Lettország ellen sem sikerült nyerni, maradtunk a csoport 5. helyén

Szerző
2015. 11. 04.

Lettország - Magyarország 39-10 ENK 2B 10.31. Riga Az őszi Európai Nemzetek Kupája mérkőzések nem váltották be a reményeket, nemzeti válogatottunk sorozatban a hatodik vereségével tért haza Lettországból.

A mérkőzésen Collet Gergő az 5. percben egy büntetőt értékesített, majd Máthé Zoltán a hajrában (76.perc) célt vitt – Collet pontokra váltotta a jutalomrúgást –, a mérkőzés döntő részét azonban a lettek irányították. Hiába iparkodtunk, miután a házigazdák a találkozó elejét megnyomták, sima győzelmet arattak ellenünk.

A tavaszi folytatásban előbb Andorrát fogadjuk hazai pályán, majd a 2014/16-os sorozat zárásaként Ciprusra látogatunk. Utóbbival még együtt jutottunk fel az eggyel korábbi sorozatban, ők azonban hozzák ezt a szintet is, ami viszont számunkra most még magas. Andorra ellen azonban van esélyünk a győzelemre. Amennyiben sikerülne megelőzni a miniállam legjobbjait, akkor pótselejtezőn hosszabbíthatjuk meg a tagságunkat ebben az osztályban. Amennyiben nem, úgy utolsóként végezve automatikusan kiesünk oda, ahonnan jöttünk: az európai hatodik vonalba (ENK 2C).

Forrás: NSO