerekeknek, felnőtteknek a lehető legjobb feltételeket biztosítsa. Ez az ékes bizonyítéka, hogy ha összefog a magyar rögbi, akkor döbbenetes erővel bír.

2017.09.11.

Összetartozunk és összetartunk/1.rész

A 2016/17-es szezon sikereiről és a szövetség közeli és távoli, stratégiai céljairól beszélgettünk Stiglmayer Gáborral, a férfi válogatottak sportigazgatójával. De ezúttal nemcsak a kirakat együttes, vagyis a felnőtt nemzeti csapat jött szóba, hanem mélyebbre ástunk, és az U16-os és U18-as válogatottak jelenlegi helyzetéről és jövőbeni feladatairól is szót ejtettünk.

- Mennyire tekinti sikeresnek az előző szezont és mit vár a következőtől?

- Nemcsak a felnőtt válogatottnak a versenyeztetése és építése zajlik, hanem a teljes utánpótlás korosztályt segítjük, próbáljuk minél inkább motiválni és fejleszteni azért, hogy egyrészt nemzetközileg is minél jobb teljesítményt nyújtsunk, másrészt ezek a játékosok olyan minőségi rögbit tudjanak játszani Magyarországon, ami a többi, nem válogatott sportoló számára is egy nagyon vonzó és integráló dolog lehet. Ha valaki nagyon motivált a válogatottban, az a saját klubjában is egy húzóerő lesz, és a többi játékos számára is példa. Mi ezt a fajta stabilitást szeretnénk elérni, hogy minden korosztályos válogatottunknál és így a felnőtt válogatottnál is legyen egy nagyon erős, összetartó és egymást segítő közösség. Összetartozunk és összetartunk. Ez egy fontos üzenet a jövőnek. Azt gondolom, hogy ha összefogás van, akkor bármilyen sikert elérhetünk, mert hihetetlen gyorsasággal változik meg a teljesítménye a nemzeti csapatoknak és játékosoknak.

- Három válogatottról beszélünk, az U16-osról, az U18-asról és a felnőttről.

- Az U16-os válogatott a 2001/2002-es korosztályú csapat, amely Krakkóban, az Olimpiai Reménységek Tornáján szerepelt 7’s rögbiben. Három éve vannak ilyen tornák, korábban volt Esztergomban is. Azt láttam, hogy ez a korosztály technikai értelemben, fizikálisan és mentálisan hihetetlen játékerőt képvisel. Egy nagyon éles verseny van közöttük a tizenkettes keretbe kerülésért is. Nagyon sokan vannak, és nagyon jól játszanak. Ugyanakkor nem sikerült még áttörést elérni a nemzetközi porondon, mert Németország – amely Európa ötödik legjobb csapata lett idén a Grand Prix-ban és Lengyelország – amely szintén a GP tagja – túl nagy falatnak bizonyult egyelőre, ezért nem sikerült a győzelem. Azért szeretném hangsúlyozni, hogy minden válogatottal partiban voltunk, többször is beszorítottuk őket. Ami viszont nem volt előnyünkre, hogy ez a korosztály még kevés 7’s rögbi tapasztalattal rendelkezik. Kicsit több idő kell ahhoz, hogy megugorjuk ezt a szintet, de optimista vagyok, mert nem játszottunk alárendelt szerepet. Ezek a gyerekek bosszankodtak azon, nagyon mérgesek voltak, hogy nem tudták kihasználni a lehetőségeiket. Tehát nem arról van szó, hogy mi csak kergettük az ellenfelet és nem voltak céllehetőségeink, hanem arról, hogy nem használtuk ki ezeket. Ez egy teljesen más dimenziója az eredményességnek.

- Az U18-as válogatott az esztergomi Eb tornán lett a Trophy-ban negyedik.

- A tavalyi év után ismét mi rendezhettük meg ezt a tornát. Tavaly kilencedikek voltunk, idén sikerült előrelépni és a negyedik helyen végzett a csapat. Mindez azt jelenti, hogy Európa tizenhat legjobb csapata közé kerültünk (GP-ben tizenkét csapat van). Ez egy rendkívüli teljesítmény, a magyar rögbi történelmében a valaha volt legjobb helyezés. Mivel az angoloktól kezdve mindenki indul, ezért ez egy elképesztően nagy eredménynek számít. A torna előtt többen megsérültek. Többek között Sőlősi Dáriusz, aki egy nagyon tehetséges, labdabiztos játékosunk. Hatalmas termetű, hiszen kétméteres fiúról van szó, aki tíz éve rögbizik, tehát nagyon meghatározó játékos lehetett volna, de térdszalag-szakadást szenvedett. Rácz Regő, aki a válogatott csapatkapitánya volt a Kárpát Kupán szintén térdsérülést szenvedett. Dáriusz nem rögbiben, hanem kosárlabdában, ezt azért rögzítsük. Külön tetézte a bajt, hogy a torna első mérkőzésének második percében az egyik legmeghatározóbb játékosa a csapatnak, Mészáros Attila szintén megsérült, a változatosság kedvéért ő is térdproblémával. Gyakorlatilag tizenegyen játszottuk le a tornát. Az utolsó mérkőzésre már csupán kilenc hadra fogható játékosunk volt. Így tekintve heroikus ez az eredmény, tényleg minden tisztelet a játékosoké, akik az utolsó percig harcoltak.

- Ha minden játékosunk hadra fogható lett volna, akkor akár a Grand Prix-ba is feljuthatott volna ez a csapat?

- Elképesztő teljesítményt mutatott ez a válogatott, és szeretnék kiemelni egy játékost – anélkül, hogy bárkit megbántanék –, Perlaki Mártont, a nagykőrösiek kiváló játékosát, aki gyakorlatilag az összes mérkőzést hibátlanul játszotta végig. Olyannyira, hogy az utolsó percben a dánok elleni mérkőzésen még célt is elért. Ebben a csapatban a sérülések ellenére nem volt gyenge pont. Azzal együtt sem, hogy voltak olyan játékosok, akiket hiányoltunk. Ez egy rendkívül masszív és egységes együttes volt, ami mindenképpen a csapategységet és a játékosok hozzáállását dicséri. Akkor tudtunk volna feljutni – minden realitása megvolt, hiszen az összes mérkőzésünket megnyerhettük volna – ha ez a játékoskeret többet tudott volna fizikailag edzeni. Kizárólag azért nem tudtuk megnyerni a tornát, mert a mi játékosaink fizikai edzést nem tudtak annyit végezni, mint az ellenfeleik, mint például az ukránok. Ha mi augusztusban több időt tudtunk volna fordítani a fizikai edzésekre, ami ilyenkor nagyon nehéz, akkor sokkal eredményesebbek is lehettünk volna. Ez azt jelenti, hogy még nem vagyunk az út végén. Ha az edzés mennyiségét tudjuk növelni, akkor a teljesítményünk is növekedhet. A csapat két húzóembere, Suiogan Tímár és Sovány Erhard ráadásul a felnőtt válogatottat is erősítette, tehát ők irdatlan terhelést kaptak tavasz óta.

- Az U18-as játékosok mennyire tudnak beépülni a felnőtt klubcsapatokba, mennyire biztosított a fejlődésük?

- Itt lényeges előrelépés várható, ugyanis a mostani U18-as csapatunk (a 2000/2001-es korosztály) esetében egy 90 fős állományról beszélünk. Ez nagyjából a duplája a tavalyi játékosállománynak. Ez nagyon örömteli, hiszen több klub előre tudott lépni, ami példaértékű. Richard Williams – aki Angliában is dolgozik és a korosztályos rögbit nagyon jól ismeri – rendkívül elismerően nyilatkozott a klubok teljesítményéről, különösen a Nagykőrösről, az Esztergomról, a Szegedről. Ezek a játékosok mindenképpen egy új dimenzióját adják a rögbinek, és egy jó alapot arra, hogy a válogatott is emiatt előrébb tudjon lépni. Ezzel a 90 fős állománnyal a bajnokságot el tudjuk indítani. Már az utolsó simítások vannak, hogy összeálljon a bajnoki rendszer. Ez mindenkinek közös érdeke, de nagyon nehéz helyzetben vannak a klubok, mert minden tekintetben helyt kell állniuk, és most azon dolgozott a szövetség, hogy összeállítson egy olyan versenyrendszert, ami átlátható és jól szervezett. Lesznek projektcsapatok és lesznek klubok, amelyek önálló U18-as együttessel vesznek részt a bajnokságban.

2017.09.06.

Elmentem Peterborough-ba szerencsét próbálni

Kilenc évesen kezdett el rögbizni, a Velencei Kék Cápák csapata után Százhalombattán folytatta, majd a Velencei-tavi Rögbi Sport Egyesületnél. A Budapest Exiles együttesével két bajnoki címet is szerzett, miközben elment az angol Peterborough csapatához. Amikor 2015 októberében eltört az állkapcsa, elgondolkodott a folytatáson, de győzött a sportág szeretete. A 15’s és a 7’s nemzeti válogatott erőssége azt mondja, hogy tovább kell feszegetni a határaikat, és nem lehet végállomás a Conference 1-es osztály, illetve a Trophy divízió. Drabbant Dáviddal beszélgettem.

- Mióta rögbizel? Hogyan kerültél ki Angliába?

- Kilenc esztendősen ismerkedtem meg a sportággal. Én pázmándi vagyok, a kápolnásnyéki suliban tanultam, és amikor Sós Dániel megalapította a Velencei Kék Cápák csapatát, akkor én is lementem a testvérem, Gergő után. Akkor már ott voltak többen a sulinkból, Czakó Attila, Katona Jonathan, Slott Attila. De ők idősebbek (voltak) nálam. Aztán pár évvel később már Tóth Sándornál tanultuk a sportág alapjait, aki a Battai Buldogoknak toborozta a fiatalokat. Majd jött a Velencei-tavi Rögbi Sport Egyesület, a 2015/16-os szezonban pedig már a Budapest Exiles együttesét erősítettem. Tavaly meg is nyertük a bajnokságot, idén pedig ismételtünk, bár én csak fél szezont játszottam, valamint a döntőben. Amikor 2016 decemberében Francois Taillo megkeresett, aki az Exiles menedzsere is, hogy játszanék-e kint Angliában, a hetedosztályú Peterborough csapatában, sok időm nem volt gondolkodni. A kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végeztem, aztán belekezdtem egy OKJ-s edzőképzésbe, de nem fejeztem be a kétéves kurzust. Így épp nem volt munkám otthon, illetve suliba sem jártam, tehát úgy gondoltam, hogy miért is ne próbálnám ki magam külföldön. Az ötös posztra (második soros) kerestek embert, korábban összefogót is játszottam a 15’s rögbiben, szilveszter előtt gyorsan kellett döntenem. Peterborough 83 mérföldre, azaz 133 kilométerre van Londontól északra, Közép-Angliában található. Korábban mások is voltak kint úgymond próbajátékon, de senki nem maradt kint.

- Hogy sikerült az első félév? Te most kétlaki életet élsz?

- A Peterborough amolyan testvérklubja, a Budapest Exiles-nak. Az idei kecskeméti döntőben pedig azért játszottam az Exiles együttesében, mert a szezon felében még itthon rögbiztem, és invitáltak a többiek a döntőre. Ez szép gesztus volt a részükről, bár én senki elől nem akartam elvenni a lehetőséget. 2017 őszétől viszont már csak az angol csapatomban játszom, amely most került fel a hatodosztályba. Jelenleg egy vállsérüléssel bajlódom. Július 5-én a klubommal egy 7’s tornán vettünk részt Brightonban, ahol az egyik mérkőzésen ráestem a jobb vállamra. Minden irányban tudom mozgatni, de még fáj. Az ideg sérülhetett meg vagy az ín, de még várok vizsgálatokra. A hatodosztályt vereséggel kezdtük, 21:20-ra kaptunk ki a Huntingdon csapatától, azonban pozitívan tekintek előre, mivel esélyesek vagyunk egy újabb bajnoki cím megszerzésére.

- Miért vágtál bele ebbe az angliai kalandba és félprofi játékosnak számítasz?

- Azért jöttem ki egyrészt, hogy élményeket szerezzek, új helyeket fedezzek fel; másrészt, hogy szerencsét próbáljak. Az angolt is szerettem volna jobban elsajátítani. Akkor beszélsz jól egy nyelvet, amikor már tudsz úgyis gondolkodni. Persze van olykor honvágyam is, jó érzés otthon lenni, de szeretek kilépni a komfortzónámból. Megkeresni önmagam egy új közegben, megtapasztalni, hogy miként nézek szembe egyedül a kihívásokkal. Itt, Peterborough-ban egy többszobás lakásban lakunk egy edzővel és egy játékostársammal, csak a rezsi rám eső részét kell fizetni. Egy ablakgyárban dolgozom, a cég a klub elnökéé. Ez az egyesület amúgy nagyon családias, hiszen segítenek munkát találni a játékosoknak, akik minden győzelem után bónuszt kapnak, de ez inkább jelképes, nem sok mindenre lenne elég. De gesztusnak szép.

- Van összehasonlítási alapod a magyar viszonyokkal. Mennyiben más Anglia – már a rögbi szempontjából?

- Van havi pár font tagdíj, de cserébe kapunk felszerelést. Van klubház, öt pálya, szponzorok a csapat mellett. Itt az edzések hatékonyabbak, precízebbek, az alaprögbit nagyon tudják játszani. Nagyon sok elemzés van, több edző is foglalkozik velünk. Lee Adamson a vezetőedzőnk, aki játékosként a híres Saracens klubban is megfordult. Most is sok válogatott kerül ki onnan. Visszatérve a Peterborough-ra: itt van négy csapat is, én természetesen az első csapatban vagyok, de női együttesünk is és rengeteg gyermek, azaz utánpótlás. Erről jut eszembe, hogy amolyan segédedzőként az elmúlt fél évben edzősködtem is az U16-os csapatnál. Egy átlagos hét egyébként a munka mellett két rögbi edzéssel telik, amit én kiegészítek három konditermivel és persze a mérkőzés.

- Hogyan fogadta a család, hogy kimentél és mi lehet az előrelépés?

- Ez az életforma most tetszik, de nem tudom, hogy meddig lehet csinálni. A barátnőm, Katona Bianka például most csatlakozott hozzám, aki szintén rögbizik. Sőt, vasárnap már pályára is lépett a Peterborough-ban és nagyon ügyes volt. A megoldás, az előrelépés hosszú távon egy másik klub lehetne, ahol meg tudnék élni csak a rögbiből. A család alapvetően jól fogadta. Édesanyám sajnálta, hogy ritkábban fog látni, de úgy engedett el, hogy menjek és próbáljak szerencsét. Ugyanakkor izgultak is értem a szüleim, illetve a testvérem, de eddig minden jól alakult. Lebeszélni senki nem akart, nem mondták, hogy nem jó ötlet, csak figyelmeztettek, hogy helyt kell majd állnom.

- 2015 októberében majdnem kettétört a rögbis karriered. De mi is történt?

- A Budapest Exiles a Szegeddel játszott bajnoki mérkőzést, egy zárt tolongásnál futottam oldalra, rosszul érkeztem vállal, és térddel az állkapcsom jobb oldalába futott az egyik szegedi játékos. Néhány darab letört a fogaimból, de attól jobban megijedtem, hogy tudtam mozgatni az egész fogsoromat. Felnyitották az állkapcsom, összecsavarozták, egy lemezt is tettek be. Akkor komolyan elgondolkodtam, hogy van-e értelme továbbcsinálni, de aztán helyrejöttem és itt vagyok a pályán. Győzött a rögbi szeretete.

- Ha abbahagytad volna, kimaradsz azokból az élményekből, amelyeket a 2017-es esztendő tavasza hozott, hiszen a 15’s és a 7’s válogatott is feljebb lépett egy osztállyal. Mint a nemzeti csapat egyik meghatározó tagja, miként értékeled a szezont?

- Richie Wiiliams érkezésével megújult, felfrissült a válogatott. Erőnlétileg is jobbak vagyunk, mint korábban és nagyon sokat elemeztünk is. Jelenleg hatalmas a versengés, sokkal jobban meg kell küzdeni a válogatottba kerülésért, mint korábban, legyen szó a 15’s vagy a 7’s csapatról. Sok a régi-új játékos a keretben. Rengeteget fejlődtünk. Én még 2015-ben Ciprus ellen mutatkoztam be a nemzeti együttesben 15’s Eb mérkőzésen, Százhalombattán. Amúgy 2017 tavaszán, a finnek elleni mérkőzés előtt már éreztem, hogy meglesz a feljutás. De ha a két legemlékezetesebb mérkőzést kell megemlíteni, akkor a bosnyákok elleni esztergomi vb pótselejtezőt mondanám, amikor hatalmas csatában nyertünk és a csehek elleni, idegenbeli hősies helytállást. Emlékszem, hogy például cseh bedobásnál elvettük tőlük a labdát. Nagy nyomást helyeztünk rájuk a védekezésünkkel és a váratlan, gyors támadásainkkal egyaránt. Meghatározó mérkőzés volt úgy gondolom mindannyiunk számára, akik a pályára léptek aznap. Mivel itt éreztük igazan, mit is jelent a hazánkért es egymásért harcolni. A burgaszi 7’s Eb tornán különösen a védekezés volt dicsérhető, mert felépítettük a „magyar falat”, és ami kiemelendő, hogy könnyen át tudtunk állni a 15’s rögbiről a 7’s rögbire. Ami a jövőt illeti: feszegetni kell a határainkat, mert úgy érzem, hogy van ennél még feljebb! Idő kell és hit, és nem lehetetlen eljutni a 15’s rögbiben a Trophy-ba, a 7’s rögbiben a Grand Prix-ba. De mégis leginkább azért éri meg csinálni, mert a rögbi összeköt bennünket, életre szóló barátságok alakulnak.

 

 

2017.09.03.

Európai szinten is erős klub lenne a Tárnok

Bár Tárnokon nem egészen két esztendeje van rögbi, az elnök és az edzők lelkesesedése példaértékű. A női csapat bajnoki bronzérme pedig csak egy állomás a klub életében, ahol az utánpótlás-nevelés rendkívül fontos feladat. Stekler Csabával, a Tárnok elnökével beszélgettem.

- Mióta van Tárnokon rögbi?

- 2015 decemberében ültünk össze két edzővel, Csont Lászlóval és Kálmán Dáviddal, és akkor határoztunk úgy, hogy elindítunk egy klubot. Manapság pedig nagyságrendileg hatvan sportolónk van. Egy nagyon jó női csapatra épült a klub, de jöttek a fiúk is, így jelenleg a bronzérmes női együttesünk mellett van női utánpótláscsapatunk, amely szintén harmadik volt, valamint férfi 15’s és 7’s együttesünk is. Szépen fejlődünk, jó irányba haladunk.

- Mi volt a vonzó abban, hogy Tárnokon meghonosítsák ezt a sportágat?

- Én régen Érden rögbiztem, Érden és Százhalombattán van csapat, és úgy gondoltuk, hogy Tárnokon egy űrt töltenénk be. Itt volt korábban is rögbi edzés, még a Batta keretein belül, úgyhogy a klub megalapításával ezt a tátongó lyukat tömtük be. Mi egy fapados egyesületet működtetünk, pénz és pálya nélkül próbálunk elindulni. Az alapokat rakjuk le egyelőre. A falu szabad pályáján játszunk, ahol meg kell küzdeni a helyi futballklubbal az öltözőhasználatért. De itt készülünk, és itt játsszuk a meccseinket. Szerencsére eddig mindig meg tudtunk állapodni. Ezen téren mindenesetre egyeztetünk a szövetséggel, de az hatalmas előrelépés lenne, ha lenne egy saját otthonunk.

- Mennyire elégedett a bajnoki bronzéremmel?

- Elégedett vagyok, de hozzáteszem, hogy még több is volt ebben a csapatban. Ez a hosszú felkészülési időszak után nem a reális eredmény. Igazából a csapat fejlesztése, egy ilyen fix tagokra épülő klub esetében már könnyebb, két lelkes edzővel, akik igyekeznek a helyi, illetve környékbeli fiatalokat maximálisan bevonni a klub életébe. Korábban Csont László és Kálmán Dávid a Battai Bulldogokban rögbizett, ott kezdtek el edzősködni, és ott kezdték el építeni a női csapatot is. A Battában kiváló majd Érdi Fogócska néven játszólányokból lett végül a Tárnok csapata. A bajnoki bronzérmes Tárnokból büszkén mondhatom, hogy a válogattat is erősítette Győr Szilvia, Bata Zsófia és Gránitz Zsuzsanna. Van két U18-as válogatottunk is, Kvak Málna és Pocseg Noémi, és ők nagyon eredményesen szerepeltek az Olimpiai Reménységek Tornáján, Krakkóban. Úgyhogy a reményeink megvannak a további jó szereplésre. Egy kemény, ütőképes csapat kialakítása a hosszú távú célunk, a rögbi alapok megerősítése. Egy erős klubot szeretnénk, magyar és európai szinten is.

- Van egyáltalán ennyi gyerek Tárnokon és környékén? A TAO sportágak nem szipkázzák el a gyerekeket a rögbi elől?

- Ez rajtunk múlik, mert ha kellően jól építjük fel a stratégiánkat, akkor lehet gyereket találni. Meg kell mutatni azokat a szépségeket és lehetőségeket, amelyek érdekessé teszik ezt a sportágat, meg kell mutatnunk a szülőknek is miért érdemes ezt a sportot választani (a rögbi jól fejleszti a stratégiai gondolkodást, térlátást, csapatban való beilleszkedést. Több esetben jó eredményt mutatott problémás viselkedés kezelésében is.). Tárnokon sporttagozatos általános iskola van, velük még nem tudtuk realizálni a kapcsolatot. De tavaly az érdi Vörösmarty Gimnáziumban már tartottunk edzéseket, idén a Batthyány Általános Iskolával egyeztettünk arról, hogy megtartjuk a toborzást és ott is tartunk foglalkozásokat. További iskolákba tervezzük még ezt rendszeresíteni. Ha érdekes, élménydús programokat szervezünk, akkor nem lesz gond az utánpótlással. Az iskolák között egy helyi bajnokságot is szeretnénk beindítani, ezzel rendszeressé tenné a mérkőzéseket, hogy a fiatalok jobban magukévá tegyék a rögbi nyújtotta élményt.

- Egy nagy útra készülnek a közeljövőben, ugye?

- A klubbal készülünk most Németországba, Münchenbe menni az Oktoberfest Tornára, amely egy amatőr 7’s torna. Hosszú évek óta megrendezik. Idén először összekötik ezt az amatőr rögbitornát a világ legnagyobb csapatainak a tornájával, a World Series együtteseit invitálják ide. Vagyis egyazon időben a müncheni Olimpiai Stadionban mérkőznek meg a profik egymással és amatőrök egymással. Így a legnagyobb játékosokat is megnézhetik a mi rögbiseink. Az amatőr férfitorna négycsoportos, az amatőr női pedig háromcsoportos lesz. Ez egy óriási motiváció egy magyar rögbisnek.

- A tárnoki klubnak van még egy 2018-as, az egész magyar rögbis társadalmat megmozgató tervezett eseménye, ugye?

- Január harmadik hétvégéjén egy fedett, műfüves kispályán, azaz egy 20X40 méteres pályán érintős rögbit szervezünk. Egészen pontosan 2018 percig tartó „touch rugby”-t, ami több mint harminchárom óra. Az elképzelés az, hogy pénteken este elkezdjük, és vasárnap reggelig csináljuk. Szeretettel várjuk az összes magyar játékost, illetve azok barátait itthonról, külföldről. Egy igazi örömtornát szeretnénk. A hosszú játékidő megvalósítása érdekében az a tervünk, hogy folyamatos cserékkel mindig a fáradt játékosokat pihentetjük, és így tudjuk biztosítani, hogy végig is játsszuk ezt a 2018 percet. A helyszín Tárnok Katlan Sportközpont. A magyar rögbi hírverése lehet az esemény.

 

 

Kálmán Dávid, utánpótlásedző:

- Mi nemcsak Tárnokról merítünk, hanem Érdről, Százhalombattáról is. Én mindig elfogult vagyok, és minden gyerekre azt mondom, hogy tehetséges. A rögbi annyira sokféle képességet igényel, hogy nincsen olyan gyerek, akibe ne lehetne megtalálni az ehhez szüksége tehetséget, képességet. A hétvégén lesz Dinnyésen, a Váci Péter Utánpótlás Emléktorna, amelyen mi is képviseltetjük magunkat.

- Fontos felkészülésen van túl a Morcos Kiscicák csapata, mi is volt ez?

- Igen, életük első rögbi edzőtáborában voltak a Dunakanyarban, Dömösön, ahol hatalmas élmények érték a csapatot.

2017.08.31.

A „kiválóság kultúrájának” megteremtése

Miközben az U18-as férfi válogatottunk az esztergomi 7’s Eb tornára készül a Trophy osztályban, a felnőtt nemzeti csapatok már túl vannak a szezon megmérettetésein. A szakmai munkáért felelős Richard Williams-szel így a múltról és a jövőről is beszélgettünk, de az interjúból az is kiderül, hogy kit tart a világ valaha élt legnagyszerűbb játékosának. Természetesen a rögbiben.

 

- Gondolta volna a szezon előtt, hogy a 15’s és 7’s felnőtt férfi rögbi-válogatott is egy osztállyal feljebb lép? Mi volt a siker kulcsa? Meddig juthat el a férfi válogatott?

- A szövetséggel egy olyan ötéves tervet körvonalaztunk, amely megmutatja az irányt, amelyet követni akartunk. Az első év fő célja az volt, hogy létrehozzuk a „kiválóság kultúráját” és megteremtsünk egy erős csapatszellemet mind a 15’s, mind a 7’s válogatottban. Célkitűzésünk a két válogatott esetében az is volt, hogy előrébb soroljanak minket, amit el is értünk. A siker nagy része a rögbi szövetség kemény munkáján és a pályán kívüli szervezésén alapult. Valamennyi játékos készen állt arra, hogy keményen dolgozzon, hogy fejlessze a készségeit, és ez segített a csapat általános sikerében. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ilyen szorgalmas és odaadó munkatársaink vannak, akik a csapatot támogatják. Hosszú távú célunk a 15’s válogatott számára, hogy előrébb sorolják a Trophy divízióba, a 7’s válogatott esetében pedig a Grand Prix sorozatában versenyezzünk.

- Mi a véleménye az utánpótlásról? Hogy látja, van hátországa a rögbinek Magyarországon? Elindult az elmúlt években valami pozitív változás?

- Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy edzhetem a 16 éven aluli és a 18 éven aluli csapatokat is. Az országban van néhány fantasztikus fiatal játékos, akik idővel a válogatott „arany generációját” fogják alkotni. Ők folytatják majd a tanulást, és fejleszteni fogják a játéktudatosságukat és a játékfelfogásukat azáltal, hogy versenyképesebb rögbit játszanak. Egy igen erőteljes fejlesztési programunk van folyamatban, amelynek célja, hogy fejlessze a játékosok taktikai, technikai, fizikai és mentális tudását. Elkezdünk dolgozni már a magyarországi edzők új generációjával is, ami szintén fejlődni fog az idő múlásával. Az egyik legfőbb változás, amit megfigyeltem a Magyarországon töltött időm során, hogy jelenleg több olyan klub van, amely kompetitív rögbit játszik.

- Ön hol rögbizett? Mire a legbüszkébb rögbis pályafutásából? Kit tart a világ valaha élt legnagyobb játékosának?

- Walesben nőttem fel, és rögbis pályafutásom során sokat játszottam ott. Öt éves koromban kezdtem el rögbizni, és elég szerencsés voltam, mivel egyetemi éveim alatt az országom színeiben szerepelhettem. Utána Angliába költöztem és félprofi rögbisként játszottam, mielőtt megkezdtem volna edzői pályafutásomat. Kamaszkoromban a kedvenc játékosom a 10-es számú walesi, Jonathan Davies volt, aki fantasztikus támadóként maradt meg az emlékezetemben. Ugyanakkor számomra az új-zélandi Jonah Lomu volt a legnagyszerűbb sportoló, aki valaha is rögbizett.

- Mikor és hogyan került kapcsolatba a Magyar Rögbi Szövetséggel? Mi az, ami vonzotta ebben a feladatban? Ön a szigetországban is dolgozik. Hol és mit csinál? A családja hogyan fogadta a magyarországi munkavállalását? Megérte belevágni?

- Még 2015-ben Magyarországra utaztam, amikor én voltam az angol megyék főedzője a 20 év alatti csapatban. Két meccset játszottunk, és bemutattak Stiglmayer Gábornak. Felajánlottam a szolgálataimat a szövetségnek és azt, hogy segítem edzeni a válogatottat. A legcsábítóbb az a kihívás volt, hogy fejleszthetek egy nemzeti együttest. Korábban valami hasonlót csináltam Belgiumban, a 7’s csapatukkal. Fantasztikus hangulat uralkodik most a magyar rögbi társadalomban. A játékosok belekóstoltak abba, hogy milyen élvezetes lehet a rögbi, amikor egyszerű és érthető játéktervet kell követniük. Ők egy nagycsaládot alkotnak, aki élvezettel töltenek időt egymással. Ez fantasztikus recept a sikerhez. Páratlan dolog, hogy vannak olyan játékosok, akik Franciaországból, Németországból és Angliából jönnek, hogy magyar színekben játsszanak nemzetközi mérkőzéseken. Valamikor tanárként dolgoztam Angliában még mielőtt a Magyar Rögbi Szövetségben munkát vállaltam volna. Mostanság teljes állású rögbi edzőként dolgozom az Egyesült Királyságban, az angol megyék 20 éven aluli csapatát edzem, valamint az angol egyetemek 7’s együttesét. A családom nagymértékben támogatja a munkámat. Nagyon izgatott vagyok a következő kihívás miatt, amelyet ez az idény tartogat számomra.

 

 

 

2017.08.28.

Nem a lányok hibája az esztergomi Eb kudarc

Gyolcsos Ferenc fogalom Székesfehérvárott. Klubalapító, az első utánpótláscsapat és az első női együttes létrehozója. Manapság ügyvezető alelnök, vezetőedző és toborzó. A Fehérvár Rugby Club női együttese a legutóbbi szezonban megnyerte a bajnokságot, ő mégis a sportág problémáiról beszél: zsebkendőnyi élvonallal nem lehet eredményes válogatottat építeni. Az esztergomi EB 2. fordulójában szerzett kilencedik helyezés hátterében pedig a rossz szakmai döntéseket látja, noha a női válogatott a legeredményesebb csapat. Gyolcsos Ferenccel beszélgettem.